Ajánlom ezen írásomat azok figyelmébe, akik összeomlófélben vannak, utálnak mindenkit, nem érti meg őket senki.
Annyi szép dolog van az életben, csak meg kell látni. Tessék szépen levenni a szemellenzőt.

A linkelt zenék igaz, hogy nem stimmelnek az adott szituációhoz, de jelen esetben pár szavas dolgokhoz ragaszkodtam.

- o -

Éhes vagyok, főzni semmi kedvem, erőt kéne venni túlontúl egészséges lustaságomon. Le kéne menni az Interspuriba.

Tusakodom.
Az egyik felem feléd húz, a másik hazafelé...
Melyiknek adjak igazat?
A végső szót a gyomrom mondja ki. Kordul egy nagyot, ez már komoly figyelmeztetés.

Bankkártya, SuperShop kártya, Profi üzletes zacsi zsebbe, cipő, bőrdzseki fel, fésülködés, induljunk.
Hideg van. Elképzelek egy tál jó kis babgulyást, ezen jót mulatok. A velem szembejövő lány nem tudja, hogy min, de velem mosolyog. Teátrálisan meghajtva derekam hangos csókolommal köszönök neki. Hangosan felnevet, és ettől még a fák is szívesebben ejtik le megfáradt, sárgásbarna leveleiket. Megkapom a kedves visszaköszönést, és ha fa lennék, lába elé hullatnám összes levelem, hogy puhább legyen az útja.
Szép az élet.

Karóra kéne, irány a Kőbányai bazár. Cirka húsz perc gyalog, legalább jobban betöröm a még kissé makacs cipőcskémet. Ingzsebbe 3,5 ezer, dzseki zsebébe még 7,5 ezer, hátha meglátok valamit, amire mohón rávetem magam.

Megérkeztünk, hogyan tovább? Elő a szokásos stílust, megszólítom a bejáratnál árusító nőt.
Csókolom, karórát keresek. Meg tetszik tudni mondani, hogy merre kapható?
Kitérő válasz, ócska hablaty, viszont olyan portörlő ruhát ad nekem olcsón, hogy megnyalom a szekrény tetejét utána.
Megköszönöm igyekezetét, elköszönök tőle, és belevetem magam a forgatagba.

Pár sornyi vizit után leszólítok egy szemmel láthatóan avatott férfit.
Elnézést...
Gondolhattam volna a kalapjáról is, de mivel szembefordult, egyértelművé vált nációja. Sebaj, előítélet nulla, folytassuk.
Karórát keresek, meg tudná mondani, hogy merre kapható?
Kitalálhattam volna, hogy neki is van eladó, csak nincs kirakva. Túl értékesek ahhoz, hogy anyagi romlásba döntse, ha valamelyiket ellopják.
Ja, hogy milyent szeretnék?
Mutatom a sajátomat, cirka húsz éves Rakéta, a szovjet ipar remeke. Ezüstös fehér számlap, jó nagy.
Valami ilyesmit, de lehet fekete számlapos is, és elemes legyen.
Tiszta szerencse, hogy rátaláltam a megfelelő emberre. Rögtön hoz párat, válogathatok, jobb órákat senki nem kínál, megfogtam az Isten lábát. Várjak türelemmel, rögtön jön.
Mielőtt elrohanna, közlöm vele, hogy ha nem tetszik az áru, nem veszem meg. Amolyan "b*sszameg" kifejezéssel az arcán elsiet.

Király L(ófogú) Norbi kitett magáért. Visított egy nagyot, lerántotta a garázskaput, majd ugrott egy idétlent, és vergődött még egy kicsit.

7, azaz hét másodperc gyönyör.

Adódik a kérdés, hogy mennyibe került ez a förmedvény.
Ami viszont jobban érdekelne, ha publikus lenne, vajon mennyit kaszált ezen a nem túl hízelgő képsoron Király L(ófogú) Norbi.

Elfogadnám az összköltséget.

Ja, majd' elfelejtettem, erről van szó.

Üljetek le szépen, mesélni fogok. Akit nem érdekel, az mehet focizni, cigizni, füvezni, piálni, nem súgom be.

