2019. március 22., péntek

Gyorskeresés

Putyóka

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

(Papsajt 3)

Az utca utolsó háza is vakolatlan, de eltér a többi háztól, mivel ennek három ablaka van az utca felé. Az udvara is el van kerítve. Bár ennek az udvarnak az eleje is kert valójában, de olyan, hogy ablakok vannak lerakva a földre, azok alatt zöldellnek a növények. Az itt lakó gyereket is Lalinak hívják épp úgy, mint a közvetlen szomszédot, csak ez a gyerek már idősebb. Mariskánkkal jár egy osztályba. Anyu nem szereti ha vele játszunk, mert ez rossz gyerek. Szerintem pedig sokkal érdekesebb, mint bárki más az új ismerősök közül. Ráadásul ügyes, mert az áramot is tudja vezetni. Az anyja kiad neki kötelező feladatot, de aztán játszhatunk. Én ugyan kicsi vagyok ahhoz, hogy segítsek, de nézni is érdekes, ahogy a malacokat kiengedi az udvarra, amíg kitakarítja az ólat. Azok rohannak a kút melletti pléhteknőhöz, ami tele van vízzel. Beleisznak, de olyan hévvel rontanak oda egymást taszigálva, hogy ki is borítják az egészet, amivel sarat csinálnak. Ebbe aztán bele is hemperegnek. Lali szalad a vesszőseprővel, hogy elkergesse őket a teknőtől, de már elkésett. Hozza a házból a moslékot, s ezt látva az összes malac beront az ólba, így be is lehet őket zárni. Aztán a kert ablakait kell felnyitni, és meglocsolni az alatta lévő növényeket. A vizet kiborították a malacok, ezért húzni kell a kútról. Ott a kút közvetlenül az udvar közepén, nincs olyan messze mint nekünk a tanyán. Ez nem kerekes, hanem hajtókaros, és csak egy vödör van rajta. Egy kis vályú van a kútkáván belül, abba kell kiborítani, az pedig egy csövön kifolyik a pléhteknőbe, hogy ott a nap melegítse. Ilonka néni határozottan meghagyta Lalinak, hogy langyos vízzel locsolhat, de ez a víz hideg. Megoldotta. Mivel az apja bányász, van neki egy nagy csomó színes drótja. Az ajtó fölött a falban van egy kis mélyedés. Oda köt két szál drótot, amit elvezet a kúthenger oszlopához, ráköti egy egy szögre, majd tovább egy vas valamihez, amit beletesz a vízbe. Figyelmeztet, nehogy belenyúljak, mert agyoncsap az áram. Nem értem mi az, de lényeg, hogy nem szabad. Megértettem. Kis idővel később, amikor leveszi a drótot, mondja, hogy már belenyúlhatok. Nahát! Majdnem meleg. Mintha most vette volna le a mosófazekat a masináról. Jó dolog ez az áram attól, hogy nem tudom micsoda, hiszen nem látni.

Valami baj mégis lehetett ezzel a gyerekkel, mert ok nélkül kővel dobálta a szomszéd gyerekeket, amikor sár volt az utcán, meztelenül hempergett a pocsolyában mint a disznók, majd a kút melletti teknőben mosta le magáról a sarat. Velem is megismertette, milyen érzés, amikor az áram „agyoncsap”. Az előszobában a falba kalapált be egy botot, – náluk még ez a helység se volt bevakolva - felcsavart rá valamennyit a színes drótokból. Arra nem figyeltem, hová vezet a drót másik vége, bár akkor se gondoltam volna semmi rosszra, ha látom. Hozzáértem. Nagyon megcsípte az ujjamat, de közben az egész testemben egy hatalmas ütést éreztem. El se tudtam képzelni hirtelen, hogy mi történt, csak hátraugrottam, s az ijedtségtől elkezdtem rettenetesen bömbölni. Lali biztosan vicces akart ezzel a csapdával lenni, de szerintem ő is megijedhetett. Gyorsan hozott nekem egy leveses kanál kristálycukrot, mert azt kell enni áramütéskor. Aztán még egy nagy karaj zsíros kenyeret is kaptam, azt is megcukrozva. Miután elfogyott a kenyér, megmutatta nekem, hogyan kell egy vesszővel sárgombócot sújtani, meg azt is, hogyan kell bigézni. Na, ez utóbbi nekem még nem ment, mert nem voltam hozzá elég ügyes. Egy kis darab botot letett a földre úgy, hogy egyik vége egy gödör fölött legyen. Egy hosszú bottal ráütött egy nagyot, amitől a kicsi bot pörögve felszállt, s ezt kellett megütni, hogy jó messzire elrepüljön. Na, ez nekem még nem ment, pedig Laliban meg volt a jó szándék, hogy megtanítsa velem. Aztán megtanított íjjal célba lőni. Erre persze csak évekkel később kerül sor, amikor már szívesen játszik velem. Most inkább a testvérem a játszótársa, akire én csak ráakaszkodom. Sokszor nem is örül ennek, de anyu ráparancsol, hogy vigyázzon rám. Annyi jó van abban, hogy én vagyok a kicsi, hogy ha elcsavargunk, mindig Laci kap ki érte.

