2019. június 20., csütörtök

Gyorskeresés

nemeMeLeM

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Vegyes érzelmek közepette léptem be a csarnokba. Első alkalommal az utazás miatt jöttem ide, de tetszett a rendezvény. Az előadó kérdésére én kiabáltam be a választ: „Mondj egy dalt azokért, akik nincsenek itt.” Ezt a dalt hallhattuk többek között, mialatt elfoglaltuk a helyünket. Utalás volt ez arra, hogy aki nem jött el, magára vessen. Akkor még engem győzködtek az üzlet nagyszerűségéről. Most valójában nem tudom, minek vagyok itt. Amikor elkezdődött a műsor, még kevésbé tudtam. Olyan volt, mint amikor egy meccs ismétlését nézzük. Azt hiszem, találó ez a hasonlat, hiszen hiába tudtam az eredményt, mert már sokszor hallottam, mégis érdeklődve hallgattam végig Vágyi Jenő történetét. Megfigyeltem, hogy habár ugyanazt a mesét hallom tőle, egyre lazább, humorosabb az előadása. Megemlítette, hogy rengeteg kudarc érte, de ezeket nem hangsúlyozta, hisz nem érdekes, nem visznek előre. Sok fanyalgó pedig éppen a kudarcok elmesélését hiányolja. Nem értem miért? Naponta vesznek bennünket körül negatív dolgok. Az nem elég? Még több kell? Minek? Talán igazolást keresünk a saját sikertelenségünkre? Beszéljünk arról, milyen sokan belebuktak már ebbe az üzletbe? Melyik üzletbe nem buktak még bele? Attól még sikerrel járhat, aki beleteszi a munkát. Itt pedig elmondják, pontosan mit kell tenni. Nem kell kísérletezni, hiszen minden rossz módszer ki van próbálva. Én már régen tudom, mit kell tenni ahhoz, hogy sikeres legyen az üzletem. Miért nem azt teszem? Sokszor megéltem, hogy amikor lemondtam a számomra kényelmetlen feladatról, megkönnyebbültem. Akkor viszont ne csodálkozzak! Lehet kifogást keresni, vagy pénzt. A kettő együtt nem megy.

Felvonultak a színpadra a sikeres üzlettársak, hogy megtapsolhassuk őket. Köztük volt a kispolszkis pár, akiket Kakasdnál láttunk. Bemutatkozott egy széles hátú sírköves is. Otthon nem is felejtette el megemlíteni Kircsi Laci. Bizonyítandó, hogy ha ő meg tudta csinálni, akkor én is. Én viszont már nem hittem benne. Egy távoli rokonom szavai jutottak eszembe, akinek ugyancsak megmutattam ezt a lehetőséget. „ Meg van nekem mindenem. Szeretnék ugyan többet keresni, de ha dolgozni is kell érte....” Nekem ugyan közel nincs meg mindenem, de inkább azt a munkát csinálom, amihez értek. Ibolya nem akart nekem több munkásruhát venni, végül mégis kénytelen volt. A rendezvény végén elmondták a következő programokat, amit nehezen lehetett követni, mert olyan zajt csapott a kitóduló tömeg. Ez mindenhol így szokott lenni. Emlékszem fiatal koromban, amikor még jártam moziba, hogy a film végét nem az ENDE feliratról lehetett tudni, hanem arról, hogy a nézők megindultak ettől kicsit korábban kifelé. Bosszantó, hogy itt se várják meg amíg a ceremóniamester befejezi a mondanivalóját. Kevesen hallottuk a figyelmeztetést: „óvatosan az úton, és gyorsan az üzlettel!”
Talán itt döntöttem el, hogy feladom. Néhány nap múlva mehetnék a miskolci rendezvényre. Az közel van, de ha nem viszek senkit, nincs értelme. Pedig ilyen helyen könnyebb eladni az üzletet mint otthon egyedül. Idegenek sikerét valahogy jobban elhiszi az ember. Akiket magamhoz meghívok, valamilyen szinten ismer engem, s nem nézi ki belőlem a sikeres üzletembert, hiszen én csak egy kétkezi sírköves vagyok. Mindezek ellenére nem tartom kudarcnak a kétévi próbálkozásomat. Újra összeismerkedtem gyerekkori barátommal, utazgattam az országban a siker reményében, s közben jól éreztem magam. Jártam két hétvégén is a Club Tihanyban, ahová egyébként soha nem jutottam volna el. Na, meg itt vagyok megint Pécsen, ahová ugyancsak nem jöttem volna másképpen. Viszont ennyi volt benne. Indítom a betonkeverőt, mert senki nem teszi meg helyettem. Az a biztos pénz. Nagy álmokat nem álmodhatok, de szolidan el tudom tartani a családot. Noha a külföldi nyaralásokat felfüggesztettük, de lehet még ránk jobb világ.

