2024. február 22., csütörtök

Gyorskeresés

Rekesztés

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

(Papsajt 4)

Nem volt szabad a patakhoz elmenni, de ettől még inkább kíváncsi voltam rá. Kellett ehhez persze egy idősebb gyerek, aki elcsalt. Nem nagyon kellett csábítani, hiszen magam is menni szerettem volna. Noha emlékeztem a sályi patakra, amiben anyu fürdetett, én meg kétségbeesve ordítottam. Na, de majd nem megyek bele a vízbe. Ipolyi Lalitól ugyan igyekezett anyu távol tartani, de tőle remélhettem a legjobb kalandokat. Mivel a testvérem is jött, nekem már nem volt mitől tartanom, hiszen ő fog kikapni. Valójában nem is a patakhoz indultunk, de egyszer csak ott voltunk. A túlparton volt a tsz kertészete, de ott éppen dolgoztak, nem mertünk bemenni, pedig Lali szeretett volna lopni egy kis paradicsomot. Volt ugyan nekik otthon a kertben, de lopni mégis izgalmasabb. Én ugyan nem tudom, hogy mentem volna oda, hiszen épp elég volt a nagy gazban a vízpartra lejutnom. Akkorát én nem bírtam ugrani, hogy bele ne essek a vízbe. Lali ugyan átjutott köveken ugrálva, de jól összevizezte magát. Mi Lacival inkább leültünk a fűbe, vártuk, mit derít fel a kertészetnél. Érdekes volt ez így is, hiszen szép napos idő volt, néztük, hogyan szaladnak a felhőpamacsok az égen, cikáznak a fecskék, brekegnek a békák. Csendben csörgedez a víz, fodrot vetve a kiálló köveken. Olykor nagyot csobbant, amikor a béka beleugrott. Ha nyugton maradtam, hozzám közel is kimászott a partra, de jobban megnézhettem, amikor elterpeszkedett a vízen, néha nagyokat rúgva a hosszú lábaival. Furcsa egy állat. A feje tetején van a szeme, s a vízből csak annyi emelkedik ki. Nagyon hosszú nyelve van, amit csak egy pillanatra nyújt ki, s máris elkapja a legyet. Ettől még érdekesebbek a színes szitakötők. Laci mondta, hogy annak hívják őket. Négy szárnyuk van, és tudnak állni a levegőben, vagy nagyon hirtelen bármilyen irányba elindulni. Néha kettő repül együtt úgy, hogy összeér a végük. Repkednek más rovarok is, de azoknak nem tudom a nevét. Érdekes, hogy ezeket nem is vettem volna észre, ha nem kellene itt várakoznunk. Aztán megjött Lali.
- Dolgoznak az asszonyok, nem tudunk most bemenni. Meg locsolnak is. Halljátok?
Távolról valami gépzúgás hallatszott, biztosan arra utalt. Nem is igazán tudtam, mit akar a kertészettel. Nekem már ez is elég volt, hogy itt heverészhetek. Lehet, hogy anyu már keres bennünket. Haza kellene menni.
- Fogjunk halat? - kérdezte Lali.
- Mivel? - kérdezett vissza Laci, de egyébként tetszett neki az ötlet.
Ipolyi Lali az a gyerek volt, aki mindenre felkészült. A bokor alól előszedett egy rossz kis vesszőkosarat, s diadalmasan emelte a magasba. Aztán odadobta Laci elé, és ismét eltűnt a bokor alatt, s egy ásóval jött megint elő.

