2024. február 22., csütörtök

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Rezeda 2.

    Egy gond leesett Rezeda válláról. Az üzletet viszont a maradék család ellátása mellett vinni kellett. Éjszakába nyúló műszakokat tartott, hogy előkészítse a bedolgozóinak a munkát, összeállítsa az ingeket, mellényeket. Szombat reggel jött Zsolt, beült a Fiat Uno-ba, berakták a portékát. Segítségnek, vagy a biztonság kedvéért beült hátra Sári mama, és irány Budapest! …..

    Zsolt szívesebben ment volna a saját kocsijával, de ha már van a Fiat, akkor az asszony ragaszkodott hozzá. Pedig a rövid ülőlap miatt rettenetesen elfárad benne a jobb lába másfél-száz kilométer alatt, s ez még csak az oda út. Később annyit újított, hogy kispárnát tett a combja alá. Ez a probléma a két asszonyt hidegen hagyta. Örültek, hogy megbízható fuvarosra akadtak, aki ott áll meg az üzlet ajtajában még a várban is. Zsolt se nagyon volt ismerős Budapesten, de térkép után bárhová odatalált. Tolbuhin, korzó, vár. Na, ez így ebben a formában kevés infó. Utca, házszám? „Na, majd mondjuk”

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 4

  • Rezeda

    Rezeda a család elsőszülött gyermeke volt. Csitri korában talált rá az anyja terhes-kiskönyvére, aminek tanulsága szerint ő a sokadik terhességből született. Meg is kérdezte, hogy „hol vannak a többiek?” Nem voltak többiek. Egyedüli gyermekként cseperedett fel. Enyhe paralízise ellenére szemrevaló fruska lett belőle. Nem volt az a vagány csaj, inkább félénk, visszahúzódó. Könnyen megijedt, bepánikolt. Ilyenkor reszketett, mint a nyárfalevél. Innét kapta a Rezeda nevet. Az utcabeli fiúk nem is vetettek rá szemet, nem a nőt látták benne, inkább az oltalomra szoruló kistestvért. Aztán mégis akadt udvarlója.

    Pokrócz Dani több vasat tartott a tűzben. Ha a környéken valami csoportosulásra okot adó esemény volt, neki ott kellett lenni, és valakit felszedni. Ez a része a dolognak rendjén is van, hisz mi sem természetesebb, hogy a fiúk megpróbálják betölteni az űrt. Ami a lányok alól hiányzik, alájuk rakni. Legtöbb esetben persze hiábavaló a próbálkozás, de nem szabad feladni! Dani is ráhajtott mindenkire, akinek hátul gömbölyödött, elől domborodott. Egyszerre több projektet futtatott. Vésztartaléknak ott volt Rezeda. Igaz, ő nem adta oda magát, de ragaszkodott Danihoz, bármit megbocsátott neki. Ez a Pokrócz gyerek ki is használta ezt. Ha esetleg a lány bátorkodott bármi kifogást elrebegni, durván reagált. Megfenyegette, hogy elhagyja, esetenként megütötte, de minden meg volt bocsátva.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 3

  • Jól van ez így is

    Korábban említettem a Pista bácsit, akit megtréfáltunk a fiatal menyecskével. Sokat köszönhetek neki, mert munkát adott, miután feladtam a vállalkozásomat. Noha ő is hálás lehet nekem, mert elég sok munkát hoztam a korábbi ismerettségeim révén. Mivel neki nincs jogosítványa, jól jött, hogy nem csupán a szállítást, de a vásárlásokat, felméréseket is lebonyolítottam helyette. Vagyis nem tartozunk egymásnak. A sok éven át tartó kapcsolatban voltak néha súrlódások. Ha valami nem sikerült a terv szerint, ő mindig hárított, soha nem vállalta el ha hibázott. Többnyire én engedtem, hiszen ő adta a pénzt. Nem filléreskedett, lazán kezelte a munkaidőt, különösen vidéki munkáknál. Volt persze olyan eset, amit nehezen emésztettem.
    Műemlék jellegű háznál vállalt kőjavítást. Pesti ismerőstől kért olyan munkatársat, aki tapasztalt ilyen munkáknál. 13 ezer volt a napszám, és még szállást is adott a székely kollégának. Mi akkor hatezerért dolgoztunk...általában. A munka nehézségét a szín eltalálása jelentette. A terméskő már alapból sem egységes színű, nem lehetett bekeverni még egy fél vödör javítóanyagot sem. A bázis anyagunk már eleve színezett volt, ami lehetetlenné tette az árnyalat kikeverését. A székely kolléga semmivel nem volt ügyesebb nálunk. Lényeg, hogy a megrendelő nem fizetett. Ez benne van a pakliban. A vállalkozás kockázattal jár. Csakhogy én napszámos voltam ezen a munkán, ezt a hetet mégis ingyen dolgoztam végig.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 0

