Pont ugyanezt akartam írni. Amúgy nálunk ugyanez van, csak nekünk nem "bölcsi és otthon" viszonylatban, hanem "apa és anya" viszonylatban. Még kicsi, de már most látszik, hogy mennyire feszegeti a határokat...
Feleségemnek simán elkezd hisztizni vagy vergődni, de ha belépek a szobába, akkor csendben marad és már hozza is a játékot, vagy a mesekönyvet, vagy csak simán szép csendben el kezdi elfoglalni magát. Mindig panaszkodik az anyja, hogy nem tud vele vásárolni, én meg simán kézen-fogva meg tudom vele tenni ugyanezt, egy OBI-ban simán elvagyunk 1-1,5 órát is hiszti nélkül (persze vannak kivételek, ha éhes, vagy szomjas, de ez evidens és "számítható"). És direkt nem jutalmazom ezt a viselkedését sokszor semmivel, hogy ahhoz se szokjon hozzá, hogy csak azért viselkedik jól, mert akkor kap mondjuk csokit, vagy ilyesmi. Néha persze megjutalmazom valamivel (egy dicséret, egy puszi, vagy egy köszönöm is lehet ilyen például, nem csak vásárolt valami), hogy még véletlenül se alakuljon ki az az érzés sem a kis fejében, hogy "óhh, hiába vagyok jó, apának akkor sem felel meg".
Bár az is igaz, hogy én nem a "magyarázkodós" típusból származom. Simán rácsapok a fenekére, ha hisztizik/hisztizett, vagy a kezére amikor beindult nála is a szokásos pofozkodós időszak (16-17 hónaposan) és így pár hónap alatt megtanulta, hogy nálam nem ér el célt sem hisztivel, sem más vergődéssel.
Sokszor ha rosszat csinál most már elég ha csak ránézek "csúnyán", azonnal kihátrál a cselekedetből, vagy csendben marad. Pár perc (másodperc) eltelik, akkor odajön, megölel és óvatosan megfogja a kezem és húzni kezd a szoba felé, hogy azért megyek-e vele játszani, vagy nincs-e kedvem repülőset játszani és hát persze, hogy megyek. Ki tudna ennek ellenállni? Elvégre úgy szeretem, mint semmi mást, de attól még szoknia kell a korlátokat.
Bár hamarosan sok újjal kell neki is (nekünk is) megküzdenie, mert úton van a tesó....
(#8203) AMD Power: ahogy a többiek is mondták. Erélyesnek kell lenni. Nem agresszívnak, csak erélyesnek. Például amit én mondtam seggre pacsit is, azt úgy kell elképzelni, hogy a (sajnos még) pelenkás seggére csapok egy kicsit. Szóval nem fájdalmat kell neki okozni (még jó), csak érezze, hogy "ezt már nem"..... De van akinél elég a verbális fenyítés is. Sajnos a fiamnál ez nem vált be. "Magyarázhattunk" neki, rá sem hederített, de egy kis fenékre ütés, azonnali hatással bírt.
Most már ott tartunk, hogy szerintem "ütés" nem volt már vagy 4-5 hónapja, most már elég neki egy "na-na", egy "szúrós nézés", vagy egy egyszerű "nem" is. Szóval ezt sem szabad huzamosabb ideig alkalmazni, csak amíg "betöröd" a kis akaratát, utána már nézéssel, vagy "finom szavakkal" is könnyen (könnyebben) terelhető a gyerek.
De ez is gyerek függő. Nővéreméknek 3 gyerek van. 2 nagyon könnyen nevelhető volt (be is szóltak nekünk többször, hogy miért "bántjuk" a miénket). Na most a harmadikkal meg tudták ők is, hogy milyen a magyarok Istene. Azóta náluk is el-elcsattan egy két fenék pacsi.
Röviden mindig a gyerek határozza meg, hogy mi működik és mi nem?
Valakinél ez válik be, valakinél meg az...
Ezzel gondolom sokat segítettem...
[ Szerkesztve ]