2022. augusztus 10., szerda

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Majdnem potyautas

    „Ledolgoztunk egy életet, nekünk ez jár”- mondják egyes nyugdíjasok szinte bármire. Nem osztom ezt a véleményt. Az utazási kedvezményt is ajándékként élem meg. Nem is tartom igazságosnak, hiszen az aktív korúak fizetnek érte, akkor mi miért nem? Persze örülök neki, meg elfogadom, igyekszem is kihasználni a lehetőséget, ha már van. Ha nem élek vele, attól senkinek nem lesz jobb. Át nem ruházható, a vonat meg úgyis megy, ha rajta ülök, ha nem.

    Nemrég írtam egy bejegyzést „Olvadt üvegpohár” címmel, az első kedvezményes utazásom alkalmából. Most túl vagyok a második utazásomon. Miskolc-Debrecen vice verza.
    Személyvonat Nyíregyházán át. A pénztárnál be is szólt a mögöttem álló idős hölgy, hogy menjek a gyorssal, hiszen csak ...Ft a pótjegy, és van csatlakozás. Nem emlékszem hány forintot mondott, de nem az összeg nagysága miatt választottam személyvonatot, hanem azért, mert csak. Nem utaztam még ezen a vonalon, meg rá is értem, hiszen erre szántam az egész napomat. A hölgy Nyíregyházára ment, és jött is vissza délután. Nem kérdeztem, de hallottam, miközben félrehúzódva elraktam a jegyemet, meg az ezresből visszajáró 815 forintot.

    Folytatás...

    potyautas 5 éve 3

  • Paraszti munka

    (Papsajt 9.)

    Valaki hozzon be vizet! - rendelkezett anyu.
    Hosszú éveken át nem tanulta meg, hogyan kell mondani. Mariska/Laci/Gyuszi, hozzál be vizet! Vagyis névre szólóan. Mert egyébként senki nem veszi magára. Így többnyire az történt, hogy nagy dérrel-durral ő maga ment ki a kútra vízért. Mi pedig egymásnak tettünk szemrehányást, hogy miért nem ment a másik, amikor láthatja, hogy én éppen...valamivel el vagyok foglalva. Tehát nem jogos a mai fiatalokat azért bántani, hogy nem akarnak semmit csinálni. Mi sem akartunk, csak éppen nem hagyta ennyiben a szülő. Mi is igyekeztünk kihúzni magunkat a munka alól. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a kapálástól sokkal izgalmasabb volt a vízmosás oldalában bunkert vájni az agyagban, vagy az erdőt járni vállunkra akasztott íjjal, mint Robin Hood. Jó kifogás volt az iskolai külön feladat is, bár annyira azért ez már nem volt egyértelmű. Esete válogatja. Őrsi órát kedveltül különösen kisdobosként, hiszen egy felsős őrsvezető mindig tudott a kicsik számára valami érdekeset kitalálni. A kötelező sportkörből viszont már jobban szerettünk kimaradni, hiszen többnyire formációs bemutatóra kellett készülni, amiket jobb volt nézni, mint csinálni. Lubai Lali egyszerűen megtagadta, hiszen neki kötelező feladata volt a szőlőben, s – mint mondta – az apja agyon üti, ha nem csinálja meg. Gyula bácsi pedig igen szigorú ember volt. Viszont ki is állt a gyerekéért.

    Folytatás...

    potyautas 5 éve 6

  • Hol kávézzunk?

    (MLM 3.)

