Egyrészt: Az, hogy van "méltóságunk" az bizony felelősséggel jár. Szerintem inkább ettől fél az, aki tagadja.
Másrészt: Tudatában vagyunk annak, hogy nem érdem, hanem ajándék. Épp ezért nem tesz elbizakodottá, vagy nagyképűvé.
Ha csak okos állatként gondolunk magunkra, akkor valóban nincs köztünk érdemi különbség...
De:
"Hiszen ha nézem az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket alkottál, mi az ember, hogy figyelemre méltatod, és mi az emberfia, hogy meglátogatod? Kevéssel tetted őt kisebbé az angyaloknál, dicsőséggel és tisztelettel koronáztad, és kezed művei fölé állítottad.Lába alá vetettél mindent: minden juhot és marhát, és hozzá a mezei vadakat, az ég madarait s a tengeri halat, mindazt, ami a tenger ösvényein jár."
"Egyformának lenni mindenkihez. Emberfeletti nagy szív kell ehhez." - Reményik Sándor