  • Több mint üzlet

    János, a sógorom cimborája Egerben. Sarudon volt gyerek, de már nagyon régen, hisz túl van a hetvenen. Szüreten találkoztunk többször is. Tudta, hogy én sírköves vagyok. Akkor legalább is még az voltam. Az apja sírját szerette volna lefedetni, akit ő nem is ismert, hiszen pici baba korában elvesztette. Nevelőszülők nevelték fel, de a nem is ismert édesapját tisztelte annyira, hogy rendbe tartsa a sírját. Évente visszatérő téma volt ez, de nekem kicsi munka, messze is van, túl drágán se csinálhattam, de nekem is meg kell, hogy érje a vállalás, hiszen én ebből élek. Addig halogatódott a dolog, hogy bezártam a vállalkozást, eladtam a teherautómat.
    A sógor hatalmas borospincéjében dolgoztam hónapokig, János elég sokszor megkeresett. Végül megalkudtunk úgy, hogy a sógor pick-upjával oldjuk meg a szállítást. Már csak a méretet kellett volna tudnom.
    Megszületett a megoldás erre is. A sógorom Jánossal, és még egy egykori Tisza-parti gyerekkel elmentek csónakázni a tóra. Kíváncsian, vártam a sógor élménybeszámolóját. A tapasztalt ember biztonságával, mosolyogva kérdeztem rá, hogy Unalmas volt? - Az. - Gondoltam.
    Legelső hajóutamra emlékeztem, amikor Balatonmáriafürdőről hajóztam át Badacsonyba. Az indulás még izgalmas volt. A tó közepén azon aggódtam, hogy nem tudok úszni, később pedig az elalvás ellen küzdöttem egészen a kikötésig.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 0

  • Segíthetek?

    Februárban három temetésen vettem részt. Hál'Istennek azelőtt is régen, s azóta se. (2019-es írás) Más alkalomra nem kell sötét szövetnadrágot öltenem. Mint tudjuk, nem csak a természete változik az idő előrehaladtával az embernek, hanem a derékbősége is. Nyaranta szokott mínuszba is változni, bár egyre kevésbé. A február viszont még egyáltalán nem nyár. Bizony érnek meglepetések. Biztosítótű, és nadrágszíj, szigorúan zárt zakóval. Kellene valami normálisabb megoldás! Mondjuk egy megfelelő méretű új nadrág. Irány a „shop”! Természetesen egyedül, mert a feleségem nem az anyám, nem bábáskodik felettem. Úgy gondolja, felnőtt...mit felnőtt?...nagyon felnőtt ember vagyok. Van szemem, van szám, megoldom önállóan. Próbálni is nekem kell. Aztán én meg eltűnődöm azon a képtelenségen, hogy vannak emberek – elsősorban a nők között, de ne rekesszük ki a férfiakat se - akik szeretnek shopingolni. Örömöt okoz nekik.
    Itt közbevetném, hogy a minap láttam egy cégtáblát „Barber shop”. Nekem, mint Barba papának illik tudnom mit jelent, de ettől még nem tudhatom biztosra miféle üzlet. Biztosan kocsma. Mi más lehet? Oda közelítek, bámulok az ablakon befelé...nahát! Fodrászat. Bemenjek, és kérjek szakállat? Bár nekem már van, de ha shop, akkor itt biztosan van eladó.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 6

  • Kiküldetésben a szép Juhásznénál.

