3.nap

Virradatkor fegyverropogásra ébredtek. Kihasználva, hogy nincs tiszt közel, s távol, az öreg katonák különböző alkalmakkor begyűjtött vaktöltényeiket elpufogtatták. Tették ezt nyugodt lélekkel, annak ellenére, hogy a vak lőszer rettenetesen kormol. Viszont nem a saját fegyverüket piszkították be, lévén a géppisztoly a harckocsi tartozéka, s mint ilyen, a töltőkezelő, vagyis a kopasz feladata a tisztán tartása. Akadt olyan, aki éles lőszert használt, de ez általános felháborodást váltott ki a többiekből. Akinek még volt kajája az megreggelizett unalmában. Akadt, aki beindította az előmelegítőt, de ennek az volt a feltétele, hogy a" kályhacső" a szabadba nyíljon. Ez a feltétel a 2/3-as szakasz esetében nem volt meg.
- Hol van Lóri? - kiáltott át Radu a szomszédos tankon álldogáló kopasznak. A katona nem válaszolt, csak lefelé mutatott, a kocsi belsejébe, majd fejét a tenyerébe billentve jelezte, hogy alszik az őrmester. Radulovics fogta a géppisztolyt és átmászott. Az őrmester fölött nyitva volt a csapóajtó, de valóban úgy tűnt, mint aki alszik. Belógatta a fegyvert a nyíláson és elsütötte. A zárt térben iszonyatosan nagyot szólt a lövés a Lóri fülétől néhány centire. Nem volt nagyon vicces. Valószínűleg nem aludt már, mindenesetre meglepő volt a reakciója.
- Hülye vagy? - kérdezte olyan hangon, mint akit megböktek. Semmi izgatottság nem volt a hangjában, pedig legkevesebb, amit elvártak volna tőle, hogy riadtan felugrik.
- Jó reggelt őrmester elvtárs. - vigyorgott Radu - Várjuk a mai programra vonatkozó parancsot.
- Te vagy az a normálatlan? Jól szórakozol? - aztán a lehető leghangosabban elkiáltotta magát, hogy a vetésen "parkoló" 3. század is hallja - Lövöldözést abbahagyni! Lajos leharapja a fejeteket, ha visszajön!
Pusztába kiáltott szó. Ez itt a helyes kifejezés. Fel is adta a további próbálkozást, úgyse hallgatnak rá. Ő is épp olyan gyerek, mint a többiek. A tiszthelyettesi vállaptól még nem lesz tekintélye. Megnyugtatta magát azzal, hogy van még két őrmester rajta kívül, tegyenek rendet azok. Az ő szakaszában csak ez az egy hülye van, de ennek sincs több vaktölténye. Kibontott egy húskonzervet, kimászott a kocsi tetejére és elkezdett reggelizni. Nem volt ugyan éhes, de ezzel is telik az idő. Kicsit toporgott közben, hogy átfagyott lábait megmozgassa.
- Siralmas látvány mi? - tette szóvá Radu, mikor látta az őrmi szemlélődését. - Azt hiszem, a parasztok elsírják magukat, ha meglátják a vetést. Az a legkevesebb, hogy kártérítést kérnek a seregtől. Személyesen persze senkit nem fognak elmarasztalni, pedig szívesen látnám Lajost is meg Pipást is, amint lekapják őket a tíz körmükről. Vagy ne ábrándozzak?
- Hát, nem hittem volna, hogy így leragadunk. Az egész ezen a béna Sanyikán múlott. Ha ő átjutott volna, akkor mindenki átjut. Alhattunk volna fűtött sátorban. Bele van fagyva a lábam a surciba. A tiétek ráadásul még el is van ázva.
- Íme a leggyengébb láncszem elmélete.

2. nap

Még semmi jelét nem mutatta a reggel, csupán az órára nézve derült ki, hogy közeleg a hajnal, amikor a sokadik megállás után kívülről felrántották az ajtót, és kitessékelték a legénységet. A szokásoktól eltérően most egy igazi vasútállomásra terelték be a feladat nélküli állományt, hogy ott várják a következő parancsot. A kerekesek, miután lejöttek a vonatról, beálltak konvojba és elvonultak valahová, de még a sorállomány nem tudta a célállomást. Na de nem mindegy?

