Hirdetés

2024. május 10., péntek

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#6051) bozont válasza Psych0 (#6049) üzenetére


bozont
veterán

Nem is mondtam hogy a legjobb, csak hogy jó, de aki kicsit is érdeklődik a sci-fi téma iránt, annak azért kötelező darab. Persze ez még nem jelenti azt hogy tetszenie is kell. Nekem mondjuk a kedvencek között van és a legjobb sci-fi témájú animek között tartom számon, ezért is ajánlottam. Ha nem tetszik neki akkor nem, nincs semmi probléma. Az elvakult fanokkal, meg úgy sem lehet mit kezdeni, rájuk kell hagyni.
Az NGE például nekem sem tetszett, lehet az volt a baj, hogy egyben néztem végig a 26 részt, de a vége felé már kínszenvedés volt. Az EoE-ra még mindig nem tudtam rászánni magam.
De ugyan ez volt a Death Note-tal is, nagy volt a hype, de nekem valahogy nem jött be a sorozat. Korántsem volt annyira kiemelkedő mint amennyire fel volt kapva. Az Elfen Lied viszont nagyon tetszett, annak ellenére hogy nincs igazán befejezve. Majd elolvasom a mangát, állítólag az jobb is.

(#6052) Synthwave válasza Psych0 (#6049) üzenetére


Synthwave
HÁZIGAZDA

Egyszerűen túl van hype-olva. Ami valamennyire érthető, hiszen az elsők között volt, amik betörtek nyugatra. Ez viszont nem változtat azon, hogy olyan "vontatott" érzetem van, amikor nézem. És átjár a céltalan üresség. Pedig szeretem a cyberpunk-ot.

SKILLNUDGE - it kinda ownz you.▐ My Quake Live/DOOM PoVs(YT): http://tinyurl.com/oe5zwa2▐ 3dfx / Glide & SGI 4EVER▐Golden '80s-'90s▐▐▐▐▐▐▐▐ SZÁNKÓVAL A GERINCEDBEN NEM VIDÁM A KARÁCSONY.

(#6053) Móci


Móci
addikt

NGE vita, és nincs itt bandiras? Óóóó... ;]
bozont: a manga jobb, és annak van befejezése is.

"...In a struggle to be happy and free, swimming in a primitive sea..."

(#6054) bandiras2 válasza Móci (#6053) üzenetére


bandiras2
senior tag

Muhaha!
Bozont! Nem olyan rossz az! Másfél óra alatt lenyomod, azt túl vagy rajta. Most nem kezdek hype-olni, volt az már elég. Az EoE-ben meg majd minden értelmet nyer.

A társadalom amely az egyenlőséget a személyes szabadság elé helyezi, egyiket se fogja elérni. A társadalom amely a személyes szabadságot az egyenlőség elé helyezi, mindegyikből bőségesen részesedik. Milton Freedmann

(#6055) bozont válasza bandiras2 (#6054) üzenetére


bozont
veterán

Lehet, de azt már elhatároztam, hogy majd nekiugrok még egyszer, aztán szépen lassan adagolva nézem majd meg. Az EoE előtt nem árt felfrissíteni a dolgokat, 7-8 éve volt hogy megnéztem a sorozatot. Csak most megint sokat nézek egyszerre, nem csak animet, nem tudom mikor sikerül beszorítani. Meg úgy látom készült azóta két movie is, meg egy még várat magára, egy alternatív sztorival, kicsit emészthetőbb formában. Lehet azokkal kezdem majd.

(#6056) Archanon válasza bozont (#6048) üzenetére


Archanon
őstag

Egyszer elkezdtem a GITS-et, első részig jutottam. Annyira nem tetszett az atmoszféra. Persze szándékomban áll megnézni majd, de egyelőre azt is későbbre hagynám.

Guild Wars 2: Archanon.6039 ||| http://myanimelist.net/animelist/Archanon ||| ~Dango, dango, dango, dango; dango daikazoku...~ ||| El. Psy. Congroo. ||| Whohhehhje. /,,/, (⌐■_■)

(#6057) Psych0


Psych0
őstag

!!!Possible Spoiler!!!