No szóval.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bácsi.
Volt neki felesége, akit szeretett, és volt egy fiacskája, akit a széltől is óvott.
Dolgozott a bácsi becsülettel, tűrte mindazon megaláztatásokat, amelyeket tűrnie kellett, hogy megtartsa állását. Egyetlen cél lebegett a szeme előtt, mindent meg kell adnia családjának, főleg gyermekének.

Hú, gyerekek, ébren is álmodozott a bácsi. Szinte látta, hogy kisfia valaha nagyfiú lesz, és olyan állást tölt be majd, amelyről ő még csak nem is álmodozhatott. Technikus, mérnök lesz, vagy még több, vadakat terelő juhász...

A bácsit szomorúsággal töltötte el, hogy kisfia nem akart tanulni, csak a vállát vonogatta, ha ezirányú kérdéseket hallott.

Az általános iskolát elvégezte a kisfiú, de ez csak úgy volt lehetséges, hogy anyukája zokogva könyörgött, hogy ne buktassák meg, apukája pedig tágra nyitotta pénztárcáját.

Megszólalt a kapucsengőm. Bár kapucsengő a neve, nem cseng, hanem trilláz, mint egy madárka.
- Igen?
Nem tartom parasztságnak, telefonhívás esetén is így kezdem, ha ismeretlen a hívó. Tudja, hogy kit keres, tehát nem kell felsorolnom nevemet, anyám nevét, születési dátumomat, TAJ számomat. Mutatkozzon be a hívó, és közölje, hogy mit akar.
- Szórólapos.
- Örvendek, Solymosi József. A keresztnevét is elárulja?
Némi csend után jött a kérdés.
- Be tetszik engedni?
Ez igen, legalább a hangnem udvarias. Azonban mocorgott bennem a kisördög, utat engedtem neki, hadd beszéljen.
- Nézze, ha én lennék az édesapja, szégyellném magam. Vagy azért, mert elmulasztottam udvariasságra nevelni, vagy azért, mert hiába neveltem, még köszönni sem tanult meg. Tudja, ha...
Már nem tudom, milyen folyamot engedtem volna gondolataimnak, tény, hogy a szórólapos velős üzenetet küldött a fülembe, méghozzá üvöltve.
- A qrva anyád!
Csendbe borult a kézibeszélő, a hívó kiszállt a vonalból. Nem mentem le, hogy meghúzzam a srác fülecskéjét, hiszen tuti, hogy időeltolódással jön be a házba ezek után, ha beengedi valaki.

Augusztus 22-én volt az utolsó munkanapom. Lassan három hete, hogy dagonyázhatok. Pillanatnyilag légüres a tér körülöttem, hiszen munkában aktív életem lezárult, nyugdíjas pedig papír szerint nem vagyok. Majd akkor leszek, ha a postás meghozza a szürke borítékot, itt nyomtatottan kérem, itt tessék aláírni, meg itt is.
Pár miligramm tinta, elköszönés, fotelbe rogyás, boríték feltépése, határozat tudomásul vétele.
Nyugdíjas leszek augusztus 23-ával visszamenőleg.

Már nem harákolok, de ha elvétve mégis, nem sötétszürkét köpök. Már elnézést a gusztustalanságért, nem tudom másként megemlíteni.

Mikor beléptem a Taurilhoz, természetesen üzemorvosi vizsgálatra kellett mennem.
Csókolom, jó napot.

- Hol dolgozott idáig, és mit?
- Csiszolóanyag-gyártás irányító voltam egy Kft-nél.
- Aha! Aztán majd azt mondja, hogy itt kapta!
- Mit?

Nem volt válasz. Vérnyomás majdnem jó, nagy levegő, kifúj, ez is jó. Olvasni kéne a táblát. Nem megy, otthon van a szemüvegem.
- Menjen haza érte.
Mentem, aztán olvastam. Elértem azt, hogy rávezették a kartonomra: szemüveggel dolgozhat. Szerintem baromság, mármint az, hogy behozatta a dokinő a szemüvegem. Anélkül nem írhatták volna be a végeredményt?

