A lányomat kiskorában egyáltalán nem érdekelte a főzőcske. Egy napon azonban Anyuci kórházba került, és én megkérdeztem a gyerekeket, hogy zsíros kenyér, vagy főzünk.
Főzzünk!
Persze akkor is főztem volna, ha más választ kapok, de így lehetőségem volt Erikát bevezetni a főzés rejtelmeibe.

Jó, főztünk.
Fiam hámozott, pucolt, én meg az alaptudás rutinná tétele után lassacskán átadtam a főszerepet a lányomnak. Én is kuktáskodtam, és marhára tetszett neki, hogy a keze alá dolgozunk.
Persze dicsértük a kaját, ő pedig pirulva könyvelte el a dicséretet.

Egyik pénteken jött egy haver, és megkért, hogy másnap segítsek áthuzalozni a muzeális csillárját. Mondom nem lehet, holnap főzni kell, nincs kaja. A lányom (szinte) felordított, hogy lesz, mehetek nyugodtam, majd ő főz egyedül. Kérdeztem, hogy mit. Amit csak akarok.

Szakácskönyv elő, már meg is van. Csikóstokány, kuglóf. Na, ehhez mit szólsz? Vállalta.
Belemélyedt a szakácskönyvbe, örömteli izgalom volt látható az arcán.
Kapott pénzt eleget, én pedig korán reggel elindultam a haverhoz.

Szépségisz Lejmolitisz

Általában nőnemű a beteg. Mivel bebeszéli magának, hogy nem elég szép, segédeszközökhöz fordul segítségért. Mondjuk úgy, hogy minden más nőnél szebb akar lenni.
Első számú segítsége a tükör, de lehet bármilyen tükröző felület, úgymint kirakatok üvege, villamos-busz-metró ablaka. Szemügyre veszi magát, és betegségénél fogva sosem elégedett a látvánnyal.
Adott, hogy orvoslásként pipere cikkeket használ, úgymint rúzs, púder, alapozó, és minden egyéb frász. Korlátozó tényező, hogy ezeket csak intim környezetben használhatja.

Nyilvánosság előtt, mondjuk közlekedési eszközön az ablakban tükröződő képére bámulva beéri azzal, hogy megigazítja haját, ruházatát. Utána körülnéz, és várja az elismerő pillantásokat.

Alfaja a Gépkocsisz Szépségisz Lejmolitisz.
Kesztyűtartója telve a szükséges segédeszközökkel, ha valamit nem lelne a táskájában. A belső visszapillantó tükör sose a mögöttes forgalmat mutatja, hanem a beteg arcát.
Piros lámpa, leparkolás, egyéb körülmény, amely állásra kényszeríti a beteg autóját, rohamot okoz. Belebámul a tükörbe, és mivel sosincs kibékülve kinézetével, lázas sietséggel keni ajkára a rúzst, pamacsolja arcára a megfelelőnek ítélt színárnyalatú púdert, alapozót.
Ezen tevékenysége közben hallása jelentősen romlik, még a dudálást sem hallja, ha éppen útban van, vagy már régen zöld a lámpa. Ha mégis meghallja, személyes sértésnek veszi, megbántottan teszi sebességbe az autót, és berongyol a pirosba. Amennyiben megússza baleset nélkül, tudomásul sem veszi, hogy mások védték ki a balesetet. Ha pedig leinti egy rendőr, akkor magyarázkodásában az egész világ hibás, csak ő nem.

Nagyotmonditisz

A beteg kényszeresen figyel, ha mások beszélgetnek, vagy éppen társaságban van. Bárki olyasmiről beszél, ami becsülendő, fel lehet rá nézni miatta, a beteg aktivizálódik. Nagyot legyint, és lenéző mosollyal előad egy a témába vágó történetet, amelynek ő volt a főszereplője, és sokkal nagyobb dolgot vitt véghez, mint a beszélő.
Nem számít dicséretre, bár nagyon vágyik rá.

Kedvenc betegem.
Adom alá a lovat, ha pedig túllicitál, tátott szájjal hallgatom, és nem mulasztom el kifejezni elismerésemet hősies tetteiért.
Talán ő is tudja, hogy hogy ez egy játék. A kettőnké, hiszen senki más nem veszi komolyan. Ennek értelmében barátomként viselkedik, hiszen (talán) én vagyok az egyetlen, aki elfogadja betegségét, és valóságként értékeli dicsekvését.