Na ma végre befejeztem az Usagi Drop mangát --> ALL CAPS RAGE! Vajon ki van adva az íróknak, hogy ha jó a cucc akkor azt az utolsó 2 ch-ben totál szét kell verni? Úúúútálom a troll endingeket. :O

Lesz még egy extra volume, de kötve hiszem, hogy ki tud a mangaka békíteni. Nyár végén meg jön a banghai-hen, de az az első arc alatt játszódik. Ez már marad :(

"As an online discussion grows longer, the probability of a comparison involving Nazis or Hitler approaches 1."

(#6058) Psych0


Psych0
őstag

Noboru Yamaguchi, a ZnT regények írója sajnos rákbeteg, és augusztus elején egy veszélyes műtétnek veti alá magát. Emiatt nyilván késik a ZnT 21. kötete. Eredetileg 22 kötetesnek lett tervezve a sztori. :( Remélem rendben felépül és összeadja nekünk Saito-t és Louise-t.

"As an online discussion grows longer, the probability of a comparison involving Nazis or Hitler approaches 1."

(#6059) Darth_Revan válasza Psych0 (#6058) üzenetére


Darth_Revan
veterán

Szintén remélem, hogy felépül és befejezi a ZnT, ami után írjon újabb kiváló lightnoveleket.
Nem igaz, hogy több mint 2000 év alatt nem sikerült erre a rohadt betegségre oltást/gyógyszert találni :W

[ Szerkesztve ]

(#6060) Psych0 válasza Darth_Revan (#6059) üzenetére


Psych0
őstag

Nekem mondod minden rokonom(szülők, nagyszülők, testvér) vagy rákban, vagy autóbalesetben hunyt el :(

"As an online discussion grows longer, the probability of a comparison involving Nazis or Hitler approaches 1."

(#6061) Archanon


Archanon
őstag

Cowboy Bebop kivégezve. Vicces, hogy a végére kezdett el érdekessé válni, erre... Eh, hülye vége lett szerintem.

Maria Holic-ot néz valaki? Én tegnap kezdtem el, első évad meg is volt, most a másodikat nézem. 6. részig megvan felirattal. Azt látom, hogy a maradék 6 rész is már le lett adva, de vajon felirat van e valahol a neten hozzájuk? Uraharashopon nincs, animeaddictson is néztem, itt még második évadhoz sincs semmi. Mondjuk US--on úgy néz ki lesz felirat, de ha már van máshol, igazn jól jönne, a várakozás nem erősségem. Enyhén beteg sorozat. :DDD Mondjuk a Love-ru határozottan jobban megnevettetett, de ez is kb. az az "elmebeteg nem sok értelme" kategória.

Guild Wars 2: Archanon.6039 ||| http://myanimelist.net/animelist/Archanon ||| ~Dango, dango, dango, dango; dango daikazoku...~ ||| El. Psy. Congroo. ||| Whohhehhje. /,,/, (⌐■_■)

(#6062) Máté94 válasza Archanon (#6061) üzenetére


Máté94
addikt

A másodikhoz most jött ki pár napja a 6. rész felirata... úgy, hogy még várhatsz vele mire kész lesz. :DD

Várakozni pedig meg kell tanulni, Maria Holic-nak nem éppen könnyű a nyelvezete. Belenéztem angolba és semmit se értettem belőle.

[ Szerkesztve ]

(#6063) Archanon válasza Máté94 (#6062) üzenetére


Archanon
őstag

Heh, akkor valóban nem lehet könnyű a fordítás. Valahogy nem is csodálom, Miyamae és Kanae atya eszmefuttatásai eléggé zagyvák még magyarra fordítva is.
Sebaj, várással legalább növelem az xp-t a Türelem skill-hez, lvl 2-esen nem sokat ér. :))

Guild Wars 2: Archanon.6039 ||| http://myanimelist.net/animelist/Archanon ||| ~Dango, dango, dango, dango; dango daikazoku...~ ||| El. Psy. Congroo. ||| Whohhehhje. /,,/, (⌐■_■)

(#6064) Synthwave


Synthwave
HÁZIGAZDA

Gyerekek! Tudja valaki, hogy ez miből van?