    Az elmúlt néhány hétben általában fél hatkor ébredtem. Most is, hiába aludtam csak felét szokásosnak. Kevéssel 6 előtt kivetett magából az ágy. Felkeltem, odamentem az ablakhoz, bámultam bele a hajnali derengésbe. Még alig kezdett virradni, de a lámpák jól megvilágították a várost. Sajnáltam, hogy nem jól tájolták az ablakunkat. Jobbra láthattam volna a négytornyú székesegyházat, még jobban jobbra a Széchenyi teret a dzsámival, mögötte a Misina-tetőt a TV-toronnyal. Ezek Pécs jelképei. Ezekről tudják beazonosítani a várost azok is, akik egyébként még soha nem jártak itt. Abban az irányban viszont csak a falat nézhettem. Ehelyett elém tárult a szocialista építőipar büszkesége, az életveszély miatt kiürített toronyház. Közép-Európa legnagyobb lakatlan lakóháza. Ezt persze nem látom innét, máshonnét tudom. Látványnak nem különösebben borzalmas, amint a város fölé magasodik. Azt se látom különösnek, hogy egyetlen lámpa se világít a házban. Nem úgy, mint a többi nagy házban, ahol lassan ébredeznek az emberek, főzik a reggeli kávéjukat. A környezethez képest magasnak számít az 5 és feledik emelet, ahol mi vagyunk. Nagy, szürke beton épület, ami nagyon nem illik ide, de ezt bentről nem látom. Pont szemközt van mélyen alattunk az utca, ahol tegnap először leparkoltunk. Egy Barkas pöfög lassan felénk. Kerepelő hangját nem hallani ilyen magasról a csukott ablakon át, csak a füst ömlik vastagon a kipufogójából.

    Folytatás...

    potyautas 5 éve 7

  • nemeMeLeM

    Vegyes érzelmek közepette léptem be a csarnokba. Első alkalommal az utazás miatt jöttem ide, de tetszett a rendezvény. Az előadó kérdésére én kiabáltam be a választ: „Mondj egy dalt azokért, akik nincsenek itt.” Ezt a dalt hallhattuk többek között, mialatt elfoglaltuk a helyünket. Utalás volt ez arra, hogy aki nem jött el, magára vessen. Akkor még engem győzködtek az üzlet nagyszerűségéről. Most valójában nem tudom, minek vagyok itt. Amikor elkezdődött a műsor, még kevésbé tudtam. Olyan volt, mint amikor egy meccs ismétlését nézzük. Azt hiszem, találó ez a hasonlat, hiszen hiába tudtam az eredményt, mert már sokszor hallottam, mégis érdeklődve hallgattam végig Vágyi Jenő történetét. Megfigyeltem, hogy habár ugyanazt a mesét hallom tőle, egyre lazább, humorosabb az előadása. Megemlítette, hogy rengeteg kudarc érte, de ezeket nem hangsúlyozta, hisz nem érdekes, nem visznek előre. Sok fanyalgó pedig éppen a kudarcok elmesélését hiányolja. Nem értem miért? Naponta vesznek bennünket körül negatív dolgok. Az nem elég? Még több kell? Minek? Talán igazolást keresünk a saját sikertelenségünkre? Beszéljünk arról, milyen sokan belebuktak már ebbe az üzletbe? Melyik üzletbe nem buktak még bele? Attól még sikerrel járhat, aki beleteszi a munkát. Itt pedig elmondják, pontosan mit kell tenni. Nem kell kísérletezni, hiszen minden rossz módszer ki van próbálva. Én már régen tudom, mit kell tenni ahhoz, hogy sikeres legyen az üzletem. Miért nem azt teszem?

    Folytatás...

    potyautas 5 éve 6

  • MLM

    Multi Level Marketing szeminárium. Az előadó felszólítja a közönséget: „Tegye fel a kezét, akinek a férje ellenezte ezt az üzletet! Akinek a felesége ellenezte, az ne tegye fel, mert ő nincs itt.” Igaz.
    Amikor a feleségem összehívott hozzánk egy marketingterv bemutatót, én elmentem inkább otthonról. Rosszul esett neki, de nem szegte kedvét. Aztán nekem is kezdett tetszeni, hogy felöltözünk üzleti öltözékbe, és utazgatunk ide-oda. Még nyakkendőt is megtanultam kötni. Eleinte Egerbe jártunk rendszeresen. Tetszett, hogy Zsiga – akinek már neve volt a csapatban – második alkalommal megjegyezte, hogy „megismertelek, emlékszem rád”. Pedig nem volt ez olyan nagy szám, hiszen egy szakállas embert könnyű felismerni, hiszen kevés van belőle. A padlizsán színű öltönyöm elvegyült a tömegben, hiszen az volt akkoriban a divatszín.

