Van egy barátom, akit tizenpár éves korom óta ismerek... Jó pár évvel idősebb nálam, de ettől függetlenül azt hiszem hívhatom barátomnak. Sokáig itt lakott velünk, szinte olyanok voltunk, mint a testvérek. Bár amit most mondani akarok, annak a lényege nem ez
Ennek a barátomnak az első kocsija egy Trabant volt. Igen, egy igazi, eredeti, hamisítatlan Trabant Emlékszem amikor először kihozta hozzánk. Tökéletesen le volt mosva, egy folt nem látszott rajta, az ülések huzatai és a kárpit naponta porszívózva, autó illatosító felszerelve, ízléses és szolid (akkor még csak kazettás) rádió. Amint be akartam ülni rámszólt, hogy vegyem le a cipőm, hogy ne vigyem be a sarat, vagy legalább mossam le a talpát. Hihetetlenül vigyázott arra az autóra. Rengeteget spórolt míg meg tudta venni. Ott és akkor az volt a mindene. Még az állandó viccelődésem se zavarta a DUX rendszámát illetően Képes volt napokat eltölteni a bütykölésével, mindig mindent átnézett rajta, rendszeresen karbantartotta a motort, ellenőrizte az olajszinteket és az az igazság, hogy imádta azt a kis Trabit. Ahogy a Trabi is imádta őt. Meghálálta a gondoskodást, soha nem hagyott cserben se minket, se őt. A motor szinte zenélt, ahogy benne ültél azt hihetted, hogy valami luxus járgányban autózol éppen. Így teltek el az évek és ő nap mint nap eljött hozzánk a kis Trabanttal. Mindig azt mondta, hogy nincs is ennél csodálatosabb járgány és ők ketten elválaszthatatlanok.
Aztán egyszer egyik nap nem hallottam a jól ismert motorzajt. Kérdeztem is tőle ahogy belépett az ajtón, hogy mi történt. Ő erre csak annyit felelt: ''Eladtam!'' El se akartam hinni, azt hittem, hogy csak viccel és nevetni kezdtem. Végül rá kellett döbbennem, hogy mégis megtörtént. Eladta, kicsit kipótolta az árát és vett egy tűzpiros 2500 köbcentis autócsodát, aminek sosem tudtam megjegyezni a nevét. Először furán néztem rá. Gyerekfejjel még nem érti az ember, hogy miért kell megválni azoktól a dolgoktól, amiket állítólag annyira szeretünk. Aztán beültem az új négykerekűbe és ahogy meghallottam a motor hangját lassan kezdtem megérteni... Száguldott, igazi sportjárgány volt, és amikor bevitt vele a suliba körénk gyűlt az egész iskola. Akkor már tudtam: A felnőttek sokszor csak egy ideig szeretnek nagyon. Amint szebbet, jobbat, csillogóbbat találnak, akkor könnyen adják fel a régi ''szerelmet''. Persze tudtam magamban, hogy ez így van jól mégse feledtem soha a kis Trabantot. Még most, lassan 10 év elteltével is ugyanúgy él bennem a képe, mint mikor először megláttam. A barátomnak aztán egyre jobb és jobb kocsijai lettek, egyre többet foglalkozott velük, végül autószerelő lett és szinte hetente váltogatta őket. Volt hogy egyszerre 4 is állt az udvarában. Az élet úgy hozta, hogy évekig nem hallottunk egymásról és közben én is szép lassan felnőttem. A véletlen, a sors vagy csak egy ismeretlen erő hatására, de végül újra találkoztunk. Beszélgetni kezdtünk és szóba jött a kis Trabi. Nem emlékezett rá... Hosszas rávezetés után halvány emlékképként beugrott ugyan neki valami , de alig tudta visszaidézni. Azt mondta a Trabantok, csak préselt papírdobozok és ma már épeszű ember nem vesz ilyet. Nem takarékos, nem ergonómikus, nehéz vezetni, meg egyébként is... Fura volt hallani. Egykor a mindene volt, ma már nem is emlékszik rá.
Ha az első kocsid egy Trabant, akkor számodra az a minden. Nem is tudsz elképzelni annál jobbat. Csodálatosnak hat a hangja, kényelmesnek az ülései és szinte várod, hogy beleülhess és újra vezethesd. Később egyre jobb és jobb autóid lesznek és már fel sem tudod fogni, hogy mit szerettél régen abban a kis papírdobozban. Vannak persze köztünk sokkal szerencsésebbek is. Néhányunknak az első kocsija talán a legújabb BMW vagy egy Audi A8-as. Ők egyből belecsöppennek a luxus és kényelem felső fokába, ahonnan nehezebb feljebb jutni. Ha őket beültetik egy kormányváltós Trabiba el sem tudnának indulni vele és anyázások közepette átkoznák el a percet, amikor kitalálták ezt a roncshalmazt.
Minden csak attól függ mihez szokunk hozzá. És ez már nem csak a kocsikra értendő. Ha valaki egész életében nélkülözött, akkor számára minden falat étel a nap csodája lehet. Képes a legapróbb ajándékokak is örülni és előtte ez élet, hogy feljebb jusson. Valójában mindenki hirtelen akar feljebb akar jutni. Ezért lottóznak annyian. Mindenkit elkábít a főnyeremény sok sok nullája. De tényleg megéri? Ha egyből megkapnál mindent amire vágysz lenne ételme? Ha az első kocsid egy Porsche 911 Carrera lenne, akkor vezetnél még Trabantot?