:B

SKILLNUDGE - it kinda ownz you.▐ My Quake Live/DOOM PoVs(YT): http://tinyurl.com/oe5zwa2▐ 3dfx / Glide & SGI 4EVER▐Golden '80s-'90s▐▐▐▐▐▐▐▐ SZÁNKÓVAL A GERINCEDBEN NEM VIDÁM A KARÁCSONY.

(#6065) Máté94 válasza Synthwave (#6064) üzenetére


Máté94
addikt

Ore-tachi ni Tsubasa wa Nai.

(#6066) Synthwave válasza Máté94 (#6065) üzenetére


Synthwave
HÁZIGAZDA

Köszi.

Biztosan REMEKBESZABOTT alkotásról van szó. :)

Már szedem is. :))

SKILLNUDGE - it kinda ownz you.▐ My Quake Live/DOOM PoVs(YT): http://tinyurl.com/oe5zwa2▐ 3dfx / Glide & SGI 4EVER▐Golden '80s-'90s▐▐▐▐▐▐▐▐ SZÁNKÓVAL A GERINCEDBEN NEM VIDÁM A KARÁCSONY.

(#6067) Máté94 válasza Synthwave (#6066) üzenetére


Máté94
addikt

Öhmm... hát... nem. :D

(#6068) Synthwave válasza Máté94 (#6067) üzenetére


Synthwave
HÁZIGAZDA

De...én LÁTOM...:U

:))

SKILLNUDGE - it kinda ownz you.▐ My Quake Live/DOOM PoVs(YT): http://tinyurl.com/oe5zwa2▐ 3dfx / Glide & SGI 4EVER▐Golden '80s-'90s▐▐▐▐▐▐▐▐ SZÁNKÓVAL A GERINCEDBEN NEM VIDÁM A KARÁCSONY.

(#6069) Archanon


Archanon
őstag

Hellsing: Második vámpíros anime, amit eddig elkezdtem. 7 részt néztem meg, nem rossz. Akció dús, véres, öldöklős piff-puff. Kérdés, hogy a később megjelent OVA epizódokat [ha jól emlékszem, 10-11 db van eddig belőle wikipedia szerint] érdemes-e megnézni?

Guild Wars 2: Archanon.6039 ||| http://myanimelist.net/animelist/Archanon ||| ~Dango, dango, dango, dango; dango daikazoku...~ ||| El. Psy. Congroo. ||| Whohhehhje. /,,/, (⌐■_■)

(#6070) Darth_Revan válasza Archanon (#6069) üzenetére


Darth_Revan
veterán

OVA epizódok előröl kezdik a történetet. A sorozat az első pár rész után már nem a manga szerint ment, az OVA-k viszont igen. Akár azt is mondhatnám, hogy a sorozat csak "ízelítő" az OVA-kra. Az OVA 8. része 1 hónap múlva jelenik meg.

Ráadásul a sorozat cliffhangerrel fejeződött be és ha egyáltalán akarják is folytatni (nem látom értelmét), akkor is csak évek múlva, mert az OVA-kra koncentrálnak most.

OVA-kban csak az nem tetszett, hogy Alucard-ot kispadra küldték a 4. rész végén és 8. részben tér csak vissza :(

[ Szerkesztve ]

(#6071) Archanon válasza Darth_Revan (#6070) üzenetére


Archanon
őstag

Akkor azt a 10-11 részt máshol láttam. :B

Értem. Akkor hamarosan végzek az "ízelítő" részekkel, aztán valahonnan megkaparintom az OVA epizódokat. De ilyet más animéknél is eljátszanak, hogy egy idő után teljesen elkalandoznak az eredeti történettől, aztán évekkel később teljesen újrakezdik a sztorit? Elég nagy blődség szerintem. :F

Guild Wars 2: Archanon.6039 ||| http://myanimelist.net/animelist/Archanon ||| ~Dango, dango, dango, dango; dango daikazoku...~ ||| El. Psy. Congroo. ||| Whohhehhje. /,,/, (⌐■_■)

(#6072) bandiras2


bandiras2
senior tag

[Ez történik majdan az ősszel.]
Van egy pár érdekes, főleg a mozik.

