A Skyrim és az Oblivon technikai okok miatt nem tudtak igazán nagyot dobbantani városok terén, legalábbis méretüket tekintve, de még így is valahogy "üres"-nek érzem őket a Witcher után, pedig ott aztán óriási minden, plusz sehogy nem tudott egyik világ se mélyebben megérinteni.

Az utóbbi két TES előtt volt a Morrowind, minden hibájától eltekintve, eltalálták azt, hogy a játék megfogjon, élvezzem a nagybetűs hangulatot, a világ tele volt élettel, nem is tudom megfogalmazni igazán, pedig ott még az NPCk-nek nem is volt előregenerált napi "élet"ciklusuk.

A Witcher 3 mindent megváltoztatott nálam, nem csak a világhoz kezdtem el kötődni, hanem a karakterek is érzelmeket váltottak ki bennem, nem csak azért kezdtem újra és újra a játékot, hogy egy-egy döntést másképp hozzak meg, hanem, hogy újra találkozzak a karakterekkel, akik mélyen megérintettek. A hangulat itt is nagybetűs, Novigrad, Velen, a Görbeláp ( kedvenc helyem, persze borzongással tele ), Toussaint meg egy kis fellélegzés az alapjáték sötét hangulata után.

Apropó érzelmek: A Hearts of Stone kiegészítő olyan mesterien lett összerakva, hogy rámerem mondani, hogy az egyik legemlékezetesebb történetet és legmélyebb karaktereket kaptuk vele Gaunter O'Dimm és Olgierd von Everec személyében, amivel számítógépes berkekben én még nem találkoztam.

Na de ennyit a Witcher 3-ról, alapmű lett belőle, amit mérceként fogunk használni a jövőben megjelenő játékoknál.