Előjáték: a vásárlók egy csoportja számára a ''nyitvatartási idő'', mint olyan, értelmezhetetlen fogalom. Számukra akkor van nyitva a bolt, ha a neki otthont adó épület a helyén áll. Tízkor nyitunk, de ők már fél tízkor itt állnak és nem számít a szemmagasságban elhelyezett ZÁRVA tábla, a csukott ajtó, a frissen mosott padló és az a tény, hogy odabent töksötét van és mindössze egy ember tartózkodik a bolt mélyén, ő is egy sarokban ül és pörköltet eszik kanállal, ők bejönnek, talán még köszönnek is, aztán jön az első mondat, ami szinte biztosan úgy kezdődik, hogy ''tudom, hogy zárva vagytok, de...''. Megjegyzem, e sorok írása közben csak két ember küzdötte keresztül magát az ajtóban felállított akadályon és kérdezte meg, hogy ''nyitva vagytok?'' Előző munkahelyemen volt olyan delikvens is, aki a félig lehúzott vasredőnyön keresztül érkezett a következőképpen: lehajolt, felhúzta, bejött, lehúzta maga mögött és megkérdezte, nyitva vagyunk-e.
1. Bezártunk, végre. Ajtó nyitva marad jó idő végett, nagy és nehéz akadály ajtónyílásba berak, megelőzendő a begyaloglást, mert sokan vannak, akiknek nem számít a felirat a táblán, akkor is bejönnek, ha idebent sötét van és nyitásig még félóra. Szóval nekiállok felmosni a kövezetet, éppen húsz perce vagyunk zárva, amikor ajtó felől zaj, fiatal pár áll ott és bekiabál, hogy ''mi csak egy ...-t vennénk''. Mondom, hogy 20 perce zárva vagyunk, pénztár lezárva, raktár lezárva, csak én nyalom a követ hűvös halomba meg kolléga várja, hogy indulhasson hazafelé. ''De hát csak máig van félretéve, hadd vegyük meg és már itt sem vagyunk''. Újfent vázolom a helyzetet, majd kollégára nézek, aki visszalép a Mátrixba és meghosszabbítja hétfőig a rendelést, közben közli velük, hogy mindjárt meglesz. Csaj áll, én mosok, kolléga gépel, 20 mp csend, majd csaj nem kicsit szemrehányó hangon: ''Lesz már valami, mert nem várnám ki, amíg felmosod az egész boltot. Vagy vegyük meg máshol?''. Csak magamban válaszoltam, különben nagyon megsértődtek volna...
2. Öreg bácsi bejön, kiegészítőt akar venni, műanyag árnyékolót LCD kijelzőre. Előkotrom neki, kibontom, mutatom, húzza a száját, mondja ez egy szar. Kérdem, miért? Tény, nem márkás, de azért. Mutatja, hogy tiszta kosz és karcos a védőlemez. Megemlítem, hogy az egy védőfólia rajta, éppen a karcolódás elkerülésére és majd le kell húzni, de nem hallja, hanem tovább mondja, hogy ez mekkora szar, új termékként árulni ilyet pofátlanság... kérdezem, hogy akkor kéri-e, nem válaszol, csak forgatja, a fény felé tartja újra és újra... átlépek a másik géphez, mert ő itt most lefoglalja a helyet, árulok egy kicsit, visszanézek, ledöbbenek: öreg, kezében egy bicskával éppen akkor állna neki lefeszegetni a védőfóliát, pontosabban a védőlemezt kiemelni a keretből. Odaugrok, kikapom a kezéből és harmadjára is elmondom neki tagoltan, hogy Ez Egy Védőfólia, Ami Azért Van, Hogy Védjen, Amíg Az Alkatrész A Helyére Nem Kerül... csak csóválja a fejét, újabb öt perc múlva megveszi, de egészen a pénztárig látszott rajta, hogy nem győztem meg.
Kettő, csipkebokor vessző!