Hefti nagyon nem gondolt arra, hogy egyszer mindenért fizetni kell. Itt most a mérhetetlen fáradtság okozta balesetre gondolok.
Az elején jól mulattam, a végén szomorú lettem.

Találtam egy hibát:
...mászott fel hozzájuk Bökő hozzájuk Bökő is.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Köszi (javítva) Most újból végigolvastam az egészet. A 40 évvel ezelőtti humorom újszerűen hat

Az előző résznél szóba hoztad a eredeti bandát. Ha a neveket visszaváltoztatnám, akár dokumentum is lehetne.

Láthatólag egyben maradt, úgyhogy szerintem nincs ok a szomorúságra. Persze ha valamilyen emléket hozott elő az írás, akkor nem szóltam.

"nincs rá lezsóidő"

A habos italon jót nevettem. Ha a pesti kapualjak mesélni tudnának, akkor folyamatosan mutogatnának: ez pisilt rám múltkor, meg ez, meg ez... Még jó, hogy némasági fogadalmat tettek, legfeljebb néha nyikorognak egy kicsit. Úgy tartja a legenda, hogy némelyik kapualj a háborút és 56-ot is megélte, ahol gyermekeket látott meghalni, és a nyikorgásuk halk sírás...

[ Szerkesztve ]

"nincs rá lezsóidő"

Ha úgy nézzük, könnyen megúszta az esetet, hiszen akár meg is halhatott volna. Nem volt egy szívderítő látvány reggel, amikor megláttam a tetőre borult autót, amint a nyitott csomagtartó belóg az út fölé. Nem hittem volna, hogy saját lábon hagyta el a helyszínt. A hajnali busz érte utol, amint a város felé gyalogolt véres fejjel. És még ami megdöbbentett: idősebbek még emlékeznek a kilométerkövekre. Azt a böhöm nagy betont kihúzta a földből.

Akkor tényleg szerencséje volt. Vagyis nem teljesen, mert szerintem az ilyen nem csak a szerencsés múlik, ugyanis a sors később szánt neki valamit, ami miatt életben kellett maradnia. Sokszor történik ez így emberekkel, hiszen valakinek férjül, feleségül stb. szánja a sors a későbbiek folyamán.

Velem is így történt. Valamikor 10 évesen telibekapta a kocsit egy busz, ordítás, recsegő-ropogó fémhang aztán a sötétség. A család összes tagja megúszta, emlékeim szerint a legnagyobb probléma egy orrvérzés volt. Pedig akkor még öv sem létezett a hátsó ülésen. A kocsi eleje megszűnt létezni, a Wartburg motorja és eleje szó szerint összpréselődött. A lényeg ebből az, hogy az én idióta fejemet is tartogatja valamire a sors.

"nincs rá lezsóidő"

Egyszer egy zenetábor-szerű eseménysorozaton közel 9 órát kalimpáltam egyhuzamban, élőzenét produkálva, úgyhogy átérzem a srácok gondjait (alkohol mondjuk nem volt a gondok enyhítésére). Gitáros, basszus, dobos akadt tonnaszám, a zongora kevésbé népszerű hangszer, így bár körülöttem cserélődött a banda, engem nem váltott le senki.

Külön öröm volt, hogy a rendezvény a Velencei tó partján zajlott, augusztus közepén, milliárd szúnyog, muszáj volt egy kézzel játszani a kétkezest, mert a másik kellett a csapkodáshoz. Barátnőm úgy gondolta, hogy kisegít, így nagyjából a hetedik óra megkezdésekoz magához ragadt egy flakon szúnyogriasztót és nekiállt körbefújni vele. A gond akkor volt amikor a nyakam és az állam környékére ért, ugyanis egy különösen brutális méretű vadállat éppen a homlokomon keresztül szívta a maradék véremet és én ösztönösen odakaptam. Ez pont arra volt elég, hogy a flakon fújókájának körültekintéssel megválasztott irányát elmozdítsam és kaptam egy jó adagot a számba, orromba és a szemembe is. Na azt az öt percnyi tömör gyönyört leírni nem lehet, ahogy vakon próbáltam tovább játszani, mert hát könnyem-taknyom patakokban, fuldoklós köhögőrohammal fűszerezve, amit hisztérikus röhögés is táplált.

Egyik legkedvesebb zenéléssel kapcsolatos emlékem hős ifjúságom korából.

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."