Mondjuk általában fordítva szokott lenni, könyv alapján születik a film (ha filmből készül könyv, az az esetek túlnyomó részében inkább csak fanservice). Ez sokszor nem igazán sikerül jól, néha egyszerűen azért, mert rossz a koncepció, vagy a rendező mindenképpen hozzá akarja tenni a saját vízióját (pl. A vadon szava, vagy filmen A vadon hívó szava, A Da Vinci kód, Nagy Gatsby, vagy éppen az 1984-es Dűne), néha azért, mert lehetetlen filmre vinni az adott művet (Galaxis útikalauz stopposoknak).

Nekem a Dűne könyv azért tetszett (túl azon, hogy nehéz volt letenni), mert egy tökéletes univerzumot épített. A mostani Dűne film pedig azért tetszett nagyon (a 2. részt még nem láttam), mert tökéletesen adja vissza a hangulatot, azt a világot, a színek, a szereplők, a rendezés, a párbeszédek, a zene, egyszerűen minden klappol. De az "univerzumépítés" szükségszerűen kimarad, ahhoz vagy 3-4 részbe kellett volna szaggatni a könyvet, vagy narrálni kellett volna. Egyik sem jó ötlet.

Varoz: Nekem továbbra is megmarad az az érzésem, hogy a könyv ismerete nélkül a filmben sok minden nem érthető. De ha tévedek, és ettől a film még abszolút élvezhető marad azoknak is, akik nem olvasták a könyvet, annak csak örülök. Jelen esetben pedig a könyv elolvasása után valószínűleg még egyszer meg akarnád nézni a filmet, és talán még jobban értékelnéd.

"Uram, Ön részeg." "Hölgyem, Ön pedig csúnya. De én holnapra józan leszek."