De, mentegeted. „Bűnt követett el, de...”: éppen ez a mentegetés.
„tök mindegy” abban az esetben tényleg az, mert nem a lényegre (Kálvin mint akkor kialakuló református egyház egyik, ha nem fő meghatározó alakja), hanem a megnevezésre (alapító, vezető, akármi) vonatkozott a mondatod. Ha nem érzel különbséget, akkor nincs értelme az eszmecserének.
„Ezeket csak simán egy tök mindegy megjegyzéssel söpröd...”
Konkrétan egyetlen egy mondatodat a fentiek fényében. Teljesen feleslegesen általánosítasz.
„ne terelj”
Nem tettem. Te olyan dolgokat emeltél ki, amelyek az én mondanivalóm szempontjából lényegtelenek. Azaz az én logikám szerint te terelsz, hiszen a lényegtelent (alapító megnevezés helyes-e) emeled ki a lényeges (keresztény létére egyetértett egy gyilkossággal, sőt közreműködött benne) helyett. Vagy tán teljesen lényegtelen lett volna Kálvin hatása a református egyház létrejöttében? Ezt azért messze nem állíthatod.
Tényleg, az egyházad véleménye is az-e erről, hogy Kálvin bűnt követett el? Vagy Kálvin maga így gondolta-e konkrétan erről az ügyben betöltött szerepéről, és nem úgy általában, mert hisz’ alapvetően bűnösek vagyunk?
Kálvin és kora
„Nagyon nehéz megérteni, hogy a tagadásért miért vállal valaki mártírhalált? Még ha állít valamit, az rendben van.”
Nekem legalább ennyire nehéz megérteni, hogyan juthatott valaki oda, hogy egy embert kivégzéséhez tevőleges hozzájárul. Vagy hogy az egyház még mindig eretneknek tartja Szervétet. Ennek alapján az egész unitárius egyházat.
A Kálvin és kora cikkben is az engesztelő emlékműre utal Németh Pál.
„Ez a Szervét-per a református történelemnek nem pozitív lapja és nem a büszkeségünk. 1903-ban engesztelő emlékművet is állítottak a reformátusok, ott megemlékeznek Szervétről. A református egyház mindig a lelkiismeret szabadságának harcosa volt. Maga Kálvin is így gondolkodott, ezért ez folt a református történelem lelkiismeretén.”
Ez az emlékmű éppen ezt írja:
„Nagy reformátorunknak, Kálvinnak tisztelő és hálás fiai, de elítélői egy tévedésnek, mely századáé volt, a reformáció és az evangélium alapelvei szerint való lelkiismereti szabadsághoz erősen ragaszkodva, emeltük ezt az engesztelő emléket 1903. október 27-én.”
Éppen ugyanazzal az érvvel („egy tévedésnek, mely századáé volt”) menti fel Kálvint, amit ti is felhoztok. Ami azonban semmi ahhoz képest, hogy Krisztus követésébe az aligha fér bele.
„De az földi hatalomnak mindig is joga volt a halálos ítélethez (lásd Biblia).”
De ebben a földi hatalom által történő ítélkezésben, főleg, ha a kimenetel 100% biztonsággal tudható, részt kell-e vennie egy kereszténynek mint feljelentőnek, mint az elítélés alapjául szolgáló bizonyítékok fő beszolgáltatójának, és mint a vád fő szakértőjének? Nem hinném.
„Amikor Jézus elé vitték a parázna nőt nem azt mondta, hogy nem érdemli meg a büntetést, hanem hogy akik ítélik ugyan olyan bűnösek mint az asszony és az asszonynak sem azt mondja, hogy nem volt semmi vétke és nem érdemelt volna halált, hanem hogy az megbocsáttatott és ne vétkezzen többet, különben ismét büntetést, halált érdemel.”
11 Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!
Ebben a te mondandód vége nincs benne. Sőt, a korábbi, számodra nyilván logikus „tartalom” („nem érdemelt volna halált”) szintén nincs benne. Ahogy a „hanem hogy az megbocsáttatott” sincs.
„hazugságokat amiket írtál”
Az elején még tájékozatlanságnál tartottunk, most már a hazugságnál. Kicsit vegyél vissza! Sorold fel, hol és mit hazudtam!
Sokadjára és utoljára: engem nem Kálvin és Szervét kapcsolata érdekel, és nem is a korabeli viszonyok, kizárólag az, hogy egy egyházban meghatározó szerepet játszó, önmagát kereszténynek (és itt a te szóhasználatoddal élek) hazudó ember tettei.
„Nem kell a máglyára küldenünk őket, de mégis fel kell tárnunk azt, hogy nem azt tanítják amit a Biblia.”
De szépen is hangzik ez 450 évvel Kálvin után. Ne legyenek kétségeid, ha lehetőségük lenne, még mindig máglyán égetnének, sőt, égetnéTek el embereket, akiknek tanaira kijelentitek, hogy nem bibliai, eretnek. A keresztény felekezetek egymást akkor is szapulták, most is ezt teszik. Ha a külső körülmények nem változtak volna, akkor a máglyahalál is bevett eszköz maradt volna.
