Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

• Kőkemény

  A főnök nem szívesen járt ki vidékre, nem is ment a feltétlenül szükségesnél többet. Amit lehetett, delegált a brigádra. Ő inkább csak a felmérésben vett részt, meg a számlázásban...bár néha még ezt is átpasszolta. Nem a számlaírást, hanem a leadását. Olykor még a készpénzes kifizetést is áthárította. Így esett, hogy közel egymillió forinttal a zsebemben kóricáltam a parkolóban, míg megérkezett az egyszer látott vállalkozó, akinek átadhattam. Részfizetéseket kicsikart ugyan, de ezt telefonon intézte. Amit lehetett, azt mindent telefonon bonyolított. Még a munkások ellenőrzését is. Akik persze felismerték ebben a lehetőséget, s például az utazás közben feltett „hol jártok?” kérdésre soha nem a valóságot mondták. Mindezzel együtt, működött a dolog.
  Az aktuális feladat iskolafelújításnak tűnt. Úgy értve, hogy az épületegyüttes korábban iskola volt, s ebből gondoltuk, hogy ezután is az lesz. Nem az lett, hanem bérelhető irodaház. Nem az oktatásügy leépítése indokolta az átalakítást, hanem a gyereklétszám csökkenése. Aztán persze vakarták a fejüket a városi elöljáróságon, mert nem nagyon tolongtak a bérlők. Na, de ez legyen az ő bajuk. Az meg a kivitelezőké, hogy az átvételt tolták a végtelenségig. Minden szőrszálat kettéhasítottak, csak hogy ne nekik kelljen üzemeltetni a házat. Ez csak egy mellékszál. A lényeg, a nyugdíjaztatásom.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 0

• Kifele a konyhámból!

  Hallottam olyat, hogy a világ legjobb szakácsai mind férfiak. Nem osztom ezt az állítást, de tegyük fel! Tegyük fel, hogy igaz. Ennek csak egyetlen oka lehet. Az a férfi aki főz, kedvtelésből teszi. Azért, mert szeret ezzel foglalkozni. Nők esetében ez nem mindig van így. Történelmileg úgy alakult, hogy ez női munka. Hallott már valaki olyat, hogy háziember? Ugye, hogy nem. Férfi nem lehet háziasszony, legfeljebb házibarát, de az egy más kategória. Isten ments, hogy vitát generáljak a házimunkáról, annak megosztásáról! Ez mindig két emberen múlik. A klasszikus felállás egyértelmű volt, de amióta a nők is munkahelyen dolgoznak, ez változott. Legalábbis úgy tisztességes, ha változik.

  A múlt évezred utolsó évtizedében magam is sokszor beálltam a konyhába. Kisiparos-magánvállalkozó-önfoglalkoztató voltam, építőipar területén főleg. Télen nem dolgoztam, a feleségem pedig igen. Akár az összes házimunkát átvállalhattam volna, de valljuk be, nem olyan könnyű az. A feleségem már azért is hálás volt, hogy amikor hazajött a munkából, nem akkor kellett a főzéshez hozzáfogni, vagy esetleg napokra előre gondoskodni főtt ételről. Nem szeretném magamat fényezni. Nem csupán a terhek egy részének átvállalása motivált (bár miből tartana ezt állítani?) hanem azért kezdtem főzőcskézni, hogy meg ne öljön az unalom.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 16

• Nem boldogít

  Mármint a pénz. Mindenki ismeri ezt a mondást, de sokan nem hisznek benne, hiszen soha nem volt alkalmuk megtapasztalni. A jól végzett munka ellenértéke sokszor szerzett már örömöt, de nem maga a pénz, hanem a lehetőség, amit elérhetek általa. Például vehetek...vehetek valamit, amivel többet dolgozhatok.
  Ma vagyok 66. Hozzászoktam néhány évtized alatt, hogy születésnapom reggelén megcsörrent a telefon. „Itt mama”. Ma nem csörrent meg. Mamát februárban eltemettük. Számomra is meglepő módon, hamar elgyászoltam. Főleg azért furcsállom, mert apu esetében egy egész évig tartott, holott nem ő állt hozzám kettejük közül közelebb. Testvéreim szerint anyunak én voltam a kedvenc gyereke. Nyolc évig én voltam a legkisebb, bizonyára ezért szeretett engem másképpen. Mindig hangsúlyozta, hogy mind a négyen egyformák vagyunk számára. Ez persze nem igaz. Nekem két gyerekem van, de egyáltalán nem egyformák. Nem tudnám megmondani melyiket szeretem jobban, vagy kevésbé, de az biztos, hogy nem egyformán. Másképpen.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 9

