Az élet cikkek
-
Kajlaság-"Kölyök-kór''
Ez egy ''kicsit'' szomorú történet, csak erősebb idegrendszerűeknek való, --mint ahogy...
-
Hivatali kálvária...
Most megosztom mindenkivel a kis hivatali kálváriánkat, amit nemrégiben kellett elszenvednünk...
-
Kecskegelnek a fiúk.
A mai állati prózát megpróbálom rövidre fogni, hogy ne vétsek anya második számú alapelve...
-
Telemarketingesként dolgoztam
Diákmunka volt. Órabér 300. Utáltam, de nem volt jobb. Néha vicces volt. MATÁV ISDN-t...
-
Lélek-bőrkeményítés avagy telemarketing profin
Talán két hete esett meg, hogy a kiscsaj megcsinálta. Eljutott hozzám, kikerülte a szűrőket.
-
Szerencsétlen Játék ZRT
Elöször is magamról : Megrögzött Játékos. Mindig érdeklödéssel olvastam mások irását igazábol...
-
Szűkre állomány
Szűkre állomány Úgy alakult, hogy Tamás barátom lecsalt a Balatonra 3 napra. Jött még...
-
A kamaszkori alkoholizmus, és drogozás
Manapság sok szülő gondolkozik azon, hogy tizenéves gyermeke miért is kanászodik el. Sokakkal...
-
Poirot-képző tanfolyam a családunkban
Előre bocsátom, hogy ez nem megtörtént eset, de a valóságon alapul, kicsit tupírozva,...
-
Családok, ahová befogadtak
Amíg nem csöppensz bele egy másik család életébe azáltal, hogy beleszeretsz egy lányba,...
-
Kotlik a kakasunk.
Azt ígértem, hogy legközelebb arról írok majd, hogy hogyan kotlik a kakasunk. Az ígéreteinket...
-
Egóm játékai
Mielőtt belekezdenék kis írásomba , szeretném a címet tisztába tenni. Mindenképpen szükségesnek...
-
szerencse - játék
Már régóta terveztem, hogy megírom az alábbi történetet, de valahogy mindig elmaradt.
-
14 kg áfonya...
Most azt hiszed, hogy csak az idômet töltöm, :-) ....pénzem híjján versemet költöm.....pedig...
-
Röviden, tömören
Nem voltam kiemelkedő tanuló, de az általános átlag 4,7 körül végeztem, a középsuliban...
-
9 Ft-os károkozás titkosítatlan wifin? o
Ma láttam a híradóban, hogy egy srác a parkban császkált a notijával, és észrevete hogy...
-
''Törődj magaddal!''
Sajnálom, ismét csak egy jól ismert TV-s reklámszöveget tudok idézni címnek. Így van ez,...
-
Egy 50 dolláros nap
Érdekes napom volt a mai. Reggel egy kedves úriember, külföldi akcentussal /rossz előjel,...
-
Babszólam 1. rész
Babszólam 1. rész Ahogy hazaértünk és leültünk az asztalhoz enni a nejem rögtön megjegyezte...
-
Egyenlőség?!
Sajnos a mai magyar társadalom igencsak szerteágazó, és ha azt mondanám színes, akkor...
-
Az újságárus
Egy pár hónapja történt mikor is egy PC-s magazint akartam megvenni. Semmi dolgom nem...
-
Jó szomszédság?...
Hali! Rég elterveztem, hogy elkezdek valamit írni én is, hisz olyan sok mondanivalóm...
-
Viiigyázjl! 6. rész
Egy centi élet A katonaságnál a sorállomány gondolkodásában alapvető és kiemelten fontos...
-
A kis Trabant
Van egy barátom, akit tizenpár éves korom óta ismerek... Jó pár évvel idősebb nálam, de...
-
Loreál: mer' megérdemlem (?)
Darkman bringájának első kereke elposszant (kilyukadt). Sajnos mivel eme szerkezetre szükségem...
-
A Pink Floydról
Shine on You Crazy Diamond... Hogy mi a Pink Floyd? Aki tudja a választ, makacsul...
-
Viiigyázjl! 5. rész
Ha már ennyire belemelegedtem, folytassuk a távozásos dolgokat. A távozás hivatalos formája...
