2022. augusztus 10., szerda

Gyorskeresés

Csatazaj

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Más kor 12. folytatás

Hajnalban kakukk hangjára, rigó trillázására ébredtem. Határozottan fáztam, de nem kívántam felkelni, inkább – ha lehet – még inkább összekuporodtam, hogy betakarjon a rutén tutajeresztő kaftánja. Halk mocorgást, beszélgetést hallottam a közelből. Nem vagyok egyedül, de senki nem áll fölöttem csodálkozva, hogy ugyan kiféle lehetek. Rosszat sejtek. Attól tartok, azok közt vagyok, akik között este elaludtam. Hegyezem a fülem. Még a víz csobogását is hallom. Aztán távoli ordítozás, lövések hangja, acélpengék csengése töri meg a viszonylagos csendet. Lovak nyerítése, tűz ropogása vegyül a csatazajba. Mert nem kétséges, a túlparton fegyveresek csaptak össze. Hirtelen felugrok. A tekenővájó cigányok hada is megbolydult. Olyan kiáltozás alakult ki körülöttem, mintha éppen mirajtunk ütöttek volna fegyveresek. A folyón túli nyárfák fölött fekete füst gomolyog. Az asszonyok fülsiketítő kiabálással terelik a purdékat a susnyákos belsejébe, a férfiak kirajzottak a fövenyre, s nyakukat nyújtogatva figyelték a túlparti csatazajt. Néhányan a rév irányába indultak, mivel innét semmit nem lehetett látni. Néhány perccel később futottak is vissza, de ekkorra elült a dulakodás zaja, csak a tűz ropogása hallatszott. Bizonyára valami viskót gyújtottak fel. Ez is csak feltételezés, mert tudni még semmit nem lehetett.