• Buszon

  Elindultam a pálinkaboltba, hogy megvegyem a majd postára adandó ajándékot a fiamnak. Elég sokat buszozok mostanában, de nem bírom megszokni a várakozást. Bosszant. Nem tudok mit kezdeni a tíz percemmel. Nézelődök. Nem erőltetem a szemem, csak úgy derékmagasságig emelem. Piros csizmából fekete harisnyás lábak emelkednek a horizontig. Hinnye de formásak! Feljebb emelem a tekintetem. Nahát! Egy ilyen csúnya vénasszonynak hogyan lehetnek ilyen szép lábai? Aztán jönnek fiatalabbak. Nem annyira tökéletes alkat, de attól szép, hogy fiatal. Ilyen gondolatokkal szórakoztatom magam. Jön a busz. A világos zöld, gázos. Ismerem a berendezését. Második ajtó mögötti ülésre nem ülök, mert nem ér le a lábam. A bal oldal pont jó. Kettes ülés. Ha valaki mellém telepszik, majd kienged, ha én szállnék le előbb. Előttem korlát, alatta üvegfal, azon túl a babakocsiknak kihagyott üres rész.

  A második megállóban figyeltem fel egy fiatalasszonyra, aki babakocsival (kisméretű sportkocsi) az első ajtón szállt fel. Szokatlan dolog ez, hiszen a másodikon szoktak, nem tolják végig a keskeny folyosón. Nem a vasalódeszkára emlékeztető támaszhoz parkol, hanem közvetlen elém. Első gondolatom, hogy ugyan befékezte-e? Utólag azon csodálkozom, hogy nem tudom, mennyire volt fiatal ez az asszony. Azt se tudom, hogy szépnek találtam-e, vagy csak – mint anyám szokta volt mondani – olyan, mint rendes. A gyereket figyeltem. Őt se tudom mennyi idős lehetett.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 6

• Mozizás

  Gyerekkoromban kaptam vasárnaponként 2 Ft zsebpénzt, s belátásom szerint gazdálkodtam belőle. Vagy elnyaltam 4 gombóc fagyit, vagy megelégedtem egy 50 filléres gombóccal. Utóbbi esetben vehettem magamnak mozijegyet, a kultúrházban üzemelő keskenyfilmszínház vetítésére. Ha esetleg lemondtam a fagyiról, szotyimaghéjjal köpködhettem tele a cementpadlót a filmnézés alatt. Nem volt ebből gond, hiszen a takarító üzlete volt a napraforgómag eladás. Nem válogattunk a filmek között, azt néztük, amit éppen adtak. Vagyis bármit. Főleg szovjet háborús filmeket. Talán nem véletlen, hogy a fapuskás háborús játékban a szovjetekkel voltunk, s a német volt az ellenség. Iskolai tanulmányaink is megerősítettek ebben, hiszen a partizán, a katonaszökevény volt a hős, és amikor erre lehetőség adódott, a magyar katonák önként, s dalolva álltak a felszabadítók oldalára. Ez ilyen egyértelmű volt akkor. Odahaza nem politizáltunk. Nagyapám ugyan eltűnt a fronton, de nem Horthyt kárhoztatták érte, hanem a jegyzőt, a papot, meg a hittestvéreket. Így tehát nem volt okom kételkedni az iskolában tanultakban. Nem gondolkodtam a szavak értelmén, pedig nem titkolta a tanító, hogy a dicsőséges 133 nap alatt diktatúra volt, meg terror. Igaz, hogy proletár, meg vörös, tehát a nép javát szolgálta. Még az is most tudatosult bennem 66 évesen, hogy apu a régi rendszert reakciónak nevezte. Vagyis az a rendszer valamit visszacsinált.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 2