-
Darwin díj avagy halni tudni kell!
Elgondolkoztatok már azon, hogy mennyit ér egy emberi élet?! Az egyik nap azon kezdtem...
-
Viiigyázjl! 4. rész
A 3. rész ott maradt abba, hogy eskü után kihevertük magunkat. Említettem még a beosztást,...
-
Macska a ''sorok között''
Mindig is tudtuk, hogy a hipermarketekben, a szép csillogó rózsaszín körítés alatt mérhetetlen...
-
Osztrák IQ bajnok
Történt az, hogy június 1-én kirándulni mentünk az osztállyal Bécsbe, és hazafelé beugrottunk...
-
A fekete macska
A fekete macska Tisztelt XY! A nevem Zvolenszki Zoltán, 40 éves vagyok, házas és...
-
A felnőtt korosztály internetes integrációja
Tizennyolc éves vagyok. Úgy gondolom, hogy a mai kamaszok hétköznapi életét élem. A barátok,...
-
Napi viszontagság, azaz ''külföldinek'' itthon
Kezdjük az elején. Az Úr teremté a Földet, s látá, h ez jó vala! Na jó, ne a legelején.
-
Egy pozitív csalódás
Középiskolában volt egy elég szigorú nyelvtanárom. Nagyon sokat kellett tanulnom, hiszen...
-
Mennyit ér egy üveg megkóstolt jeges tea?
Jártamban , keltemben gondoltam, hogy ma épp itt az ideje az indexem felvételének. (Bár...
-
Viiigyázjl! 3. rész
Az eskü és ami előtte volt Az eskü felé vezető út legvége 1987. szeptember 25-én, egy...
-
Egy DC operátor (pokoli) naplója
Reggel van, a gépem eszeveszett hangon sipákol, hogy nekem bizony kelni kéne. Befordulok...
-
Viiigyázjl! 2. rész
A kiképzésről Az alapkiképzőben a kiképzés nagyjából arról szólt, hogy a puskának melyik...
-
Apám tanyája
Apám tanyája Mostanában tudatosult bennem, hogy akárhányszor álmodom Apám tanyájáról...
-
Legszebb évek
Mondják sokan a főiskolai/egyetemi évekre. Pedig minden olyan jól kezdődött. Mondhatni...
-
Viiigyázjl! 1. rész
Ma már nagyon sok fiatal bóklászik a neten, aki nem volt katona. Remélem (nem csak) nekik...
-
A szóvivő akcióba lép
A rendőrség megtépázott renoméjának helyreállítása lebegett Garamvölgyi László szeme előtt,...
-
Winston a tettek embere
Winston egyenes ember volt. Az eddigi események ugyan mélyítették arcának barázdáit, de...
-
Homo Sapiens
Több tízezer évvel ezelőtt az emberiség egységes lehetett. Viszonylag kis területen élt,...
-
Antireklám a SosekOpel Sztráda M3-nak
Megjegyzés: én eddig sem a jólfésült, szép rózsaszín körmondatokba csomagolt, 1000x átrágott,...
-
Holnap számtek érettségi (emelt)
Hát igen ez a nap is eljött, pontosabban 9 óra múlva emelt szintű informatika érettségizek.
-
Mailriport (négylevelű II.)
Hjaj tésuram vagy tésasszony, majdnem elfelejtettem, pedig ez is nagyon fontos. A borítékos...
-
Gyávák „dicsősége”
Nagypapámat kirabolták. ...és nem is akárhogyan. Szerdán délelőtt becsöngetett hozzá két...
-
Hülyére vesznek, mert loreal !
Hülyére vesznek, mert megérdemlem, mert barom és gyáva vagyok/vagyunk/, hogy nem teszünk...
-
Agyhalál a Pannonban?
Olvasom a cikket a Mobilarénán arról, hogy a Pannon mobilszolgáltató új irodaépületet...
-
Életem a Ph!-n.
Tavaly augusztus óta vagyok tagja a közösségnek, és amennyire fel tudom idézni, egy igencsak...
-
Egy élet...
Egy élet... ami ma éjjel szertefoszlik... tartalmas volt, telve szeretettel és szenvedéssel,...
-
Népliget és egyéb nyalánkságok 1.
A történet akkor kezdődött, mikor bekerültem egyetemre elsősként, persze otthonról két...