Meglepően sok gyerek van az utcában. A tanyán család is csak három lakott, gyerekek talán nyolcan lehettünk összesen, kettő ebből is kisbaba. Sőt! Az én testvéreim közül legalább az egyik, de sokszor mindkettő mamámnál volt. Huszárikékkal nem barátkoztam, így ha Gyufkó Lacival összevesztem, játszhattam egyedül. Itt a faluban mindig akadt cimbora. Nem is beszélhetek itt az egész faluról, hiszen az még számomra hihetetlenül nagy volt. Inkább csak az Újtelepet ismertem.
A főutca csak egy sor ház volt itt a falu végén, de ott egyébként is ritkán jártam. A másik szomszédos utcában még alig voltak házak, a miénk volt legjobban beépítve, noha itt is akadtak még üres telkek. Esténként az utca közepén annyi gyerek összecsődült a lámpa alatt, hogy meg se tudtam volna számolni őket. Valami közös játékot mindig kitaláltak, de a kicsiket sokszor kihagyták belőle, így engem is. A bújócska volt a leggyakoribb játék. Sokszor persze napközben is összeverődtünk. Ekkor lehetett labdával kiszorítózni, de a kicsik itt is csak bajnak voltak. Inkább kedvemre való volt sáros időben az a játék, hogy egy öklömnyi jó sűrű, ragadós sarat madárfészek alakúra formáltunk, majd jól odavágtuk egy nagy lapos kőhöz. Ha jól sikerült leborítani, hatalmasat szólt. Olykor meg inkább a libákat kergettük. Az is megesett persze, hogy ők zavartak meg bennünket. Félelmetes volt, amikor egy nagy csapat liba elkezdett az utcán futni, majd fülsiketítő gágogással felrepültek. Nem elég magasan ahhoz, hogy a fejünk fölé emelkedjenek, tehát jobb volt nem az útjukba kerülni.

Így volt ez más állatokkal is, ugyanis sok volt belőlük az utcában. A tanyán is voltak állatok, de szabadon csak a mi malacaink rohangáltak, de azokat anyu terelgette. Nem is nagyon kellett, így sokszor még a kézimunkát is magával vitte a legeltetéshez. A tyúkok meg nem számítottak, mert azok még tőlem is elszaladtak. A tehenek az istállóba voltak bekötve, vagy a karámba kiterelve napközben. A lovak dolgoztak, húzták a szekereket, vagy a gumikerekű kocsikat, este pedig őket is bekötötték az istállóba. Itt a faluban kora reggel jött a kondás, fújta a szaru kürtjét, a szomszédaink pedig kiengedték a malacaikat, hogy elhajtsa a legelőre, s majd este pedig visszaengedje őket. Ezután jött Béni bácsi a trombitájával, ő pedig a kecskéket hajtotta. Vele a Mancit is elküldtük, hogy estére a sok legeléstől legyen neki teje. Miután a kecskék is végigvonultak a falun, lehetett hajtani a csordát, de a mi utcánkban nem volt tehén, így ezeket csak sokkal később láttam. Este a Béni bácsi szólt a kecskék gazdájának, mikor melyik vette fel a bakot. Előfordult, hogy a bakkecske egészen hazáig kísérte valamelyik jerkét. Nagyon büdös állat volt. A gyerekek meg is dobálták, hogy elkergessék, de nem volt ám ez veszélytelen szórakozás, hiszen olykor megsokallta a dobálást, és támadott. Azon azóta is csodálkozom, mitől voltak ezek a butának tűnő jószágok olyan okosak, hogy hazataláltak. Hazafelé ugyanis már nem kísérte őket a pásztor.