- Előbb rekesztünk – jelentette ki.
Nem tudtam, mi az a rekesztés, de ha tudom sem értem, miért kell ez a halfogáshoz. Ez a mindenhez értő fiú nem is várta el tőlem. Valójában semmit nem várt el tőlem, hiszen tudatában volt annak, hogy úgyse tudok neki segíteni. Sokat Lacitól se várhatott, így maga kezdett a parton gyeptéglákat ásni. Csak ekkor figyeltem fel rá, hogy korábban is ásott már, mert közvetlen a víz mellett voltak kupacba rakva, mindkét oldalon. Amikor úgy vélte elég lesz, bemászott a vízbe. Egymás mellé rakta a mederben talált kisebb-nagyobb köveket, s mikor ez megvolt, szólt csak.
- Na, adogassátok!
Laci nem először látott ilyet, értette a feladatot. Amikor láttam, mit csinálnak, igyekeztem én is segíteni. Gátat építettek. Lali rakta, taposta szorosan egymás mellé a gyeptéglát, egyre magasabbra. Előbb középen hagyott egy rést, amin a víz átfolyhatott, de így leszűkítve már erős volt a sodrása. Aztán a lehető leggyorsabban ezt is berakta. Mögötte emelkedett a vízszint, s egyre magasabbra kellett rakni a gátat, hogy át ne bukjon a víz a tetején. A gát alatti rész viszont leapadt. Már én is bele mertem állni, hogy segítsek közelíteni a hantokat. A felduzzasztott víz viszont állandóan emelkedett, nem lehetett abbahagyni a gát építését, erősítését. Kellett volna még segítség, mert nem lehetett itt hagyni. Most már értettem a dolog logikáját. A leapadt vízből kellett volna a halakat belehajtani a kosárba. Ráadásul gyorsan, mert a gát nem tart sokáig. Lali neki támaszkodott, de hiába. A felgyűlt víztömeg elsodorta az egészet. Nekem még a fejem fölé is felcsapott. Laci kapott fel, hogy el ne sodorjon engem is.
Újrakezdtük. Pontosabban újrakezdték, mert én már nem is mertem közel menni a vízhez. Felrakták, aztán összedőlt az egész. Megint felrakták, megint összedőlt. Aztán nagy kiabálva jött egy ember a túlparton, hogy a piszkos kölykök miatt nem tudnak locsolni. Ezzel vége lett a kalandnak, mert kénytelenek voltunk elszaladni a helyszínről. Még szerencse, hogy az ember nem jött át a patakon, mert akkor az ásót is elvette volna.

Következő évben, következő években már több sikerrel jártunk. Lali lehozta a pléhteknőt is, hogy azzal csónakázzon. Viszont olyan sokáig soha nem állt a rekesztés, hogy ezt megvalósítsa. Legfeljebb a gáton sodródott át abban a pillanatban, amikor összedőlt. A halászáshoz sokan kellettünk. Néha tízen is összegyűltünk. Így már volt esély a fogásra, mert ketten-hárman elindultak a kosárral, hogy a halakat összekapkodják a gödrökből, miközben a többiek küzdöttek a gáttal. Persze csak semmire se való apró halak voltak ezek. Emlékszem a legnagyobb fogásra, ami 34 dekát nyomott. Gyakrabban fogtunk inkább rákot, de azzal se tudtunk mit kezdeni. Egyszer ugyan hazavittük, de csak azért, hogy apunak megmutassuk. Ő még egyáltalán nem látott rákot.

Mi viszont őt láttuk ritkábban. A tanyán minden este hazajött, s mivel közel dolgozott, sokszor napközben is hazaugrott. Olykor fel is ülhettem mellé a kocsira a gazdaság két legjobb igás lova mögé. Hallottam a mondást, hogy mindig azt a lovat ütik, amelyik húz. Ezek húztak mindketten, s úgy is bánt velük apu. Ha meg kellett legyinteni, mindkettővel tette. A nógatás is úgy szólt, hogy „Sanyi, Sári!” vagy „Sári, Sanyi!”, de mindkettőnek mondta a nevét. Az elköltözésünkkel ez is változott. Klementinára került. Ugyanaz a gazdaság, de más munkakör. Ismét tehenes lett. Azért ismét, mert korábban is az volt, csak arra én nem emlékszem. Laci viszont bejárt hozzá rendszeresen az istállóba. Olvasni ugyan még nem tudott, de a teljes állományt ismerte névről. Sokszor kérdezték tőle a tehenek neveit. Nem mintha nem tudták volna, hiszen mindegyikük fölött ott volt egy fekete lemez tábla, amire krétával felírták a nevüket, és a szükséges adatokat. Nem a kíváncsiság kérdeztette, hanem ez egy attrakció volt számukra. Nagyokat derültek azon, hogy mindig felnézett a táblára, mintha onnét olvasta volna. Megesett, hogy dolgozók egymás közti egyezsége okán két tehenet felcseréltek. Laci rögtön szóvá tette, hogy nem a helyükre kötötték őket.