A tankok elindítása már kissé körülményesebben ment. Nem volt ugyan semmi különös oka, talán csak a gyakorlás, de az állomásépület előtt egy szállítójárműre, úgynevezett trélerre kellett felállni, amely elvitte néhány száz méterre, a főutca túloldalára, ahol letette, majd jött vissza a következőért. Talán a fél zászlóaljat is elhordták már így, amikor az egyik vezető oldalt lelépett a trélerről. Nem volt ez egyébként könnyű feladat egy gyakorlatlan traktorosnak, hiszen a gyenge világításnál nehéz volt követni a vontatón integető őrmester mutogatását. Itt nem is lehetett olyan óvatosan indulni, mint amikor a kiépített vasúti homlokrámpáról átaraszoltak a vagonra. A tréler meredek rámpájáról csak a sötét eget láthatta, amikor lendületből nekirugaszkodott. Ha az úttesten nem állt be a pontos irányba, nem volt mód, később korrigálni. A hatalmas tömeg irtózatosat csattant, amint egyik talpa lecsúszott, és a súly félrebillentette a trélert is, melynek az eleje a levegőbe emelkedett. A gyakorlatlan vezető érthetően nagyon megijedt. Talán szerencse, hogy lefulladt a motor. A hírre kicsődült szinte az egész állomány a váróteremből. Akkora tömeg lett a helyszínen, mintha fényes nappal történt volna az eset. Miután felmérték a helyzetet, egy rutinosabb "vén róka" bújt be a vezetőrésen. Berobbantotta a motort. Meglehet, hogy nem ússza meg a kihajtómű sérülés nélkül, de másképp nem lehet lehozni. A kocsi jobb hátsó sarka, pontosabban a lánctalp éle leért a talajra. A kihajtómű fogaskerekére támaszkodott szinte az egész súly. Ennek a szerkezetnek az a feladata, hogy igyekezzen kihúzni a tank alól a lánctalpat, s ez által halad előre, viszont nincs rá garancia, hogy ekkora terhet elbír. Felbőg a hatalmas motor. Az acélkerék szikrázva kapart a vizes macskakövön. Néhány pillanat az egész. A tréler nagyot csapódva talpra álli. A vontató parancsnoka körbejárta a gépet. Nehéz megállapítani, de a rengeteg gumikerék közül néhány biztosan kidurrant. Úgy döntött, nem vállalja a további szállításokat.

1. nap

Hatalmas dízel motorok dübörgése, lánctalpak csikorgása verte fel az esti külváros csendjét. A sápadt lámpafénynél egy páncélos zászlóalj dagasztotta a sarat, útban a teherpályaudvar felé. Fura látványt keltettek a hátrafordított lövegtornyaikkal. Fura, de praktikus. Így kevéssé nyúlik túl a harckocsin az ágyúcső, nem kell attól tartani, hogy a szűk utcákban beakad egy fába, vagy egy oszlopba. Amikorra a menetoszlop megérkezett, a vasutasok már a homlokrámpához tolták a tizenöt pőre kocsit. A zászlóalj kerekes járművei félrehúzódva vártak a sorukra. Azok a katonák, akiknek nem volt dolga a bevagonírozásnál, a sínek mellett elméletileg felsorakoztak, gyakorlatilag csoportba verődve várakoztak. A sötétben néhány kíváncsiskodó civil jött-ment. A tisztek intézkedtek. Utasításokat adtak, kiabáltak, veszekedtek a katonákra. Mindenki tisztában volt vele, hogy eltelik még pár óra az indulásig, és elég nehéz fegyelmezetten, tétlenül várni. A veszteglő harckocsikból kimásztak a vezetők, az őrmesterek pedig kiabáltak, hogy menjenek vissza, mindjárt indulnak. Na hiszen. Majd mindjárt. A kocsiparancsnokok is kimásztak a toronyból, némelyikük átment a haverhoz a másik tankra. Érdekes szokásuk van ezeknek a tankistáknak. Amikor várakozni kell, ilyen pedig sokszor előfordul, mindig a tank hátulján álldogálnak. Ez egy viszonylag nagy síkfelület a motor fölött. Ha a löveg le van engedve egészen a kocsi farán lévő hordók közé, azon üldögélnek, mint fecskék a villanydróton.

