Ma már nagyon sok fiatal bóklászik a neten, aki nem volt katona. Remélem (nem csak) nekik lesz érdekes, ha összeszedem katonaélményeimet.

A cím rögtön magyarázatra szorul: igyekszem gépelési és egyéb helyesírási hibák nélkül bevinni ezt a cikket. Ezt elsősorban azért próbálom a szokottnál is gondosabban, mert ami hiba bennemarad, az szándékosan marad benne, vagy azért, mert így mondták a szlengben, vagy mert így hangzott el. Ha olyan kifejezést írnék, amit nem ildomos mostanában használni, azért előre is elnézést kérek, de nem forgathatom ki a másoktól idézett mondatokat akkor sem, ha nem értek vele egyet.

Mivel már a 20. érettségi találkozómra megyek 3 hét múlva, a legfiatalabb katonaélményem is 19 éves, ez gondolom felment a titoktartási kötelezettség alól. Ez azt is jelenti, hogy én még nem a 90-es években megismerhető operettkatonaságban voltam, hanem a rendesnek a végén. Majdnem fullos kiképzéssel.

1. A bevonulás

1987 tavaszán-nyarán érettségiztem, ebből egyrészt következik, hogy vén trotty vagyok, másrészt az is, hogy akkor még Magyar Népköztársaság volt, meg Magyar Néphadsereg. Az érettségi-felvételi páros jól sikerült, akkori szokás szerint ez nyílegyenes karriert jelentett (nekem konkrétan) a Magyar Néphadsereg MN8931-es számú Zalaegerszegi szanatóriumába.

A bevonulás előtt, 4. évben többször is elfoglaltak minket sorozással kapcsolatos dolgokkal, úgymint sorozás és adatfelvétel, orvosi ellenőrzés, stb. Egy kedves dokinéni csinálta az idegrendszerem tesztjeit a megyei kórházban, ami abból állt, hogy kopogtatott kis kalapáccsal meg csiklandozott pár helyen. Amikor a talpam megcsiklandozta, akkorát rúgtam, hogy majdnem kirepült a folyosóra... Gyorsan megállapodtunk, hogy a másik lábam is biztosan jó. Mivel csak minimális bajaim voltak (egy gyógyszerre vagyok összesen allergiás, kár, hogy azt a seregben használják), ezért korlátozásmentesen alkalmas lettem, vagyis A-t kaptam.

Mifelénk nem volt divat ellógni a sereget, a bratyóm akkor éppen szintén sorállományú volt, ígyhát valamikor 87 júliusában megkaptam és kézhez vettem a behívómat. Birkanyírás a fodrászomnál, családtól búcsúzás, a hírhedt napon koránkelés.

Augusztus utolsó napjai egyikén kora reggel összegyűlt egy halom sorköteles a miskolci városi sportcsarnokban. Volt ott mindenféle ember, meg igen nagy mennyiségű rendőr. Rögtön át is neveztek, onnan kezdve nem vezetéknév keresztnév hanem vezetéknévkeresztnév születési év anyja neve lett a hivatalos nevem. Ezt kiabálták a sorozást végzők, akik a Megyei Hadkiegészítési Parancsnokságról jöttek. Ha valaki nem válaszolt, kiabáltak, ha valaki nem volt jelen, csettintettek kettőt és két rendőr elindult előállítani az illetőt. Aki jelen volt, annak azonnal bevonták a személyi igazolványát és az útleveleit, ha volt. Kezdett érdekes lenni a dolog...

Amikor a sorozók elégedetten összeszedték a létszámot, sorokba rendeztek minket és megindultunk az állomás felé. Jaja, a katona megindul, nem elindul. Hajtottak minket mint hidi vásáron a marhacsordát. Az aggódó szülők meg sorfalat álltak az utcák mellett, ki-ki saját lelkivilága szerint integetett, kezét tördelte vagy sírt. Mi meg nem tudtuk, hogy szégyeljük magunkat vagy büszkék legyünk...

