2017. szeptember 26., kedd

Gyorskeresés

Barack

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

(Papsajt 1.)

- Hát ez a kis legény? - kérdezte a traktoros, miközben hatalmas öklével barackot nyomott a fejemre.
- Ő a legkisebb – válaszolt anyu.
- Mi a neved kisöreg? - intézte kérdését felém, miközben igyekezett nagy vörös fejével barátságosan mosolyogni rám.
Nem mondom meg - döntöttem el, s a számat erősen összeszorítottam, nehogy véletlenül egy hang is kijöjjön rajta. Micsoda egy undok alak! Most akkor legény vagyok, vagy kicsi, vagy öreg? Egyértelmű, hogy nem vesz engem komolyan, különben nem tekerte volna meg a hajamat. A bátyám ugyan csak két évvel idősebb nálam, de neki kézfogásra nyújtotta volna lapát tenyerét. Persze nem tudom, Laci is hogyan markolta volna meg ezt az óriási kezet, amely az én helyzetemből nézve még a napot is eltakarta. Ez most nem fog kiderülni, mert a gyerekek közül csak én maradtam itt a tanyán. Mariska, meg Laci mamámnál lakik, onnét is járnak iskolába. Én ritkán látom mamámat, nem is nagyon kötődöm hozzá. Számomra csak egy öregasszony. Anyunak az anyja, és anyu se nagyon fiatal, elmúlt már harminc éves, azt hiszem. Az biztosan sok, hiszen én talán húszig tudok elszámolni, azon túl már keverem a számokat.
- Gyuszinak hívják – árulta el anyu akaratom ellenére a nevemet – ősszel lesz hat éves.
- Fogok menni iskolába – szólaltam meg mégis, mert ez a fontos információ lemaradt.
- Majd csak jövőre, – javított ki anyu – mert októberben születtél, így év vesztes vagy.
A fenébe! Most azt hiszi ez a nagy melák, hogy buta vagyok, pedig épp az ellenkezőjét szerettem volna bizonyítani. Azt ugyan nem értem mi az, hogy év vesztes, de mindegy is. Na, de ezt nem hagyom ennyiben. Megmutatom, milyen ügyes vagyok. Minden holmit kihoztak a házból, fel van pakolva a pótkocsira a konyhakredenc, a szétszedett ágy, az összecsukott katonai vaságy, a kiürített szalmazsákok, az összes ruhánk, a telepes rádió, asztal, székek, zsákokba felszedett termény, ami nem kell már a malacoknak, hiszen az ól is üres. Vagyis az összes holmink itt van, lehet zárni az ajtót. Odafutok, becsukom az üveges, majd a köpönyegajtót, fordítom a kulcsot, de akad. Nehogy már kifogjon rajtam! Kicsit erőltetem, de nem fordul. Többször nekiveselkedem két kézzel markolva a kulcsot, aztán egyszer csak sikerül. Meglepően könnyen. Nem először végzem ezt a műveletet. Tudom, mekkora erővel kell, és azt is tudom, hogyan kattan be. Most nem kattan, csak elfordul. Kihúzom a lukból, de csak a szára van a kezemben.
- Az anyád mindenét! - csattan fel az anyám – Beletörted.
- Szép teljesítmény egy hatévestől – jegyzi meg a traktoros, miközben megigazítja fején a barna svájcisapkát, melynek „antennáján” egy pénzérme csillan meg a bágyadt napfényben.
Most ez dicsér, vagy csúfolódik? Anyu hisztizik kicsit amiért nem tudjuk bezárni a házat. Na, de minek? Teljesen üres. Két sifont apu már korábban elvitt a lovas kocsival, a többi holmi a traktor pótkocsiján van, ami nem fért, azt elajándékoztuk a szomszédba Gyufkóéknak. Rájuk hagytuk azt a kiskocsit is, amibe ketten tudtunk beleülni egymás mögé, és egy bárányt lehetett elé fogni, hogy húzza azt.

