2022. szeptember 27., kedd

Gyorskeresés

Hogyan tovább?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Még alig múlt hajnali négy óra, amikor Zsuzsa felébredt. Vasárnap lévén, nem volt semmi oka a korai kelésnek, kicsit bosszantotta is a dolog, de nem tudott újra elaludni. Egymástól független gondolatok kavarogtak egyszerre az agyában. Legjobb lenne kicsit beszélgetni valakivel. Teljesen mindegy, hogy miről. Tegnap még azt mondta, hogy meg lehet szokni a magányt. Most viszont rádöbbent, hogy ez milyen nehéz. Nehéz? Lehetetlen. Képtelenség. Soha nem érezte még ennyire egyedül magát. Eluralkodott rajta az a kétségbeejtő gondolat, hogy felesleges, senkinek nincs már rá szüksége. Pillanatnyilag könnyebb lenne, ha menni kellene dolgozni, de vasárnap nem nyitnak ki. A szomszédok vasárnapi családi kirándulásra mennek a hegyekbe, legalábbis azok, akikkel kapcsolatot tart. Egyedül lesz egész nap. Kiüljön a parkba, hátha arra vetődik valaki? Etesse a galambokat, mint az az ismerős öregasszony, (Ismerős? Nem tudja a nevét se.) aki nyáron is télikabátban, kerekes táskával csoszog végig a környéken minden nap? Nem ez az első magányos vasárnapja, de többnyire fel se figyelt erre. A tegnapi találkozás alaposan felbillentette a lelki egyensúlyát. El kell menni valahová, mert itthon megőrül egyedül. Igaza volt tegnap Zsoltnak, hogy fiatal még a magányra. Eszébe jutott egy régi ismerőse, aki megismerkedésükkor volt hetvenegy éves. Tizenkilenc évesen lett özvegy, aztán egyedül élte le az egész életét. Pontosabban az édesanyjával, de férfi nélkül. Nem egyedi eset, de Zsuzsa akkor se kér ebből még így negyvenöt éves korában sem. Ki tudja, hány éve van még hátra, megeshet, hogy még egyszer ennyi. Már a lánya is csak látogatóba jön. Nem is nagyon gyakran, hiszen felnőtt nő, éli ő is a saját életét.
Kicsit forgolódott még az ágyban, próbált visszaaludni, de nem sikerült. Hiába erőltette, nem tudott épkézláb gondolatot kicsiholni az agyából, csak egy nagy, zavaros kuszaság volt a fejében. Több mint egy órán át próbálkozott az alvással hasztalan, aztán inkább felkelt, hiszen minél tovább halogatja, annál fáradtabb lesz. Feltette a kávét, s közben keserűen nyugtázta magában, hogy ez is két személyes. Próbálta megtervezni a napját, de úgy járt, mint egy napon Micimackó. Tudniillik, semmi dolga nem akadt. Eszébe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon… A kocsi! Na jó, az nem annyira fontos, de akár haza is hozhatná a csarnoktól, hiszen tegnap Zsolttal jött el onnét. A Suzukija meg ott maradt. Végül is mindegy, hogy holnap fog tömegközlekedni vagy ma, de ezzel is telik az idő. Ezzel persze még a fél délelőtt se fog eltelni. El kellene menni valahová. Menjen a lánya után a Balatonhoz? Nem hívta senki. Vagy mégis? Ah! A Zsolt meghívását nem kell komolyan venni. Ha mégis komolyan gondolja, majd eljön érte, ha eljön, ha elmer jönni. Valójában ő maga se tudta biztosra, akarja-e, hogy jöjjön. Nem lehet annyira önző, hogy mások rovására akarjon boldog lenni. Vagy mégis?
Nem volt még hatóra sem, amikor már lenn volt az utcán. A HÉV álmosan döcögött Szentendre felől. A kocsik szinte üresek. Ilyenkor mindenki kifelé megy a városból. Alig van néhány kivétel. Leült az első ülésre és üresen bámult maga elé. A reggeli napfény beragyogta a várost, de nem is vette észre, pedig ettől többnyire jókedvre derül az ember. A végállomáson lement a Metróba, átkelt Pestre. Nem szállt villamosra, mert bőven volt ideje, gyalog vágott neki a hátralévő útnak. Sétált egy jó nagyot. Mire megérkezett, rájött, hogy nem volt egy jó ötlet, de közben eldöntötte, hogy hazamegy. Nem a panelba haza, hanem Póriba, a szülőfalujába. Nem várja ott senki, de legalább kimegy a temetőbe, meglátogatja a szülei sírját. Nincs most ugyan semmilyen alkalom, de legalább jól kipanaszkodja magát. A holtak türelmesen végighallgatják.