    Harmincon túl lehet a nő, aki kaput nyitott, de nem sokkal. Nyugodtan mondhatom fiatalnak, hiszen a kollégám is csak 9-12-ig mehet a boltba, s én is. Hozzánk képest mindenképpen az. A szépsége viszonylagos. Nem az én esetem, de így legalább jobban figyelek a részletekre. Nincs olyan, akiben ne találnék valami szépet. A feneke határozottan szép formájú, még akkor is, ha kisebb mint amit ideálisnak gondolok. Az arca nem az a hú de gyönyörű, de vonzza a tekintetet. A szeme ki van hangsúlyozva optikailag. Lényeg, hogy jól esik nézegetni.
    Olyan jól sikerült elénk jönnie, hogy meg is ismételtettük vele. Nem a kulcsot felejtette el, hanem az ollót. Gyorskötözővel rögzítették a kaput. Lesz rajta majd rendes zár, csak még nincs készen. Építés alatt áll a kert. Mi szalonnasütőt hoztunk. Nem csak letesszük, be is kell építeni a kijelölt területre. A nő azonnal kávéval kínál bennünket. Én kérek, de Pista bácsi nem. Aztán csak megoldódik a dolog, mert nagyon véletlenül szóba kerül a sör. Magunk közt kitárgyaljuk, hogy milyen furcsa, hogy nem Pityut, hanem Pista bácsit mond a fiatalasszony. Időközben hazaér Juhász úr is, aki lehet vagy 180 magas, de ez még mindig kevés a súlyához képest...szóval kövér. Látvány szinten nagyon nem illenek össze a feleségével. Barátságos fazon, de nem sörözik velünk, a járványra hivatkozva még kezet se nyújt. Magunkra hagynak bennünket. Nekünk viszont vízre lenne szükségünk, de nem találjuk a kerti csapot. Bekopogok.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 29

  • Üdvözlet Lappföldről

    Soha nem szerettem a telet, de ennek ellenére sok szép emlék fűz ehhez az évszakhoz. Az első hóesés minden télen lenyűgöz egészen odáig, amíg a sok autó le nem tapossa. A kamionos barátom is télen utaztatott ötből négy alkalommal. Igaz, folyamatos volt a meghívása, de ilyenkor értem rá. Azt az egyet nagyon sajnálom, hogy Norvégiába nem vitt magával. Miután kihajózott a Skandináv félszigeten, még 1700km volt hátra. Biztosan unalmas út lett volna, de a tudat, hogy a sarkkörön is túl jártam, kárpótolt volna. Küldött képet a tábláról, melyen az állt, hogy üdvözöljük Lappföldön. A Mikulással nem találkozott, mert éppen Budapesten turnézott akkor. Persze nem is tudta egész pontosan hol lakik, hiszen azt senki se tudja.
    Ma már bármikor ráérek, hiszen rég nyugdíjas vagyok. Hamarosan a feleségem is az lesz, akkor jön el ismét a jó világ ránk. Viszont úgy döntöttünk, nem várunk májusig, világgá megyünk most rögtön. A lakóautót nem vettük meg, pedig volt ilyen tervünk. Sebaj! Nagyon jó kis Suzink van, kettőnknek elég ez is. Előkotortam a soha nem használt hóláncomat, s irány Lappföld!

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 6

  • Énekszóval

    Egy szál férfiember húsz lánnyal körülvéve. Kell ennél jobb buli? Tizennégy évesen kicsit másképp jön le a dolog. Ötvenöt évvel ezelőtt még a lányok se nagyon nyiladoztak 14 évesen, a fiúk pedig főleg nem. Na, de menjünk még ettől is visszább egy kicsit!

    Az iskola igazgatója egy katonás viselkedésű, szigorú ember volt, aki történelmet és éneket tanított. Feri barátom azért kapott ötöst, mert a nagyapja vöröskatona volt. Engem az évszámokkal akart megfogni, de azzal nem lehetett, így kénytelen volt megadni az ötöst. Történt mindez akkor, amikor már alkotmánytan volt a tananyag. Szerencse, hogy nem abból kérdezett, mert biztos egyes. Még a Don Juan jut eszembe róla, mert hiába javítottam ki, ő ragaszkodott a „don zsan”-hoz. Nem tudom milyen órán történt, de ez inkább irodalom...vagy ének. S akkor már helyen is vagyunk. Az igazgató bácsi (gyerekként így szólítottuk. Csak ipariban lett elvárás a tanárnő elvtársnő) komolyan vette a zenét. Szervezett tangóharmonika zenekart. Az lehetett benne tag, akinek vettek hangszert a szülei. Az én bátyám volt a kivétel mint nagydobos. A himnusz előjátéka a legcsinosabb osztálytársam kiváltsága volt, hiszen a legmélyebb hangot csak az ő hangszere tudta. A zenekar nem önálló produkciót adott elő, hanem az énekkart kísérte. Ennek voltam én az egyik tagja éveken át. Nem szívesen, de nem sok választást hagyott az igazgató. Mindenkinek kötelező volt a szakköri foglalkozás.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 0