    Ha már megjelentem, meghallgattam az előadást figyelmesen, aztán újra, és újra. Olyannyira, hogy magam is megtanultam, magam is tartottam néhány bemutatót. Büszke is voltam magamra, noha pénzben mérhető haszna nem volt. Személyiségfejlesztő tréningként felfogva az egészet viszont hasznos időszak volt. A döcögő sírköves vállalkozásom mellé adott némi reményt. Semmi nincs ingyen, s ezt itt nem is titkolták. Fizetni kellett a rendezvényeken való részvételért is, amin kívülállók el is csodálkoztak. Nem értem miért? Hiszen ha elmegyünk egy koncertre, vagy egy focimeccsre, ott is fizetnünk kell a szórakozásért.

    Folytatás...

    potyautas 5 éve 13

  • Alvégi a felvégben

    (Papsajt 8)

    Szabadidőmet főként az újtelepen töltöttem, de mivel az iskola a felvégben volt, lassan az egész falut belaktam. Sokan vonultunk tanítás után hazafelé, a tanáraink vágya szerint rendezett sorokban. Ennek elérésére útfelvigyázókat jelöltek ki, akiknek jelentést kellett tenniük, s megmondták – ha merték – ki viselkedett rendetlenül az úton. Olyan mélységig, hogy köszönt-e vagy sem a felnőtteknek, akikkel útközben találkoztunk. Szabadidőnk terhére tanulóidő volt kijelölve, amikor javasolt volt otthon tartózkodni, mert nem tudhattuk ki árul be a tanítónak. Csak ezután mehettünk ki az utcára, vagy a kispástra. Ez egy üres telek volt a szomszéd utcában, pont szemközt a névtelen úttal. Ennek az volt az előnye, hogy akár a főutcáról lehetett látni, hogy van-e ott valaki, vagy nem érdemes kimenni. Üres, füves terület, kiváló focipálya. Egyik oldalán a Kékesiék kertje. Ezzel nem volt gond, hiszen nyugodtan bemehettünk a letaposott kerítésen a labdáért. Másik oldalon komplikáltabb volt a helyzet, mert ott már laktak, s nem szívlelték különösebben, ha beugráltunk a kertbe. Ezzel a problémával együtt kellett élni nekünk is, meg Molnáréknak is. A rendes focipálya messze volt hozzánk, oda ritkán mentünk el. Akkor is inkább meccset nézni, nem játszani. Nagyon jó csapata volt a falunak, hiszen az újonnan létesült légvédelmi bázisról lejöhettek a katonák, akik közt akadt néhány kimagasló játékos.

    Folytatás...

    potyautas 6 éve 5

  • Búzavirág

    (Papsajt 7)

    Ha a paraszt kimegy a földekre, azt mondja, kimegy a határba. A földtulajdonok közti mezsgye, szintén határ. Amit apu átlépett 1961-ben, az is határ, országhatár.
    Nehezen adta rá a fejét, de a kinti rokonok addig rágták a fülét, hogy csak nekivágott. Vonattal, egyedül. Nagy segítség lett volna, ha beszéli a szlovák nyelvet, de nem beszélte. Ebben sokan kételkedtek, hiszen szlovák nyelvű közösségben töltötte gyerekkora jelentős részét. Igaz, az iskolában szigorúan csak magyarul lehetett beszélni, a családban is magyarul beszéltek, az utcán pedig nem sok ragadt rá. Mesélte, hogy miután Kassán leszállt az addig vele társalgó útitársa, nem tudott senki magyarul. Legalábbis nem volt hajlandó senki magyarul beszélni. Aztán mégis akadt, akivel meg tudták egymást érteni legalább annyira, hogy Prágában majd együtt keresik a Karlovyba induló vonatot. Ez az illető mégis eltűnt, mire a segítség kellett volna. A véletlenen múlt, hogy mégis meglátta, hová kell felszállnia. Karlovy Varyban már várta az állomáson egyik húga, onnét együtt mentek Stanovicébe a szülőkhöz. Hazafelé akkora csomagja volt, hogy el nem tudom képzelni, hogyan birkózott meg vele egyedül. Porcelán bögréket, csészéket hozott sokat, Lacinak meg nekem bőrkabátot, saját magának egy nagy bőrtáskát, aminek még évekkel később is erős szaga volt....a többi holmira nem emlékszem.

