Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

• Madarak és Fák napja

  450 évesre tippelték a három mocsári tölgy egyikét. Mind közül ez volt a legnagyobb, s kultikus hely volt a régi időkben. Mária-fának nevezték. Alatta pihentek meg a zarándokok, a falusiak itt tartottak ünnepségeket közel a faluhoz, de mégis kinn a természetben, az erdő egyik tisztásán. Gyerekkoromban Madarak és Fák napján csak egy pihenőt tartottunk, majd vonultunk tovább az erdészházhoz. Annak nem volt vallási kötődése. Családok, baráti társaságok ekkoriban is jártak ide kirándulni, szalonnát sütni. Tájékozódási pontként élt már inkább a köztudatban. A korát senki nem tudta, csak azt, hogy nagyon öreg fa. S a fák sem élnek örökké. Főleg, ha még villámcsapás is megrongálja. A korhadt üreget betonnal töltötték ki, noha a beton már a kőfalnál se vált be, nem még egy élő organizmusnál. Végül ki kellett vágni. A szomszéd falu megvette az erdészettől, s a főterük közelében állították ki egy emléktáblát mellékelve hozzá. Lemez kalappal védték az időjárástól. Nem szép látvány. Nem értem miért vették meg. Talán azért, mert a mi falunknak nem kellett? Ez éppen abban az időben történt, amikor hozzánk is elért a rendszerváltás. A tisztás szélén csak egy korhadt szilánk emlékeztetett a régmúlt időkre. Egyik civil szervezet ültetett három kis mocsári tölgyet, hogy egyikből ismét Mária-fa lehessen. Itt tartották a Madarak és Fák napját, ami egy kis műsorból állt, s a csemeték melletti emléktábla felavatásából. Következő évben már csak egy csemete élt.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 3

• Erőltetett menet

  Más kor 13. folytatás

  Nem igazán volt kedvem mesélni, hiszen hiába csak poroszkált a fakó, nekem eléggé ki kellett lépnem ahhoz, hogy tartsam a tempót vele. A katona se nagyon kérdezgetett. Bizonyára még a hajnali támadást emésztette. Talán jobb lett volna, ha egyszerűen fel se veszi a harcot. Most a Lónyai regimentben készülődhetne Munkács ellen, aminek a zsoldjában volt még tegnapig. Erkölcsi szempontok nem igazán befolyásolják a fegyveresek legtöbbjét. Mennyivel egyszerűbb volt még fiatal legény korában, mikor az apja két testvére magával vitte egészen Régensvárig, ahol már nem értették egymás szavát az ottani pórnéppel. Annyi dolguk volt, hogy tereljék a marhákat, s óvják a haramiáktól. Egyértelmű volt a feladat. Ma már nincs ilyen munka, hiszen ugyan ki merne átvágni az oszmánok területén? Jobban járnak az urak, ha velük egyezkednek a jószágról. Úgyis elveszik, s akkor semmit nem kapnak érte. A köznép inkább már disznót tart, mert azt nem eszi a pogány. Már pedig ahogy a helyzet áll, sokáig itt lesznek még. Azt beszélik a népek, hogy még a király személyében is a szultán szava dönt. A német uralja a fél országot, de az is meghunyászkodik, mert nincs ereje a pogányt elüldözni. Talán a pápának kellene összefogni ellene a keresztény világot a hit nevében? Az egyszerű katona embernek ugyan semmi jót nem hozna egy magyarországi hadjárat, hiszen zsákmányolni már nincs mit, hiszen alig van az Alföldön élő ember.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 3

• Csatazaj

  Más kor 12. folytatás

  Hajnalban kakukk hangjára, rigó trillázására ébredtem. Határozottan fáztam, de nem kívántam felkelni, inkább – ha lehet – még inkább összekuporodtam, hogy betakarjon a rutén tutajeresztő kaftánja. Halk mocorgást, beszélgetést hallottam a közelből. Nem vagyok egyedül, de senki nem áll fölöttem csodálkozva, hogy ugyan kiféle lehetek. Rosszat sejtek. Attól tartok, azok közt vagyok, akik között este elaludtam. Hegyezem a fülem. Még a víz csobogását is hallom. Aztán távoli ordítozás, lövések hangja, acélpengék csengése töri meg a viszonylagos csendet. Lovak nyerítése, tűz ropogása vegyül a csatazajba. Mert nem kétséges, a túlparton fegyveresek csaptak össze. Hirtelen felugrok. A tekenővájó cigányok hada is megbolydult. Olyan kiáltozás alakult ki körülöttem, mintha éppen mirajtunk ütöttek volna fegyveresek. A folyón túli nyárfák fölött fekete füst gomolyog. Az asszonyok fülsiketítő kiabálással terelik a purdékat a susnyákos belsejébe, a férfiak kirajzottak a fövenyre, s nyakukat nyújtogatva figyelték a túlparti csatazajt. Néhányan a rév irányába indultak, mivel innét semmit nem lehetett látni. Néhány perccel később futottak is vissza, de ekkorra elült a dulakodás zaja, csak a tűz ropogása hallatszott. Bizonyára valami viskót gyújtottak fel. Ez is csak feltételezés, mert tudni még semmit nem lehetett.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 3

