Gyerek koromban vándorcirkusszal jártuk az országot. Ridegtartásban voltam, nagyon élveztem.

Valahol azt írtam, hogy Isten igazi temploma az erdő. A patakpartra meg talán azt mondhatom, hogy az angyalok játszótere. Tiszta szív kell, hogy rácsodálkozzunk. Én áhítattal ültem a partján, hallgattam a csobogást, és gyönyörködtem a szitakötőkben. Színpompás teremtmények, a repülés mesterei.

A büszke mifelénk piszke volt. Ha volt pénzünk, ami gyerekként nem sűrű állapot, rohantunk a zöldségeshez, és vettünk pár marékkal. Nem ám az érettet, kimondottan a zöldet kértük. Ettük az udvarban, és egymáson röhögtünk, hogy milyen savanyú pofákat vágunk.

Az utat járni, a meséket élni kell.
Az utamat járom, a meséket élem. A te meséidet is élem, és ez nagyon jó.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Belőled előhozza a saját emlékeket, a fiatalok pedig rácsodálkoznak. Remélem, közülük is megtisztel néhány egy-egy hozzászólással. Nagyon sokat jelent nekem. A megnyitások száma egyre kevesebb, de a reagálások meghozzák a kedvemet a folytatáshoz. Tanácsoltad korábban, hogy írjak a saját örömömre. Ezt is teszem, de ad egy kis ösztönzést, ha másokat is szórakoztat. Hálás vagyok minden egyes reagálásért.

Köszönöm ezt az újabb olvasnivalót , szeretem az írásaid olvasni ahogy olvasom szinte látom magam előtt a történetet remélem még sok -sok írásodat tudom olvasni.

Örömmel olvasom az írásaidat? Sok emléket előhoznak ( bár engem mindig csak úgy illettek, hogy a "jó gyerek").

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29) -> Huawei P30 Pro -> Honor Magic5 Pro

Barati körben rajtam kivül senki sem ismerte büszkekent,mindenki egresnek hivta.

En annyira nem szerettem,de ha ettük sose a sajatunkat.

Ezek a kiülös kesö delutanok nalunk is megvoltak falun, a haranglab töveben. Mi meg gyerekek addig a kövesuton fociztunk, teglabol rakott kapura. A legtöbb gyerek mezitlab,en azt valahogy sosem szerettem. Nekem a labamra volt növe egesz nyaron a tornacipö. A legnagyobb komfort,amit megengedtem magamnak az volt,ha picit mar szoritott, kessel levagtam az orran a gumireszt.

Meg 30 eves sem vagyok, de mar jo reg elmultak ezek az idök. Az emberek teljesen eltavolodtak. Ha latogatoba hazaugrom edesanyamhoz,mindig szomoruan megyek vegig a kihalt utcan. Egy arva lelek sem ül a kapuk elött,pedig a hely ma is gyönyörü, pont az utca vegeben nyugszik a nap,gyönyörüen megvilagitva az egeszet. (Volt is belöle mindig vita,kie legyen a nappal szembeni kapu)

Nagyon szépen leírtad. Meg is lepődtem, hogy ilyen fiatalon vannak efféle élményeid. A kihalt utcákkal kapcsolatban sajnos hasonló a tapasztalatom. Talán tudom is az okát. A most publikált sorozatom a '60-as évek elején játszódott. Új utca, többnyire fiatal családokkal. Kb. 40 ház. 54 gyerek 5-6 éves szórással. Mindig tele volt az utca. Amikor mi lettünk felnőttek, szintén új utca épült, de két ütemben. Kb 10 év eltolódással. Mi is sokat jártunk össze, aztán ahogy nőttek a gyerekek, egyre ritkábban. Akkor a 2. ütemben volt nagy a nyüzsgés. Most már ott se.

A tornatutyiról, vagy dorkóról az jut eszembe, hogy az volt a menő, akinek magas szárú cipője volt. Kevés dogot tudok elképzelni, ami attól büdösebb tudott lenni.

Tegnap vagy tegnapelőtt akadtam rá az írásaidra, most olvasgatom őket, élvezetesek, hangulatosak. 30-hoz közelebb vagyok, mint 40-hez, azért nekem is voltak némileg hasonló élményeim A pöszméte a ribizlibokrok mellett volt, mindig a ribizlire szavaztam, igazából nem is nagyon értettem, hogyan lehet azt szeretni, főleg levesként (mármint a büszkét)...

''Monas apó legyintett. Két kézzel is.''