Tizennyolc éves vagyok. Úgy gondolom, hogy a mai kamaszok hétköznapi életét élem. A barátok, a tanulás és a sportolás után természetesen a számítógép, az Internet következik a rangsorban.

Elképesztő, hogy mi minden hasznos – és hasztalan – dologra lehet használni ezt a forradalmi találmányt. Isten áldja az amerikai haderőt! Az ember ugyebár általában híreket olvas, elektronikus leveleket küldözget, vagy éppen beszélget (csetel) az ismerőseivel. A fiatalabb generáció nagy egyedszámú fanatikus csoportja sokszor éjszakába nyúlóan játszik – természetesen online – egymással, vagy akár teljesen ismeretlen emberkékkel is. Mert ők annak látják értelmét, hogy egy – szerintük – valósághű pályán például nemes egyszerűséggel hátulról jól fejbe lövik a szomszéd Pistike által irányított karaktert. De hát, mindenkit más tesz boldoggá ugyebár.

Aztán vannak, akik inkább filmeket, zenéket töltögetnek – persze illegálisan – az Internetről. Mert már ez is megoldható. Az egyik barátom például a legtöbb film tartalmát már a premier előtt egy héttel részletesen el tudja mondani – mert ő már letöltötte –, így aztán én könnyen eldönthetem, hogy érdemes-e elmennem a moziba, hogy megnézzem az adott „movie”-t. És persze vannak, akik pókereznek, nyereményjátékokat játszanak, folytathatnám a végtelenségig a sort, hiszen az Internet tárháza kifogyhatatlan.
Egy-két éve még úgy gondoltam – mert így is volt –, hogy a középkorú felnőtt korosztály alaposan le van maradva a feltörekvő generáció mögött az Internet adta lehetőségek kihasználását tekintve: leragadtak a hírek elolvasásánál, az email írásnál. De aztán jött a nagy bumm. És itt nem valamiféle véres, robbantásos merényletre gondolok, hanem a megjelenő internetes társasági oldalakra. Eleinte persze itt is a fiatalok uralták a terepet, de most, amikor egy hónapon belül már a tizenhetedik barátom anyukája, vagy éppen apukája jelölt be ismerősnek a méltán népszerű iwiw rendszeren, akkor picit ledöbbentem. Hát mégis elindult valami?! Van lehetőség a felnőtt korosztály internetes integrációjára?! Igen, van! A legjópofább az volt, mikor egy 40-es hölgy ismerősnek jelölt és mellékelt egy üzenetet is: „Szia! Az anyu munkatársa vagyok, biztosan emlékszel rám!”. Ha te mondod…

De aztán ott van a másik véglet, aki hallani sem akar semmilyen internetes közösségekről és egyéb „bolondságokról”. Nincs nekik arra idejük. Na persze. Ha az esti tévézésből harminc percet lecsippentene, attól még nem dőlne össze a világ. És talán még régen látott, kedves ismerősökre is rábukkanna, egy kis színt varázsolva ezzel saját életébe.
Összességében szerintem a felnőttek többsége fél a változásoktól és mindentől, ami az ő megszokott kis életritmusukat akár csak csekély mértékben is megváltoztatná. Talán azért a nők picivel rugalmasabbak ilyen téren, mint szőrös mellű embertársaik, de ettől még nem lesz könnyen végbemenő folyamat ez az internetes integráció.