Ezzel lezárult életem egy szakasza. Költözünk. Nem itt születtem, de nem emlékszem más lakóhelyre, csak erre a tanyára, erre a házra. Mondják, hogy amikor ide kerültünk, először a munkásszállón laktunk, ott indultam el a szaloncukor után 13 hónapos koromban. Biztosan így van, de én csak arra emlékszem legrégebbről, amikor itt voltak a katonák. Éppen itt, ahol most a pufogó áll megpakolt pótkocsival, indulásra készen. Itt állt egy autójuk akkor egész nyáron. Olyan volt mint egy házikó, vagy inkább mint egy bodega. Vas lépcsőn lehetett felmászni. Nagy lépcsők voltak, nekem a kezemre is szükség volt ahhoz, hogy feljussak rajta. Először Eszti bácsi vitt be ide, de aztán már egyedül jártam be hozzájuk. Eszti bácsi is egy katona volt, de valamiért szeretett engem. Anyu mondta, hogy van neki otthon hozzám hasonló fia, talán ezért foglalkozott velem olyan sokat. Tanított beszélni. Ugyan már tudtam beszélni, csak sokan nem értették miket mondok. Nagyon érdekes volt ez az autó. Volt benne asztal, meg székek, meg polcok, szekrény, meg lámpa. Az asztalon rengeteg apró dolog, amiket nem ismertem. Egyszer amikor másztam fel a lépcsőn, valaki nagyon megijesztett. Olyan ruhája volt mint a katonáknak, csak fekete volt a feje, nem volt se szája, se orra, csak egy szögletes szem csillogott feketén a feje közepén. Mivel nem volt szája, nem tudom honnét jött az a hangos morgás, amitől hazáig szaladtam. Később kiderült, hogy az a katona volt az, akit Bercinek hívtak. Az eset után pedig Mumó Bercinek.
A tanya mögött a dombon volt sátor, ahová anyuval jártunk moslékért a malacoknak. Ez nagyon régen volt, alig voltam 3 éves. Sok minden történt azóta. Vihar döntötte le a lóistálló tetejét, a Zsíros bácsi motorja majdnem a falhoz nyomott, hatalmas géppel keresztül kasul árkolták a tanyát, hogy ne kelljen a kétvödrös kerekes kútra járnunk vízért. Jártam Mérész bácsinál a kovácsműhelyben, voltam apuval a faluban a borbélynál, meg talán egyszer mintha a vasútállomáson is jártam volna. Bár lehet, hogy erről csak hallottam, aztán meg álmodtam róla. Majd ha kedvem lesz, ezeket mind elmesélem. Most nincs idő, mert indulunk.

Anyu begombolja rajtam a Mariskától örökölt piros kardigánt, amitől úgy nézek ki mintha lány lennék. Anyu felmászik a pótkocsira, a traktoros pedig tiltakozásom ellenére megmarkol a hónom alatt, és fellendít a magasba. Anyu rám teríti a beliner kendőt, majd az ölébe fog. Nagyon alacsonyan jár már a nap mire elindulunk, nincs igazán meleg. Úgy mondják, huncut az április.

A pufogó rángatja pótkocsiját a köves úton, csak úgy zörög körülöttünk a sok holmi. A traktoros gyakran hátranéz, hogy nem esik-e le valami. Lassan döcögünk lefelé a dombról, még egy lovaskocsi is elhagyna bennünket. Amikor keresztezzük a sályi utat, a Hajduék háza mögötti domb eltakarja a napot, Anyu szerint mindjárt este lesz. Kár, hogy nem jött hamarabb ez a vontató, de nem engedte el előbb Zsíros bácsi. Márpedig ő a főnök a tanyában, az van, amit mond.
Változatlan sebességgel, de sokkal simábban haladunk át a középső halastó gátján. Kicsit izgulok, nehogy beleessünk a vízbe. Valamiért félek tőle. Nagyon rossz emlék, amikor a tó fölött voltunk a pataknál fürödni. Mondják, hogy úgy ordítottam, mint akit nyúznak, amikor anyu megmerített a patakban. Nem nagyon kell persze felemlegetni, én is emlékszem erre. Egyszer csónakázni is el akartak vinni a nagylányok. Hajduék itt a halőrök, azért laknak a tó mellett. Van nekik egy lányuk, aki egyidős az én lánytestvéremmel. Ő már csónakázott egyedül is, de most minket is elvitt volna. Becsábítottak a ladikba, de nagyon mozgott alattunk. Úgy elkezdtem sivalkodni, hogy miattam elmaradt a csónakázás, mert félő volt, hogy Hajduné meghallja, és jól kikap majd Manci.