Könnyen meggátolható szóáradata, ha már tudjuk, hogy beteg. Ha (kamu) negatív tulajdonságainkat hozzuk felszínre, úgymint "én akkora barom vagyok", akkor keze lendül, hogy lebecsülő mondatát elkezdje, de átvált fejvakarásba, pótcselekvésbe. Ilyen esetben nem akar többnek tűnni nálunk.

"Nem szeretem" mese

Voltam vagy nyolc éves. Suliból hazatérve épp tálalt az anyám. Főtt krumpli sült hússal, párolt káposztával.
Na, el is ment az étvágyam. Büdösnek éreztem a párolt káposztát, és korábbi emlékeimre hagyatkozva úgy rémlett, hogy nagyon nem jó. Csak ültem, majszoltam a kenyérkét, piszkáltam a kaját, de nem ettem belőle.
Anyám mosolyogva mondta a mostoha faternak, hogy aki megeszi a párolt káposztát, az kitalál egy mesét. Evett, és megváltozott az arca. Hol töprengett, hol mosolygott, átszellemültnek láttam. Miután végzett, letette az eszcájgot, és elkezdett mesélni. Mesélt, csak mesélt, én pedig nekiláttam zabálni, mert éhes voltam, és mert én is ki akartam találni egy mesét.

Bejött a trükk. Azóta is a mesék világában élek. Ha pedig nemszeretem dolog van előttem, eszembe jut a párolt káposzta, amelyet már szeretek, és látom anyám huncut mosolyát.

Bunkoitisz Suvernyákitisz

A betegség elsősorban a neveltetésből eredeztethető. A beteg disznóktól tanult illemet, nyelvhasználata a kocsistól, esetleg a kondástól származik.

Bárhol természetesnek tartja, hogy testi szükségleteit kielégítse, avagy a benne felgyülemlett nedveket, gázokat, végtermékeket kiürítse.
Köpköd, orrlyukait egyesével, a pneumatika törvényeit alkalmazva tisztítja.
Bárhol legyen is, gátlástalanul böfög, szellent.
Ahol szükségét érzi, ott vizel, jó esetben a kanálisba. Nincs ez másként a fekália eltávolításával sem.

Viselkedését ösztönei irányítják.
Ha valakinek rálép a lábára, zokon veszi az akadályt, és "szdmega zanyád f@**zopó" felkiáltással alkalmazza az ököljogot.
Ha kívánatos nőt lát, hallatja nászénekét: "de megb@*ználak!"

Szükségleteit nemes egyszerűséggel elégíti ki.
Bicskával eszi a levest, vagyis abból a darabos dolgokat, a levet pedig kihörpöli.
A főzelékeket, pörköltet, és hasonló sűrűségű ételeket kanállal eszi, mivel nem artista, hanem éhes.
Kezet nem mos evés előtt, mert nem a kezét eszi. Megjegyzendő ez csak kifogás, hiszen semmit nem mos meg, ami az étkezéssel kapcsolatos, legfeljebb a nadrágjába törli.

Lustitisz.

Nevezik Pató Pál szindrómának is.

Általában ülő, vagy fekvő helyzetben található.
Ha családtagjai, vagy alárendeltjei szeretnék munkára bírni, hamar tudtukra adja, hogy nem kapható rá.
Amennyiben főnöke ösztökéli munkára, akkor arcára kiül a keserv, undor, és nekilát. Csak addig tevékeny, amíg ellenőrzés alatt áll, de ez alatt az idő alatt is kelletlenül, nyögve végzi a legkönnyebb munkát is.

Ha egyedül él, lakásában körülnézve jellegzetes dolgokra figyelhetünk fel.
A mosogató tele mosatlan edénnyel. Ha végre elmosogat, akkor elkezdi megtervezni étrendjét, hiszen a világos ételektől a sötétek felé halad, így egy edényt huzamosabb ideig használhat tisztítás nélkül.
A szennyes tartó szintén tele van. Ha végre mos, utána minden hordott ruhadarabját naponta szaglássza, hogy hordható-e még. Ha jó passzban van, egész héten kibírja egy pár zoknival, egy alsónadrággal.
A (szőnyeg)padlón, parkettán, linóleumon csapások mutatják rendszeres mozgási vonalát.
A porszívó tartálya tele kosszal, ami annál is érdekesebb, mert nagyon ritkán használja.

Belepofázitisz

A betegnek feltétlen szüksége van legalább két személyre, akik beszélgetnek. Elemében akkor van igazán, ha nagyobb társaságban folyik az eszmecsere.
Bár a kérdések, mondatok nem neki szólnak, mások helyett válaszolgat.