„én nem ítélhetek halálra senkit”
Kálvin és a többi „keresztény” ugyanezzel a mondattal mentette fel magát.
(#19473) kymco
Ne már! Nem érdekel, milyen viszonyok voltak.
„Kálvin levében kérte Szervétet, hogy ne menjen”
Ez sem érdekel. Ő jelentette fel, ő adta a tárgyi bizonyítékokat, ő volt a „vád” szakértője egy olyan perben, ahol nem lázadásért ítélték el Szervétet, és nem csak az ítéletet hozó világi bíróság szerint volt méltó a halálra, hanem református gyülekezetek is egyetértett az akkori végletesen kirekesztő hit alapján eretneknek bélyegzettekre megszokott módon máglyahalált jelentő kiszabásával.
Ha ti a viszonyokkal mentegetitek őket, az azt jelenti, hogy a hitetek a semmivel egyenlő. Ha hasonló helyzetbe kerülnétek, hasonlóan döntenétek, és továbbra is jó keresztényeknek gondolnátok magatokat, még lelkiismeret furdalásotok sem lenne.
Felesleges olyan pontokat ismételgetni, amelyeknek semmi értelme nincs, ha Krisztus követőjének tartod magad. El tudod képzelni, hogy Krisztus bárkinek a halálához tevőlegesen hozzájárul, csak mert más véleménye van mint neki? Vagy Pilátus oldalára áll kiszolgáltatva ezt az embert, csak hogy ne legyen felfordulás?
Azt mutassátok már meg, hol írtam, hogy Kálvin ítélte halálra!
„Persze innen már lehet tudni”
Innen? Krisztus megvan? Lásd fentebb!
Arra gondoltatok már, hogy az sem kisebb gáz, ha nem az eretnekség miatt ítélték halálra, hanem az anarchiától való félelem miatt, és Kálvinék is emiatt helyeselték? Mert itt akkor még a hazugság bűne is befigyel.
„De nézzük a te eseted.”
Nos, ez az eszmefuttatásod merő fikció, így az ebből levont következtetések is a fantazmagória birodalmába tartoznak. Több szót nem is vesztegetnék erre.
„És az erőszakot ne tekintsük már tabunak.”
ÉS TE EZT MINT KERESZTÉNY JELENTED KI? EMBER!!! VEDD MÁR ÉSZRE, MIRŐL BESZÉLSZ!!! Ha annyira a bibliai alapokon állsz, hozzál már egy példát, ahol Jézus helyesli az erőszakot! Emlékszel: aki kardot fog, kard által vész el.
Kit érdekel az állam? Ez egy Vallás című fórum, nem az állam szerepéről van itt szó.
Egyetlen egy esetben értem meg, ha egy vallási vezető a fenti gondolatodat osztja. Ha a saját egzisztenciáját érzi veszélyben. Emberi tulajdonság. De ettől még a vallása, hite szempontjából nem helyes, sőt, bűn.
„Hitler merénylője”
Egy „kicsit” megy csak félre a gondolatmeneted. Szervét nem volt abban a helyzetben, amiben Hitler. És amint látható volt, a Szervét-féle tanok nem okoztak anarchiát, hiszen Erdélyben egész szépen elvoltak az unitáriusok mindenféle anarchia keltése nélkül. Az anarchia veszélyére hivatkozni utólag amúgy is nevetséges abban a korban, amikor az augsburgi vallásbéke csak két évvel Szervét kivégzése után kötettett. Vagy talán a saját hatalmukat féltették a reformátorok?
Világi szempontból ha von Stauffenberg 1939 augusztusában öli meg Hitlert, már akkor is sokkal később tette volna, mint ahogy Szervétet végezték ki. Esetleg 1933 előtt, amikor még nem volt hatalmon, és semmi komolyabb problémát nem okozott. De keresztény szemszögből ez is emberölés. Ne engem kérdezz, hanem Istent! Hisz’ a Kálvin-féle eleve elrendelés van, tudod. Bár így Hitler sem volt bűnös, csak az rá szabott sorsot töltötte be.
Ha már Hitlert hozod fel. Én nem akartam írni, de eszembe jutott, hogy a korabeli viszonyokra hivatkozva néztek félre az egyházak, amikor a zsidókat, fogyatékosokat, meg akárki mást vittek el. Vagy féltek? Hol volt a hit? Alig volt, aki tiltakozott.
„Ma azon sápítozunk, hogy eretnekség miatt világi hatalom halálra ítélt embereket.”
Nem, a „sápítozás” azon megy, hogy keresztény egyházi személyek kezdeményezésére vagy ezek tiltakozása nélkül ítéltek halálra azért bárkit, mert másként gondolkozott. Nem ölt, nem rabolt, nem felforgatott. Látom, nehéz megérteni.
Krisztus után bármely önmagát Krisztus-követőnek tartótól minimum ellenforradalom bárkinek a halálában a tevékeny részvétel. Még ha nem is ő dobja a gyújtóst, nem ő lendíti a bárdot, nem ő rúgja ki széket, nem ő húzza meg a ravaszt, nem ő nyomja be a fecskendőt.