Tizenegykor lett vége a programnak. Én is kitódultam, nem vártam Ibolyára se. Gondoltam, melegítem a kocsit mire odaér. Hosszú volt ez a nap. Még belegondolni is rossz, hogy most kellene nekivágni a 350 km-es útnak. Jó döntés volt, hogy szállást foglaltunk. Csak jobb lesz világosban, kipihenten elindulni. Ibolya hozta a hírt, hogy mi is meg vagyunk hívva Kircsiékhez. Na, ennek igazán örültem. Legalább láthatom végre azt a díjnyertes házat, amiről olyan sokat hallottam már.

Bele telt néhány hosszú percbe, mire különböző parkolóhelyekről ismét összeállt a konvoj. Most is Feri ment elől, mert ő tudta egyedül az utat. Aggódtam is, hogyan jutunk majd vissza nélküle a belvárosba. Pedig nem volt ok az aggodalomra, hiszen csak arra kell ügyelnünk, hogy végig lejtmenetben haladjunk, s előbb-utóbb lejutunk a szőlőhegyről.

Az Opelokat a Kisdeindol úton parkoltuk le, A Kisdeindol dűlői elágazásnál. Innét csupán 40-50 méter a Laciék háza. Ott nem volt annyi hely a jeges úton, hogy az esetleg arra járó autók elférjenek tőlünk. Mire odaértünk, Feri már beparkolt a garázs előtti szűk helyre, amely alig volt nagyobb az Audijánál. Csodálkoztam is, hogy tette be oda. Betolta oldalt? Ennyiből állt az utcai front. Egy garázs az úttal párhuzamosan, s előtte ez a kis beálló. Középen egy kiskapu, amelyen át a garázs mögötti lépcsőre jutottunk, ami levezetett az udvarra. A lépcső tövében ott állt az az óriásira nőtt fiatal arizonai ciprus, melynek telepítését oly sokszor hallottam kazettáról, de személyes beszámolóból is. A ház sarkánál egy 50 éves diófa, szinte beépítve a tető szélébe. Tudom, hogy 10 éve épült a ház, de hangulatából sokkal régebbinek tűnik. A bejárat mellett szerénykedik egy kis réztábla a falon. „Az év lakóháza 1985” Akkor építették át egy ócska présházból. Büszkék rá, de meg is van rá minden okuk. Sajnálom, hogy a nagy hó, és az éjszakai gyér fény nem tette lehetővé, hogy a kertet is megnézzük. Pedig a ház és a kert együttese váltotta ki annak idején a zsűri elismerését. Belül a falak fehérre meszelt, rusztikus felületűek. A ház stílusához ilyen illik. A pici előszobából belépve egy nagy asztal köré gyülekeztünk. A háziak kicsit tanakodtak, hová ültessék le a vendégeket, de aztán ez tűnt jó választásnak, nem a nappali. Oda még lépcsőn kell lemenni. Csak bekukkantottunk, hogy a nagy ablakon keresztül rácsodálkozzunk a város fényeire, s a TV-toronyra, ami a képeslapokhoz képest szokatlan szögből látszott. Ez a nézelődés kicsit később történt, előbb asztalhoz ültünk. Ágota kávét, teát kínált, Laci pezsgőt bontott. Kicsit beszélgettünk, különös figyelemmel a fiatalok benyomására a szemináriumról. Ők ugyanis az utóbbi négy évben nem hallottak üzleti bemutatót. Az a régi – mint mondták – nem volt valami megkapó. Laci nem felejtette el számomra megjegyezni, hogy kőfaragó is volt a színpadon. Az igazat megvallva, én egy jelentéktelen üzlettárs vagyok a számára, elég ritkán is találkozunk. Az ő helyében én már rég el is felejtettem volna a foglalkozásomat. Rengeteg emberrel áll kapcsolatban az üzletünkben, s más területen is, lévén aktív zenész, és tanszékvezető egyetemi tanár. Nem tudom, létezik-e egyáltalán olyan dolog, amit elfelejt.
A vendégségben kellemesen éreztem magam. Arra nem is gondoltam, hogy elmúlt éjfél. Csabáék álltak fel az asztaltól, nekem eszembe se jutott, hogy illene távozni.

Elköszöntünk, óvatosan megfordultunk a kocsival. Most Ibolya vezetett, mert alkoholos befolyásoltságom okán az én jogosítványom rövid időre érvényét vesztette. Nekem úgy tűnt, mintha gyorsan menne a havas-jeges lejtőn, de ő a sofőr, nem szólok bele. „kocsis dolga a lóhajtás” Meglepően könnyen rátaláltunk a szállásunkra. Csaba kiharcolta a portásnál, hogy beengedjen bennünket az őrzött parkolóba. Nem ment könnyen. Én már rég feladtam volna, de ő addig erősködött, míg meg nem kérdezte az ügyeletest, aki persze első szóra hozzájárult. Éjjel egykor kerültünk ágyba. A szobánk kifogástalan volt, egyáltalán nem tükrözte a meghökkentően alacsony árat. Ez persze nem hagyományos szálloda volt, hanem a Matáv vendégszobája. Ez a cég pedig megbecsülte a dolgozóit. Nem is fizetett rosszul, s többek között még ilyen kedvezményt is adtak. Mint a mi esetünk bizonyította, nem csak a dolgozók részesültek kedvezményben, hanem még vendéget is hozhattak. Én már nagyon régen a saját magam munkaadója voltam, a kedvezményeket is magamtól kellett várnom.