A társadalom amely az egyenlőséget a személyes szabadság elé helyezi, egyiket se fogja elérni. A társadalom amely a személyes szabadságot az egyenlőség elé helyezi, mindegyikből bőségesen részesedik. Milton Freedmann

(#6073) Archanon válasza bandiras2 (#6072) üzenetére


Archanon
őstag

Ezek közül a Tekken movie az, ami nekem nagyon várós. :U A többit még [ ;] ] nem ismerem.

Guild Wars 2: Archanon.6039 ||| http://myanimelist.net/animelist/Archanon ||| ~Dango, dango, dango, dango; dango daikazoku...~ ||| El. Psy. Congroo. ||| Whohhehhje. /,,/, (⌐■_■)

(#6074) Synthwave válasza bandiras2 (#6072) üzenetére


Synthwave
HÁZIGAZDA

Nem tűnik olyan rossznak az ősz sem.

Első körben

Boku wa Tomodachi ga Sukunai (tetszik az alapötlet : D)
Coppelion (hmmm...)
(vajh loli az a kockalakó? : U)
Mashiro-iro Symphony (nem annyira eredeti első blikkre, de jól elsülhet)
Maji de Watashi no Koi Shinasai!! (végülis eroge lesz az alapja, csak-csak...:U :)) )
Shinryaku!? Ika Musume (Diomedea!...:U)

Aa! Megami-sama OVA (végre...vagy ez valami újrafeldolgozás lesz?)
Higurashi Kira ugye

Toaru Hikuushi e noTsuioku (Ugye a képen az még véletlenül sem Index?)

Shana III még ami, olyan. Bár lehet, először nem ártana megnézni a 2. évadot..

Persze újabb KnJ sehol... :((( :((( :(((

[ Szerkesztve ]

SKILLNUDGE - it kinda ownz you.▐ My Quake Live/DOOM PoVs(YT): http://tinyurl.com/oe5zwa2▐ 3dfx / Glide & SGI 4EVER▐Golden '80s-'90s▐▐▐▐▐▐▐▐ SZÁNKÓVAL A GERINCEDBEN NEM VIDÁM A KARÁCSONY.

(#6075) Psych0 válasza bandiras2 (#6072) üzenetére


Psych0
őstag

A coppelion elég merész húzás a tavaszi események tükrében.
Shana III: <3 kár, hogy vége lesz.
Fate/Zero: no comment
Kyoukai Senjou no Horizon: Érdekesnek tűnik.

"As an online discussion grows longer, the probability of a comparison involving Nazis or Hitler approaches 1."

(#6076) unclefucka válasza Synthwave (#6068) üzenetére


unclefucka
senior tag

[oWn]f4te: Az Oretachi ni Tsubasa wa Nai -t neked érdemes megnézni Alice-chan miatt, de ugyanakkor hiába néztem végig, azért nem annyira jó, mint amennyire kinéz.
Sajna elég kusza sztori meg lehet érteni, de elég elvont.
NP Alice-chan kárpótól mindenért :DDD

Akkor válsz felnőtté, amikor a nálad fiatalabbak elől igyekszel eltitkolni, hogy még mindig gyerek vagy.

(#6077) unclefucka válasza Psych0 (#6075) üzenetére


unclefucka
senior tag

Mostanában szedtem le a Working!! -et, remélem jó lesz :K
Muszáj lesz megnézni, mert jön a folytatása

És persze a kimaradhatatlan eroge feldolgozás: Mashiro-iro Symphony: Love Is Pure White, már a címe is lázba hoz ;]

Akkor válsz felnőtté, amikor a nálad fiatalabbak elől igyekszel eltitkolni, hogy még mindig gyerek vagy.

(#6078) Darth_Revan válasza Psych0 (#6075) üzenetére


Darth_Revan
veterán

"Fate/Zero: no comment"

Miért? Lesznek benne szereplők a Fate/Stay-ből is, köztük Saber is :U

(#6079) Psych0 válasza Darth_Revan (#6078) üzenetére


Psych0
őstag

Annyira királyság, hogy nem találok rá jelzőt. Imádtam a LN-ket. :DDD

"As an online discussion grows longer, the probability of a comparison involving Nazis or Hitler approaches 1."