• Színkód

  (locsifecsi)
  Vannak ugyebár az alapszínek, mint sárga kék, piros. Aztán ezekből (fekete és fehér segítségével, ami állítólag önmagában egyik se számít színnek) bármilyen szín kikeverhető, de akkor azoknak már nevet kell adni. Valami olyanról nevezik el, ami a természetben előfordul, mint pl. narancs, korall, mahagóni, ciklámen, püspök, barbi...és így tovább. Árnyalatok, mint korall piros, kármin piros, kurva piros.
  Aztán van még a rózsaszín, ami valójában szinte bármilyen lehet, tehát így magában nehezen beazonosítható. Tehát babarózsaszín, vagy Barbi-rózsaszín, s ezen gondolatok már megint a buszra vittek.
  Utóbbi néhány évem során vagy a munkahelyen történik valami, vagy az oda/onnét vezető úton látok valamit a buszon. Négy évig jártam a 29-essel az Avasról a Vasgyári temetőig. Főleg a lányokat figyeltem, de volt egy félretaposott cipős fiú, seggén hordott hátizsákkal, aki szinte soha nem ült le, hanem megállt a babakocsi-parkolóban, fogta a korlátot, s bámult kifelé az ablak osztása alatt előbb egyenesen állva, majd kissé meghajolva. Egyszer aztán arra figyeltem fel, hogy az osztás fölött leskelődik. Négy én nagy idő. A gyerekek ott nőttek fel előttem a buszon. Magashegyről járt egy tini csaj, akinek a haja tetszett nagyon. Olyan göndör lobonca volt mint a hírhedt VV-Évinek. Néhány év után már nem a hajára figyeltem. Főleg, amiért kisimíttatta. Volt egy fiatalabb lány, akit eleinte még az anyukája kísért ki a buszhoz.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 2

• Csa hogyvagy

  Volt munkatársam írt rám. Évek óta nem beszéltünk, mit lehet írni egy ilyen kérdésre? Kérdésre? Nyilván ez kérdés volt. Ennyi fantáziám azért van. Mit írjak? Elég annyi, hogy „Jól”? Bővebben? Nem jól.
  Hali! Régen láttalak, pedig jártam felétek.
  Mit dolgogozol
  Erre válaszul kicsit bővebb lére eresztettem. Egész röviden reagált minden írásomra. Láttam sokáig a hullámzó pöttyöket, nyilván küzd a betűkkel. A végén kibökte, hogy szeretne látni.
  Oké! Ma délelőtt?
  Ithol vagyok varlek
  10 körül.
  Ok.

  Szerettem volna pontos lenni, de kicsit késtem. A „körül”-höz azért tartottam magam. Megfordult már tegnap is a fejemben, hogy meglátogatom. Majd elmegyünk egy közeli kocsmába, úgyse voltunk még együtt...Nincs is a közelben semmi. Ezt a gondot megoldottuk, hiszen az otthonába hívott. Vittem egy műanyag Borsodit. A fal melletti székre mutatott, amikor hellyel kínált. Nekem viszont olyan elképzelésem volt, amihez asztal kellett. Kitettem a flakont.
  Juj, én nem ihatok, mert még vezetek.
  Akkor majd megiszod.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 5

