Kedden úgy döntöttem, hogy elbattyogok a kispesti piacra. Az ok egyszerű, fájintos lecsót akartam enni. Ez nálam annyit jelent, hogy csíp, rúg, harap, épphogy az anyámat nem szidja.

A közeli zöldségeseknél csak édes paprika van, nem nyerő. Időm van, a lábam bírja, uccu neki.
Az út valamivel több, mint öt buszmegálló. A "valamivel több" megspórolható, hiszen átlósan át tudok vágni a lakótelepen a Gergely utcáig.
Jó nagy tér, majdnem liget a színtér, nem túl sűrűn bokrok, fák. A sétány vége előtt kopácsolásra lettem figyelmes. Jobbra néztem, aztán meg is torpantam.

Egy varjú volt szemmagasságban egy fán, egyik "mancsával" egy diót szorított az ághoz, és azt kopogtatta a csőrével. Na, ezt megnézem magamnak, gondoltam, és felé fordulva lecövekeltem. A varjút idáig nem érdekeltem, de ez a szituáció bizonyára kíváncsivá tette, és rám meredt. Néztük egymást, én pedig mozdulatlan voltam, hogy el ne riasszam.
Csőrébe kapta a diót, és tovaröppent, de csak a szomszéd fára. Láthatóan erőlködött, hogy megroppantsa a csonthéjat, aztán visszatért eredeti módszeréhez. Rámarkolt, az ághoz szorította, és kopácsolt, mint a harkály. Nem jött be neki.

Szégyen. Ablakon kidobott minden pénz, amit a fociba ölünk. Az egy dolog, hogy kikaptunk a hollandoktól, de hogy ilyen megsemmisítő lesz a vereség, arra legrémesebb álmaimban se gondoltam.

Tényleg kell ez nekünk?
Agyonajnározott játékosok, akik csak bábok a nemzetközi mérkőzéseken, viszont annyit keresnek, amennyiről egy gürcölő melós még álmodni sem mer.
Mélységesen egyetértek pgyorgy59 fórumtársammal, aki egy másik topicban a következőket mondta:
"... amikor pár szelet zsíros döfi+ kisfröccs volt a jutalom akkor sokkal jobban ment a játék.
Lehet hogy szívből szerették, és örültek hogy játszhatnak.
Mindenesetre a világban még sokáig tudni fogják ki az a Puskás Öcsi, ezek közül nem valószínű hogy bárkire is emlékeznének."

Az egész világ rajtunk röhög.
Lemondott a kapitány. Na és? Ettől lesz minőségi foci hazánkban?
Lemondhatnának a játékosok is. Sokkal hasznosabb lenne, ha a termelésben vállalnának munkát. Ja, hogy ott nincs pardon, és kevés a zsozsó?

Mindenki tudja, hogy az erős paprika csíp, mar, harap, szétszedi a gégefőt. Ennek ellenére sokan szeretjük, mert csak, és egyébként is férfias dolog vörös fejjel, izzadva, fintorogva enni a bablevest.
Igen ám, de mi legyen azokkal, akik leülnek a családi vacsorához, de nem bírják az erőset?

Korszakalkotó ötletem van!

Amikor beleaprítjuk a maga körül égett foltokat hagyó erős paprikát a félig kész kajába, gondosan elmossuk a kést, valamint szappanos vízzel kezet mosunk.
Na, rajtam kívül ki gondolt az üdvözítő megoldásra? Szerintem senki.

Ha nem bírod az erőset, egyél hozzá szappant.

Én ugyan nem próbálom ki, mert szeretem az önkéntesen vállalt kínt, de ha valaki bevállalja enyhet hozó ötletemet, az kérem, tegye közzé gyakorlati tapasztalatát.

Ingyenes a tanácsom, fogadjátok szeretettel.

Lassacskán átveszi az ősz az uralmat. A nyár megadóan búcsút int. Biztos lesz még egy fellángolása, villant még egyet az erejéből, ezt hívjuk vénasszonyok nyarának, vagy szebben mondva indián nyárnak.

Túl líraian kezdtem, sokkal prózaibb dologról akarok beszélni.
No, ahogy változik az évszak, rövidülnek a nappalok, más szögben kel, más szögben nyugszik a Nap. Ebben a lenyugvó időszakban éri el a fénye a cirka harminc centis faliórámat, amely a falra tükrözi a fénykorongot.
Néztem, ahogy lassan mászik az időleges látvány, aztán nem bírtam ki, nekiálltam árnyjátékozni.

Elsőre kakas sikerült háromágú taréjjal, ezen jót röhögtem. Naná, hogy hangosan.
Egyedül élek, de akkor is így tettem volna, ha nem.
Bólintott a kakaskám, aztán magasra nézve emelte a fejét, én meg kukorékoltam egy hangosat. Ezen már megint hangosan röhögtem, mert elképzeltem, hogy mennyire néznének bolondnak, ha kakas lennék, és nyugtában ébreszteném a Napot.