  • Blamázs

    Szexualizálódjon meg az a kolléga, aki áttette a pur habot az én oldalamra!

    Minél korábban érkezünk meg a temetésre, annál inkább elfelejtünk valamit. Majdnem mindent előkészítettünk most is. Már elkezdődött a szertartás, amikor kiderült, hogy a pur hab a kocsiban maradt. (Ezzel tömítjük a kriptában a beton zárólapok közötti hézagot.) Földrajzilag úgy helyezkedtünk el, hogy a gyászolók között kellett volna átfurakodni oda-vissza. Így inkább megvártuk az alkalmas időpontot. A koporsót vinni elég négy ember, így nekem jutott a feladat, hogy elszaladjak a kocsihoz, majd 2 koszorúval s a flakonnal beálljak a menetbe. Mire kellett, már ott voltam a helyszínen. A flakont leraktam a hátam mögötti síremlékre, és segítettem a koporsót felcibálni a nyitott kripta tetejére. Az atya elmondta még amit kell, miközben befűztük a kötelet, s a protokoll szerinti időben alábocsátottuk az elhunytat. Ekkor mentem át a túloldalra, hogy az odakészített betonlapokat segítsek leadogatni. Mire az utolsót is bekínlódták a leereszkedett munkatársak, már egyedül maradtam azon az oldalon. Akinek nem volt itt dolga, elindult a koszorúkat közelíteni. Talán ezért volt rossz helyen a flakon. Nem tudom ki volt az elkövető, pedig láttam amint a keret tetejére helyezte, nekem elérhető közelségbe. Vagy a tektonikus lemezek mozgása miatt, vagy valami más okból, de leesett. Állítólag volt már ilyen máskor is, de most ettől több történt. Mintha szöget ütöttek volna az oldalába.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 0

  • Találkozások

    - Jó napot! - köszönt rám az idős úr.
    - Szervusz. Mi ismerjük egymást – válaszoltam.
    Reméltem, hogy majd felderül az arca a felismeréstől, de fogalma nem volt, ki lehetek. Odaléptem, kezet nyújtottam, próbáltam segíteni, hogy felismerjen.
    - Marikának vagyok a sógora
    - Milyen Marikának?
    Erre azt kellett volna mondanom, hogy kinek a felesége, de az nem lett volna igaz. Ebben az esetben persze mellékes lett volna, hogy rég elváltak. A feleségem segített a felismerésben, hogy mondta Marikának az asszonynevét. Nem hazudott, hiszen a válás után megtartotta azt. Na, így talán már beazonosíthatta, ki a Marika, de a biztonság kedvéért megkérdezte, kinek a temetésére várunk. Engem viszont még most sem ismert. Nincs ugyan jelentősége, de azért még próbáltam adni valami kapaszkodót.
    - Kilencvenkettőben együtt voltunk kirándulni
    - Az se most volt már.
    Nem erőltettük tovább a dolgot. Lényeg, hogy azon a helyen és időben van ahová, és amikor jönni akart. Elment venni egy szál virágot. Annyira nem ismertem, hogy tudnám a korát, de 80 körüli lehet. Nagyjából tíz éve élhet egyedül, s egy férfiembernek ennyi idő sem elég, hogy határozott, talpraesett legyen. Az asszony hiánya nagyon meglátszik rajta.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 0

