Unalmasan indult a napom. Fél hatkor keltem. A reggeli rutin kb 2-3 óra. Ebben az is benne van, hogy szétülöm az ülőizmaimat. Már éppen átöltöztem a kinti időtöltéshez, amikor jött az első hívás. Nem voltam ugyan ügyeletben, de nálam parkolt a fekvőszemély-szállító. Felvettem a kollégát, leellenőriztük a kellékeket, és irány a kórház! Felvettük az utast, majd a városi temetőből mellé egy tévedésből kiszállítottat is. Közben az irányítónk sürgetett, mert neki Miskolcon volt jelenése éhgyomorra, és már nagyon éhes volt. A sofőr viszont ott utazott mellettem. Nincs mit tenni, a szállítmányt le kell előbb adni Egerben. Kapóra jött volna egyúttal a feleségemet meglátogatni a sebészeten, de a fenti ok miatt sietni kellett.
Így magán úton kellett látogatási időben bemennem Egerbe. Ibolyát időközben átrakták egy másik kórterembe, de megtaláltam. Aludt. Birizgáltam hideg kezemmel a karját, néha laposan felnézett, de nem akart felébredni. Sokadik próbálkozásra annyit mondott: “Hagyjál békén!”Ebből már nem lesz önfeledt csevegés. Bizonyára neheztel, amiért tegnap nem vittem le az udvarra dohányozni. Mire vége lett a látogatási időnek, haza is értem.
Éppen időben, mert jött a következő riasztás. Irány egyik kórházból a másik kórházba. Maradtam én a volánnál, hisz a kolléga megjárta közben Miskolcot, nem várom el, hogy ő vezessen. Hatkor végeztünk is. Reméltük, hogy ezzel vége a napnak.

Háromnegyed tízkor telefon. Már a hálószobában csörgött. Készültem az alváshoz, csak még kentem magamnak egy szelet kenyeret, aminek elfogyasztása után könnyebben elalszok.Nyilván nem azért hívtak, hogy jó éjszakát kívánjanak. Mégse lett unalmas a napom, mert immár negyedszer kellett Egerbe autóznom. A lányomnak nem is szóltam. Láttam, ég nála a villany, nyilván hallja az autó zúgását, amikor kiállok az udvarról. Tévedtem.
Fél tizenkettőkor azzal szembesültem, hogy ki vagyok zárva a házból. Kulcsom nyilván nincs, de ha lenne se mennék vele sokra, mert belül benne van mindkét ajtóban. Ablak már sehol nincs nyitva. Még a WC ablak se, de azon bemászni már 10 éve is nagy kínlódás volt. 71 évesen nem vállalnék egy ilyen mutatványt. Zsófi feltételezhetően egy órája alszik, nem visz rá a lélek, hogy felébresszem. A telefonját egyébként is kikapcsolja éjszakára.A műhelyben van szivacs, szétbontott heverők textil maradványai, a fás fészerben lévő fotel egy pléddel van letakarva. Ezeket összeszedtem, és irány a pince! Minden csupa por, de majd reggel fürdéssel indítom a következő napot. A fűtés még nincs bekapcsolva, a nyílt láng oxigénelvonása miatt se kell aggódnom.Kényelmesnek nem mondanám a fekhelyemet, inkább kényelmetlennek. Azt viszont nagyon bírtam értékelni, hogy se digitális óra, se utcai lámpa nem világított. A telihold miatt lehetett észlelni merre van az ablak, de azt is alig. Fél nyolckor ébredtem. Hallottam a lakásból a neszezést, így telefonáltam Zsófinak, hogy engedjen be. “Be?”- csodálkozott rá a kérésemre.Később telefonált a németországi barátjának, s közben bejött hozzám, hogy engem is üdvözölhessen Marvel. Javasolta neki, kérdezze meg hogy aludtam? Ugyan hogy? Mélyen.