2022. október 4., kedd

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Jahnkő

    Jani bácsi meséi 16.

    Világ körüli útra felkészülni egy nap alatt? Na jó, csak európai, de akkor is több hetes, sok ezer kilométeres utazásról van szó. A kilencvenes évek elején néhány évig jártak Jahnék nyaralni. Januárban lefoglalták az utat valamelyik utazási irodánál, aztán izgatottan várták a június végét, ami már majdnem nyár, de mégis előszezoni árakon. Nézegették a prospektust, tervezgették, hogyan fogják beosztani az egy hetet, mit fognak megtekinteni, ha beleuntak a tengerparti heverészésbe. Volt idő lelkileg felkészülni. A csomagolás is eltartott néhány napig, de ez a Juliska elfoglaltsága volt. Jani bácsi azzal tudott segíteni, ha nem volt láb alatt. Ami a segítséget illeti, most sincs ez másként. „Ne legyél útban Papa!”

    Egy nap akkor is csak egy nap. Korábban nem is volt erről szó, legalábbis nem komolyan. Ennyi idő alatt nem lehet ráhangolódni. Bár nem is nagyon kell. Beülnek az autóba, és mennek. Ha elfárad a sofőr, megállnak akárhol, akár az út szélén is. Nincsenek időhöz kötve. Nem kell térképet rajzolgatni, hiszen ott van a GPS, akárhová elvezeti őket. Erről álmodoztak sokáig, de nem gondolták, hogy egyszer majd megvalósul. Már pedig ez az egyszer most itt van.

    Folytatás...

    potyautas 4 éve 10

  • deRecsk

    1983 augusztus 20. emlékezetes nap volt. Nem is értem, miért nem írtam még le. Pedig sokáig emlegettük a családban a recski búcsút. Ugyanolyan utcai bazár volt, mint bármelyik másik falusi búcsú, csak az tette különlegessé, hogy az akkor négy éves fiam ott kapott egy lakópótkocsis fröccsöntött autót, ami nagyon sokáig a kedvenc játéka volt. A tizenöt hónapos lányom ezen a napon indult el teljesen önállóan, ellenben a 18 hónapos autóm ekkor vált járóképtelenné, mielőtt hazaértünk volna a mátrai kirándulásból.
    Az autó korához persze még hozzá kell adni azt a 12 évet is, amikor a visontai bánya, majd egy egri benzinkutas tulajdonában volt. Nem is volt hátrány egy benzinkút, hiszen a motorcserén túl lévő Gaz 69 bizony beszopta akár a 18 litert is százon. Kezdő vállalkozóként nehezen tudtam kigazdálkodni a fenntartási költséget. Ezen a napon viszont ez nem számított, mert a testvérbátyám családjával indultunk közös kirándulásra. Ez az autó nyolc személyes volt, s ezzel talán el is soroltam minden előnyét.
    Korábban még csak délről láttam a Mátrát, de akkor se túl közelről. Most mögé kerültünk. Eger – Sirok – Recsk – Parád... Aki járt már ezen a csodaszép tájon, tudja mitől voltam úgy elámulva, aki még nem, az sürgősen pótolja a mulasztását!

    Folytatás...

    potyautas 4 éve 14

  • Öreg diófa

    Jani bácsi meséi

    15. rész

    - Indulsz valahová Papa? - szögezte egyből Jani bácsinak a kérdést Juliska, amint kiszállt a kocsiból, ügyet se vetve a másik két férfira.
    - Ugyan dehogy. Honnét veszed? Csak lekísértem Feriéket.
    - Minek van nálad a telefon?
    - Máskor meg az a baj, hogy nincs nálam. Ha odafenn csörög, aligha várja ki a hívó, amíg felszaladok.
    - Hívást vársz?
    - Dehogy várok, de te is bármikor hívhatsz. Most már persze nem, mert hazaértél.
    - És a pulóver?
    - Mi ez kihallgatás? - reagált ingerülten - Hűvös van itt az árnyékban.
    - Az. Még 25 fok sincs – indult Juliska a garázs felé, hogy kinyissa az ajtót.

    Közben megtorpant, s Feri bácsiékhoz fordult.
    - Jó napot emberek! Attól tartok, elfelejtettem köszönni. Megkínálta magukat valamivel legalább az öreg?
    - Nem azért jöttünk – vágta rá Feri bá' anélkül, hogy felkészült volna az ebből adódó kérdésre.
    Nem is gyakori, hogy leütik a magas labdát, de Juliska nem hagyta ki az adódó lehetőséget, hogy az öreg után a látogatókat is zavarba hozza. Élvezte, hogy ő uralja a helyzetet.
    - Hanem miért?

