A motornak van egy konstrukcióból + gyártási technológiából adódó pontosságú illesztése. A gyártó ezt megnézi, és ehhez választ olyan viszkozitási tartományt, ami az üzemmeleg (+/- valamennyi tűrés) állapotra ideális. Vagyis kb. azt nézik, hogy ha egy motort egyszer elindítanak, beállítanak mondjuk 3000-s fordulatra, és rendszeresen megterhelik a főtengelyt, de mondjuk 10-15000 km-nek megfelelő futásteljesítmény után új olajjal töltik fel, akkor ez elvileg kenési szempontból a világ végéig elmegy.

Amikor a valóságban kopik a motor, akkor a gyárihoz képest tágabb hézagok keletkeznek, amik már nem teljesen üzemszerű működést eredményeznek. A szimmeringek eresztenek, a dugattyúgyűrűk eresztenek, a csapágyak kotyogósodnak. A gyári állapotra beállított olajszivattyú teljesítménye látszólag (és valóságosan is) gyengül, hiszen a nagyobb hézagokba több olajat kell benyomnia. A gyári állapotú motorban jól teljesítő olaj elkezd fogyni, jobban fogyni, füstölni, szennyeződni, több üzemanyagot felvenni, emiatt előbb szétesni, mint eleinte. A kevésbé ideális kenés viszont nem az olaj hibája, hanem a megnövekvő illesztési hézagoké. Ezt a növekedő hézagot próbálják aztán a "szakemberek" azzal pótolni, hogy "jó sűrű" olajat tesznek bele, hogy az majd jól eltömíti a hézagokat.

Ezzel aztán még adnak egy lökést a kopásnak. A sűrűbb olaj ugyanis hatványozottabban rontja a hideg üzemi kopást, viszont nem tömít... legalábbis abban az értelemben nem, ahogy gondolják. Logikusabb lépés lenne a melegoldal növelése. De a hidegé semmiképp...

[ Szerkesztve ]

Aláírás (nem kötelező megadni)