Már megvan.

Tegnap az alsó szomszéd becsöngetett, és tette ezt illendően valamivel dél után. Nem akart korábban zavarni.
Illendő köszönés és pár udvarias formula után rátért a lényegre. Reggel fél hatkor az erkélyem korlátjának egy darabkája nagy zajjal az ő erkélyére zuhant.
Megjegyzendő beszéltem a közvetlen szomszédjával is, és ő is jelezte, hogy hallotta a durranást, csak nem tudta mire vélni.
Még azt is mondta az alsó szomszédom, hogy valami izé lóg lefelé az erkélyemről, és olyan, mint egy rozsdás kard.
Megbeszéltük. Elnézést kértem a történtekért, és biztosítottam a szomszédot afelől, hogy haladéktalanul intézkedem. Elköszöntünk, ment melózni.
A lelógó darabkát felhúztam, és mivel letépni, letörni nem tudtam, olyan állásban rögzítettem, hogy azt még egy vihar sem mozdíthatja meg.

Felhívtam a lakásszövetkezet műszaki osztályát, és előadtam a történteket. Hú, az baj, még jó, hogy nem az utcára esett, és ha még a drótüveg is kiesett volna...
Lazán egy ember életét követelné. Picivel hosszabb, mint két méter, és 85 centi magas.
No, ígéretet kaptam, hogy még tegnap, vagy ha nem lesz rá idejük, akkor ma jönnek a lakatosok orvosolni a problémát.
Tegnap nem jöttek, ma viszont igen.
Kőbánya Újhegyi lakótelep. Egy ilyen térben a lengőajtó mögött két lakás van, rögtön a képen látható korlátot kezdték vizslatni.
Nem az én lakásom előtere, csak személtetés okán mutatom.
Közöltem velük, hogy az erkélyemről van szó, mire megjegyezték, hogy az bizony nem az ő dolguk, mert lakáson belül van, tehát hiába mondom, hogy életveszély, nem az övék a felelősség.
Pár kedves szó után bevonultak az erkélyemre, felmérték a lehetőségeket, és megegyeztünk.
Ilyen erkélyem van, de nem kettéosztott, hanem a teleüveges.
Nos, megcsinálják, de az bizony harmincezer Forint. Csuklottam egy nagyot, és nem szívbéli örömmel, de bólintottam. Rendben. Ja, és ugye jön majd az üveges is, az is harmincezer. Ne aggódjak, azt fizeti a biztosító, csak a számlával le kell menni a műszaki osztályra, meg izé, blablabla.

- Szeretsz?
Egy kis némaság után a nő újra felteszi a kérdést, immár hangosabban.
- Szeretsz?!
- Igen. - Mondja kissé bágyadtan a férfi.
Szinte még el sem hangzott a férfi válasza, a nő csattanósan felkiált.
- Hazudsz!
A férfi megrezzen, és enerváltan reagál. Hangjában feszültség vibrál.
- Ha úgyis tudod, hogy hazudok, akkor minek kérdezel? Egyébként mindig megtalálod a legmegfelelőbb pillanatot, hogy ilyeneket kérdezz.
A nő pillantásában már szikrák villannak.
- Hazudsz, hazudsz! Azt mondod, hogy szeretsz, mégis azt a rohadt meccset nézed! Még az is fontosabb számodra, mint én...
Eltörik nála a mécses. A férfi feszeng egy kicsit, aztán erőt véve sportszeretetén átül a fotelból a kanapéra, a nőhöz fordul, és átöleli.
- Hagyj...
- Ugyan, komolyan gondolod, hogy jobban érdekel a meccs, mint te?
- De... de olyan nehezen nyögted ki... mit is?
- Azt, hogy szeretlek. Na jó, ne szipogj már... Tisztára szétmosódott a szemfestéked.
- Szóval még rusnya is vagyok?
- Dehooogy, számomra te vagy a legszebb a világon, még szétkent szemfestékkel is.
A nő szipog még egy kicsit, aztán átölelve a férfit sokkal lágyabb hangon kérdezi.
- Szóval szeretsz?
- Hát persze. Nagyon, nagyon, de még annál is nagyobban szeretlek. Még a halpaprikásnál is jobban szeretlek.
A nő halkan felnevet. Tudja, hogy ennél kedvesebb vallomást nem is hallhatott volna. Csókban forrnak össze, aztán beérik egymás simogatásával.
- Te, nem akarod nézni a meccset?
- Szeretném, de ha te nem akarod...
- Én azt szeretném, hogy örülj. Nézd csak nyugodtan.
A férfi visszaül a fotelba, és keserűen konstatálja, hogy lemaradt egy gólról. Sebaj, a családi béke többet ér. Van még a meccsből negyed óra, pár perc múltán újra "ott ül a lelátón". Hamarosan egy kérdés zökkenti ki az élvezetből.
- Szeretsz?