(Volt egyszer egy mertM4 Közép-Európa Rádió)

Ha néhány magyar összehajol, megalakít egy civil szervezetet. Aztán csatlakoznak hozzá egyre többen, s előbb-utóbb felüti fejét a széthúzás. Ha egy autómárka köré szerveződik egy klub, abból kiválnak tagok, s lesz egy másik klub. Abból is kiválnak, lesz egy harmadik. Így alakult a Hyundai Baráti Kör. Nem kellett ehhez autó, csak a baráti társaság.

Ritkán találkoztunk, de hála az Internetnek, mégis tartottuk a kapcsolatot. Nuccio már nagyon beteg volt ekkor. Rengeteg ráérő idejét a számítógép előtt töltötte. Írt nekünk reggeli jelentéseket, s így nekünk ezek olvasásával kezdődött a napunk. Foglalkozását tekintve színész volt, de szobájába zárva nem volt kinek játsszon. Rádió! Kell egy rádió! Egy klub rádió. Nemnem! Nem az. Elkezdett szervezkedni. Az újpesti (4. kerület. Innét a névben szereplő 4-es) önkormányzat támogatását kérte. Feltételek, ígéretek...aztán mégse jött össze. Maradt az önerős webrádió. Kísérleti adás, ingyen szerveren (két évig) Állítása szerint le is védette a Közép-Európa Rádió nevet.
Elindította az adást Újpestről, amit délután átvett tőle Juhy Kőbányáról. Este a skype kapcsolat révén többnyire a fél klub adásban volt.
Nuccio soha nem fogyott ki az ötletekből. Ha már van rádió, meg is kellene ünnepelni a születésnapját! Áprilisi adáskezdéstől számítva az első év csak következő áprilisban telik le. Ez nagyon távoli. Előre kell hozni!
Elindult a program reklámozása: „Buli van a parton a szabad strandon. Velünk együtt tombol a nyár...Buli van, és ami még ettől is fontosabb, buli lesz...” Nem emlékszem a teljes szövegre, de remek volt. Kerek évfordulót ünnepeltünk, s a nullánál nincs semmi kerekebb. Helyszín Monor, Strázsahegy, ahonnét élő adásban jelentkezik a rádió. Aki ránk talál, adásba kerülhet, és ajándékot kap. A4-es fehér lapon fehér betűs japán verset.

Hétfő délután ötkor ért haza Parázs a munkából. Legelső útja Heftihez vezetett. Tudta, hogy szabadnapos, de arra nem számított, hogy ágyban találja. Mégis így történt, bármilyen meglepő.

– Hát veled mi van? Tán csak nem vagy beteg?

– Már nem, de majd’ meghaltam. – cihelődött fel ülőhelyzetbe az ágyon – Mint látod, illetve nem látod, a muter elvitte az ágy mellől a lavórt. Reggel óta nem is hánytam. Délután már ettem is egy kicsit. Nagyon kicsit. Ne tudd meg, mennyire elgyengültem! Nem volt erőm, meg kedvem se felkelni – nyújtózott egy jó nagyot.

– Mit tudtál csinálni az ágyban egész nap? Nézted a Tv-t?

– Hétfő van. Nincs adás. Egyébként nem jelentett gondot feküdni,és nem csinálni semmit. Jól elvoltam csak úgy.

– Ebben a gyönyörű napsütésben?

– Behúztam a függönyt. Na és neked hogy telt a nap?

– Nehezen pajtás, nehezen. Szerencsére nem volt áram az építkezésen. A főnök kitalálta, hogy tegyünk rendet magunk körül, na de minek? Teljesen értelmetlen dolog. Amikor magunkra hagyott, a fél brigád azonnal a kocsmában termett. Aztán a másik fele. Talán csak én voltam kivétel. Az árnyékos oldalon papírzsákokra kifeküdtem egy erkélyre. Hú, de jót aludtam. Csak ebédelni keltem fel. Nem kerestük meg ma a busznak az üzemanyagát, ami elvitt és hazahozott. Na, de kit érdekel? A lényeg, hogy hó végén mennyi teljesítményt ír össze a főnök, meg a brigádvezető. Ennek ugyan kevés köze van a valósághoz, de attól függ a fizetés, amit leírnak. Különben is! Mi vagyunk az uralkodó osztály. Jó, hogy még nem nekünk kell dolgozni is.