(#6080) Caesarion válasza Synthwave (#6064) üzenetére


Caesarion
aktív tag

Szerintem: "ekaterina kurae", Seikon no Qwaser, Copper-based warrior

Te is fiam, Bluetooth ?!

(#6081) Synthwave válasza Caesarion (#6080) üzenetére


Synthwave
HÁZIGAZDA

Mármint az általám linkelt kép? :F Az Alice az Ore-tachi ni Tusubasa wa Nai-ból.
Amúgy Seikon no Qwaser is bookmark-jaim között van. :))

unclefucka: IGEN. Még tegnap beletekertem randomra az első epizódba és ~10 sec elég volt, hogy ez tudatosuljon. ^^

[ Szerkesztve ]

SKILLNUDGE - it kinda ownz you.▐ My Quake Live/DOOM PoVs(YT): http://tinyurl.com/oe5zwa2▐ 3dfx / Glide & SGI 4EVER▐Golden '80s-'90s▐▐▐▐▐▐▐▐ SZÁNKÓVAL A GERINCEDBEN NEM VIDÁM A KARÁCSONY.

(#6082) Máté94 válasza Caesarion (#6080) üzenetére


Máté94
addikt

Fail. :D

(#6083) Archanon


Archanon
őstag

No, néhány animét félretéve ma megnéztem egy teljesen újat. 11eyes. Te jó ég. Belopta magát a Top5-be, kitúrva az 5. helyről a Chaos;Head-et. Nagyon jó, mindenkinek szívesen ajánlanám. [A minimálisan fellelhető magyar nyelv meg egyszerűen fenomenális! :DDD Most olyan büszkének érzem magam, hogy magyar vagyok, külföldiek számára jó kis fantasy-s nyelvem van. ;] ]

Guild Wars 2: Archanon.6039 ||| http://myanimelist.net/animelist/Archanon ||| ~Dango, dango, dango, dango; dango daikazoku...~ ||| El. Psy. Congroo. ||| Whohhehhje. /,,/, (⌐■_■)

(#6084) Caesarion válasza Máté94 (#6082) üzenetére


Caesarion
aktív tag

oké, ezt benéztem. Biztos a bugyi zavart meg :DDD kövezz meg érte :)

Te is fiam, Bluetooth ?!

(#6085) Máté94 válasza Archanon (#6083) üzenetére


Máté94
addikt

11eyes nálam ilyen "csalódás, és kurva nagy" jut eszembe. Egyrészt kevés, másrészt Yuka, egyébként magyar nyelv, és OP/ED. :D

(#6086) Archanon válasza Máté94 (#6085) üzenetére


Archanon
őstag

Engem egyedül Yuka zavart, olyan volt, mint valami megbomlott elméjű izé... viszont Takahisa szinkronhangját felismertem: Shikamaru a Naruto-ból. :DDD Az a hang nagyon ott van. Amúgy valóban, kissé rövidke volt, szeritnem úgy ~24 részesként kellett volna megcsinálni. De így is jó volt szerintem. Egyelőre legjobbak között tartom számon, bár mondom, még nem vagyok annyira otthon a témában. Még a Narutot sem tudta semmi se elpaterolni az első helyről. ;]

Guild Wars 2: Archanon.6039 ||| http://myanimelist.net/animelist/Archanon ||| ~Dango, dango, dango, dango; dango daikazoku...~ ||| El. Psy. Congroo. ||| Whohhehhje. /,,/, (⌐■_■)

(#6087) bozont válasza Archanon (#6086) üzenetére


bozont
veterán

Ha tetszett a 11eye, akkor lenne egy merészebb ajánlásom:
Higurashi no Naku Koro ni
Nem egy könnyű darab és néha kicsit eldurvul a dolog, de mindenképpen érdemes megnézni. Szerintem az 11eye sehol sincs ehhez képest. Viszont annyit még hozzáfűznék, hogy a sztori a második évadban (Higurashi no Naku Koro ni Kai) teljesedik ki, szóval az első évad után ne ijedj meg ha elfog a "WTF" érzés. :D