    Folytatás...

    potyautas 6 éve 3

  • Családi vacsora

    (Papsajt 6)

    A nénikém is férjhez ment ebben az évben. Nekem ezzel a lagzival is csak annyi dolgom volt, hogy élvezzem a mulatozó tömegben való rohangálást, a sok süteményt, na meg azt az illúziót, hogy italozok. Egy új cimborám akadt, aki az új sógornak a szomszédságában lakott. Vele ittuk üvegből a málnaszörpöt, ami úgy nézett ki, mintha vörös bor lenne. A kis ház ablakában tartottuk, s időnként odarohantunk, hogy csillapítsuk a szomjunkat. Ez az esemény a falu túlsó felén volt, de Fekete Gyuszival nem itt találkoztam először, hanem az iskolában. Ugyanis ekkorra már iskolás lettem.

    A „Glóner” iskola udvarán sorakoztak fel az osztályok. Mi voltunk az első osztály, akik valójában semmit nem tudtunk erről az új világról. Legtöbbünk még óvodába se járt, nem éltünk eddig közösségben. Mellettünk sorakoztak fel a már tapasztalt másodikosok. Miheztartás végett átszólt Kiss Piri, hogy:”Az első még semmi, de a második a valami”. Ezek szerint szerencsénk, hogy mi még csak az elsőt kezdjük. Tanító nénink, hosszú évek óta (meg utánunk még hosszú éveken át) ragaszkodott az elsősökhöz. Nem volt hajlandó nagyobbakat tanítani. Különösen jó érzéke volt Júlia tanító néninek a kisgyerekekhez. Nem volt már fiatal, hét éves szemmel határozottan öregnek tűnt. Göndör haja ezüstösen csillogott, de nem tudom, ősz volt-e, vagy szőke. Talán mindkettő egyszerre. Rekedtes mély hangon, de nagyon barátságosan tudott beszélni.

    Folytatás...

    potyautas 6 éve 4

  • Szomszédolás

    (Papsajt 5)

    Nyáron nem okozott gondot eltölteni a napokat. Odahaza anyu adott apró munkákat. Valaki hozzon vizet, valaki szedjen gazt a malacoknak, akáclevelet a kecskének...meg ilyenek. Nyilván nem 6 évesen húztam vizet a kútról, hanem majd csak később, de a kacsaitatóban kicserélhettem a vizet már akkor is. Tudta azt anyu, mit melyik gyerekre lehet rábízni. Később szembesült azzal, hogy személyre kell szabni a feladatot, mert ha valakinek mondta, azt senki nem vette magára. Sokszor inkább ő maga csinálta meg, ha sokáig senki nem mozdult. Megesett, hogy nem találtam a helyem, olyankor kilopakodtam a kapun, megnéztem valamelyik szomszédot, akivel legtöbbször kimentünk a határba, vagy legalább a másik utcába, ahol újabb gyerekeket ismerhettem meg. A patakról néha futva mentünk haza, mert anyu jött értünk bottal, s ha utolért, akkor ütött.

