De ez a lényeges különbség: a hívő úgy tekint a világra, mint a létező Isten alkotására (van Isten), a nem hívő meg nem (nincs Isten, vagy nem érdekli, nem tudja, mindegy neki).
A hívő részéről a kiindulási pont - megkerülhetetlen szereplője a képletnek: Isten
A nem hívő meg egy 'x' változót lát a képletben, amivel nem tud mit kezdeni.
Valóban problémássá teszi az egyezkedéseket.
A vezetéshez jó tulajdonságok kellenek. Rövidítem: hozzáértő, megfelelő, alkalmas, vállalható, megbízható figurák = vezető testület (kormány).
Nem kell minden csipcsup francot népszavazással megoldani (sose indulnánk munkába, mert minden időt az összes kérdés megválaszolása (szavazás) vinné el.
Nem tartom sokra a demokráciát (kemény cenzus kéne, a potenciális politikusi felhozatal minőségét is javítani kell - minden hülye ne pofázzon bele/ne legyen politikus).
Szekuláris állam annyiban fontos, hogy ne az iszlám vallásjogi életmód legyen meghatározó.
Esetünkben (Európa) a kereszténység mint etikai forrás csapódjon le a jogban (ne tagadjuk meg, ne üresítsük ki, stb.), legyen közös, megbecsült (=nem támadott, semmibe vett) kultúrhagyományunk, DE ne legyen kötelező a hit (aki nyitott rá, az elérheti a vallást, akit nem érdekel, az gond nélkül élhesse az életét), a templomba járás, stb.
A 'vallás' alapvetően van (elérhető távolságban létezik), de többnyire toboroz (reklámozza magát). Ezzel szerintem semmi gond nincs, mivel minden más is reklámozza magát (kólától a kölcsönig rengetegféle minden). Gond a kötelezőséggel és a tiltással/megvetéssel van.
A 'mesterséges álvalóság' alatt egy olyan falanszteri idillt (megálmodott képet) értek, ami egy kitűzött távlati célnak még csak-csak elmenne (ha van rá konszenzus), de aktuális jogszabály-rendszernek botrányosan alkalmatlan. Kvázi 'erőltetett ideológia a gyakorlatban'.
Lehet békés együttélés (vannak rá példák), de csak ha evidens minden fél számára, hogy eddig és ne tovább, és ezt következetesen betartatja ez az állam, illetve maga az állam nem erőltet valamit, ami "beleszólást" jelent a részéről (az együtt élő közösség mindennapjaiba). A mai valóság úgy néz ki, hogy az európai szekuláris ("nyugati") államok deklarálják, hogy ilyen-olyan jogokat maguknak követelnek meg, illetve ilyen-olyan elvárásokat támaszt, de a következetes, rendszeres, igazságos gyakorlati beváltása e deklarátumoknak hiányzik (no go zónák / ballib vs. keresztény-konzi harc / korrupció / stb., stb.), ezért teljesen hiteltelen, érdektelen (bohóc) az állam - a "saját lakókból" bicskanyitogató érzéseket kiváltva emiatt, a jövevények számára könnyű prédát jelentve (ingyen élet, könnyű földszerzés).
A szekuláris állam jelenleg a gyengeséget és az önfeladást jelenti. Semmi többet (ahhoz túl ellentmondásos, következetlen, trend-meghatározott).
Az 'egységes lakosság' tehát 1. szervesen és nagyon lassan létesülhet feltételek mentén (pl. nemzettudat), 2. progresszív cél-ideál, melyet a gyakorlatba ültetnének, ettől várva a csodát (de épp az időtényező és az egységesülésre csábító hatások híján ez csak kudarc lehet). Az 'egységes' alatt tehát közös értékek, célok (közös minimum) általi meghatározottságot kell érteni (nem 100%-os mértékű - kisebb részközösségek családi/nemzeti hagyományai, stb.), nem egy mesterkélt masszát.
(Ha a "transzgender 90 árnyalata" cél/érték szerinted be tudja tölteni pl. a ~10 milliós országunk közös minimumának szerepét, akkor elfogadom, hogy ennyire fontos neked ez, de szerintem ez egy eszköz a szétbomlasztás-újraalkotás folyamatához - "kevert fajeredetű, multikulti identitású (bér)rabszolga népesség kikeverése".)
"Szerintem."