Két hónap telt el a baleset óta. Hefti szerencsésen felgyógyult. Nem volt veszélyes a sérülése, csak néhány törést szenvedett. A fogai ki, a feje be, két bordája el. Ezen felül csak zúzódásai voltak, melyek maguktól gyógyulnak, csak rá kell szánni az időt. A kocsi viszont a roncstemetőbe került. Nem is csoda, hiszen a helyéből kitépett kilométerkő leszakította a hátsó hidat, majd ezután úgy hempergett az árokban, mint kiskutya a hóban. Alig maradt ép lemez a karosszérián.

A zenésztársak nem is merték szóba hozni a további terveiket, hiszen sok felnőtt – köztük elsősorban a Hefti apja – a zenélést okolta a balesetért. Éppen az eset kárvallottja bátorította őket. Már a kórházban az volt az első kérdése a látogatóihoz, hogy hoztak-e gitárt. Nem csupán azon múlott, hogy van-e kedvük. Egyik döntő pressziót a hitelezett erősítő tulajdonosa gyakorolta rájuk. Szerette volna megkapni a pénzét. Az összegnek még legalább a fele hiányzott, tehát a fiúk kénytelenek voltak fellépést vállalni. Május elsején elszalasztották a lehetőséget, de lehet bált rendezni bármelyik hétvégén. Azt persze nem merték kockáztatni, hogy gyakorlás nélkül vágjanak bele, hiszen emlékeztek még a húsvéti gyenge szereplésükre. Tartoztak a hazai közönségnek egy jó bulival.

Szombat este színpadra lépett a banda. Túlzás lenne persze azt állítani, hogy zenét szolgáltattak egy bálban, de néhány szám egészen jól sikerült. Hosszú szüneteket tartottak, nem játszottak végig minden számot, viszont néha hosszú időn át csináltak olyanokat, amire a baráti közönség jól tudott táncolni. Freddy jó ritmust ütött, a többiek pedig pengettek hozzá valamit, többnyire azonos hangnemben. Ezek nem voltak ugyan néven nevezhető dalok, vagy – mit ne mondjak – instrumentumok, de a lényeg, hogy a közönség jól szórakozott. Kifejezetten elnézőek voltak a „zenészek” botladozásaiért. Nem fütyültek, inkább tapssal lelkesítették a fiúkat. A pénzüket se kérték vissza, hiszen nem is fizettek be a „koncertre”. Mindent egybevetve, jól sikerült a bemutatkozó fellépés. Hamar híre ment a környéken, hogy van itt egy ígéretes banda. A siker nagy lendületet adott. Hetekig készültek zárt ajtók mögött a következő fellépésre. Igyekeztek legalább kétórás műsort begyakorolni, lehetőségeikhez képest minél pontosabban másolni az eredeti dalokat. Képességeik is erős korlátot szabtak, de ez senkit nem zavart. A haverok ugyan elfogultak voltak, de egyébként is másodlagos szempont volt a zene minősége a közönség számára. A lényeg, hogy vannak rendezvények, ahová el lehet menni, és együtt lehet a szórakozni vágyó fiatalság. Itt lányok is voltak szép számmal szombat esténként, ami a kocsmára – mint alternatív szórakozási lehetőség – nem volt jellemző.

Hefti padlóig taposta a bajor gázpedálját, miután kiértek a faluból. A rozsdás karosszéria majd’ széthullott az eszement száguldástól. Enyhébb kanyaroknál nem is lassítottak, az öreg jószág annyival rnent, amennyivel bírt. Nem az idő szűkössége sarkallta a fiúkat, csupán a lelkesedés hajtotta őket. Rettentően fel voltak villanyozva, hiszen a Hefti gitárjáért indultak Zsarátnokra, a hangszerboltba. Délután már zenélni szeretnének.

– Fogjál rajta te őrült! – emelte fel hangját Parázs, miután biztosra vette, hogy teljes sebességgel megy bele a kanyarba a barátja.

– Nem nagyon díjaznám, ha elszállnánk.

– Ne izgulj! Van ezen fék is. – vigyorgott magabiztosan oldalra, s erősen lefogta a kocsi lendületét, amitől Parázs két karjával szinte kitolta a szélvédő alól a műszerfalat.