Az állomáson leendő szolgálati helyeink szerint szétválogattak minket (nem volt nagy kunszt, az a pár ember, aki nem a Dunántúlra ment, őket leválasztották, a többség meg fel a kocsikba. Nem állítom, hogy akkor a máv egy matyóhímzés volt, most se az, de azok a kocsik máv viszonylatban is a legótvarosabb kocsik voltak. A felirat szerint másodosztály, szerintem meg nyolcad... Megkezdődött a zötykölődés Budapest irányába. Sok-sok óra után (már nem emlékszem pontosan) értünk Pestre, ahol kicsit megkavarták a vonatot, raktak még vagonokat máshonnan érkező sorállománnyal a mienk mögé, majd elindultunk Zegre. Valahol a Pestről kivezető úton ért minket a naplemente, tehát nem volt már túl korán. Jött még a szokásos bohóckodás Ukk-on, meg kellett fordítani a szerelvényt. Fogalmam sincs, minek, de Ukkon mindig átrakták a mozdonyt a szerelvény másik végére, így lehetett csak egy megyeszékhelyet megközelíteni 87-ben vasúton.

Rendesen korom sötét volt, mire Zegen az állomásra értünk. Az állomáson állt egy nagy halom busz meg katonai teherautó. Nem tudom, hogy valójában hogyan kerültek oda a buszok, a helyi pletykák azt mondták, hogy egyszerűen behívót kaptak a közlekedési vállalat illetékes dolgozói munkaeszközzel együtt. Sose tudom már meg az igazat. No mindegy, buszokra, teherautókra raktak minket és bevittek a laktanyába. Lehetett vagy éjfél.

Jöttek a szokásos dolgok: sorbanállás, ülés a gyengusz előtt (a hivatalos neve gyengélkedő, magyar magyarra fordítva a laktanya orvosi, egészségügyi komplexuma), ahol le kellett zuhanyozni (értsd: össze kellett vizezni magad), kaptunk egy lórúgásnyi oltást, doki megvizsgált (értsd: elhaladtál előtte és ha járóképes voltál, megfelelt). Majd bevittek a raktárba, ahol megkaptad az első adag felszerelést.

Az első adag felszerelésbe beletartozott egy öltözet ruha, ami viszonylag tisztességes darab volt, mert azt szánták az eskühöz díszegyenruhának (értsd: legalább új volt, többé-kevésbé helyes méretű, stb.). Ezt hívták gyakorlónak, ebben élte az ember a mindennapjait. Kinézetre olyan, mint a sima mezei munkásruha, zöld, egy változó minőségű bakanccsal, amit surcinak vagy surranónak hívtak. Kaptunk egy tornaruhát is, ami állt egy klottgatyából, egy legegyszerűbb melegítőből és egy atléta trikóból. Kaptunk egy málhagyíkot (értsd: hátizsák), abba beledobáltunk mindent.

A következő ''műsorszám'' az első katonai étkezésünk volt, a legénységi étkezdében. Itt adtak egy tányér kaját, valamilyen babgulyás volt. Akkor még nem tudta az ember, hogy készül az ilyen, meg éhes is volt, megettünk mi mindent, a tisztasággal kapcsolatos sejtéseink ellenére. Volt valami beszéd is, de annyira rutinosak voltunk 2 órával a bevonulás után, hogy tettünk rá... Az ellátósok mindenkinek hoztak egy nagy papírzsákot, olyat, amiben az üzletekbe szállítják a kristálycukrot, ilyen 50 kilós cukornak való zsákot. Abba beleraktunk az összes civil cuccunkat (ellenőrizték), megcímeztük otthonra a feladóvevényt és leadtuk a tiszteseknek. Na itt lett vége a civil életnek, ekkor éreztük igazán, hogy a hurok megszorult. Elég pocsék érzés volt, ott ülni egy nagy hodályban, hazacímezni a farmert és bambán nézni.

Mikor ennek vége lett, felkísértek minket a leendő helyünkre. Már régen világos volt, amikor bekerültünk a szobánkba. Persze nem így hívták, hanem betolták az újoncokat a kopárkeltetőbe.

2. Pár fogalom. (Tudni kell, hogy a katona mindent rövidít, betűkkel lát el)

Akkoriban a teljes sorkatonai szolgálat háromszor 6 hónapból állt. A félévek alapján komoly hierarchia alakult ki a seregben és ezt rettentő szigorúan vették. Tehát a sorállomány elnevezése:

A bevonulás napjától az esküig (majd ezt még pontosítom) a sorállomány újonc. Még nem tette le az esküt, még polgári bíróság előtt felel, ha valamit nem úgy csinál, még a semminél is kevesebb joga van. Az újoncokat elkülönítve, az alapkiképzőnek nevezett egységben, helyen képezik ki a katonaság minimális elvárásaira. Ezt hívják kopárkeltetőnek.