Olyan sok új dologgal találkoztam, hogy nem győztem rácsodálkozni. Egyszer Lacival elmentünk a szomszéd utcába, ahol még csak kevés ház volt. Még ott sem állt ház, ahová mentünk. Egy hátsó kéményes gumikerekű pótkocsis pufogó állt az út szélén. Valójában itt se lehetett tudni hol az út, de a villanyoszlopokról gondoltam, hogy az a széle. A ház helyén földhányások voltak, meg sok sok vörös kő. Ezek nagy része szögletesre volt kifaragva. Anyunak a testvére ott ült egy kisszéken, és faragta a köveket. Húzott nekünk a hajtós kúton friss vizet, mert ezt még Laci se nagyon érte fel. Sokáig nem volt mit nézni azon, hogy dolgozik. Inkább a pufogóra másztunk fel, de azért meg veszekedett ránk. Amikor nagyobb lettem, már megengedte, én pedig büszke voltam rá, hogy nekem traktoros rokonom van. Később vezetett Zetort, meg kombájnt is. El is dicsekedtem vele Győri Mikinek. Ő is egy szomszéd gyerek volt, de még tőlem is fiatalabb. Vele azért tudtunk jól játszani, mert volt az udvarukon sok tégla, meg homok. Neki is volt traktoros nagybátyja, ráadásul sokkal érdekesebb géppel dolgozott, mint az én bátyám. Lánctalpas DT-vel járt szántani. Kimentünk hozzá a határba, és felmászhattunk hozzá. Sok apró kereke volt ennek a gépnek, meg fényes hernyótalpa. Az üzemanyag tartálya a hátán volt, mint valami hátizsák. Kötéllel kellett berántani egy kis motort, ami aztán a nagy motort indította. Nem kormánya volt mint a körmösnek, csak rudakat kellett rángatni, és attól kanyarodott. Kissé ferdén megdőlve ment a barázdában, húzta maga után a fényesre kopott ekét, ami forgatta a földet. Hangos volt ez a gép nagyon, büdös, poros, meg kényelmetlen. Amikor kiért a földútig, megállt, a Sanyi bácsi a hátsó ablakon behúzott kötelet rángatva felemelte az ekét, megfordult, majd beállt a másik barázdába. Mire visszaért oda, ahol felvett bennünket, el is untuk az egészet. De azért kimentünk hozzá máskor is

Télen már a Mikiék háza is készen volt többé kevésbé. Mivel ez volt a faluban a legszélső ház, ide pakoltak be néhány dolgot a fúrósok, akik a Rákos tetőn állították fel a tornyukat. Oda is elmentünk kíváncsiskodni, de nem engedtek közel bennünket. Mikiékhez rakták be faládákba a mintákat, amit a csőből kiszedtek. Az én új cimborám nagyon ki lett ám okosítva. Mondta is nekem, hogy melyik minta micsoda, milyen mélyről vették. Minél mélyebbről származik, annál keményebb. Ha még mélyebbre fúrnak, már gyémántot találnak. Nem tudtam ugyan mi az a gyémánt, de bizonyára az a legkeményebb ásvány a földben. Biztosan drága is lehet, de a fúrósok nem gyémántot kerestek, hanem olajat. Mint ahogy néhány éve a Bikaréten. Végül nem találtak se itt, se ott. Lebontották a fúrótornyot. A Bikarétnél történt olyan baleset, hogy visszazuhant a cső, és átszakította azt a vékony réteget, ami még ott maradt a forróvíz fölött. Azóta is ömlik rajta kifelé a záptojás szagú forró víz. Ennek a toronynak a bontásánál is volt baleset, de itt nem a furatba zuhant vissza a cső, hanem az egyik munkásra. Meg is halt, de nem nagyon rázott meg a dolog, nem értettem mi az, hogy meghal valaki. Voltam ugyan egyszer temetésen. A dédapám volt felravatalozva, láttam is, ahogy ott fekszik mozdulatlanul, viaszos arccal, behunyt szemmel, összekulcsolt kézzel. Ma is hallom a kalapálást, ahogy szögelték rá a koporsófedelet. Az egészben az volt a megrázó, hogy anyu nagyon sírt. Nem értettem miért, így én is rákezdtem, de olyan keservesen, hogy el kellett engem vinni onnét. Persze akkor még nagyon kicsi voltam. Ezt az embert nem ismertem, nem is hiszem, hogy láttam volna, csak mondták, hogy családja volt neki.

Aztán egyre csak gyűltek az érdekesnél érdekesebb kalandok. Lubai Laliéknál – a közvetlen szomszédéknál – beépítették a nagyszobát fa állványokkal, amit teleraktak selyemhernyóval. Ezek a hernyók az eperfa levelét szerették. Eperfa viszont legközelebb a kövesdi út mentén volt. Igaz, hogy ott viszont rengeteg, az út mindkét oldalán. Oda kellett elmenni kosárral leveleket szedni. Eleinte még a levélszedés is érdekes volt, aztán inkább azért jártam, mert a főúton mindig járt néhány autó, meg taxi (akkoriban minden személyautónak ez volt a megnevezése) Amikor hallottuk a zúgást, leugráltunk a fáról, hogy jobban lássuk. Néha egy tucat ponyvás autó jött egymás után sorban. Már messziről feltűnt, hogy nem ott van a rendszámtáblája mint lenni szokott, hanem fenn az orrán. Ezek katonai autók.
Az autózúgást otthonról is meghallottuk, vagy amikor az utcában játszottunk, aztán futás a töltésre! (a köves útnak volt ez a neve) Nem volt pedig közel. Ha magányos autó jött, akkor csak messziről néztük, de a konvojt közelről kellett látni. A katonák még integettek is nekünk. Volt, hogy meg is álltak a szélső háznál vizet kérni. Olyankor jól kibámészkodhattuk magunkat. Néha lánctalpas teherautó is jött. A bodegája hasonlított azokra, amelyek valami nagyon hosszú, csőszerű valamit húztak ponyvával letakarva, de ez sokkal szélesebb volt. Ablak se kettő volt az elején, hanem három. Láttam olyan lánctalpast is jönni, amin magas, sok kanalas szerkezet volt. Ráismertem, hogy ilyen ásta az árkokat a tanyán. Lánctalpaival a már kiásott árkon át tudott menni keresztben. Mi viszont csak úgy tudtunk a kútra menni vízért, hogy deszkát raktunk rájuk. A malacokat ki se engedhettük akkor sokáig, nehogy beleessenek. Ezzel az emlékemmel fel is vághattam Lali előtt, mert én már láttam olyat, amit ő még nem. Azzal hiába dicsekedtem, hogy felülhettem apu mellé a lovas kocsira, mert az ő apja is kocsis volt az erdészetnél.