-
Mit tegyek?
Magam sem tudom, miért született ez az írás: azért, hogy tanácsot kérjek, vagy csak egyszerűen...
-
A diploma, mint olyan
Nekem nincs. A dolgok jelen állása során nem is lesz. Igen, nem vagyok elég kitartó.
-
A ''Terrorizmus''-ról
9.11. Igen, a két szám, ami állítólag ''megváltoztatta'' a világot. És a mai hírekben...
-
Epilepsziáról őszintén
Sziasztok! Batman barátom őszinte írásától és támogatásától felindultan, kimondom azt...
-
Funkcionális analfabétizmus
Mostanában egyre többször hallani, olvasni különböző fórumokon, médiában, hogy a magyar...
-
Hír vagy tragédia - csak nézőpont kérdése
Többen megsérültek, egy kisgyereket újra kellett éleszteni, amikor egy rendezvényen a...
-
A belső hang
Ma furcsa dologra jöttem rá és mivel aludni még nem tudok, ezért úgy döntöttem megosztom...
-
21 éve történt a csernobili baleset
Csernobil, Csernobil... A világon kevés nevet ismer annyi ember, bármilyen nyelven beszéljen...
-
Álláskeresés ma, a munkáltató szemszögéből
Annyi sok írást lehet olvasni, melyben panaszkodnak, hogy a munkáltató milyen kis csúnya,...
-
Critical mass vagy kritika almás?
Olvasom kolléga cikkjét a biciklis felvonulásról és felmegy bennem a pumpa, hogy mennyire...
-
Chat - Virtuális barátok?
Sziasztok! Szakdolgozatot írok 14-25 éves korosztály chatelési szokásai és közösségi...
-
Kulturális kérdések, avagy a magyar egészségügy - „Szakértelem és szeretet”
Mondanom sem kell, mint afféle „göthös gyerek”, régen rengeteget jártam orvoshoz. Egy...
-
KÖBE - az igazi tapasztalat
Meglehetősen pipa vagyok. Történt tavaly ilyenkor, hogy kinéztem az új kocsimat. Meg is...
-
Szégyen és öröm kéz a kézben
Tegnap (április 16-án) két dolog is történt velem, ami nagy örömet szerzett. Ez normál...
-
Adj Uram! (-szép halált-)
A tegnapi napon osztályom egy részével ellátogattunk a a Rákóczi úti szociális otthonba.
-
Felszólamlás
Minap, pontosabban a mai nap, épp a Blaha Lujza térre vitt utam. Mivel munkakörömből fakadóan...
-
Divatos vagy hasznos fogyókúra? - Kilencven napos diéta
Bárhova is nézek, bármit is olvasok, mindig szembejön velem, hogy az emberek (különösen...
-
Pesti Álom, vagy rémálom?
Pesti Álom, vagy rémálom? Nos igen eljutottam oda ami, minden pályakezdő fiatal rémálma...
-
Világ hét fájdalma
Nem is tudom melyikkel kezdjem, zavar hogy egyik sem olyan súlyú, amibe az ember lelke...
-
Annak, akit tisztelek
Húsvét hétfő van, de a locsolkodás és az ünnep elmaradt. Üresen ülök most a monitor előtt,...
-
Locsoló versek
kis segítség azoknak akik még nem tanultak valami szépet http://www.sik.sk/programok/husvet/locsolo.ht...
-
Gyűjtsünk Bea asszonynak
Gyűjtsünk Bea asszonynak két millió forintot. Aztán vegyünk neki zebracsíkos mercit, meg...
-
Félresikerült bál
Életem egyik legrosszabb napja után írtam e sorokat. Ha hiba van benne majd arra fogom...
-
Mondjak rosszat is?
tiv61us, azota ''eltavozott'' tag irasa; Mondjak rosszat is? Errefelé jártam, na...



- Home server / házi szerver építése
- Nők, nőügyek (18+)
- Kávé kezdőknek - amatőr koffeinisták anonim klubja
- Samsung Galaxy Z Fold7 - ezt vártuk, de…
- Milyen videókártyát?
- Fotók, videók mobillal
- Milyen alaplapot vegyek?
- PlayStation 5
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- További aktív témák...