Amikor az újonc letette az esküt, akkor lesz belőle első időszakos katona, vagyis kopasz. Valaki mindaddig kopasz marad, vagyis a legalja, legkevesebb joggal rendelkező katona, amíg a következő bevonulásból az újoncok le nem teszik a katonai esküt. Ekkor a kopaszból másodidőszakos katona, vagyis gumi lesz.

A gumi dolga a szemétkedés a kopaszokkal. Ő ugráltatja, ő szivatja a kopaszokat. Mindezt teszi mindaddig, amíg le nem szerel a gumi előtt bevonult társaság, ekkor lesz a gumiból öreg. Igen, ez egy érdekes dolog, hogy a gumi időszak a legrövidebb, mert az utódok alapkiképzése, kopárkeltetője után kezdődik, és a leszerelésig tart.

A harmadik időszakos katona, aki az elődök távozásakor nyeri el ezt a megtisztelő címet, az öreg katona. Alapvető jellemzője a lustaság, ha úgy érzi, hogy kapnak a kopaszok eleget, akkor ő már nem mindig száll be a szivatásba (legalábbis nálunk nem volt divat, hogy az öregek verjék magukat).

A kopárkeltető

Így kerültünk egy meleg augusztusi reggelen a kopárkeltetőbe, amit nálunk a harckocsizóknál rendeztek be. A harckocsi az, amit a köznyelv tanknak mond, de szakértő előtt ilyet ne mondjuk, mert letépi a fejünket. A harckocsi az harckocsi. Röviden hk vagy höki. A harckocsizók jellemzően alacsony, kistermetű emberek, mert el kell férni a hökiben. A kikéző csapat parancsnokát ennek megfelelően Vasegérnek hívtuk. Volt, hogy józan volt...

Nekem szerencsém volt, a harckocsiszázad századírnoka kiválogatta maga mellé a földijeit, így mi, borsodiak, egy viszonylag nyugis helyre, a századírnok szobájába, ahol ő volt a szobaparancsnok. Természetesen a szobát körletnek hívják és az írnok volt a pk. Mondta a pk, hogy már ne feküdjünk le 20 perccel az érebresztő előtt, annak sok teteje nincs.

A körletben az ágyra ülni természetesen nem lehet, nehogy összegyűrjük az ágyrendet. A körletben kb. 14-16 ember lakott, emeletes vaságyakon. Mindenkinek jutott egy kisméretű, szigorúan zárható szekrény. Erre szükség is volt, ugyanis amire nem figyelt az ember két percig, azt ellopták.Vagyis magukévá tették, szocialista megőrzésre. Azután lett belőle htk (hová tette katona? így hívták a leltárellenőrzést).

Egyébként jellemző volt a seregre, hogy minél magasabb pozícióban volt valaki (átlagosan, statisztikailag természetesen, kivételeket megengedve), annál normálisabb volt, és minél komolyabb technika volt a kezére bízva, szintén annál normálisabb volt. Ezt úgy kell érteni, hogy a másik irány szerint meg minél alacsonyabb szintű volt egy vezető, annál hülyébb volt, egészen a rendőrcsizma szintjéig.

A napirend

A napirend a következő, meglepetésektől mentes volt:
- zöld hajnalban ébresztő, 5 óra környékén (már nem emlékszem a pontos időpontra).
- kb. 20 perc volt arra, hogy némi tisztálkodásra utaló jeleket kövessünk el, bevessük az ágyat, majd az üti által (ügyeletes tiszt, aki akkor pótolja a tiszteket, amikor azok nincsenek bent, jellemzően éjjel és hétvégén, ha nincs kiképzés) meghatározott ruházatba öltözve (ez lehetett gyakorló vagy tornaruha) sorakozzunk reggeli tornára.
- reggeli torna, mintegy fél órában
- utána gyakorlóba öltözés, takarítás, felmosás
- reggeli a központi legénységi étkezdében, ami külön műsorszám volt mindig (mint minden étkezés)
- majd reggel sorakozó, ha nem volt előző nap parancskihirdetés, akkor az, és 8-kor legkésőbb megkezdődött a kiképzési időszak.
- ha bent voltunk a laktanyában, akkor 1-2 óra között ebéd, délután kiképzés ismét
- este ha akartak, tartottak parancskihirdetést, postaosztással egybekötve, majd vacsora, kis szabadidő, takarítás, fél tíz körül takarodó. Ezen utóbbi pontok erősen függtek attól, hogy milyen kiképzési feladataink voltak aznapra és mennyire utált éppen minket a főnök. Ez utóbbi esetben egyes lépések opcionálisak lettek.

No, méretkorlátok miatt jön a következő darab.