A töltésen túl, még majdnem olyan messze, mit amennyit addig elmentünk, volt egy fasor, meg a fák között bozótos. Ott folyt a patak, de olyan messzire már nem volt szabad elmennem.

Következik: Rekesztés

Hozzászólások

(#1) Tutu7030


Tutu7030
(PH! kedvence)

:R Jó olvasni a történeteidet. És közben az embernek eszébe jut, hogy a mai gyerekeknek negyed ennyi élményük sem lesz a gyerekkorról.

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29)

(#2) potyautas válasza Tutu7030 (#1) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Nem olyan biztos az. Most éppen az unokahúgom 2 éves fia jut eszembe (akit sajnos főként a facéra felrakott képekről ismerek) Annyi élmény éri....igaz, ezekre még aligha fog emlékezni. Az én legrégebbi emlékeim már majdnem 3 éves koromból származnak....Egyszóval: nem tudhatjuk.

(#3) Vakegérke válasza potyautas (#2) üzenetére


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Az lehet, hogy a mai gyerekeknek több élmény jut, de sokkal magányosabbak, mint mi voltunk az ő korukban. Nincs már bújócska, fogócska, kiszorítós, nincs közösségi élmény.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#4) Tutu7030 válasza potyautas (#2) üzenetére


Tutu7030
(PH! kedvence)

Nem a kapott, hanem a szerzett élményre gondoltam. :) Sok gyerek most maximum akkor indul neki a városnak, ha pokémont megy vadászni. Bár már erre is van alkalmazás a play áruházban. A szobából bejárja az egész földet. :W :)

Vakegérke
11-12 éves gyerekek előtt szóba került a számháború, és csak néztek, hogy miről beszélünk. :D

[ Szerkesztve ]

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29)

(#5) potyautas válasza Tutu7030 (#4) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Én a gyerekeimet akartam a patakhoz leküldeni ezelőtt 25 évvel, de nem mentek. Pedig az olyan jó buli. (a folytatásban arról lesz szó)

(#6) Tutu7030 válasza potyautas (#5) üzenetére


Tutu7030
(PH! kedvence)

Ez is érdekes dolog. :) Te akkor még küldted őket, ma meg ha valaki le meri küldeni a patakhoz a kiskorú gyerekeket, már jön is mindenki azzal, hogy milyen felelőtlen szülő, veszélyezteti a gyerekek életét. :)
Kicsit tovább bogozzuk a dolgot, elérünk oda, hogy nem is a mai gyerekekkel van a baj, hanem a szülőkkel. :D
Talán ők emlékeznek rá, hogy mennyi "állatságot" műveltek, amikor szabadjára voltak engedve, és most túl kompenzálják a dolgot azzal, hogy erős kontroll alá próbálják vonni a gyereket. :)

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29)

(#7) potyautas válasza Tutu7030 (#6) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Nem kell kiraknod a vigyorgó smile-t! Teljesen igaz, hogy a szülő vétke. (magamat is ideértve) Gyerekkoromban fel se merült az, hogy nem teszem meg amit a szőlő kér. Ha kelletlenül is, vagy sokadik felszólításra, de ellent mondani nem mertünk. Én már nem tudtam büntetésképpen a sarokba állítani a gyerekemet. Nem volt hajlandó odamenni.

(#8) Vakegérke válasza potyautas (#7) üzenetére


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Az én kölkeim nem mertek ellenkezni. Tudod, vagy agyon idegelem magam, vagy fél a gyerek tőlem. Inkább az utóbbit választottam. Ha kellett, csattogott a kezem a sejhajukon. Aztán eljött az az idő is, amikor már elég volt, ha erélyesen mondok valamit.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.