- Úgy fázik a talpam. - Mondta egy kisegér, és ugrándozni kezdett.

Hallotta is, látta is az eseményt egy cica, és vigyorogva úgy döntött, hogy a mai vacsorája a kisegér lesz.
Ugrott egy nagyot, de addigra a kisegér már tovább ugrándozott. Nagyon mérges lett a cica, és bizony kajakra vette a dolgot.
Némi ugrándozás után belátta, hogy az éhségtől szédelegve nem tudja megfogni az egeret. Lehuppant a cica a fenekére, és keservesen sírni kezdett, miközben a gyomra hatalmasakat korgott.

A kisegér le se tojta volna a cicát, de meghallotta az éhség hangját, és nagyon megsajnálta. Tudta, hogy mit jelent éhezni, így a cica elé ugrándozott, és megszólította.
- Te cica, meg akartál engem enni, de én nem haragszom. Segítek neked, tudok egy jó kis raktárt, ahol mindenféle kaja van.
- Az jó! - Mondta a cica. - Vigyél oda, kérlek, már nagyon éhes vagyok.
- Vinnélek, de csak ugrálva tudok menni, mert fázik a talpacskám.
- Az is gond, öcskös? - Mondta a cica, és mancsát a földre tette, hogy a kisegér bele tudjon huppanni.

Hatalmas szalmakazal alja laza. Alatta akár hatvan madár lakhat. Barbara látja, s arra tart. Markát tartja, madarat akar.
Barnabás látja Barbarát, s kacag.
Barbara hallja, balra halad.
- Hjaj, ha Barnabás szaladna, adnám magam. - Szavalja halkan, s lassabban talpal.
Látja ám Barnabás, s bátran magára talál. Szalad, s hatalmas hanggal szavalja:
- Akarlak, Barbara!
Barbara már hanyatt, alázattal adja magát. Barnabás Barbara hajába kap, hátát kaparja, hasát, s mását nyalja. Barbara szája tátva, halk jajszavakat hallat.

Rá százhatvan napra pap adja áldását a házasságra, baba van Barbara hasában. Ma Barbara már nagymama, Barnabás nagypapa.

Volt egy nő a cégnél, az volt a dolga, hogy egy kart húzgálva ellenőrizze a legyártott termékeket. Berakta őket a sablonba, meghúzta a kart és a szerkentyű ellenőrizte, hogy ellenáll-e a nyomásnak a munkadarab.
Nem szép, asztmás, mégis vonzó nő volt. Nem a külső, a belső értékei szépek.
Tudtam magamnak annyi időt varázsolni, hogy átjárhattam hozzá dumcsizni. No persze, felfigyelt rá a nagyérdemű, összeboronáltak minket.

Egy másik nőnek - mivel egy irányba haladtunk, - felajánlottam könyökhajlatom és ő belém karolt. Így vonultunk végig a csarnokon, miközben a nászindulót dudorásztam, persze jó hangosan.
Újabb összeborona, holott a férje jó cimbora volt és tudván tudta, hogy nem vagyok csábító.

Jött egy szőke nő váltás melóba, én pedig felordítottam, hogy szeeervusz Zsuzsikaaa! Szervusz drágám, mondta és mosolyogva ment tovább.
Borona, de össze, úgy ám!

Én lettem a ****** Don Juan-ja.

Sajnos komolyra fordultak az események.
Szóltak a górék, hogy nem lesz így jó. Nem kupleráj a cég, fogjam vissza magam.
Röviden elmondtam a véleményem, elfogadták. De ugye a látszat, meg így, meg úgy...

A kenyérke tényleg megérdemli a becézést. Ha kenyered van, mindened van. Nem ismerek jobb illatot, mint a sülő kenyérke illatát. Valami csodálatos.

Anno mi is sütöttünk itthon párszor kenyérkét. Este bekovászoltam, lányomra a "könnyebbik" feladat hárult. Korán kelt és dagasztott, csak dagasztott. Mikor én keltem, a tészta már pihent egy kosárban, konyharuha alatt.

És eljöve a pillanat...
Formázás, tepsibe vele. Lányom kiváltsága volt vágásokat ejteni a tészta testén.
Sütő begyújt, hadd szóljon.
Idővel terjengeni kezdett a mámoros illat, mi pedig rohantunk a konyhába, hogy a sütő üvegén elemlámpával bevilágítva gyönyörködjünk a büszkén dagadó élet láttán.