A tehenes munkarendje olyan, hogy hajnalban kezd, reggeli időre végez, majd délután kezdődik a második műszak. Ez így megy folyamatosan, mert a jószágnak enni kell, fejni kell őket, takarítani alóluk hétvégén, és ünnepnapokon is. Nap közben elég, ha egyetlen ember ügyel akár két istállóra is, a többi dolgozónak van 7-8 óra szabadideje. Klementina nincs tőlünk nagyon messze, de oda-vissza kerékpárral földúton, kell két óra. Túl sok lenne mindennap megtenni. Így a ház körüli munka anyura maradt, mi gyerekek nem sokat tudtunk még segíteni.

Elmúlt a nyár, el a zord tél, újra jött a kikelet. Elkészült az udvar drótkerítése, így már lehettek tyúkjaink, libáink. Malacot is kettőt neveltünk, megellett a Manci, de mindkét gida a fazékban végezte. A kertben találtunk csipegetni valót. Több mit 70 tő büszke szegélyezte a gyalogutat. Amikor elhányta a virágát, mi már legeltük az apró, íztelen termést. Ahogy növekedett, már legalább savanyú volt. Aztán mikor kezdett halványulni a színe, már nem volt olyan vad íze, de sok évig nem tudtam, hogy néz ki az érett büszke. Nálunk olyan soha nem volt. Ha cseresznyét akartam enni, meg kellett tanulnom fára mászni. Hallottam olyan esetről, hogy tálból cseresznyéztek, de nálunk ez nem volt divat. Habár egyszer mégis láttam, sőt részese is lehettem. Az ablak alatt. Ezt úgy kell érteni, hogy kiültek az asszonyok az ablak alá. Hol egyik, hol másik háznál, de leggyakrabban Rézi néném háza előtt gyűltek össze. Nem volt rokonom ez az asszony, de minden asszonyt úgy szólítottunk, hogy néném. Érdekes, hogy volt egy kivétel. Annuska néni nem néném, hanem néni volt. Egyébként ő volt a faluban apunak az egyetlen rokona, vagyis neki járt volna a néném megszólítás, a többieknek nem. Az anyu rokonai között is gondot jelentett számomra, hogy ki bátyám, és ki sógor. Aztán megtanultam anélkül, hogy tudtam volna, kinek miért kell ezt, vagy azt a megnevezést használni.
Az ablak alá kiülni nagyon szívesen jártam. Az asszonyok kézimunkáztak, kukoricát pattogtattak, néha valamelyikük hozott ki kalácsot, vagy az éppen érő gyümölcsöt. Mindennél sokkal érdekesebb volt hallgatni, amiket beszéltek. Sokszor persze nem tudtam kiről, miről van szó. Ha valakik elhaladtak az utcán, odaköszöntek, hogy „kiültek?” Erre az volt a viszonzás, hogy „elmentek?” Aztán persze meg is volt a következő beszédtéma. A szemközti szomszédaink idősebbek voltak mint a legtöbb új lakó. Nekik már két felnőtt lányuk volt, egyikünkhöz udvarló is járt. Amikor hármasban indultak a faluba, az ablak alatti társaság megfigyelte, hogy Mariskához közelebb megy a legény, mint Irénkéhez. Erről lehetett tudni, melyiküknek udvarol.
Sokan összegyűltünk egy-egy alkalommal. Egyszer még fénykép is készült rólunk. Mi, gyerekek ültünk a földön az előtérben. A hozzám hasonló korú lányok haja a fejük tetején volt felcsavarva, s ebbe a tekercsbe kötöttek bele masnit, széles szalagból.
A beszélgetésbe nem nagyon lehetett bekapcsolódni, mert ha kérdeztem, leintettek, hogy „ne figyelj ide!” Ettől persze még inkább figyeltem. Szóba került, hogy testvérem fog születni. Odahaza is hallottam erről. Azt ugyan nem tudtuk milyen nemű lesz majd a baba, de apu eldöntötte, hogy Erzsikének fogják hívni. Aztán felfigyeltem rá, hogy anyu milyen kövér, de nem kötöttem össze a két dolgot.

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Gyerek koromban vándorcirkusszal jártuk az országot. Ridegtartásban voltam, nagyon élveztem.

Valahol azt írtam, hogy Isten igazi temploma az erdő. A patakpartra meg talán azt mondhatom, hogy az angyalok játszótere. Tiszta szív kell, hogy rácsodálkozzunk. Én áhítattal ültem a partján, hallgattam a csobogást, és gyönyörködtem a szitakötőkben. Színpompás teremtmények, a repülés mesterei.