    Folytatás...

    potyautas 4 éve 14

  • Mosolyszünet

    Jani bácsi meséi 14. rész

    Amikor benyitott a házba, a család ugyancsak meglepődött. Nem kicsit. Juliska arcára tapasztotta mindkét tenyerét, pedig egyébként se jött volna ki egyetlen hang a száján. Szemlátomást elsápadt, le kellett ülnie. Nem hitt a szemének. A menye ocsúdott fel előbb.
    - Apuka! Hogy kerülsz te ide? Ki hozott el? Vagy busszal? Egyedül...?
    Jani bácsi kezdte felfogni, mekkora meglepetést okozott. Meglepetést? Inkább döbbenetet. Mégis telefonálni kellett volna mielőtt elindult. Az asszonynak elakadt a szava, pedig ilyesmi nem gyakran fordul elő. Még a végén sokkot kap.
    - Csak nem kocsival jöttél? - fogott gyanút Pityu.
    - De – válaszolt röviden – Ráadásul bajt csináltam. Kicsit megtörtem az elejét.
    Juliska aligha hallotta amit a kocsiról mondott. Kitört belőle a sírás csupán attól, hogy egyedül nekivágott ennek az állapota miatt veszélyes útnak. Erősen kapaszkodott az asztal szélébe, egész testét rázta a zokogás. Hédi próbálta nyugtatni kevés sikerrel. Mondani semmit nem tudott, de egyszer csak felugrott, neki támadt az öregnek, ököllel verte a mellét. Jani bá' próbált hátrálni. Pityunak kellett utána kapni, nehogy elessen. Juliskát le kellett fogni, majd visszaültetni a székre. Csak ekkor kezdett el ordítani. Csak úgy zengett tőle a ház.

    Folytatás...

    potyautas 4 éve 5

  • Csajt a fiúnak!

    A pultos fiú és a bátty, régről ismerték egymást. Puszi-puszi, meg öklözés, mielőtt a szenyáját megrendelte. Csak egyet, csak magának. Az öccs először járt itt, csak állt a placc közepén, jobb híján a régi mozaikpadló mintáit tanulmányozta. A reggeliző vendégek zaja nem igazán jutott el a tudatáig, igyekezett is kívül maradni ezen az egészen. Csak azért jött be, hogy ne az ajtó előtt bámészkodjon, mint egy kitiltott kutya. Semmi nem utalt arra, hogy a két fiú együtt van, hacsak az nem, hogy együtt jöttek be az üzletbe.
    A puszilkodásra úgy reagált a pultos lány – aki egyébként a fiúnak a húga – hogy ha ti puszi, akkor mi is. A női hangra felfigyelt a fiú, a lány pedig maga felé intette egy finom fejmozdulattal a vendéget. Bár ez a kifejezés nehezen illett rá, hiszen nem kért semmit. Igaz, más megközelítés szerint vendég az akit hívnak. Na! Akkor mégis az, hiszen az az apró biccentés hívásnak minősül. A fiú zavarba jött, de egy ilyen biccentésre nem lehet nem reagálni, hiszen valaki tutira be fog szólni „Mi az öcsi, megijedtél a bulától?” Bátortalanul közelebb lépett, majd a pultnak támaszkodva azon igyekezett áthajolni. A lány valahonnét előkapott egy savanyú uborkát, s a fiú szája felé nyújtotta, aki ettől visszahőkölt. „Így nem tudnék csücsöríteni”.

    Folytatás...

    potyautas 4 éve 6

  • Fürdővíz

    Jani bácsi meséi 13.rész

    Vasárnap reggel a városiakkal nagyjából egy időben más vendég is érkezett. Pityu jött Kövesdről, hogy hazavigye az apjáékat vasárnapi ebédre. Nem szólt telefonon, mert úgy vélte, kitalálnak majd valami kifogást, csak egyszerűen idetoppant. Szemlátomást pihenőnapot tartott, mert egyrészt nem teherautóval érkezett, s nem is munkásruhában. Azonnal átlátta a helyzetet, hiszen ha az öreg Dénes is jött, az apja nem fog vele menni. Tehát meg is volt a kifogás, nem kellett keresni. De ha már nem adhat ebédet legalább ő elfogadja a reggelit. A félig-meddig vendégségbe érkező szomszédok szalonnasütéssel kezdték a napot, csak ezután tervezték elkezdeni a munkát. Hárman érkeztek. A két Dénes, meg Gabi, aki tegnap is itt volt. A tűzrakó helyen nem is maradt üres tuskó, úgy körbeülték a tüzet. Nem is lehetett a széljárás miatt odébb ülni, hisz minden irányban volt valaki. Figyelmesen kellett kezelni a nyársat, nehogy kárt tegyenek egymásban.
    - Jani bácsi! Ez az amire gondolok? - mutatott Gabi a ház végében állványra szerelt fekete tartályra.
    - Nem tudom, mire gondolsz?
    - Ez a szabadtéri fürdőszoba?
    - Annak is mondhatjuk. Nyáron jól jön egy kis hűsítő zuhanyozás napközben. Azért már ne kelljen bemenni a házba, ha egyébként kinn izzadok a szőlővel. Nem én csináltam, már itt állt amikor megvettem a házat. Bent viszont nem volt fürdőszoba, azt nekünk kellett megépíteni.
    - Vagyis nekem – szólt közbe Pityu

    Folytatás...

    potyautas 4 éve 7

Hirdetés

Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.