Betetőzött a mámor. Kész volt a kenyérke, már ki lehetett nyitni a sütő ajtaját, ki lehetett venni a kenyérkét, vizes kézzel megsimogatni.

Egészségtelen, meg minden, de soha nem bírtuk ki. Keresztet rajzolt rá a lányom a késsel, és levágta az egyik sarkát. Négyfelé vágta, a többire konyharuha. Vittük a koncot, és élveztük azt, ami keveseknek adatik meg. A saját sütésű kenyérke illatát, ízét.

Van egy nagyon régi ötletem.

Kapható rágógumi mentolos, gyümölcsös, meg a fene tudja milyen ízű is. Kevés, nagyon kevés.

Ha sok lóvém lenne, beindítanék egy rágógumi gyárat, és piacra dobnék házikolbász, sonka, csülök, és hasonló ízű rágógumit.
Ha bejön, akkor kibővíteném a választékot főtt kaja ízűekkel. Rántotta, pörkölt, pacal, stb.

Hogy intimitása is legyen a dolognak, genitális mintavétel után gyártható lenne házastársaknak egymás íze, illata. Hadd csámcsogjanak a buszon másokra lihegve a feleség, vagy férj illatát.
Szerintem bejönne.

Ha pedig valaki lenyúlná az ötletem, gondoljon rám, és juttasson szerény(?) részesedést a haszonból.

Kedves hallgatóink, helyszíni közvetítést adunk. Női napozó mellől jelentkezik riporterünk.

Tyuhhú, manuskáim, nőcikéim, kiccsákók, kisluvnyák, ilyent még nem pipáltatok. Ugrál egy csávó a kerítésnél, hogy lásson is valamit, ne csak a szagokat érezze.
Hoppá, hoppá, valamivel szájba verték. Kopogósan köpködi a fogait, megjegyzem nem ritmusra.

Elvonszolta potrohát a csávó, de már ténfereg is vissza. Kezében dorongot szorongat, képesnek nem túlzottan nevezhető felén mintha egy kis rosszallást látnék felfedezni. Szóval pipa, de nagyon.

Vannak ám itten bizti őröcskék is. Azért a kicsinyítő képző, mert picikék, aranyosak, és nagyon édin törölgetik könnyeiket, miközben kegyelmet kérnek a dúvadként fújó ellentől.

Győzött az igazság, lehet fellebbezni. A csákó átlépi a térdelő bizti őrcsiket, és egy rúgással forgáccsá változtatja a napozó ajtaját.
Beront, de hajj, milyen bőszen! Egyik bunkója a kezében, a másik a gatyájában mutat irányt neki.
De jaj, kedves hallgatóim, rossz helyre tévedt szegény pára. Bár ez csak nézőpont kérdése. A melegek örültek, hogy az ő napozójukat szerencséltette. Rögtön pártfogásba is vették.

Anno volt egy jó kis mikrofonom, és felvettem kazettára egy cirka félórás vihart. Nos, amikor hétágra sütött a nap, felhő sem volt az égen, bedugtam a kazettát a magnóba, aztán "ereszd el a hajam". Egyik szomszéd a másik után dugta ki a fejét az ablakon, és csodálkozva nézte az eget. Jó poén volt.

Magnó a tatyiban, buszon, villamoson bekapcsoltam. Kezemben zsebrádió volt, hogy hihető legyen a dolog. A magnó bemondta a korábban felvett pontos időt, persze kamu, úgy öt perc eltérés volt. Az emberek megnézték az órájukat, és bőszen állítgatták, hiszen "késett". Szándékosan korábban mondattam be a pontos időt, így legalább hamarabb érkeztek oda, ahova indultak. Késést nem vettem volna a lelkemre.

Csengő. A 8 voltos csengő lazán bírta a 12 voltot is. Fel is szereltem egyet a Robur hűtőmaszkja mögé, a műszerfalon külön gombja volt. Beállt a megállóba a busz, megálltam mögötte. Kinyíltak az ajtók, és mikor páran leszálltak már, megszólalt a csengőm. Folyamatosan szólt, a felszállni vágyók meg balhéztak, kiabáltak a sofőrnek, hogy "hova az anyádba sietsz", meg ilyenek. Utólag is bocs a buszvezetőtől.

