- Gyuszi! – kiáltotta Anikó a nevemet a meglepetés örömével. Széttárt karokkal és széles mosollyal hangsúlyozva az örömét.
Imádom, ha örülnek nekem. Márpedig Anikó őszintén örült a találkozásnak.
- De régen láttalak. – mondta, mint ilyenkor ezt mondani szokás, majd baráti puszival adott nyomatékot az örömének.

Valóban régen találkoztunk. Van annak már 20 éve is, ha nem számoljuk azokat az eseteket, amikor autóból integetünk egymásnak. Huszonegy éve éppen, amikor fél napig együtt üdültünk. Munkatársak voltak a feleségemmel, s rábeszélték egymást, hogy éljenek a szakszervezet kínálta lehetőséggel, s vigyék le a Balatonhoz a családot. Tíz nap volt a turnus, de mivel nem egyszerre mentünk, csak három nap volt az átfedés. Mire mi megérkeztünk, ők már nagyon unták a fürdést, napozást, horgászást, így rövidítettek. Csupán addig voltunk együtt, amíg bemutatták nekünk az üdülőt. Három hónappal később vettem az eddig egyetlen új autómat, egy Dacia pickupot. Ma is emlékszem arra a döbbent felkiáltására, amit akkor tett, amikor a háromnapos autóval bementem hozzájuk a munkahelyre.
- Gyuszi te! Mi lett ezzel a kocsival?
Hirtelen nem tudtam, mit fedezett fel rajta. Nem tudtam, mi romlott el. Megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy csak annyi a baj, hogy belül csupa por, a poros munkámhoz vett munkásautó.

Mindez már nagyon régen volt. Annyi idő eltelt azóta, hogy az akkor még kicsi gyerekek felnőttek, meg se ismertük már őket.

Most egy baráti találkozó ürügyén kerültünk kapcsolatba. Anikónak van egy tanyája. Kinn a falu szélén vette meg az egykori szemétlerakót. Ebből alakított ki egy lovas tanyát. Kétségtelen, hogy rengeteg munkát ölt bele, de már látszik némi eredménye a szorgalmának. Természetesen akad néhány irigye. Mint elmesélte, egyik szomszéd – ezt úgy kell érteni, hogy látótávolságban lakik – feljelentette, amiért az erkélyről látja a trágyadombot. Jó szeme van, hiszen tőle lehet másfél kilométerre. Én nem láttam, csak az irányát mutatta Anikó. Kocsival szokták oda kihordani. Valójában maga a tanya bejárata is messze van a szomszédtól. Na, de nem ez a lényeg, nem ezért jöttünk, hanem lovagolni.
Délután háromra volt megbeszélve, de a rekkenő meleg miatt szándékosan késleltettük a programot, hiszen ha nekünk melegünk van, akkor ugyanez a lovakra is érvényes. A vendégeink gyerekeit bekísértem a kecskegidák ketrecébe, amíg a többi felnőtt a csörgedező patak mellett az árnyas pihenőben megbeszélte a továbbiakat, fotózgattak, iszogattak.

A hegyek felől egy siklóernyős közeledett. Tudom, hol a felszállóhely, jó messzire elvitorlázott. Figyeltük, amint a tanya végénél lévő réten landol. Volt köztünk, akinek már korlátozott a távolbalátása, így magyarázni kellett, mit látunk. „ Azon a zsákon, van egy ember, az a kék, amit most húz maga felé, pedig maga az ernyő.”
Ahogy figyelem, felfigyelek a háttérben arra a kopasz hegycsúcsra, amire már legalább 20 éve készülök felmenni. Éppen az benne a csábító, hogy nincs erdő a tetején. Nagyon szép lehet onnét a kilátás. Nem kis túra lenne oda felmászni, ráadásul az időjárást is nagyon el kell találni. Akkor nincs sok értelme az erőfeszítésnek, ha nem igazán tiszta az ég. Kékestető egész biztos látszik, talán még a tokaji hegy is. A Tiszának az észleléséhez jó adag szerencse is kell. Csak akkor van rá esély, ha éppen belevág a nap, s a csillogást meglátjuk. Életem során egyszer láttam ilyet. Nyilván nem erről a hegyről, hanem ettől kissé alacsonyabban, az egri útról, autóból.

Megjelent a tanyán Anikónak a férje is. Sürgős dolga lehetett, mert nagyon sietett a kaputól befelé is, majd néhány perc múlva kifelé. Nagy siettében engem nem is vett észre, pedig ha nem is nagyon, azért köszönés szintjén ismerjük egymást. Egy szép szál fiatalember úgy kiáltott utána, hogy apu. Na, akkor már őt is tudom kicsoda. A csinos fiatal lányt viszont akármennyire bámulom, nem tudom ki lehet. Biztosan valakinek a barátnője. Szép látvány. Nekem már ezzel kell betelnem. Strandpapucsban rója a köröket, vezeti a kistermetű lovat, melynek hátán erősen kapaszkodik a fizetővendég. Pontosabban annak a gyereke. A lovas, a második körnél már integetni is mer. Még két fiatal – egy fiú, meg egy másik lány – vezet egy-egy lovat, hogy hamarabb kielégítsék a vendégek lovaglási vágyát. Én maradok a nézelődésnél. Nem érzek indíttatást, hogy három sétakörért felüljek. Akik velem ellentétben megtették, elégedetten huppantak le a nyeregből.
Anikó további programot szervezett számunkra. Kecskesajt kóstolás, borkóstolás pincetúrával, majd vacsora a borpajtában. Ezek már nem az ő üzletei, de dicséretes módon összedolgoznak a vendéglátók. Amikor belelendültünk volna a velünk együtt vacsorázó szlovák vendégekkel a közös nótázásba, megérkezett az odarendelt szafari busz, hogy hazaszállítson. Jöhetett volna később, de ekkorra szólt a megállapodás. Na, de majd legközelebb, egy másik társasággal okosabban intézzük. Anikó partner lesz hozzá.
Erre valók a régi barátok.