    A téli esték is elmúltak valahogy. Anyu sokat olvasott nekünk. Később is, amikor már én is tudtam olvasni. Nem adtuk sorra a könyveket, hanem anyu köré gyűltünk, és ő hangosan olvasta például a Mátyás király lustáját, vagy sok más ifjúsági könyvet. A Tihany rádiónkon hallgattuk az esti mesét, a Moha bácsi meséit, vagy rádiójátékokat, néha színházi közvetítéseket. Ezeket lehetett sötétben is, hiszen a hallottak alapján elképzelni a történetet, nem kellett lámpafény. Imádtam a kenyérsütéseket. Természetes dolog volt, hogy minden asszony tudott kenyeret sütni.

    Folytatás...

    potyautas 6 éve 4

  • Rekesztés

    (Papsajt 4)

    Nem volt szabad a patakhoz elmenni, de ettől még inkább kíváncsi voltam rá. Kellett ehhez persze egy idősebb gyerek, aki elcsalt. Nem nagyon kellett csábítani, hiszen magam is menni szerettem volna. Noha emlékeztem a sályi patakra, amiben anyu fürdetett, én meg kétségbeesve ordítottam. Na, de majd nem megyek bele a vízbe. Ipolyi Lalitól ugyan igyekezett anyu távol tartani, de tőle remélhettem a legjobb kalandokat. Mivel a testvérem is jött, nekem már nem volt mitől tartanom, hiszen ő fog kikapni. Valójában nem is a patakhoz indultunk, de egyszer csak ott voltunk. A túlparton volt a tsz kertészete, de ott éppen dolgoztak, nem mertünk bemenni, pedig Lali szeretett volna lopni egy kis paradicsomot. Volt ugyan nekik otthon a kertben, de lopni mégis izgalmasabb. Én ugyan nem tudom, hogy mentem volna oda, hiszen épp elég volt a nagy gazban a vízpartra lejutnom. Akkorát én nem bírtam ugrani, hogy bele ne essek a vízbe. Lali ugyan átjutott köveken ugrálva, de jól összevizezte magát. Mi Lacival inkább leültünk a fűbe, vártuk, mit derít fel a kertészetnél. Érdekes volt ez így is, hiszen szép napos idő volt, néztük, hogyan szaladnak a felhőpamacsok az égen, cikáznak a fecskék, brekegnek a békák. Csendben csörgedez a víz, fodrot vetve a kiálló köveken. Olykor nagyot csobbant, amikor a béka beleugrott.

    Folytatás...

    potyautas 6 éve 7

  • Putyóka

    (Papsajt 3)

    Az utca utolsó háza is vakolatlan, de eltér a többi háztól, mivel ennek három ablaka van az utca felé. Az udvara is el van kerítve. Bár ennek az udvarnak az eleje is kert valójában, de olyan, hogy ablakok vannak lerakva a földre, azok alatt zöldellnek a növények. Az itt lakó gyereket is Lalinak hívják épp úgy, mint a közvetlen szomszédot, csak ez a gyerek már idősebb. Mariskánkkal jár egy osztályba. Anyu nem szereti ha vele játszunk, mert ez rossz gyerek. Szerintem pedig sokkal érdekesebb, mint bárki más az új ismerősök közül. Ráadásul ügyes, mert az áramot is tudja vezetni. Az anyja kiad neki kötelező feladatot, de aztán játszhatunk. Én ugyan kicsi vagyok ahhoz, hogy segítsek, de nézni is érdekes, ahogy a malacokat kiengedi az udvarra, amíg kitakarítja az ólat. Azok rohannak a kút melletti pléhteknőhöz, ami tele van vízzel. Beleisznak, de olyan hévvel rontanak oda egymást taszigálva, hogy ki is borítják az egészet, amivel sarat csinálnak. Ebbe aztán bele is hemperegnek. Lali szalad a vesszőseprővel, hogy elkergesse őket a teknőtől, de már elkésett. Hozza a házból a moslékot, s ezt látva az összes malac beront az ólba, így be is lehet őket zárni. Aztán a kert ablakait kell felnyitni, és meglocsolni az alatta lévő növényeket. A vizet kiborították a malacok, ezért húzni kell a kútról. Ott a kút közvetlenül az udvar közepén, nincs olyan messze mint nekünk a tanyán.