A fal mellé állított két ágy között volt egy kis asztal, rajta egy kis méretű színes TV(akkoriban még volt másmilyen is) Hét csatornát lehetett rajta befogni, ami nem volt jellemző a háztartások többségében. A készülék mellett volt egy vekkerrádió, amit Ibolya reggel 7-re állított be. Nem tudom miért, hiszen az egész napunk rá volt szánva a hazautazásra. Nem volt jelentősége, hogy mikor ébredünk fel. Most viszont jó lenne mielőbb aludni, hiszen nem vagyok az éjszakázáshoz szokva. Az italozáshoz se, de annyit nem ittam, hogy gondot jelentsen letenni a fejemet. Volt már arra példa, ezért félek nagyon a lerészegedéstől. Óvakodok is tőle, bár nem esik nehezemre, hisz nem lelem örömöm az italban. Néha sajnos mégis elkerülhetetlen. Éppen Feriékkel esett meg egy ilyen eset legutóbb. Pót-szilveszterre fizettünk be a szomolyai iskola aulájába. Vörösbor kólával, majd kóla nélkül, a végén pezsgő. Tudtam, hogy ezt már nem kellene, de a társaság miatt....
Na, de ezen kár így utólag agyalni, inkább gyorsan alvás, mert mindjárt itt a reggel!

következik: Hol kávézzunk?

Hozzászólások

(#1) Tutu7030


Tutu7030
(PH! kedvence)

Legalább kirándultatok egyet. :)

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29)

(#2) potyautas válasza Tutu7030 (#1) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Ez sem utolsó szempont. Ma már számolgatnám, mennyi benzinembe kerül 700 km. Na de várjál, még haza is kell onnét jönni! ;)

(#3) Tutu7030 válasza potyautas (#2) üzenetére


Tutu7030
(PH! kedvence)

Bíztam benned, hogy nem intézed el annyival, hogy: "reggel indultunk, délutánra hazaértünk". :D Biztos lesz benne egy-két nem betervezett esemény. Már várom! :)

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29)

(#4) Oldman2


Oldman2
(PH! kedvence)

"Rengeteg kudarc érte, de ezeket nem hangsúlyozta, hisz nem érdekes, nem visznek előre. Sok fanyalgó pedig éppen a kudarcok elmesélését hiányolja. Nem értem miért? Naponta vesznek bennünket körül negatív dolgok. Az nem elég? Még több kell? Minek? Talán igazolást keresünk a saját sikertelenségünkre?"

Szerintem nem hallottad még azt a sztorit, miszerint Arthur Gordon, fiatal újságíró egyszer interjút készített az idősebb Thomas J. Watsonnal, az IBM alapítójával. Megkérdezte tőle:

- Mr. Watson, hogyan érhetnék el gyorsabban nagyobb sikert?

Watson azóta klasszikussá vált szavakkal válaszolt:

- Ha növelni szeretnéd a sikereidet, először duplázd meg a kudarcaid számát... Mert itt található a siker: a kudarc másik oldalán.

Sokan abban a hitben élik le a teljes életüket, hogy a sikeres emberek "szerencsések" vagy éppen "jó helyre születtek". Szerintem nem, általában nem. A legtöbbje, komolyan megdolgozik a siker érdekében.

Fentieket nem vitának szántam, de ez is egy nézőpontja az életnek. Ki így, ki úgy gondolkodik...

Ki sikeressé válik, ki meg nem.

Eladó cuccaim: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/oldman2/index.html

(#5) potyautas válasza Oldman2 (#4) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

"Sokan abban a hitben élik le a teljes életüket, hogy a sikeres emberek "szerencsések" vagy éppen "jó helyre születtek". "
Ezzel egyetértek. Azok hiszik ezt, akik igazolást keresnek a saját sikertelenségükre.

Viszont hallottam már olyan megközelítést, hogy nincs kudarc, csak tapasztalat.

Saját magamat idézném, bár nem tudom melyik írásomban fogalmaztam meg a szerencse és a siker közti különbséget. A sikerért dolgozni kell! A sikeres ember megdolgozik azért, amit elér. Lehet az illető tisztességes, vagy tisztességtelen, de mindkét esetben megdolgozott érte.

(#6) Oldman2 válasza potyautas (#5) üzenetére


Oldman2
(PH! kedvence)

:C :K

Eladó cuccaim: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/oldman2/index.html

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.