• Paraszti munka

  Azt álmodtam, hogy paraszt voltam. Nem falusi prosztó, tahó, bunkó...hanem földművelő. Volt egy kis tanyám nem messze a köves úttól. A buszmegállónál a beállóban tartottam egy öltözőszekrényt, abba tették be a gyerekek a gumicsizmát, amikor iskolába mentek. Mert ha esett az eső, ugyancsak meg kellett küzdeni a sárral azon a kétszáz méteren. Olykor az öreg Mazda pickuppal vittem ki őket, de direkt azért nem indítottam be. Nem ilyen autóról álmodtam, de ez alapjában kétszemélyes volt, hátul két szükség üléssel. A rendes ötszemélyesnek már túl rövid lett volna a platója. Ha kicsit összeszedem magam anyagilag, veszek egy igazi személykocsit...meg a kis kéthengeres MTZ helyett egy erősebbet. Nem nagy Lambóra gondoltam, hisz azt nem használnám ki. A nagyobb földmunkához tudok bérelni gépeket. A szomszéd gazda – bár őt inkább nevezném már birtokosnak – szívesen segít. Nem úgy értem, hogy szívességből szántja fel a földemet, hanem rendesen megkéri az árát, de ha hívom, jön. Vagy személyesen, vagy valamelyik legény fiát ülteti a gépre. Nem pénzzel fizetek, hanem terménnyel, vagy akár le is dolgozhatom, hisz értek a kőműves munkához, nála pedig mindig van mit építeni, renoválni. Magam is belefogtam egy új házba, mert bizony a nádfedeles vályogháznak felázik a fala, az egerek is folyton beleköltöznek. Favázas házat építek. A testvérem ács. Ő állította össze. Most még csak a váz áll, olyan, mint egy dohányszárító. Apródonként felépítem saját magam.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 2

• A sírkövesünk

  Ernő bácsi eredetileg kőfaragó volt, nehezen állt rá a keze a műköves munkára. A piac igénye viszont kényszerpályára állította. Jól jött neki, hogy van kihez fordulni segítségért. A műhelyben összeszögelte a léckeretet, aztán beletaposta az anyagot, majd miután megkötött a cement, lecsiszolta. A helyszíni munka azért kifogott rajta. Így jöttem én a képbe. Akkor már magam is vállalkozó voltam, magamnak osztottam be az időmet. Természetesen ráértem, hisz sokszor fordultam én is hozzá, ha gránit tábla kellett. Papírforma szerint konkurensei voltunk egymásnak, de mi ezt nem így éltük meg. Voltunk a faluban öten sírkövesek, de mind így viszonyultunk egymáshoz.
  Becuccoltunk a parancsnoki UAZ-ba, s irány Harsány. Nem a műúton, hanem keresztül a határban, ha már terepjárónk van. Rövidebb is 10 km-el. Útközben elbizonytalanodott, és megkérdezte Sályban, hogy „itt van-e külön a katolikus, meg a református temető?” Nem, ott nem volt két temető. „Akkor mégis Harsány”
  Nekem mindkettő idegen terep volt.
  Harsányban már vártak ránk. Segítettek amiben tudtak. Aztán híre ment a faluban, hogy itt vannak a sírkövesek, s jött mindjárt két megrendelő is. Ernő bácsinak nem volt hozzá kedve, így felajánlotta nekem. Így lettem én a harsányi sírköves 13 évig.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 7

• Találkozások

  Ismerős városban ismerős asszony jött szembe az utcán. 12 éve dolgoztam abban a társasházban, ahol lakik. Sokan laknak abban a házban, de vele azért kerültünk közelebbi kapcsolatba, mert a nászasszonyával szomszédok vagyunk. A facén be is jelöltük később egymást, de ettől még nem tartottunk kapcsolatot. Így sok ez a 12 év. Nekem sem a neve jutott eszembe első pillanatban. Úgy köszöntem rá, hogy „szervusz nászasszony”. Nem ismert meg. Kellett egy kis segítség hozzá, hogy rájöjjön, ki vagyok. Beszélgetni kezdtünk mint régi ismerősök. Egy járókeret volt nála. Nem rendeltetésszerűen használta, csak vitte. Ez adta a nyitó témát. Kollégám – akivel épp kávézni indultunk – kicsit távolabbról hallgatott bennünket. Mosolyogva megjegyezte miután tovább indultunk, hogy „azért csak előjött a séma” Milyen séma? „Hát a hogy vagytok kérdés” Igaz, előjött. Talán azért, mert hasonló esetben ezt szokták kérdezni, de a járókeret miatt valóban érdekelt, hisz emlékeztem, hogy a férjének gond volt a szívével. Műtötték ugyan az embert, meg majd kell is még, de a keret csak kellék egy előadáshoz. A Zsóka ugyanis közösségi ember. Említettem az esetet a nászasszonyának. Mármint, hogy találkoztam vele. „Megismerted?” Hát persze. Különben honnét tudnám, hogy találkoztunk?