Alfaja a Belepofázitisz Poénusz Lelövendisz.
Moziban hatalmasodik el rajta a betegség. Feltétlen szükségét érzi, hogy előre tájékoztassa környezetét a jelenet történéseiről, valamint azelőtt felfedi a gyilkos kilétét, mielőtt az a történetből kiderülne.

A betegségnek egyetlen hatékony gyógymódja van.
Hangos "menj a q*va anyádba" felkiáltással kísért, arcfogással elkövetett odébb lökés. Ezt többször is meg kell ismételni, hiszen a beteg elsőre-másodszorra nem veszi komolyan.

Társszerzőmmé vált Picike8, kiegészítette a kórismét. Íme.

Alfaja a Pillanatlelövisz Idiotisz.
Minden romantikus, vagy szigorúan titkos pillanatban odajön, és belepofázik. Kisebb testvéreknél gyakori.

Pletykusz Fészekusz

A betegségben szenvedőt Pletykusz Fészekusz néven illetjük, Elnevezését PF rövidítéssel is alkalmazhatjuk.

A PF csakis közösségben él meg, egyedül mardossa az elvonási tünet. Súlyos esetben a tükörrel osztja meg gondolatait.

Agya kapacitása végtelen, ha másokról szóló információkat kell befogadnia. Mindenkiről mindent tud, betegségéből kifolyólag tudását kérve-kéretlenül megosztja bárkivel, aki időt szakít rá, hogy végighallgassa.

Hallása nagyon jó. Messziről is meghallja mások beszélgetését, abból pedig kiszűri a minél személyesebb információkat. Minél intimebb az információ, annál inkább csemege a számára.

Látása átlagon felüli tulajdonság. Másként nem tudná, hogy kin milyen bugyi van, mit evett, milyen tampont használ, mennyire ondófoltos az alsógatyája.

Tüdeje kapacitása felmérhetetlen, hiszen közbeszólni nem lehet, mert levegőt sem véve beszél.

Pincepörkölt birkából

Itt, vagyis a járulékos topicban birkapörköltet ígértem. Bár későbbre szántam, ám legyen.

Mivel pincepörkölt készül, a kellékek közt elsőrendű fontosságú egy pince. Amolyan ódon, pókhálós, benne feledett szerszámokkal, amelyek jól jöhetnek.
Bográcsot nem találtam, viszont van egy ón áztatókád, a célnak megfelel. Fellógatom a gerendára, ehhez adott pár patkószeg, meg valami bőrizé, talán lószerszám része volt.
Meghordom az alját fával, a bámészkodókkal pedig közlöm, hogy csak akkor kapnak a kajából, ha hoznak még fát. Hamarosan jönnek is, gerendák, tetőlécek gyülekeznek halomba. Távolról veszett káromkodás hallatszik.

Főzni kéne. Lustaság rulez, így pihenek a nagy meló előtt kicsit.
Nem megy. Bár a pókháló nem zavar, a tulajdonosa reklamál. Arról nem is beszélve, hogy sürget a népség, akik a fát hozták, mert a tulajdonos már átkozódva, fenyegetőzve keresi őket.
Na, álljunk neki. Hogy is kell?

Bográcsos spenótfőzelék fasírttal.

A spenótleveleket mossa le a franc, majd tiszta lesz a főzővízben. A szárát és az erét se tépem le, mert akkor elvesztené a vitaminok nagy részét.
Bogrács elő, nem kell elmosni, attól csak kopik. Különben sem használtam vagy két éve, tehát nem koszolódott.

No, bogrács a szolgafára, tüzet gyújtok alá. Belehajigálom a spenótleveleket, rázuttyantok jó sok vizet. Innen kezdve fől magától, más dolgom van.

A darált húst belecsapom egy öblös tálba. Ráütöm a tojásokat, belepakolom a tejben áztatott zsemléket. Sót, őrölt borsot, fél marék fokhagymát, jó sok pirospaprikát teszek bele. Elkezdem gyömöszölni, mint Pista bácsi a felesége khm... mondjuk hátát. Markolászom, kiemelem a masszát, majd visszacsapom. A kezemet nem mostam meg, de úgysem azt esszük majd, hanem a kaját.

Hoppá, a spenót.
Úgy néz ki, hogy lassacskán jó, én meg nem kóstolom.
Ráborítom a tejfölt, cirka fél marék sót szórok bele, két fej fokhagymát héjastól, elkeverem, hagyom főni tovább.