A visszafelé futó cigányok után két csuromvizes katona tántorgott egy lóba kapaszkodva. Egyikük gúnyáján átütött a vér. Megálltak, hogy megbizonyosodjanak, nem jön utánuk senki. Valamit susmorogtak egymás közt, s felénk tekintgettek. Bizonyára nem tervelték még ki a szándékukat. Nem támadók, inkább menekülők. Örültek, hogy megszabadultak a csatából. A sebesült erősen vérzett, messziről is jól látszott, hogy segítségre szorul. Remélve, hogy a cigányok segítenek, felénk közeledtek. A szerencsésebb kiszúrt a rongyos tekenővájók között. Farmerban, dzsekiben, ápolt fehér szakállal ugyancsak kitűntem közülük.
- Ehun e a sátánfattya, akire küldött a káplán úr! - kiáltott, majd társát, s a lovat hátrahagyva kivont szablyával közeledett felém.
Ugyancsak megreszketősödött az inam, de csoda történt. A cigányok körülálltak, s fenyegetőn emelték fejszéiket a katonára. Nem is vettem észre, mikor vették magukhoz. Meglepett, hogy védelmükbe vettek, holott nem voltam én nekik senkijük. A legerősebbnek tűnő lépett ki a karéjból - akit a többiek Lázárnak mondtak- leeresztett fejszével.
- Tedd el uram a szablyádat, hiszen magad vagy ellenünk. Látom, a társad mindjárt összerogyik. A lovad is rögvest eldől. Hívok nektek segítséget, aztán mond el mi történt odaát!
A katonának szikrát szórt a tekintete, de be kellett látnia, hogy egymaga van egy tucat fejszés tekenővájóval szemben. Jobbnak látta lenyugodni. Szerencséje, hogy a Munkácsról jött legények visszamentek az övéikhez, mert bizonyára visszaadnák a tegnapi tréfát a kötéllel. Nem számít, hogy mennyire vett benne részt. Éppen elég, hogy a kardlapozók közül való. Egyik fegyveres se különb a másiknál. Petrovics embere vagy Lónyai Andrásé, egykutya.
- A Beregszásznál megtréfált cigányok hítták ránk a Lónyai pribékeket egészen biztos – mondta a sebesült, akit a susnyákból előmerészkedő cigány asszonyok támogattak egy nagy tölgy alá, s húzták le róla a vérrel átitatott, átdöfött kabátot.
Bal kulcscsont alatt volt egy szúrt seb rajta. Bizonyára lándzsa hegye ejthette, csak aki fogta a fegyvert, maga sem állhatott elég stabilan, így nem volt erő a döfésben. Ha tesznek rá valami gyógyfüvet, talán nem fertőződik el. Ezek a cigányok értenek ehhez. A másik katona nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Hüvelybe csúsztatta pengéjét, majd a lovát kezdte nyugtatni. Noha az állat nem szorult rá a nyugtatgatásra.
- Hallottam arról a tréfáról amit Beregszásznál cselekedtetek – bátorkodtam megszólítani – Elég vaskosra sikeredett - léptem ki a védőgyűrűből, de azért megtartottam a tisztes távolságot.
- Nem bántottuk őket. Nem lett semmi bajuk.
- Mond csak! Miért vagyok nektek olyan fontos? Lefogadom, Petrovics azt se tudja, hogy a világon vagyok. Talán a sáfárral van bajotok, aki a barátom?
- A káplán pénzt ígért, ha visszavisszük kendet, ezért jöttünk el idáig. Csak aztán ezek a mocsadékok szóltak a Lónyaiéknak, hogy itt várakozik egy csapat a Petrovicsék emberei közül.
- Én meg már azt gondoltam, hogy az erős hit miatt követitek a káplán óhaját.
- A csudát! Magam protestáns volnék, mint ahogy a kapitány úr is. Nem is értem, miért nem hozatott még a várba nekünk prédikátort, akinek a kápolnában is értenénk a szavát.
- Arra miképp jöttél rá, hogy engem kerestetek?
- Nézzen már körül kend! Úgy néz ki mint ezek az ágrólszakadtak? Na, meg láttam amikor a sáfár szolgája elragadta a paptól. Ott álltam a strázsamester megett.
- Netán ő vezette a csapatot ide is?
- Ő. Idáig. Elsőként vágták le ezek a haramiák. Még csak éppen ébredeztünk, amikor megleptek. Ezzel a szerencsétlennel – intett fejével a fa alatt fekvő társa felé – alig tudtunk elmenekülni. Ketten kapaszkodtunk a lovamba.
- A többiek mind odavesztek?
- Nem hiszem. Nem úgy van már mint volt régen, hogy aki alulmarad, azt karóba húzzák. Akkor küzdenénk a végső leheletünkig. Ma már elég, ha beáll a másik csapatba. Megesketik, oszt annyi. A magamfajtának egyik úr annyi, mint a másik.
- Vagyis zsoldos katona vagy.
- Mondhatjuk annak is.
- Most mi a szándékod?
- Vagy hazamegyek Böszörménybe, vagy beállok Tokajban a várőrségbe. Ott is verekednek mindig. Noha úgy hallottam, most királyi birtokba adták, valamelyest nyugodt helynek számít.
- Tokajt javasolnám, s akkor veled mehetnék. Fel is fogadhatnálak testőrnek, ha tudnék fizetni. Nos, mit szólsz?
- Akár indulhatunk is!
- S ő? - intettem a cigány asszonyok gyűrűjében fekvő sebesült felé?
- Talán meg se marad – legyintett – Jó helyen van. Még egy lovat rekvirálhatnánk a cigányoktól, de ezeknek az sincs.
- Rávinne a lélek, amikor ezek az emberek segítettek? Egyébként se tudok lovagolni.
- Nekem ugyan nem segítettek. Na, akkor szedje a lábát kend, mert én ugyancsak felülök a fakóra. Aztán majd mesél út közben, mert azt beszélik, hogy valami garabonciásféle.

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
veterán

A történet szinte kívánja a folytatást. Kíváncsi vagyok, miként fejezed be egy írással.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) potyautas válasza Vakegérke (#1) üzenetére


potyautas
csendes tag

Nem fejezem be, csak elhalasztom a folytatást.

(#3) Vakegérke válasza potyautas (#2) üzenetére


Vakegérke
veterán

Erről egy vicc jutott az eszembe.

Az asszonyka elmegy a piacra kakast vásárolni. Odamegy a gazdához és kér ötöt. A gazda megkérdi: Hány tyúkja van? A válasz: öt. Elég lesz oda egy kakas is. Mire a menyecske: Maguk férfiak nem tudják mi az, várni, csak várni...

Szóval várni kell. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.