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 2

• Tévedések

  Fenntartható fejlődés

  Gondolataimat az tette időszerűvé, hogy a fiam elejtette a telefonját, s megtört a kijelzője. Járt már így más is, nem egy rendkívüli dolog. Volt biztosítása, ami átvállalja a javítás költségét. Csakhogy! Nem javították meg a készüléket, hanem adtak egy másikat. Logikus, hiszen a szalagon egyel több telefont gyártani nem kerül szinte semmibe. A javítás viszont egyedi munka, ami drága. Hasonló cserék történtek velem is szerszámgépekkel. Hipermarketben vettem olcsó kombikalapácsot, ami egy idő után elromlott. Garancia volt rá, kicserélték. Nem javították, kicseréltek. Ez is elromlott, ezt is kicserélték. Egy ismerősöm érdeklődött a gép felől, mert neki is tetszett a sokoldalúsága miatt. Mondtam, hogy én már kétszer cseréltem. Ennek ellenére mégis megvette, az övé is elromlott. Ebből az a tanulság, hogy nem szabad hipermarketben olcsó gépet venni, mert nem garantált a minőség. Amiért mindezt felemlítettem mégsem ez, hanem a szemét. Amikor visszavittem a hibás terméket, még csak meg se nézték, akár egy darab téglát is leadhattam volna a táskában. Senkit nem érdekel a gép további sorsa. Van másik. Hosszú vállalkozói pályafutásom során elkoptattam néhány elektromos kéziszerszámot. Ezeknek egy részét elajándékoztam olyan ismerősöknek, akik megbütykölték, s tovább használták. Legutóbb egy elektromos láncfűrészem romlott el. Hipermarketben vettem, olcsón. Ugye, soha nem tanul az ember.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 7

• Kézfogás

  Lehet, hogy én vagyok a bunkó, de nem érzem fontosnak mindenkivel kezet fogni, aki egy munkahelyre kerül velem. Természetesen köszönök, esete válogatja, hogy napszaknak megfelelően, vagy tegező formában, de nem kezelek az egész építkezéssel. Akihez odamegyek, mert valami dolgom van vele, annak természetesen kezet nyújtok...de nem járom végig a brigádot, ha kettőnél, háromnál többen vannak. Szó nincs arról, hogy mérlegelem kivel kell és kivel nem. Ez adja magát, nem gondolkodom rajta.
  A templom felújításhoz megérkezvén oda mentem a Laci bácsihoz, mert ő volt a munkavezető, s tőle akartam kunyerálni egy kis segítséget. Elkezeltünk, s már mondtam is mi a kérésem. Csak ezután figyeltem rá, hogy a kollégám a többiekkel végig kezel. Így utólag tőlem már furcsán jönne ki. Aztán a párkányt javítgató, alacsony állványon dolgozó dolgozóval váltottam néhány szót. Nem volt vele dolgom, csak ott találtam, ahol deszkát kerestem. Láttam a mozdulatán, hogy kéznyújtásra készül, de látván a kesztyűjét, nem mentem elég közel. Később ő jött a mi munkaterületünkre, s miután a kollégával kezeltek, felém fordult, mondván „még nem is kezeltünk.”

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 18

• Pick-up

  Sok autót vettem már életem során. Többnyire régieket és rosszakat. Egy visszaemlékezésem során lejegyeztem a hibákat, s nem akartam elhinni, hogy pl. a Fiat 850 ennyit tudott produkálni egyetlen év alatt. Pedig igaz.
  1988-ban még több-kevesebb rendszerességgel megvettem az Autó Motor-t. Ebben találkoztam a Dacia 1304 pickuppal. Kell egy ilyen! A fogyasztására azt írta, a személykocsiénak másfélszerese. Nem érdekel, akkor is kell! (Végül ez a fogyasztás mégse volt ilyen sok) A munkámhoz kellett egy platós autó. Ekkor épp a második Wartburggal igyekeztem megoldani a szállítást. Épület-műkő adta a munkáim többségét. Sírkőre kicsi volt a Dacia, de ekkor még megfelelt. Vagy ha nem, az sem érdekelt volna, mert ez kell és kész!
  Személykocsiknál ekkor még az éveken át tartó várakozás volt a gyakorlat, de haszonjármű esetén kedvezőbb volt a helyzet. Nem is a Merkúr intézte, hanem a Consumex. Azt hiszem, nem is kellett előleget fizetni, csak megigényelni. Kaptam sorszámot. Történt mindez 1989 februárjában. A nyarat még végig Wartburgoztam. Fáradtak a rugók, 3 mázsa cementtől többet már nem nagyon raktam bele. A betonkeverőnek le kellett vágni a lábát, hogy szállítható legyen.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 0