    Folytatás...

    potyautas 6 éve 8

  • Papsajt

    Az új ház az Újtelepen épült. Ugyan hol máshol? Mancit végigvonszolni a Kisközön, majd a parókiát kikerülve az Újsoron, a Daruszögön át az Újtelepnek is a végéig a nénikém segített. Anyunak a húgát már én is Irénnek hívtam, de ahogy mesélte, korábban úgy mondtam :Ityű! Mama popon” Vagyis neki panaszkodtam, mert mamám megpofozott. Nem volt egy maradandó emlék, csupán azért tudok róla, mert ezt a mondásomat sokszor visszahallottam. A nénikémre is csak a tanyáról emlékszem, mert két nyáron is ott dolgozott egy falunk béli lánycsapattal. Nem tudom mi volt a munkájuk, gondolom kijártak a határba. Én csak otthon találkoztam velük, meg a szállásukon. Néhányuknak a nevét is tudtam. Tosma Rósa, meg Gál Mancsi...több nem is jut eszembe. Ja! Lénárt Bözsi. Bizonyára az ő nevét se tudtam rendesen kimondani. Talán nem is neveztem meg, hiszen Tosma Rósa volt a szeretőm. Bár egy 4-5 éves gyereknek fogalma sincs mit jelent, de valaki ezt a kifejezést adta a számba, holott csak arról volt szó, hogy jobban kedveltem a többieknél. Pedig nem volt könnyű köztük különbséget tenni, hiszen mind körül rajongtak. Nem is csoda, hisz „ennivaló” kiskölyök voltam. Az ennivalóról jut eszembe, hogy mindenfélét belém tömtek, amit finomnak gondoltak. Én persze többnyire mindent megettem. Az erős unszolásra még többet is, mint ami jólesett. Mert még egy kanállal a Bözsi kedvéért, még eggyel a Róza kedvéért....és így tovább. A lecsójuk aztán betette a kaput. Kihánytam.

    Folytatás...

    potyautas 6 éve 8

  • Barack

    (Papsajt 1.)

    - Hát ez a kis legény? - kérdezte a traktoros, miközben hatalmas öklével barackot nyomott a fejemre.
    - Ő a legkisebb – válaszolt anyu.
    - Mi a neved kisöreg? - intézte kérdését felém, miközben igyekezett nagy vörös fejével barátságosan mosolyogni rám.
    Nem mondom meg - döntöttem el, s a számat erősen összeszorítottam, nehogy véletlenül egy hang is kijöjjön rajta. Micsoda egy undok alak! Most akkor legény vagyok, vagy kicsi, vagy öreg? Egyértelmű, hogy nem vesz engem komolyan, különben nem tekerte volna meg a hajamat. A bátyám ugyan csak két évvel idősebb nálam, de neki kézfogásra nyújtotta volna lapát tenyerét. Persze nem tudom, Laci is hogyan markolta volna meg ezt az óriási kezet, amely az én helyzetemből nézve még a napot is eltakarta. Ez most nem fog kiderülni, mert a gyerekek közül csak én maradtam itt a tanyán. Mariska, meg Laci mamámnál lakik, onnét is járnak iskolába. Én ritkán látom mamámat, nem is nagyon kötődöm hozzá. Számomra csak egy öregasszony. Anyunak az anyja, és anyu se nagyon fiatal, elmúlt már harminc éves, azt hiszem. Az biztosan sok, hiszen én talán húszig tudok elszámolni, azon túl már keverem a számokat.
    - Gyuszinak hívják – árulta el anyu akaratom ellenére a nevemet – ősszel lesz hat éves.
    - Fogok menni iskolába – szólaltam meg mégis, mert ez a fontos információ lemaradt.
    - Majd csak jövőre, – javított ki anyu – mert októberben születtél, így év vesztes vagy.

    Folytatás...

    potyautas 6 éve 4

Hirdetés

Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.