  • Bulgária illata

    Gyerekkoromban velünk szemközt, Pista bácsiék háza előtt állt egy fiatal hársfa. Nagy telkek voltak az utcában, a kertekben számtalan gyümölcsfával, amikből még az udvarra is jutott néhány. Nem tudom miért ilyen telhetetlen a paraszt ember, de mindezek ellenére a ház elé - az akkor még csak képzeletbeli járda, és a vízelvezető árok közé - is ültettek néhányat. A hársfa azért volt különleges, mert nem adott gyümölcsöt. Állítólag teának szedték a virágát, de egy gyerek számára ez haszontalan fa. Most, hogy e sorokat írom, bevillant, hogy a mi házunk előtt is állt hársfa, van is róla fotó. Talán azért a Pista bácsiéké jutott előbb eszembe, mert azt még a kék csomagolópapírral berajzszögezett utcai ablak kukucskáló résén át is láthattam, ha az eső, vagy az égető napsütés, a 30 fokot is megközelítő rekkenő hőség beparancsolt a szabadból. Arra nem emlékszem, hogy a hársfának – pontosabban a virágának – illata is lett volna, pedig volt.
    Így eshetett meg, hogy 1990 június utolsó napjaiban nem tudtam mire vélni azt a mindent elárasztó illatot Bulgáriában. Valójában még nem is akkor, csak egy évvel később figyeltem fel rá. Ugyanazt az illatot éreztem, mint Bulgáriában. Mielőtt beazonosíthattam volna, elneveztem Bulgária-szagnak. (tudom, hogy a szag és az illat nem ugyanaz, de akkor is ezt a nevet adtam neki) Rám tört tőle az utazási vágy, hát utaztunk. Görögországba (Bulgárián át) Horvátországba, majd sehová.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 13

  • Mili

    A kőkereskedés kapuja mellett, fél négyzetméteres sík felületével az utcának fordítva áll egy kőszikla. Cégérnek is megfelelne, de rendelésre érkezett. Aztán a megrendelő túl nagynak találta.
    A fiatal pár is sokkal kisebbet szeretett volna. A sudár menyecske két markával cipóformát rajzolva a levegőbe mutatta, mekkorára gondolt. Mutattuk a fal melletti kosarakban lévő, sziklakertekbe szánt köveket.
    - Túl nagyok – mondta, s újból mutatta mekkorát szeretne.
    - Mennyi kellene?
    - Csak egy darab, de legyen kéttenyérnyi egyenes rész, mert vésni is kellene rá. Mennyibe kerül?
    Első gondolatom az volt, hogy ebbe már be kell vonni a vésnök kollégát is, így az árra vonatkozó kérdésére nem is tudtam válaszolni.
    - Mire kellene az az egy darab kő?
    - Meghalt a kutyánk – adta meg a választ, kissé pironkodó fanyar mosollyal.
    Bizonyára arra gondolt, hogy most hülyének tartjuk amiért egy kutyának akar sírkövet. Úgy éreztem helyesnek, ha támogatom az ötletét.
    - Nekem is van otthon hasonló. Bár az csak egy kőlap a fenyőfa tövében. Eljár fölötte a fűnyíró.
    Végignéztük a készletet, de nem találtunk megfelelőt. Később találtam az udvar végében megfelelő bazaltot, de ekkorra már megegyeztünk, hogy holnap hozok egy dácittufát otthonról. Abba én magam is bele tudom vésni a kutya nevét.
    - Hogy hívták a kutyát?
    - Mili. Egy „l”-el. Nem milli, hanem csak Mili.
    - Rendben. Reggel hozom.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 5

  • Őszintén, tisztán

    Egy régi kolléga mesélte, hogy újgazdagéknál dolgozott egy városszéli háznál. Pontosabban nem is a háznál, hiszen az már kész volt, bele is költöztek. Az ő munkája a kerti támfalakra, lépcsőkre korlátozódott. A medence korlátait készítette egy idős szaki, akivel jól eldumáltak szinte mindenről. Később kiderült, hogy a családhoz tartozik. Mesélte, hogy a fia korábbi házánál is felfigyeltek rá, hogy milyen szorgalmasan ténykedik. Nem tudták miért. Szóba került érintőlegesen a politika is. A rendszerváltás idején Németországban dolgozott az öreg. Nagyon jól keresett, volt pénze bőven, de amikor hazajött, már nem nagyon volt mit megvenni. Aztán halkabbra fogta, nehogy a menye meghallja, amiket mond. Ezek szerint nem ugyanazzal a politikai oldallal szimpatizálnak.
    A háziakkal nem sok dolga volt a kollégának. Megkapta a reggeli kávéját, megbeszélték amit a munkával kapcsolatban kellett, aztán ment ki-ki a dolgára.
    A meglepetés a számlázáskor érte. Nem a pénzzel volt gond, azt megkapta megegyezés szerint, mivel a munkával meg voltak elégedve. Nem ikszipszilon családi házának a kertjében történt papírforma szerint a munka, hanem egy budapesti cégnek egy másik városban lévő telephelyén. Munkaszerződéssel, teljesítményigazolással, ahogy kell. Teljesen szabályosan.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 41