• Arc

  Nem tudom mikor halt meg a Jani bácsi, nem is figyeltem a sírkő feliratára. Lényeg, hogy a rokonságból valaki időszerűnek találta a felújítást. Mivel Budapesten él az illető, ott rendelte meg. Azt persze elfelejtette a vállalkozóval közölni, hogy nem zöldmezős a beruházás, hiszen áll ott egy helyszínen készített műkő építmény. Szállításkor ez a tény felkészületlenül érte a mestert, így a gránitot visszaszállította a telephelyére. Ez oda-vissza 260 km.
  Ezután a vidéki városban kellett vállalkozót keresni, aki elbontja a régi keretet. Ezek voltunk mi. A keretet és a fedlapot kellett szétverni, az úgynevezett fejkövet – ami eredetileg is nemes kő volt - ideiglenesen hazaszállítottuk a műhelyudvarba. Ezek voltak az előzmények.

  Megérkeztek a pestiek ismét. Jöttek a fejkőért. Csupán a kis termetű, középkorú munkatárs volt otthon, akit a kigyúrt, napszemcsis, rágózó fiatalok ökölpacsival üdvözöltek. Nagyon vagány csávóknak mutatták magukat. Mindössze négyen voltak. Na, meg egy idősebb úr, aki a főnökük.
  - Ez lenne az?
  - Ez.
  - Jó nehéz lehet.
  - Az. Ketten alig bírtunk vele.
  (Valójában az utolsó mondat nem hangzott el, pedig kellett volna.)

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 2

• Már a nosztalgia sem a régi

  Szívesen emlékszem vissza régi dolgokra, eseményekre, örömmel veszem, ha valami hasonlóban lehet részem. A 10 éve lezárult kamiontúra sorozatom emléke erősödött fel bennem, amikor olyan feladatot kaptam, hogy be kell ülnöm egy napra ismét egy kamionba.

  Reggel fél ötkor indulás! Nem otthonról, hanem a bázisról. Ébresztő egy órával korábban volt. Koránkelő vagyok, de ez már azért túlzás. Egyszer persze ki lehet bírni, még úgy is ha a végzés időpontja bizonytalan. Lényeg, hogy nosztalgiázok egy kicsit. Dolgom közben semmi. Egyetlen feladatom arra ügyelni, hogy a kőőrlőben olyan anyagot kapjunk, amit rendeltünk. Előtte ugyan lesz még 3 lerakó, de nekem ahhoz semmi közöm. A sofőr örüljön, hogy társaságot kapott!

  Elhelyezkedtem a Scaniába. Az összes eddigi túrámat ilyen márkával tettem meg. Ez bizonyára újabb típus, mert nem teljesen olyan, mint azok voltak. Legfeltűnőbb a befordított műszerfal, ami miatt az alatta lévő asztalkán nincs hely a rezsónak. Nem is baj, hisz nem fogunk főzni. Még aludni sem, de azért vetek egy pillantást az emeleti ágyra. Fel van emelve az eleje, így tágasabb a tér. Az ablak fölötti „konyhaszekrény” ajtajai helyett csak polcok vannak. A tetőnyílás olyan magasan van, hogy állva sem érném el. Ennyi volt a terepszemle. Gondoltam, jó indítás lesz a beszélgetéshez, de végül csak annyi szó esett az autóról, hogy kényelmetlenebb más márkához képest, mert nem négy, csak két légrugója van.

  Folytatás...

  potyautas 4 éve 4