Egyszer voltam itt, amikor lehalászták az alsó tavat. Nagyon kicsi volt a víz, talán még engem se lepett volna el...bár ez nem biztos. Rengeteg ember gázolt benne ágyékig érő csizmákban, és húztak egy hatalmas hálót. Ahogy közeledtek felénk, láttam, hogy szinte forr a víz a felugráló halaktól. A parton lovaskocsik sorakoztak, rajtuk nagy dézsák, azokba emelték ki a halakat. Olyan volt az egész, mint amikor anyu szedi ki a nokedlit a fazékból. Akkor nálunk is hal volt a vacsora, de én nem kaptam belőle, nehogy megfulladjak a szálkától.

Mire felértünk a dombra, már ott se sütött a nap. Komótosan zötykölődtünk a földúton. Nem is lesz jobb később se, hiszen errefelé nincs köves út. Vagyis van, de azokat szinte csak keresztezzük. A kácsi úton haladunk egy rövid szakaszon Ábrány irányába, amíg a malomig el nem érünk. Átkelünk a patak hídján, aztán megint domb következik, meg megint völgy. Ezt hívják Száraz tónak. Itt nem folyik patak, mint a korábbi és az ezután következő völgyeken. Besötétedett ekkorra, de szerencsére volt a pufogónak lámpája. Aztán mégis sötétségbe borult minden. Megálltunk, a traktoros káromkodott, hogy leesett a szíj a lendkerékről. Lemászott, visszarakta, és mehettünk tovább. Egészen addig, amíg megint le nem vetette a szíjat. Még Tardon is megálltunk emiatt, hiszen itt nem volt még utcai világítás, mint a tanyában minálunk. Igaz, ott se régóta van, és hamarosan lesz minden faluban, azt mondják. Mire iskolás leszek, ott se kell majd lámpával világítani.

A sokadik megállás után végre lemászhattunk mi is. Megérkeztünk mamámhoz. A traktor tovább ment anyuval a falu másik végére az új házhoz, mert a holmit már ott rakják le. Nekem ma csak eddig tartott az utazás, de elég is volt belőle. Azt hiszem már út közben is aludtam egy jót. Igaz, felébredtem minden megálláskor. Mamám levetkőztetett, és ágyba fektetett. Talán még adott egy darab libazsíros kenyeret, de nem kizárt, hogy ezt csak álmodtam. Álmomban az új házban jártam. Nem biztos, hogy álmodtam. Lehet, hogy inkább visszaemlékeztem. Ugyanis voltam már ott egyszer. Nem volt még kész. A falak nem voltak bevakolva, mindkét oldalán kilátszottak a kövek. Nem voltak ablakok, nem volt lépcső, de még padló se. A szoba közepén csak egy nagy kupac föld volt. Azóta már biztosan másmilyen, hiszen úgy nem lehetett volna beköltözni. Na, de majd holnap én is meglátom. Visszük magunkkal a Mancit, a kecskét, mert ő is velünk fog lakni. Apu épített neki ólat.

következik: Papsajt

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
(PH! kedvence)

No, ennek az írásnak íze volt. Átéltem, élveztem. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) Tutu7030


Tutu7030
(PH! kedvence)

A kisöreg lezárta az élete egy szakaszát. :D
( megjött a traktoros vonal)

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V20g-EUR-XX

(#3) potyautas válasza Vakegérke (#1) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Köszönöm, és örülök neki.

(#4) rwu


rwu
(tag)

Szeretem olvasni az írásaid, tele van élettel. Naponta többször is felnézek, hogy van e új bejegyzés Tőled 🙂
Várom a következőt 🙂

Katt-► http://www.youtube.com/watch?v=ZTu0yvlI8MA * L735 insider * ASUS X554LJ

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.