A büszke mifelénk piszke volt. Ha volt pénzünk, ami gyerekként nem sűrű állapot, rohantunk a zöldségeshez, és vettünk pár marékkal. Nem ám az érettet, kimondottan a zöldet kértük. Ettük az udvarban, és egymáson röhögtünk, hogy milyen savanyú pofákat vágunk.

Az utat járni, a meséket élni kell.
Az utamat járom, a meséket élem. A te meséidet is élem, és ez nagyon jó. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) potyautas válasza Vakegérke (#1) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Belőled előhozza a saját emlékeket, a fiatalok pedig rácsodálkoznak. Remélem, közülük is megtisztel néhány egy-egy hozzászólással. Nagyon sokat jelent nekem. A megnyitások száma egyre kevesebb, de a reagálások meghozzák a kedvemet a folytatáshoz. Tanácsoltad korábban, hogy írjak a saját örömömre. Ezt is teszem, de ad egy kis ösztönzést, ha másokat is szórakoztat. Hálás vagyok minden egyes reagálásért.

(#3) kicsiogre válasza potyautas (#2) üzenetére


kicsiogre
tag

Köszönöm ezt az újabb olvasnivalót , szeretem az írásaid olvasni ahogy olvasom szinte látom magam előtt a történetet remélem még sok -sok írásodat tudom olvasni. :)

(#4) Tutu7030 válasza potyautas (#2) üzenetére


Tutu7030
veterán

Örömmel olvasom az írásaidat? Sok emléket előhoznak ( bár engem mindig csak úgy illettek, hogy a "jó gyerek"). :D

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29) -> Huawei P30 Pro -> Honor Magic5 Pro

(#5) gaben1117


gaben1117
senior tag

Barati körben rajtam kivül senki sem ismerte büszkekent,mindenki egresnek hivta. :)

En annyira nem szerettem,de ha ettük sose a sajatunkat. :D

Ezek a kiülös kesö delutanok nalunk is megvoltak falun, a haranglab töveben. Mi meg gyerekek addig a kövesuton fociztunk, teglabol rakott kapura. A legtöbb gyerek mezitlab,en azt valahogy sosem szerettem. Nekem a labamra volt növe egesz nyaron a tornacipö. A legnagyobb komfort,amit megengedtem magamnak az volt,ha picit mar szoritott, kessel levagtam az orran a gumireszt. :D

Meg 30 eves sem vagyok, de mar jo reg elmultak ezek az idök. Az emberek teljesen eltavolodtak. Ha latogatoba hazaugrom edesanyamhoz,mindig szomoruan megyek vegig a kihalt utcan. Egy arva lelek sem ül a kapuk elött,pedig a hely ma is gyönyörü, pont az utca vegeben nyugszik a nap,gyönyörüen megvilagitva az egeszet. (Volt is belöle mindig vita,kie legyen a nappal szembeni kapu)

(#6) potyautas válasza gaben1117 (#5) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Nagyon szépen leírtad. Meg is lepődtem, hogy ilyen fiatalon vannak efféle élményeid. A kihalt utcákkal kapcsolatban sajnos hasonló a tapasztalatom. Talán tudom is az okát. A most publikált sorozatom a '60-as évek elején játszódott. Új utca, többnyire fiatal családokkal. Kb. 40 ház. 54 gyerek 5-6 éves szórással. Mindig tele volt az utca. Amikor mi lettünk felnőttek, szintén új utca épült, de két ütemben. Kb 10 év eltolódással. Mi is sokat jártunk össze, aztán ahogy nőttek a gyerekek, egyre ritkábban. Akkor a 2. ütemben volt nagy a nyüzsgés. Most már ott se.

A tornatutyiról, vagy dorkóról az jut eszembe, hogy az volt a menő, akinek magas szárú cipője volt. Kevés dogot tudok elképzelni, ami attól büdösebb tudott lenni.

(#7) Franticfox válasza potyautas (#2) üzenetére


Franticfox
tag

Tegnap vagy tegnapelőtt akadtam rá az írásaidra, most olvasgatom őket, élvezetesek, hangulatosak. 30-hoz közelebb vagyok, mint 40-hez, azért nekem is voltak némileg hasonló élményeim :) A pöszméte a ribizlibokrok mellett volt, mindig a ribizlire szavaztam, igazából nem is nagyon értettem, hogyan lehet azt szeretni, főleg levesként (mármint a büszkét)...

''Monas apó legyintett. Két kézzel is.''

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.