• Maradhatnál köztünk

  Máskor 11. folytatás

  Megkeseredett számban a falat. Miattam fogták le az öreg szolgát. Azzal nyugtattam magam, hogy a sáfár mégis csak egy jelentős méltóság. Ha hatalmi szóval nem, akkor pénzzel biztosan kiváltja az emberét. Pénze van bőven, ő maga mondta. Azzal pedig biztosan jobb belátásra bírja a káplánt. Meg aztán a káplán mégse püspök. Nem rendelkezhet élet-halál felett. Vagy igen? Nem nagyon sikerült elüldözni az aggodalmamat. A legény magamra hagyott az aggódásommal, a körülötte állókkal beszélgetett, de csak hallottam, nem tudom miről volt szó. Látni se láttam, csak éreztem a szagát. A száradó ruhája olyan büdös volt, mint a kopasztott tyúk.
  Végeztem a sült hallal. Nadrágomba töröltem a kezem, majd a dzsekim zsebeit néztem át, mintha mosásba akarnám adni. Nem hittem, hogy valamit találok benne, de meglepetésemre mindent megtaláltam. A tálcámat az igazolványokkal, a bicskámat, zsebkendőmet. Sőt, még a zoknimat is belegyűrte az öreg szolga mielőtt jöttek érte. Csupán a pénz hiányzott, de azt én osztogattam szét. Úgyse venném hasznát. Kisvártatva a legény letelepszik mellém a fövenyre, tolmácsolja amit beszéltek az imént a teknővájókkal.
  - Hová tartasz uram innét? A katonák aligha jönnek át a folyón utánad. Bizonyára feladták a keresésedet.
  - Mi lesz a Mihállyal? - kérdezem válasz helyett.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 6

• Tekenővájók közt

  Máskor 10. folytatás

  Jöjjön le a cellérről jóuram! Semmiképp be ne menjen Ugornyára!
  Én?
  Igen, igen! A többi cellérnél várják magát!
  Na, ez érdekes. Ugyan ki várna rám, hisz soha nem jártam még ezen a vidéken, nem ismerhet senki. Vagy mégis? Mégis. Ezek a cigányok nekem célozzák személy szerint a figyelmeztetést, s mivel látják, nem értem mi van, futnak a hosszú homokpadon, követve a tutajt. Nikó is rácsodálkozik, hogy ezek honnét a csudából ismernek engem? Már pedig ismernek, mert folyton ismételgetik, hogy szálljak le. Egyetlen magyarázata lehet mindennek. Ezek a cigányok tegnap délben indultak Munkácsról. Úgy volt, hogy én is velük jövök majd, de immár be is bizonyosodott, hogy rossz ötlet volt, hisz elsőnek köztük kerestek volna. Na, de miért várnak rám? Miből gondolják, hogy a folyón jövök? Nincs sok időm gondolkodni, mert lassan a zátony végéhez érünk. Óvatosan megközelítem a tutaj szélét, hátraszólok a tutajosoknak, megköszönöm a segítséget. A cigányok még hevesebben integetnek, s kiabálnak.
  Ne erre! Amarra túlra menjen!
  Igazuk lehet – szólt Nikó – Lesz még néhány homokpad a túloldalon is. Majd Jándnál kiugrik annál a szűk kanyarulatnál. Talán vizes se lesz a lába. Menjen egyenest amerre a nap lebukott. Ha eléri a Szamost, azon keljen át! Bár addigra sötét este lesz. Meg kell hálnia még az innenső parton, hisz segítség nélkül nem jut át.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 2

