2007.

Nagypapámat kirabolták. ...és nem is akárhogyan. Szerdán délelőtt becsöngetett hozzá két ember (ember? ...hát igen, ilyen az ember) az egyik rendőrigazolványt mutatott neki - illetve egy igazolványt és azt állította, hogy rendőr - és kérdezte a Papitól, hogy megjött-e már a nyugdíja, ugyanis hamis pénzek vannak forgalomban és az ő érdekében le kell ellenőrizniük a készpénzt amit itthon tart, úgyhogy be is mennének megnézni a bankjegyeket.
A Nagypapám egyenes gerincű, becsületes magyar ember, nem volt neki sohasem dolga a rendőrséggel, nincs titkolni, rejtegetnivalója a TV-t nem nagyon nézi , meg nem is nagyon érti az ezredforduló környéki gondolkodást, világot, vadkapitalizmust vagy szabadrablást kinek hogy' tetszik. ...szerintem még egy kávét is főzött nekik. Szóval a kis öreg hozta a pénzt amit a „rendőrök” alaposan át is vizsgáltak egy bankjegyvizsgáló lámpával és megállapították, hogy mind hamis. Ezután valahogyan a betétkönyvek is előkerültek. Vérszemet kaphattak a könnyen jött pénz láttán és kérték a Papit, hogy üljön be az autójukba és menjenek fel együtt a főpostára mert meg kell nézni, hogy a takarékbetétkönyvekbe berakott pénz igazi-e.

Ezen a ponton talán felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy normális-e az az ember aki kiveszi a postán gyűjtögetett pénzét és odaadja valakinek a kezébe akit akkor lát először. Nem is beszélve arról amit mi - akik szinte napi kapcsolatban vagyunk a bankokkal - tudunk, hogy az a pénz amit hónapokkal, évekkel korábban a számlánkra befizettünk, nem ugyan az a pénz amit később a kezünkbe kapunk. Talán ezt egy 87 éves bácsika, akihez a „rendőrség” becsönget, akinek a megnyerő modorukkal, határozott fellépésükkel „segíteni akarnak”, akit három éve elütött egy autó a zebrán és egy hétig eszméletlen volt utána három hétig válságos agyi állapotban, nem látja át azonnal.

Be is ült velük az autóba, fel is ment velük a főpostára. Ők - rutinosan, nehogy a biztonsági kamera felvegye őket - megvárták a postától kb száz méterre és a Papi ki is hozta nekik szépen a kb 1,2 millió forintot. Ezután hazavitték és biztosították arról, hogy miután átvizsgálták a bankjegyeket, telefonon hívják őt és természetesen az összes pénzt hiánytalanul visszahozzák.

Az ember amikor ezt a történetet meghallja, nem hiszi el, hogy a szeretteivel ilyen megtörténhet. Felmerülhet a családunk felelőssége is, miszerint rendelkezhet-e egy ilyen idős ember a saját vagyonával vagy rég gyámság alá kellett volna helyeztetnünk. Édesapám látja el és segít neki mindenben. Reggelente otthonról hozzá siet, onnan megy munkába és a napi körét is nála fejezi be, de úgy látszik ez kevésnek bizonyult, sürgősen ki kell találnunk valami más megoldást mielőtt szegényke aláír valami papírt amivel elviszik a házát is.

El kell mondanom a Nagypapámról, hogy az autóbalesete után két hónappal felásta a 600 négyszögöles kertjét és azóta is tökéletes fizikai és szellemi állapotban van. Ő még abból az elpusztíthatatlan generációból származik aki harcolt a II. világháborúban a Don-kanyarban és ott megsebesült (mikor a frontról megérkezett Vácra a vonattal nem volt csatlakozása Kalocsára és hazament gyalog!) , átélte '56-ot, megélte a kommunizmust, a szocializmust, a gengszterváltást. Aki hatvan évesen még fogadásból kézállásban lement a lépcsőn. Aki az MTA Központi Kutatóintézetében - ahol vegyészként dolgozott évtizedekig - egyszer kísérlet közben kirobbant az asszisztensével együtt úgy a laborból az utcára, hogy a falat is vitték magukkal. Aki csak addig fog élni, amíg ki tud menni a kertbe, meg tudja egyedül metszeni a gyümölcsfáit, fel tud ásni egyedül, amíg erősebben szorítja kézfogáskor a kezem mint én az övét, amíg ő dönthet a sorsáról, amíg férfinak érzi magát.

Ott ültem vele csütörtökön (Édesapám szerdán) a kapitányságon mikor próbálták a rendőrök összeállítani az elkövetők fantomképét. Ösztönösen nyúlt az egér után - mivel azt látta, hogy a nyomozó azzal változtatja a portré egyes részleteit - és húzta vissza bátortalanul a kezét mert nem tudta igazából, hogy mi is az. Néztem azt a kis töpörödött bácsit a szemüvegében ahogy szedi össze a gondolatait, ahogy elnézést kér mindenért és azt hajtogatja, hogy - „Hogy' lehettem ennyire hiszékeny, dehát annyira szimpatikus, kedves emberek voltak.” - , néztem a dolgos kezét és arra gondoltam, hogy mit kell még szegénynek megélnie mielőtt tisztességgel itthagyja ezt világot.

...és miért Gyávák „dicsősége” a cím? Mert szerintem azok a csalók akik beteg gyermekeket, halálos betegeket és idős embereket károsítanak meg, használnak ki, rajtuk nyerészkednek gyáva, puhapöcsű gerinctelen férgek. Büszkék lehetnek magukra, hogy elbántak egy 87 éves öregemberrel!

A tehetetlen düh dolgozik bennem és közben hálát adok az Istennek, hogy nem bántották a Nagyapámat.

2007-05-11 15:16