Talán félórát is állt a sírnál mozdulatlanul. Csendesen sírdogált, végig gondolta az egész életét. Valójában némán beszélt. Végül elérkezett a kérdéshez, amiért idejött. Tudta, hogy nem kap választ, de hátha mégis.
– Most mondjátok meg! Mit tegyek?
Valóban válasz nélkül maradt, mégis úgy érezte, mintha megoldódott volna valami. Még csak ezután nézett körül. Alaposan szemügyre vette a kissé félrebillent, málladozó műkő síremléket. A múlt ősszel nem is tűnt fel, hogy ennyire tönkrement. Egyik virágtartó szétrepedve, üresen árválkodott a helyén, a másik a keret mellé dobva hevert a fűben. Kissé el is szégyellte magát, amiért így elhanyagolta, de egyben ki is mentette magát maga előtt, hogy nem hozhat Pestről minden nap friss virágot. Valakire rábízhatná, de nem tart senkivel kapcsolatot a faluban. Azért azt megfogadta magának, hogy őszre rendbe teteti.
Visszaballagott a kocsijához. Most vette csak észre, hogy a nagy szomorúságban mennyire megszomjazott. Kiszáradt a szája, mintha sokat beszélt volna. A szorító érzés, amit a kesergéstől érez az ember a mellében, már elmúlt, de a szomjúsága egyre elviselhetetlenebbé vált. Az egykori Italbolt előtt állt meg. Nem is nézte meg, mi van kiírva, de biztosan valamilyen vendéglő. Bement egy üdítőre. A nő a pult mögül, alaposan végigmérte a tekintetével. A néhány férfi vendég is megbámulta, de ez természetes, hiszen ő itt egy idegen nő, nem is túl öreg, nem is egy eldobni való. Az viszont zavarta, hogy a nő is annyira vizslatja. Valami nem jól van rajtam? - gondolta. – Vagy talán ismernem kellene?
Úgy tett, mintha fel se tűnne neki. Megkapta az italát, körül nézett, hogy hová húzódhat félre.
– Zsuzsa! – szólt rá egy szakállas férfi, aki akkor lépett be a raktár felől a helységbe – Jól ismerlek? Te vagy?
Nem találta ismerősnek, de a hangja emlékeztette Zsolt egykori barátjára, akit mindenki Heftinek nevezett. Miután talált egy támpontot, tudta kit kell felismerni, már az arc is ismerős lett. Most már a nőben is felismerni vélte Sárát. Emlékezett rá, hogy együtt jártak egy ideig, de nem tudta, hogy végül összekerültek, vagy sem. Nem tudhatja, amíg meg nem kérdezi. Nem jelent semmit, hogy most együtt látja őket, hiszen ez egy munkahely. Nem szükségszerű, hogy a munkatársak a magánéletben is összetartozzanak. Érezte, hogy valamit szólni kéne, kérdezgetni a családról, de nem tudta, hogy kezdjen hozzá, hiszen valójában nem is érdekelte. Csak egy italra jött be, aztán megy is a dolgára. Dolgára? Hiszen nincs is semmi dolga. Azért került ide. Na, de talán a közérzetének is jót tesz egy kis beszélgetés, egy kis nosztalgiázás.
Sára kijött a pult mögül, alá tolt egy széket, majd leült hozzá ő is.
– Dumcsizunk egy kicsit? Nagyon régen járhattál már itthon. Nem ismertelek meg. Te tudod ki vagyok?
– Hát persze. Te vagy Sára. Először persze nem tudtam, hogy mi áll rajtam rosszul, amit annyira bámulsz.
A pult mögötti táblán akadt meg a tekintete. „üzletvezető: Hefner Tibor”. Most már biztos volt a dolgában.
– Együtt vagytok Tibivel?
– Igen. Házasok vagyunk. Voltak közben viharos időszakok, de aztán mégis együtt maradtunk.
– Család?
– Van két legény fiunk. Most egyik sincs itthon, lementek a Balatonhoz az öreg Ladával.
– Arra a kocsira biztosan emlékszel. – ült le hozzájuk a széket kifordítva, lovagló ülésben Tibi is – Még abban az évben vettem, amikor fejre álltam a BMW-vel. Akkor még ti is itt laktatok. Amióta elköltöztetek, azt hiszem, nem is találkoztunk. Hallottam, hogy Zsarátnokról Pestre kerültetek, de többet nem tudok.
– Kapok egy fröccsöt Tibikém? – kiáltott oda egyik vendég.
– Máris Józsi bátyám, máris. Első az üzlet – ugrott fel készségesen.
– A lányodra emlékszem - vette át a szót ismét Sára – Igaz, még pici baba volt, amikor láttam. Azóta már biztosan férjhez is ment. Van több gyereketek is?
– Nem, nincs csak ez az egy. Nem ment férjhez, manapság már nem divat, de együtt él egy közös ismerősünk, vagy inkább barátunk fiával. Ők is a Balatonnál vannak.
Zsuzsa mélyet sóhajtott, aztán némán meredt a poharába. Sára feszülten figyelt, várta, hogy ki a közös barát, de aztán kénytelen volt rákérdezni.
– Zsolt. Parádi Zsolti – mondta ki végül a nevet, de úgy, mintha egy nagy titkot húztak volna ki belőle.
– Még ilyet! – adott hangot csodálkozásának Tibi a pult mögül, miközben a fröccs pontosan kiszámított árát turkálta a tenyerében – Nászok lesztek a jó öreg Parázzsal? Ej, de nagy volt a szerelem – tette hozzá erősen halkulva, mint aki meglepődött a saját hangoskodásától. Eszébe jutott, hogy ha régen is volt, de nem tartozik a széles publikumra Zsolt és Zsuzsa viszonya. Talán ő volt az egyetlen, aki tudott róla, Sárának is csak évekkel később mondta el.
Miután az aprópénzt szétválogatva bedobálta a kassza fiókjaiba, visszaült a két nőhöz. Csendben hallgatta, ahogy azok a gyerekekről beszélnek, hogy melyikük milyen iskolákat végzett, mit csinál most, mit tervez a jövőben.
– A pároddal jól vagytok? – kérdezett közbe.
– Nem élünk együtt. Az okokra nem akarok kitérni. Hosszú.
– Parázsról tudsz valamit? Rég nem láttam őt se. Egyébként téged mi hozott most haza?
– Nem tudom, akarok-e róla beszélni. Ez is hosszú.
– Anyukám! –fordult Sárához - Menjetek haza a vendéggel! Otthon nyugodtan beszélgethettek. Gondolom, nem is ebédelt. Persze, hogy nem – válaszolt is magának – hiszen úton volt.
– Nem akarok a terhetekre lenni – tiltakozott Zsuzsa – csak egy italra ugrottam be.
– Szó nincs semmiféle teherről. A mama mindig isteni ebédet főz, de kedden már nem esik jól a vasárnapi maradék. Ettől legalább most megmentesz bennünket. Ezt a három vendéget kiteszem, aztán úgyis bezárok.
Értelmetlen lett volna a tiltakozás, meg aztán örült is a meghívásnak. Van ugyan néhány rokona a faluban, de vasárnap délben, vagy már inkább kora délután nem mert volna váratlanul beállítani sok-sok év után egyikükhöz sem. A szülei halála óta csak a temetőbe jár, oda is ritkán, a falun csak keresztül autózik. Örült, hogy most nem így tett.

