Hideg szél fúj az aluljáróban. Reggel van, 5 óra 30 perc, földrajzilag a Kárpát-medence kellős közepe, annak is a legvisszataszítóbb gennyes kelése, Budapest.

- Kőbánya-Kispest végállomás!

Üvölti egy recsegős múltbeli hang... még mindig ő, még mindig ugyanaz minden. A peremkerületi, 50-es éveiben járó, izléstelenül kifestett, testalkatához mérten teljesen előnytelen ruhát viselő nő vezényszóra felpattan. Mindenki hasonlóan tesz. A hang folytatja mondókáját...

Főhősnőnk, továbbiakban PK-50, sose figyelt oda, mégis tudja mit fog hallani. PK-50, régebbi nevén talán Klára vagy Kata, ki tudja, nem is érdekes... régen volt. Akkor még voltak álmai, céljai, nem nagy dolgok, a vödörből kilapátolni a sáros homokot, esetleg lefordítani és bástyát építeni belőle. Ő ezt élvezte, ezért volt értelme az életének, ha más nem is, ő ezzel tisztában volt, csak még nem tudta megfogalmazni. PK-50 aztán iskolába ment, ott születési nevén mutatkozott be mindenkinek és mindenki ugyanígy viszonozta a gesztust. Ám ekkor egy hatalmas, fehér köpenyes, erősen bűzlő nőszemély rivallt rá:

- Azt hiszed hogy ez te vagy, azt hogy neked lesz saját neved, saját gondolatod? Te a Magyar Szocialista Állam tulajdona vagy!! Ezt jegyezd meg jól!

PK-50 szeméből egy könnycsepp készült kitörni, hogy végiggördüljön puha kis arcán, le az álláig. Ez a könnycsepp egy halott álom volt, talán egy érzés, ami úgyanúgy mint az ember, megszületik, létezik és végül visszatér a földbe ahol örök nyugalomra lel. Ez volt az első ami meghalt.

Teltek múltak az évek, sok ilyen könnycsepp legördült, hogy helyére új érzések kerüljenek. Félelem, harag, gyűlölet. A világ úgy alakult hogy ezeknek az érzéseknek az elsajátítása sokkal fontosabb lett mindennél. Főleg az iskolában. Itt készítik fel PK-50-et az életre, arra hogy fenyegető, fegyelmező, erőszakos rend nélkül nem létezhet. Úgy nem lenne értelme, végtére is kinek a parancsát hajtaná végre? Miben hinne ha nincs senki aki utat mutasson és bizton állítsa hogy ez az amiben te is hiszel, esetleg hinni fogsz. És PK-50-re nagy hatással voltak ezek a tanok, hasonlóan a többiekre.
Persze mindezt nagyon jól fendte egy koncepció, látszólag tanultak, olvastak, számoltak még hosszú évekig, egyre nehezítve a külvilágra való figyelmet. Teljesen érdektelen olvasmányok, feladatok, de kötelező. Ez a kulccszó... kötelező. Ezt már a fejlődés korai szakaszában meg kell tanulni, nem csinálhatod azt amit szeretnél, nem te döntesz a sorsodról hanem azt csinálod ami kötelező. Hogy mért csinálod meg? Mert az adta parancsba, akitől félsz. És ilyen egyszerű az iskolarendszer.

PK-50 egyre fejlődött, gyarapította teljesen haszontalan és kétes forrású tanult információit, félt, gyűlőlt, dühöngött. Teste nőtt, nyúlt, szélesedett, mellei apró piros pontokból formás kis dombocskákká kerekedtek. Az ilyen korba lépő egyedeknek szerveztek táborokat, látszólag fiút- lányt elkülönítve, hogy megismerjék a szülői kontroll nélküli életet, hogy a tanár esetleg párttitkár nagyobb befolyást gyakorolhasson rá. Parancsok itt is voltak, de furcsa, látszólag egymásnak ellentmondó szellemiségben. Nappal mindenki dolgozott, megszégyenült, érezte saját sikertelenségét, de éjszaka minden megváltozott. Előkerültek a becsempészett vodkásüvegek, fiúk mentek át lányok szobáiba és fordítva, teljesen szabadok voltak... látszólag. A szolga élvezi ha egy apró szabadságot érez. Természetesen totális kontroll alatt mindezt, a feljebbvalók elhintették a magvakat, meséltek az erkölcstelenségről, a tisztátalanságról, azokról a dolgokról amik legérdekesebbek ilyen korban. Lényegében megtanították őket mindenre, és a prevenció ami valójában oktatás most a fizikai síkra lépett és tökéletesen működött. Egyszerű elv, ha félt és gyűlölt vagy, bármit mondasz az ellenkezőjét teszik. PK-50 tanulmányi programja szinte teljesen kész volt, most tapasztalta meg az erkölcsök nélküli lét örömét. Ez nagyon hasznos lesz a jövőben hogy a társadalom hasznos részévé váljon...

PK-50 sikeresen elvégezte tanulmányait, és végzettségéhez méltó munkát kapott a Rákosborzasztói Kaucsuk és Műanyaggyár Tejeskupak Ellenőrzési részlegén. Ez a munka ami nélkül nem lehet élni, ezért cserébe pénzt kapsz. De csakis ezért cserébe. Ha nem dolgozol haszontalan vagy, tehát félreállítanak. Ezt ő nagyon is az eszébe véste. A lényeg igazából itt se a munka volt, az iskolai rendszer működött. Egész nap figyelte a kupakokat, rohant és fennhangon ordította ha hibásat talált. Óriási tehetsége volt ehhez. Szinte miliméter pontosággal látta ha egy kupak eltér a többitől. Mint ahogy PK-50 feljebbvalói is látták ha valaki eltér a többitől. PK-50 nem tért el, ő volt a legszürkébb valószínűleg a legnaivabb is. Mindenre meg tudták tanítani, látszólag különböző munkák voltak ezek, teljesen fölöslegesek tele ideológiával.

Így teltek PK-50 évei, talált férfit, szült utódot. Változott a rendszer is, azaz hogy maradt, csak megreformálták, és most az egész világ arra az iskolai táborra emlékezteti. Frusztráló érzés. Lelke mélyén tudja hogy mire megy ki a játék, tudja hogy a körülötte uralkodó anarchia igazából tökéletes irányítás alatt áll. A káoszban mindenki meg akarja találni magát és a saját kapaszkodóját. Az aki a legtöbbet ígéri és a legerősbbnek mutatkozik, az lesz az úr. Ez volt a gondolat ami az agy legrejtettebb zugából készült kitörni, de mielőtt ez a gondolat elért volna a tudatos tudathoz a hang megszólalt:

- Kőbánya-Kispest végállomás! Kérjük kedves utasainkat, hogy megállás után szíveskedjenek elhagyni a vonatot és erre figyelmeztessék utastársaikat is! Kérjük, hogy az állomás területén ne gyújtsanak rá! Köszönjük. A viszontlátásra...