Ez mind igaz volt. Azonban az úristen se tudja, hogy mi miért van, különben adna válaszokat.
A nagynéném istenfélő ember volt, állandóan az evangéliumot olvasta, rendszeresen beszélt a pappal, álmodott az igékkel. Igyekezett követni Jézust.
És most nyáron, alig múlt 40, és eltávozott.
Azzal próbálom vigasztalni magamat, mivel ő vallásos volt, hogy az isten így akarta megszabadítani számos gondjától, hogy maga mellé emelte.
Ettől még hiányzik, és semmi sem töltheti be a helyét.
Én maradok hitetlen. Számomra nincs odaát. Önmagába hulló fény az eltávozó élet.

A végső ítélet egy x milliárd éve létező bolygó, és egy csikófogát még el sem hányt faj, Homo sapiens, esetében enyhén szólva erős elképzelés.
Nem az ember tettei mozgatják a hatalmas gépezetet.


Kurt Vonnegutnak van egy szép mondata, a Bajnokok reggelijében olvasható:

''Mi az élet értelme?

Hogy a szeme, a füle, a lelkiismerete legyél a világegyetem teremtőjének.''

Ennél szebb választ nehéz adni az örök kérdésre.

A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.