• Tutajeresztés

  Máskor 9. folytatás

  A tutaj eleje neki volt fordítva a partnak. Itt ugyan még nem igazán nagy folyó a Tisza, de rögtön az jutott eszembe, hogy ugyan mire elég az úszástudományom egy itt-ott örvénylő tizenvalahány fokos vízben. Nem nagyon bizalomkeltő ez a vízi alkalmatosság. Nagyon távol áll egy hajótól, pedig Pjotr annak nevezte. Öt-hat méter szélesen egymás mellé kötözött fatörzsek. Jó hosszúak. Nem tudnám megmondani mennyire, de tíz méternél biztosan hosszabb. Nem lehet egyszerű a kanyargós folyón irányítani annak ellenére, hogy elég lassú folyású. Nem repesek a boldogságtól, hogy ezen kell élnem három napig. Nem igazán lakájos. Talán a tutajosok se nagyon örülnek nekem, hisz nem veszik hasznomat, csak teher vagyok a számukra. Teher már így is van rajta bőven, hisz a teljes felületnek legalább felét, méter magasan szürke kövekkel rakták meg. Lehet vagy 10 köbméter. Tetejét gyékénnyel fedték. Ugyancsak gyékényből állítottak a rakomány elé egy sátrat...vagy inkább kunyhónak mondanám. Egy hosszú rúd nyúlt ki a partra, egy másik rúd pedig a rönkök végénél egy kis bakra fektetve lógott a vízbe. Ez lehet a kormány. Mellette áll a bundamellényes, bocskoros kormányos, aki számomra érthetetlen nyelven kiabál a parton várakozó Nikónak, s hozzá erősen gesztikulál. Néhány magyar szó megüti a fülemet, de ettől még nem értem miről beszélnek. Azért sejtem. Szerintem tiltakozik az ellen, hogy utast vegyen fel.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 3

• Cellérekre várva

  Más kor 8. folytatás

  Nem szívesen tágítottam a partról, hisz bármikor ideérhet a harmadik tutaj, s én lemaradok róla. Nikó biztosított, hogy nem mennek el nélkülem, így visszaültem a szekérre, s elkísértem Tamást a sóházig. Vele szemben volt a kocsma...vagy csárda, vagy nem is tudom minek nevezték. A lényeg, hogy adtak kenyeret, hagymát, szalonnát. Persze nem ajándékba, de ha én nem is, jótevőm tudott érte fizetni. Nem igazán értettem miért tartotta feladatának az élelmezésemet, amit semmivel nem tudtam ellentételezni. A cigányok azért segítettek, mert aki hozzájuk fordult, az jó emberük volt. Mihály meg azért szabadított meg, mert hűséges volt a gazdájához, s én az ő vendége voltam. Ez a sószállító semmivel nem tartozott. Talán azért segít, mert jó ember. A társaságom, a mesélésem ért volna meg neki ennyit?
  Itt már nem volt társaság híján, hisz egymást érték a sóra váró fogatok, a kocsmát is elég zsúfoltnak találtam. Néhányan rám csodálkoztak. Elég nyáriasan öltöztem. Mások bekecset, de legalább vastag mellényt viseltek, fejükön süveget, némelyek kucsmát. Az egy szál piros pólóm eléggé kirítt a tömegből. Szívesen megkértem volna a kocsmárosnét, hogy süssön nekem hagymás tojást, de mivel se pénzem, se egyéb elcserélni valóm nincs, nem mertem. Igyekeztem észrevétlen maradni. Megbámultak ugyan, de nem foglalkoztak velem különösebben. Leültünk egy szabad asztalhoz, egy-egy fakupa bor mellé, és megszalonnáztunk.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 2

• Nikó fia Nikó

  Más kor 7. folytatás

  Na de várjunk csak! Akivel beszél ez a fejszés ember, az az én Tamás öcsém. Az, aki mellett este elaludtam 1550 májusában. Ugyanaz a szekér, ugyanazok a lovak. Napok óta nem értem mi történik, de most már végképp nem értem. Tegnap még reménykedtem abban, hogy az időugrásokkal hazakerülök a saját koromba. Az ugyan kérdéses, hogy majd ott tudok-e maradni, de legalább reménykedtem. Most viszont úgy tűnik, itt ragadtam.
  Kanyarítsd magadra a bekecset bátyám! Hűvös van még ilyenkor abban az egy szál micsodában. Ejh, hogy még egy mellényed se nincsen! - szólt jótevőm, mikor felkászálódtam.
  Az idegen még csak ekkor figyelt fel rám. Amint felém fordult, a nyitott kabátja látni engedte nadrágon kívül viselt fehér ingét, amit széles, sálszerű öv fogott össze a derekán. Bizalmatlanul méregetett. Ha látott is hozzám hasonlóan fehér szakállú embert, az bizonyára hajlott hátú volt, és nem vágta sem a haját, sem a szakállát. Piros pólót meg aztán végképp nem hordott farmerral.
  Regölő az én Gyula bátyám – válaszolt Tamás a ki se mondott kérdésre – Akkora mesét kerekített nekem az este, hogy menten elaludtam – nevetett akkorát, hogy a nagy bajusza alól még a szája is kilátszott, ami nem esett meg gyakran.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 0