– Nem vagyok egy félős krapek, de még terveim vannak a jövőben. Vezess normálisan, vagy kiveszem a volánt a kezedből. Elég lesz ezen a rossz úton ha csak százzal ballagunk. Tíz percet kibírhatsz, míg odaérünk. Keresek neked valami andalító zenét, hogy megnyugodj.

A klubban

Péntek délután szokás szerint hazautazott Zsolt. A kollégiumban azt mondta a nevelő tanár, hogy nincs hazautazás, de mit tud tenni, ha mégis hazamegy? Semmit. Nem tudja megbüntetni, hiszen kedden úgyis mennie kell dolgozni, nem zárhatja be. Parancsoljon azoknak, akik ott vannak vele egész héten! Neki ne! Miskolcon ugyan volt egy kis lelkiismeret furdalása, de csak addig, amíg fel nem ült a pesti vonatra. Onnét kezdve el is felejtette. Néhány hét van már egyébként is a suliból. Aztán vizsga, és kiképzett kőműves segéd lesz. Nem kilencszáz forint lesz a fizetése, hanem közel háromezer. Lényeges különbség. Talán nem is adja haza az egész keresetét. Az anyja biztosan félrerakná neki, de jobb, ha legalább annyit megtart, amit elszórakozik.
Amikor hazaért, a konyhában vendég beszélgetett az anyjával. Tibi volt az a szomszédból, akivel együtt töltötték gyerekkoruk jelentős részét. Együtt jártak a patakot rekeszteni, hogy amíg a gátat el nem mossa a felduzzasztott víz, összekapkodjanak kicsi fonott kosarukkal a padlanyok alól néhány apró halat. Egyszer fogtak egy harmincdekásat is, de legtöbbször csupán néhány rák akadt a kosárba. Többnyire persze a gáttal szenvedtek, meg rohantak a kertészeti csősz elől, aki a patak leapadása miatt kergette el őket, mivel az öntözést lehetetlenítették el a gyerekek. Együtt kergették Tibivel a cserebogarakat a tsz búzájában, együtt ugrálták szét a szalmakazlakat, sáros időben az utca egyetlen lebetonozott átereszének betonján putyókáztak….na meg amit csak ki tudtak találni unalmukban.
– Mondta anyud, hogy jössz a busszal. Gondoltam, megvárlak. Mehetnénk felfelé! (Ők az alvégben laktak, a falu központját mondták így)
– Van valami?
– Van hát. Te ugyan nem vettél benne részt, de elkészült a klub felújítása. Már csak ki kellene takarítani a festés után. Ebből még kiveheted a részed! Biztosan leszünk jó sokan. Csajok is – tette még hozzá vigyorogva.
– Csak kajálok valamit, aztán már mehetünk is!

Holnap.

A megbeszélt időpontban az egész banda ott várakozott már, a mozi előtt. Magi, két lány, meg egy fiú. Sokan várakoztak az ajtó előtt, de ennyiről látszott, hogy ebbe a társaságba tartozik.

- Sziasztok! – köszönt Zsolt, majd arra vetemedett, hogy egy csókot adjon a lánynak. Megfordult ugyan a fejében, hogy micsoda lebőgés lesz, ha elhúzódik, vagy akár az arcát fordítja felé, de nem ez történt. Magi fel akart vágni a haverok előtt az új fiújával, ehhez pedig a csók is hozzátartozik. Nem a jobbról-balról puszi, hanem direkt a szájra.

– Ők a banda? – kérdezte, tekintetét körbehordozva a társaságon. Örömmel nyugtázta, hogy csupán egy fiú jött a három lánnyal, tehát ha Maginak van fiúja, az mostantól ő maga. A lányoknak bólintott, a fiúnak kezet nyújtott. Volt még a kezdésig negyedóra, ami elég volt arra, hogy összebarátkozzanak. A bandáról valójában nem derült ki semmi, bár Zsoltot nem is érdekelte kifélék. Gondolt ugyan rá, hogy illene valamit kérdezni tőlük/róluk, de nem tudott felülkerekedni az érdektelenségen velük kapcsolatban. Magival jött randizni, a többiekkel semmi dolga. Ők viszont kérdeztek, Zsolt válaszolt.