  • Hatalmi gőg, kontra tisztes szegénység

    Közel egy éve végzek olyan tevékenységet, amitől az emberek többsége borzong...legalábbis idegenkedik még a témától is. Pedig nem kellene, hiszen életünk része a halál is. Előbb-utóbb mindenki találkozik vele. Olyankor persze többnyire nem tudják mi a teendő. Egy ifjúkori barátom mondta a férje elveszésekor, hogy „teljesen kiürült az agyam”. Sokan vannak ezzel így. Ilyenkor jövünk mi, és rutinból megoldjuk.
    A kolléga korábbról ismerte a polgármester-asszonyt, aki már akkor se volt számára rokonszenves. Nem mindenki van ezzel így, mert valaki csak megválasztotta, még ha csak 1 szavazat döntött is. Az elhunyt férj is közismert személy volt, így nem meglepő, hogy a szertartás előtt másfél órával már rengeteg virág gyűlt össze a ravatalozó teraszán. A család ekkor már ott volt, s az özvegy hatalma teljes tudatában számon kérte, hogy miért nem vagyunk már ott? A gyakorlat az, hogy 1 órával korábban érkezik a család, ekkorra ravatalozunk fel. Az most mellékes, hogy bizony megesik, hogy nagyon szorít az idő, mert van néha 3 temetés egy délután, és mind más településen. Vagy közbejön egy fuvar, ami azt jelenti, hogy egyik város elfekvőjéből az elhunytat el kell szállítanunk a másik város patológiájára. Most is ez történt. Én első körben még csak a koszorúkat szállítottam. A hölgy érdeklődött, hogy hol vannak a többiek? Majd jönnek. Nem nyugtatta meg a válasz. Mivel a felszerelés még nem érkezett meg, beültem a kocsiba, és vártam a kollégát.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 38

  • Én és a computer technika

    Amikor felmerült a családban a számítógép vásárlás ötlete, az IBM 286, 386, 486 PC volt a piacon. Mivel fogalmam nem volt mire való, igyekeztem minél olcsóbban megoldani. A szakember szerint minimum 386 legyen. Legyen! Nem üzletben vettük, hanem megszereztük annak az embernek a számát, aki ezzel foglalkozott. Nem volt még Windows, jegyzeteket kellett készítenem, hogy másodszor is megnyithassam amit egyszer már sikerült. Barátomtól kaptam könyvet, amiből tanultam műszaki rajz készítést. (Autocad -10) Hallottam már internetről, de a telefon prüttyögése volt a maximum, amit elértem. A windows-95 maga volt az álom. Valaki mindig ült a gép előtt, a többi pedig türelmetlenül várt a sorára. Annál idegesítőbb mondatot el se bírok képzelni azóta se, minthogy: Én jövök! Aztán fejlesztgettük, mindig venni kellett bele valamit. Az egereket nem győztük takarítgatni, cserélgetni. A 486 után kellett a Pentium. Ugyanaz a szakember intézte, aki a legelső gépet összeállította. Megegyezett a véleményünk abban, hogy nem tudjuk a legújabb fejlesztéseket követni, csupán az lehet a kérdés, mennyivel vagyunk lemaradva. A lányom vett magának más forrásból egy másik gépet, amit zenére hegyeztek ki. Nem váltotta be a hozzá fűzött reményt. Többször kellett cserélni benne pl. a hűtő ventilátort. Zeneszerkesztésnél nem volt túl előnyös a hangos kelepelése. Hasonlóan rossz vásár volt az első laptop, de így legalább már három számítógép volt négyünknek.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 9

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.