• Csillagos ég alatt

  Más kor 6. folytatás

  Úgy lett, ahogy Eszes Tamás öcsém gondolta. (mert időközben abban állapodtunk meg, hogy én így szólítom, ő meg engem bátyámnak, mivel nyilván én vagyok az öregebb) Ránk esteledett, mielőtt megérkeztünk volna. Mint később kiderült, még csak az út kétharmadán jártunk ekkor. Az erdei utak ugyancsak sárosak voltak. Nyílt terepen lehetett volna jobban szaporázni, de ott meg azért vettük ráérősre, mert a sáros úton elfáradtak a lovak. Épp csak lebukott a nap, amikor letáboroztunk egy patak partján. Nem is Muzsalynál, mert az kerülő lett volna, hanem Kovászó mellett. Nekem ugyan egyik falu olyan mint a másik, kiírva se volt táblára a nevük. Az volt aminek Tamás öcsém mondta. Ekkorra már elmeséltem neki, hogy miért bizonytalanodtam el az évszámot illetőleg amikor a nevét, meg a faluját mondta. Másfél száz esztendővel később lesz majd egy sószállító Tarpáról, akit ugyanígy neveznek, s nagy rá az esély, hogy az ő utóda lesz ez a kuruc brigadéros, akinek első harci cselekedete épp annak a sóháznak az elfoglalása lesz, ahová most tartunk. Elfogadta a jövendölésemet. Miért is ne tette volna? Ha másra nem is lehet büszke, legalább az utódjára lehessen az. Láttam ám, hogy a nagy bús bajsza csak úgy nyúlik a fülei felé. Az ilyen dolgokat szívesen veszi az ember még akkor is, ha kételkedik benne.
  - Nem gondoltad öcsém inkább benn éjszakázni a faluban? - kérdeztem – Nehogy meglepjenek itt a haramiák!

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 1

• A sószállító

  Más kor 5. folytatás

  A farmeromon akadt meg a szeme Eszes uramnak.
  - Miféle posztóból van kendnek a nadrágja? Nem láttam még effélét.
  - Nem posztó ez, hanem vászon.
  - Vászon-e? - csodálkozott el – Ez a vászon ni, amiből az én gatyám van.
  - Már pedig ez is az, csak külhoni.
  - Aha. Mer' kend amolyan világlátott ember volna? Na nem kérdezgetem, nem tartozik rám, csak azt mondja el, amit jónak lát! Beszélgetni csak kell, mert soká lesz még este. Úgy látom, nem mostanában szaladgált kend se pendelyben. Érdekli-e még a fehérnép? Azt hiszem, ez jó beszédtéma, ebből nem lehet baj.
  - Kettőnk közt biztosan nem – nevettem a témafelvetésén – de ha ismernénk egymás asszonyát, már óvatosabban kellene elővenni a témát.
  - Há' bizony én is nagyon ritkán vagyok otthon. Ki tudja, nem-e besegít a koma.
  - Na ugye, hogy nem olyan ártatlan téma ez se. De ha már felemlítette, csak elmondom, hogy ma reggel még olyan úri dolgom volt...vagy inkább lehetett volna. ….Elhallgattam. Végig gondoltam azt az úri dolgot.
  - Na! Akko' mondja vagy sem?
  - Ismeri kend a várúr sáfárját?
  - Nem találkoztam még vele, de hallottam felőle. Ugyancsak keményen beszedi az a szegény néptől a sápot. Nincs nála apelláta. Nem nézi marad-e a pórnépnek. Pedig úgy mondják, havasalji zsellér volt az apja.
  - Ezt ő maga se tagadja. Nekem mégis jóemberem. Ismertem molnárinas korából. Az ő embere menekített ki a várból.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 1