Tararapp, tiriripp, mondta a kakaska, és jól beleugrotta magát a folyóba.
Volt ám ottan egy cápa, méghozzá édesvizi. Hú, gyerekek, nem volt neki foga már annyi sem, mint egy kezemen az ujjam, pedig favágó voltam, csak kirúgtak, mert már nem volt mivel megfogni a fejszét.
Mérges lett a cápa, gondolhatjátok. Szájában a kakaska, de nem tudta megrágni.

A kakaska pedig már bánta, hogy butaságot csinált.
Szólt is szépen a cápához.
- Te éngem nem tudol megenni. Engedj el, és én becsületemre mondom, megtöltöm a hasad.
A cápa elengedte szépen a kakaskát, aki tartotta a szavát. Hozott egy betonmixert, a csövet a cápa szájába dugta, és ráeresztette a nyomást. Tele is lett a cápa gyomra hamarosan.

Mi újság, ha hasmenéses a cápika az esemény idején? Ahogy jött a beton, már megy is.
De nem ment. Viszont jött a halász.

Tiriripp, tararapp, mondta a halász. Nem gondolta komolyan, de ha már évek óta ezt mondta, nem volt szíve felborítani a megszokást. Ugrándozva ment a csónakjához, amelybe be is ugrándozott. Ugrándozva evezett, és ugrándozva képzelt el egy hatalmaaas ugrándozó halat, amelyet majd ő ugrándozva kifog.

Dik má, tesókáim, mit hoztam!

Házaltam a rongyszőnyegekkel, aszt hiába zörögtem, nem nyitottak ajtót. Gondótam rosszú lehet valaki, aszt bepajszerótam magam, hogy segíccsek.

Dik, elbújhattak, mer senki nem vót otthun, de eszt a gépet ottan hagyták nekem. Kifelé akadékoskodott egy gádzsó, de megmutattam neki a pajszert, nem mérgelt tovább.

Vittem a bótba a gépet, hogy elaggyam, ha mán nálam vót. Kell a kaja a purdéknak, nekem meg a kocsmai tesókák. Nem vette meg a gádzsó, mer szerinte ez egy régi nótbúk, nem tuggya eladni. Hát most miből eszik a purdé, én meg miből iszok?

Ingyé oktattyák eszt a tudományt a kulturházba, aszt mentem is, hogy ércsem, mirül is van szó.
Hadovált a gádzsó, én meg magamhoz húztam, aszt megtanította nekem kezelni eszt a gépet. Idő vót, más meg mán senki, elhúztak haza.

Jaj, tesókáim, interesnet, meg kedvencek, meg minden. Phenav. Vágom, a gádzsók dzsanáznak valami gúglit. Dzsukel lehet, nagyon be vannak indulva tőle. Hogy rágjam meg a húsát...

Hun vót, hun nem vót, vót eccör egy fejsze. Gazdát keresött, osztán mikó tanálni vélt egyet, hát belesimút a tenyeribe.
Mög is tréfáta, szálkát nyomott néki.
Dühöngött a gazda, híjnye, de még mennyire. Pöködte a tenyerit, miután kipickáta a szálkát.

Rítt is kicsinykét, de asztat mán nem a fejsze mián, annak örült. Bánattyának oka az vót, hogy nem láthatta szerelmetes párját, mer takarták őtet a fák, osztán hejába leskelődött vón az ablakábul, nem látott átal a szomszéd tanyába.

Ám ha Isten fejszét ad, nem véletlen teszi.
Megpöködte markát a legény, osztán aprította a fákat, míg el nem alélt. Feléledtében vizes ruhát érzett a homlokán, forró csókokat az ajakán. Még maradott fa, ami takarhatta vóna a kedvest, de asztat mán meghagyták.

Nem köllött a lyánykát mán takargatni. A legényhez kőtözött, osztán még jó is vót, hogy az ipam-napam nem látott el hozzájuk.

Eredetileg a veszett fejsze nyeléről akartam mesélni, de így alakult. Maradjon is így...