Az áldozatvállalás jelentőségét ma teljesen félreértik. Ez nem abban áll, hogy felvállalta a keresztre feszítéssel járó fizikai fájdalmakat, kiközösítést, stb. - sajnos mostanában az emberek ilyen kifacsarva gondolják el ennek a tettnek a jelentőségét - pedig ugyan egy isteni lénynek mit számít mindez?
Ennek a tettnek a jelentősége csak az adott korban értelmezhető. A görög-római ember istenképe nagyon más volt, már a zsidó isten is botránykőnek számított a szemében, hiszen az fizikailag maga teremtette a világot. Ez egy görögnek több, mint elfogadhatatlan volt, náluk egy istentől egy ilyen aktus teljesen elképzelhetetlen lett volna, náluk a világ teremtői természetesen nem is istenek voltak, hanem "ősibb létezők", titánok például, illetve különféle még ősibb kaotikus lények. Az istenek győznek, uralkodnak, mintául szolgálnak, és csak az istenekhez méltó cselekedeteket hajtanak létre, a káosztól távol tartják magukat. Ennek kifinomultabb megfogalmazása van Arisztotelésznél a mozdulatlan mozgatóval (de ez is ugyanezt a mitológiát mondja el). Szóval amikor a zsidók istenképe berobbant az antik világba, az azonnal egy botránykőnek minősült - régebben olvastam is erről egy korabeli gúnyiratot, de sajnos elfelejtettem a szerző nevét. A keresztények erre az egyébként is elfogadhatatlan zsidó istenfelfogásra tettek rá egy lapáttal azzal, hogy egy isteni megnyilvánulás úgy hal meg, mint egy elítélt, emberek keze által. Ez a maga korában egy rendkívül provokatív gondolat volt, nem véletlen, hogy a keresztényeket üldözték, hiszen egy római szemében valami elképesztő dolgot állítottak.

A kereszténység későbbi népszerűsége is részben ebből eredhet, egy olyan isten, aki megtesz valamit az emberekért, aki bemocskolja magát (először teremtéssel, aztán egy emberi élettel, stb.). Ez a valódi áldozat, hogy kapcsolatba kerül az anyaggal, emberi testet ölt.. hogy megtapasztalja a létezést nem-istenként, isteni erő nélkül. A ma hangoztatott fizikai fájdalomnak ehhez semmi köze, és a maga korában ez akkor is áldozat, illetve botrány lett volna, ha történetesen meg sem hal, ha más a Jézus-sztori, ha nem feszítik keresztre... Az áldozathozatal nem a keresztre feszítés, hanem az emberi lét első kézből való megkóstolása. Ez a lealacsonyodás volt az áldozat, és ez volt a botrány, illetve istenkáromlás a maga korában - olyannyira ez volt, hogy még a zsidóknál is túlment a tolerálhatóság határán, a rómaiak, és főleg a görögök szemében pedig egyszerűen döbbenetet, és közbotrányt váltott ki.