Stipi-stopi lefoglalom a sorozatot.

Ahogy az előző sorozatnál is tettem, itt is lépésről lépésre szeretném követni, kommentálni az eseményeket.

Hogy miért az ötödik hatványon?
Tekintve, hogy ez már az ötödik NyalóVilág, sorozatról sorozatra egyre hatványozottabban borzolja az idegeket, érzelmeket.

És eljöve a nagy nap. 2011, szeptember 12.
Apa, kezdődik!

Hivatalos oldal.

- o -

Nagyon nem szeretném, ha a topic nem arról szólna, ami a lényege.
Sokkal mélyebb, értékesebb tartalmat szánok ennek a topicnak, mint azt, hogy lebecsüljük egymást a véleménye miatt, avagy beszédüljenek ide olyanok, akik nem tudnak mást, mint lebecsülni azokat, akik nézik a műsort.
Van a fórumban idevágó topic, ott lehet vitázni arról, hogy ki miért nézi, és ugyan miért ne nézze a NyalóVilágot.
Szépen kérek mindenkit, hogy ne higítsa fel a topicot.

Ezúton (is) szeretnék köszönetet mondani Murderer69 fórumtársunknak.

Meghirdetett egy telefont, amely felkeltette érdeklődésem. Először "jegelte" egy potencionális vásárlónak, aztán mivel "olvadt a jég", feltehettem célratörő kérdéseim.
Ígéretet kaptam, nem teljesült.

Egy hét múltán jött egy privi, amelyben szabadkozott, hogy rajta kívül álló okok miatt, meg minden ilyen.
Ajánlata egyszerűen csodálatos volt. Az eredetileg 15 rugós árhoz mérten kihagyhatatlan.
10.000, azaz tízezer pénzért enyém lehet a telcsi minden meghirdetett tartozékkal, ha érdekel még.

Már hogy a fenébe ne érdekelt volna!
Huncutul rákérdeztem, hogy a postaköltséget vállalja-e, hiszen épp a szülinapomon tárgyaltunk.
Vállalta.
Rálesve adatlapjára úgy ítéltem meg, hogy minden figyelmeztetés ellenére előre utalom a susit.
Ő meg mit csinált? Talán meg sem érkezett a számlájára a lóvé, postázta a telcsit.

Huma barátunk ezen írása alapján jutottam el oda, hogy meghallgatva linkelt zenéit, rákerestem arra, amit hiányoltam a felsorolásból.

A Rebublic talán legjobb alkotása:

Talán nem kéne mondanom, mégis megteszem. Érdemes a képekre kattintani.

Örültem magamnak, élveztem a zenét, kutakodtam tovább.
Valami ilyesmi lehet a végzet. Találtam valamit, és egy életre megjegyeztem Kerékgyártó Edina nevét.
Elvarázsol, elbűvöl.

Akiről szó van, bizonyára tudni fogja, hogy róla van szó.
Úgy vagyunk, mint a rátarti kutya, meg a rátarti macska. Kerülgetjük egymást, borzoljuk a szőrünket, pedig igazából nem is haragszunk egymásra. Ha félretennénk egyedi látásmódunkat, szerintem akár barátok is lehetnénk, még ha csak a cybertér kusza világában is.
Volt rá példa, hogy kiállt mellettem egy HÁZIGAZDA ellenében, és én ezt soha nem felejtem el neki.

Neki szól az alábbi kis történet. Parányi elégtétel azért, mert (talán) úgy véli, hogy leszólóan szoktam nyilatkozni a nőkről, és ez ebből az írásomból is sugárzik.

- o -

Volt egy kollégám. Ő villanyszerelő volt, én meg sofőr, de egy kenyeret ettünk, azonos volt a gazda. Megosztottuk egymással örömünket, bánatunkat.

Egy reggel szomorúan jött be melózni, én meg bizony nem szeretem, ha valaki szomorú. Kérdésemre hamar jött a válasz: anyukája kórházban van.
Esetemben nem nevezném sablonosnak a vigasztaló szavakat, hiszen szívem minden melegét beleadom. Talán sikerült egy kis terhet levennem a lelkéről.