Hol van, hol nem van, van Nógrád megyében egy puszta, azon pedig egy tanya. Kedélyes emberek járnak oda, akik a betonrengetegből kiszabadulva élvezik az ottani életet. Van pipi, meg kutyó, meg cicó, meg tehénke...
Dolgozni is lehet ám, nehogymár ingyen legyen a trágyaszaggal átitatott jó levegő, tehát meg lehet fogni a kapanyelet, lehet ültetni, kerítést húzni, tehénkét fejni, szóval minden olyant, amire a betonproli rácsodálkozik: jé, tényleg?
Történetem egyik szereplője ez a tehénke. Nem kis darab, de nincs vele gond. Még egy elárvult bivalyborjút is örökbe fogadott. Talán az anyai féltés váltott ki belőle agressziót.
Egy asszonyka a másik szereplő, aki szeret a tanyára járni, ott szorgoskodni. Viszi a tacskó méretű kutyáját is, hadd élvezze ő is a szabadságot.
Az asszonykának szót adok, dőlt betűsen fog beszélni. Az emlegetett nevet megváltoztattam.