Az első még hajdanában, danában volt, amikor még a Hungarocamion esztergályosa voltam. Naponta más volt a soros, naponta más főzte a kávét.
Karavánt vettünk, összedobtuk rá a lóvét, és az vette meg, akinél kifogyott az előző zacsi.
No, én jövök, lássunk neki. Megtömtem a kávéfőző bélését becsülettel, még le is nyomkodtam az őrölt kávét, hogy erős legyen a főzet. Úgy szeretjük.
Vártunk, csak vártunk. Fincsi illat szállt a levegőben, viszont nem jött a főzőből semmi. Mint kiderült, nem öntöttem bele vizet.
Ezek után ha én voltam a soros, szúrós pillantások ellenőrizték tevékenységemet.

A másik eset most szombaton történt.
Mikor hajnali 7:40-kor felkeltem, rögtön feltettem egy kávét. Így szoktam, mert mire elkészülök a piperével, megreggelizem, addigra kész is, nem kell várnom.
Hallom ám, hogy krty, srrr, meg minden ilyen. Mámoros kávéillat ingerelt. Na, kluttyogjál csak, mindjárt megyek. A zajok elcsitulása után kimentem a konyhába, és reflexből olyan ordenáré módon káromkodtam, hogy azt csak akkor engedem meg magamnak, ha egyedül vagyok.
A pusztulat jöjjön rá, a kiöntőt elfelejtettem a kávéfőző kiömlő csöve alá rakni. Szép barnán terült el a kávé a gáztűzhelyen, és szemmel láthatóan rajtam röhögött.
Elzártam a gázt.
Tegyen föl másikat a görcs, elővettem az Omnia instant kávét, amit ugyan nem szeretek, de lustaság törvényt bont. Már csak az a poén, hogy szeptemberben lesz két éve, hogy lejárt a szavatossága.

Szilágyi Örzsébet Levelét megirta... Ja, nem.
Én róttam panaszos sorokat a blogomba. Lecsengett, kész, legfeljebb kósza "régész" ír majd pár szót a topicba.
Jól halogatom a lényeget? Ebben jó vagyok.

Nos, Dr. Romano fórumtársunk is bekukucskált, és csalódottan mondta:
"Vazz azt hittem már megint van valami új OldSpice reklám."
Kedves fórumtársam, bízhatsz bennem, érted mindent.

- o -

Anno mutattam egy gusztustalan reklámot, amelyről jól kifejlett, nem éppen hízelgő véleményem van, amely nem változott azóta sem, és szerintem nem is fog változni. Már csak azért is érdemes megnézni, mert előzménye annak, amit most mutatni fogok.

Nem teszem.

Tudom, időnként fekete báránya vagyok a PH!-nak. Na és? Párszor előfordult már, hogy valamit megreklamáltam, és bizony olyan is volt, hogy nem potyára.
Itt egy példa.
Senki nem borult a lábam elé, mondván mester, igazad van, bocsáss meg! Sőt, sokan támadtak, mert szóvá mertem tenni egy anomáliát. Mégis megtörtént a csoda, nem rútítja banner a címlapos írásokat. Egy szóval se mondom, hogy az én érdemem, de talán volt egy parányi szerepem abban, hogy így legyen.

Hú, nem is erről akartam beszélni...

Voltam oly merész, és írtam egy sok vitát kiváltó intézkedésről.
Itt olvasható.
Nincs benne rasszizmus, nincs benne semmi olyan, amely bármely népcsoport, kisebbség lelkivilágába gázol.
Reggelre kelvén láttam, hogy pár hozzászólást töröltek. Ez nem zavar, biztos volt rá ok.
Ám van valami, ami nagyon zavar. Nagyon.

A híradók nagy felháborodással vágták az arcunkba, hogy Ózdon lezártak közkutakat, soknak pedig leszabályozták az áteresztését.
Ehun e egy cikk is az ügyről.

No, hogy is van ez?
"Az önkormányzat sokallta az évi 11-12 millió forintot, ami a kutaknál elhasznált vízért fizet, ezért azt javasolták, hogy zárják le, illetve csökkentsék a víznyomást a 123 kútból 89-nél."
Ez annyit jelent, hogy 123 kútból lezártak 28-at, és csökkentették a víznyomást másik 61-nél. Viszont "mindenhol ügyeltek arra, hogy a házaktól 150 méteren belül legyen kút, ahol a víz nincs bevezetve."

Érdekes megállapítás is olvasható a cikkben, még a híradókban is elhangzott.
"Van olyan család, akinek legalább egy órába telik eljutni a legközelebbi működő kútig, ott sorba állni, megtölteni ivóvízzel egy 10 literes vödröt, majd hazacipelni azt."
Ehhez képest érdekes egyazon cikkben a következő félmondat.
"...egyes lakásoktól több száz métert is kell gyalogolni, mire az ózdiak ivóvízhez jutnak."
Szóval mennyi az az egy óra? Ha nem a zsufiban mennének vízért, nem lenne ok panaszra. Aztán az sem mindegy, hogy nagyon ráérnek. Akkor mire a nyafogás?