következik: S eközben Póriban

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Csuda tudja. Én jól elvagyok a magánnyal. Igaz, már nem a negyvenes éveimet taposom.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) potyautas válasza Vakegérke (#1) üzenetére


potyautas
csendes tag

Sírköves koromban hallotta több öregasszonytól egybehangzóan, de egymástól függetlenül, hogy "rossz a rosszal, de még rosszabb egyedül" Vagyis még az alkoholista, verekedős, kiszolgálást megkövetelő férjeiket is visszasírták.

(#3) Vakegérke válasza potyautas (#2) üzenetére


Vakegérke
veterán

Rám találhatna valamelyikük. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#4) potyautas válasza Vakegérke (#3) üzenetére


potyautas
csendes tag

"alkoholista, verekedős, kiszolgálást megkövetelő" Ezek rád illenek? Szerintem nem. Az a minimum, hogy asztalhoz ülsz, és rámutatsz a tálban lévő húsok valamelyikére, hogy "azt szedd ki, meg amazt" Nem ám, hogy ott sündörögsz a konyhában, netán még el is mosogatsz. :)

(#5) Vakegérke válasza potyautas (#4) üzenetére


Vakegérke
veterán

Az a helyzet, hogy bár az alkoholista, meg a verekedős jelzők nem illenek rám, a kiszolgálást igencsak tudnám értékelni. Világ lustája vagyok, így nagyon is kedvemre való lenne egy menyecske, aki mos, főz, takarít, nekem meg végképp nem lenne teendőm a konyhában. Nagyon megbecsülnék egy ilyen társat.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.