[ Szerkesztve ]

(#6088) Archanon válasza bozont (#6087) üzenetére


Archanon
őstag

A komolyabb animék közül ha lehet, amúgy is olyat néznék, aminek a sztoriját már befejezték, s nem várható újabb évad. Nem szeretem az olyat, amikor félbehagynak valamit [pl. Hősök sorozat... kuka]. Nem mintha ezzel gond lenne, ez alaból így volna rendjén, csak ha már van egy rakás befejezett, miért is ne foglalkoznék előbb azokkal? :B

Bátyám a Denpa Onna to Seishun Otoko-t ajánlotta, neki tetszett. A következő megnézendők között van a listán. De már így is belekezdtem egy rakatba, és be kéne fejezni őket.

Naruto Shp., Fairy Tail, Bleach, Maria Holic, ezeknek a részeit várom. Guin Saga, Lovely Complex, To Love-Ru-ból még ova epizódok és második évad << ezeket meg be kéne fejezni, de öcsémmel kezdtem el őket, viszont ő most kirándul, így megvárom. Aztán nézem még a Hellsing sorozatot is, felkészítve magam az OVA-kra. S ott van még a Vampire Knight is, amit magyar szinkronnal nézek, de a második évadnak még a fele sincs úgy kész, szóval arra is várok. Szóval... ez így most kicsit sok lett. :DDD Legalább azokat be kéne fejeznem, amiknek vége van, vagy nincs több évad. Aztán majd belekezdek egy-egy újba.

mod.: A Hyakko-t (thanks to Ghostface) kihagytam, azt ma.. illetve már tegnap kezdtem el húgommal. Jóféle! Ebben legalább nincs perverzhumortúltengés. Annál sokkal lájtosabb, de jó is ez.

[ Szerkesztve ]

Guild Wars 2: Archanon.6039 ||| http://myanimelist.net/animelist/Archanon ||| ~Dango, dango, dango, dango; dango daikazoku...~ ||| El. Psy. Congroo. ||| Whohhehhje. /,,/, (⌐■_■)

(#6089) Máté94 válasza Archanon (#6088) üzenetére


Máté94
addikt

Én most 58 animét nézek, tehát ez semmi. :D

(#6090) Archanon válasza Máté94 (#6089) üzenetére


Archanon
őstag

:Y Nem szóltam. Atyaég...! o.O

Guild Wars 2: Archanon.6039 ||| http://myanimelist.net/animelist/Archanon ||| ~Dango, dango, dango, dango; dango daikazoku...~ ||| El. Psy. Congroo. ||| Whohhehhje. /,,/, (⌐■_■)

(#6091) Synthwave válasza Máté94 (#6089) üzenetére


Synthwave
HÁZIGAZDA

Annak mi értelme?

SKILLNUDGE - it kinda ownz you.▐ My Quake Live/DOOM PoVs(YT): http://tinyurl.com/oe5zwa2▐ 3dfx / Glide & SGI 4EVER▐Golden '80s-'90s▐▐▐▐▐▐▐▐ SZÁNKÓVAL A GERINCEDBEN NEM VIDÁM A KARÁCSONY.

(#6092) bozont válasza Archanon (#6088) üzenetére


bozont
veterán

Ez mondjuk már befejezett, érdemes a listára felvenni.
A Hyakko tényleg nem rossz, olyan kellemes kis limonádé, azért elviseltem volna még néhány rész belőle.
A Guin Saga is tetszett nagyon, viszont egy második évad még várat magára, eléggé nins befejezve.
És ami nekem még nagy szívfájdalmam, hogy a Denpa Teki na Kanojo csak 2 részesre sikeredett, pedig nagyon ígéretesen indult. :(

Én vagy 10-15 anime sorozatot nézek szimultán, és mellé legalább ennyi TV sorozatot, szóval minden napra jut valami. :D

(#6093) Archanon válasza bozont (#6092) üzenetére


Archanon
őstag

Guin Saga is befejezetlen? Na szép. Tudni valamit arról, hogy lesz-e 2. évad biztosra?

