Ez a mai elbaszott rohanó, elidegenedett világunk miatt van. Gyerek koromban órákat töltöttem a nagyszüleimmel hetente többször is, és ők meséltek. Még mindig fel tudom idézni a történeteik jó részét, pedig 10 éve már egyikük sem él. Aztán olyan is volt, hogy hosszú szünet után kezünkbe akadt az esküvőnkön készült videó. Számomra túl fájdalmas volt számolgatni, hogy már ki mindenki nincs közöttünk. Amikor a fényképét nézegetem valakinek felidézem a vele kapcsolatos szép emlékeimet, még azokat is ami nem a konkrét képpel kapcsolatos. Viszont a videón már csak az a jelenet és hang létezik, meg sokszor a szomorúság.
A mérnökkel már egy órája vitatkozol valamin, mire rájössz, hogy ő ezt élvezi.