Hellsing 13 részes sorozat kivégezve. Tekem tetszett, bár nem volt meg az az isteni szikra. Az utolsó részek viszont nagyon ott voltak. És eredeti történet, vagy sem, jó volt, csak tényleg kár, hogy nincs befejezve. Bár, ha nem veszem az utsó részben felbukkanó korábban már megjelent fazont, akkor akár még lezártnak is mondhatom a sztorit. No, nem sokára nekileselkedek az OVA epizódoknak. Láttam képeket belőle, igencska más.

....
Szeretem a limonádét. :K

Guild Wars 2: Archanon.6039 ||| http://myanimelist.net/animelist/Archanon ||| ~Dango, dango, dango, dango; dango daikazoku...~ ||| El. Psy. Congroo. ||| Whohhehhje. /,,/, (⌐■_■)

(#6094) Psych0 válasza Archanon (#6088) üzenetére


Psych0
őstag

Komolyabb, befejezett sztorik:

Ef
Air
True tears
Sola
Gosick
Fractale
Looking up at the Half-Moon
Ano Hana
Madoka

A Denpa Onnát el ne kezdd. Kb olyan elbsztamegycsomóidőtasemmire érzésed lessz tőle, mint az Arakawától.

"As an online discussion grows longer, the probability of a comparison involving Nazis or Hitler approaches 1."

(#6095) Máté94 válasza Psych0 (#6094) üzenetére


Máté94
addikt

Denpa pedig igenis jó. Tökéletes a kikapcsolódásra, és nagyon jók benne a szövegek.
A vége felé, meg elkezd mozgolódni a történet. :)

(#6096) Máté94 válasza Synthwave (#6091) üzenetére


Máté94
addikt

Pont az. Én nem szeretek befejezett animéket nézni, csak most a futóakat.
De a magyar feliratok hiánya miatt lett ennyi. :)

[ Szerkesztve ]

(#6097) unclefucka válasza Psych0 (#6094) üzenetére


unclefucka
senior tag

Egyetértek a Denpa Onnával kapcsolatban, viszont az tény, hogy:
- nagyon szép az animáció (nagggyon)
- szívet melengetően MOE
- és lehet rajta mosolyogni sokat (és néha röhögni is)
szóval, ha nem veszed komolyan és inkább "filler-ként" nézed végig, akkor igenis jó szórakozás

Akkor válsz felnőtté, amikor a nálad fiatalabbak elől igyekszel eltitkolni, hogy még mindig gyerek vagy.

(#6098) Psych0 válasza unclefucka (#6097) üzenetére


Psych0
őstag

pont ez, hogy nincs időm fillerekre...

"As an online discussion grows longer, the probability of a comparison involving Nazis or Hitler approaches 1."

(#6099) unclefucka válasza Psych0 (#6098) üzenetére


unclefucka
senior tag

Én ilyenkor a

Time-Expand no Jutsu -t

használom.
:DDD

Akkor válsz felnőtté, amikor a nálad fiatalabbak elől igyekszel eltitkolni, hogy még mindig gyerek vagy.

(#6100) Archanon válasza Psych0 (#6094) üzenetére


Archanon
őstag

Nem fogsz tudni lebeszélni róla, akkora csalódást úgysem fog okozni, mint amit a LOST utolsó része után éreztem. :P Vagy ha már anime, akkor Cowboy Bebop, aminek kb. a felét elpocsékolt időnek éreztem. Egyébként az itt nagy érdem, ha bátyámnak valami tetszik, szóval ki nem hagynám. Amúgy se olyan hosszú. 2 közepes hosszúságú filmnyi. Belefér az időmbe.

Az ajánlót köszönöm szépen, feljegyeztem őket listámra. :) [itt csak "elvesznek"] Most már annyit ajánlottatok, nem is tudom hol kezdjem. Van miből csemegézni... és ez jó!

Guild Wars 2: Archanon.6039 ||| http://myanimelist.net/animelist/Archanon ||| ~Dango, dango, dango, dango; dango daikazoku...~ ||| El. Psy. Congroo. ||| Whohhehhje. /,,/, (⌐■_■)

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.