Battyogtam a járdán, jött velem szembe három tini csajszika.
Ezek mindíg hármasával járnak? Tapasztalataim szerint igen.
Kettő rendben, de a középső láttán elképedtem. Vékonyka top, alig fed valamit, melle alatt pár centivel vége is neki.
Melle? Ezt mondtam?
Az én koromban ezt úgy gúnyolták, hogy az anyukája pattanásnak nézte, és kinyomta...
Szóval a cicikéjét is alig takaró izé volt rajta.

De nem ez a poén, bár erős kontraszt a további látványhoz.
Valami ordenáré gatya volt rajta.
Hasikája csupasz, valami pirszing csörömpölt a köldökében, jóval alatta kezdődött maga a textil. Mondjuk úgy, hogy a szemérem szőrzetet épp hogy fedte. Bár ahogy elnéztem, borotvált lehetett a csajszi, hiszen majdnem a vágyak barlangjánál járhatott tekintetem.
Alább suhintva pillantásom konstatáltam, hogy gatyájának ülepe cirka combközépnél volt. Azt hihetnénk, hogy jól letolta, viszont még a bokájáig sem ért a szára.

Puffogtam magamban. Ki a francot fog érdekelni egy ilyen csaj, aki már előre mutatja az étlapot? Egyáltalán komolyan gondolja, hogy közszemlére teszi keshedt, horpadt idomait?
Tessék csak, tessék, háromszáz kilója!

Nos igen. Amit anyucim vett nekem pár éve, annak vége. Foszlott a pántja, lekopott a talpa. Kellett már egy másik sok év után.
Irány a "bót", veszünk másikat. Fussa, felvet a pénz.

Belépvén az üzletbe... Szóval megyek a bejárathoz, és a kettős üvegajtó készségesen széthúzódik előttem. Gyere csak, drága vevő, téged vártalak, látod milyen készségesen tárom eléd a cipők, csizmák, papucsok kánaánját?

Kicsit tanácstalanul nézelődtem, hiszen nem mindennapos tevékenység a lábbeli vásárlás. Kiszúrtam egy embert, aki engem figyelt. Ki lehet, tán ismer valahonnan? Ja, hogy a zsebére rögzítve ott egy bankkártya méretű izé? Akkor ez biztonsági személy.
- Jó napot kívánok, segítene?
- Természetesen.
- Papucsot keresek.
- Hol óhajtja használni?
- A lakásomban. Puha talpú kellene, mert a panel viszi a hangot, és nem szeretném zavarni az alsó szomszédomat.
- Fáradjon velem, kérem.

Vele fáradtam, megköszöntem a segítségét.
Nézegettem a papucsokat, és megállapodtam egy három pántos, mindhárom pántot csattal állítható papucsnál. Mi is a márka? Björndal. Hmmm, jól hangzik. Kényelmes is, meg puha a talpa, de mennyibe kerül? Aha, 3.990 Forint. Jöhet.

Ezen blogbejegyzés késztetett rá, hogy mondjak valamit. Mondok, mert muszáj. Nem politika, emberi tényezők dominálnak.

Két röpke video:
Irak, és Afganisztán.

Boldog örömmel ugrik apja nyakába a kisgyermek. Sír, az öröm könnyei áztatják apja mundérját. Az apa sem közömbös, hiszen újra átölelheti gyermekét, vége a külhoni szolgálatnak.
Ahamm...
Gondol-e közben az apa azokra a gyermekekre, akik már soha nem ölelhetik át apjukat?
Gondol-e közben az apa azokra a férfiakra, akik amerikai fegyverek által kerültek a túlvilágra?
Na jó, mindegyikre nem kell, de azokra gondol legalább, akiket ő ölt meg?

Ok, indok...
Az oroszok már rég kivonultak Afganisztánból. Ha most gonosz akarok lenni, akkor azt mondom, hogy okos enged. Tény, hogy ők legalább belátták, hogy nincs tovább, semmi értelme az öldöklésnek.
Az amcsik még huszárkodnak. Ugyan minek?
Komolyan gondolhatja bárki is, hogy egy törzsi szinten létező közösséget irányítani tud?
Egyébként is, mi jogon?

- Józsi, magadra hagylak.
- Nocsak, únod a banánt?
- Nem. Rosszul van a feleségem, haza kell vinnem.
- Jobbulást, szia.

- Na mesélj, jobban van már anyucid?
- Igen, hála Istennek.
- Mi baja volt?
- Nem tudom.

Kollégám felesége fulladt, nem kapott levegőt. Hazatérvén felhívták az orvosi ügyeletet, hogy jöjjenek, segítsenek.
Nehogymár, nem olyan egyszerű ez, potyára nem mozdulnak. Kifaggatták az asszonykát, hogy mit érez, mik a tünetei. Távgyógyítás folyik, kérem szépen. Miután fél óráig beszélgetett valami doki(?) a fulladozó nővel, megállapította, hogy valószínűleg pánikbetegség a rosszullét kiváltó oka. Érdemi tanácsa is volt, miszerint ha nincs a háztartásban, akkor kérjen valamelyik szomszédtól nyugtatót, vegye be, és pihengessen.
Telefon számla a betegé. Nem lehetne ingyenes az ügyelet hívása?

Már bocsásson meg a világ, mi a frászért vonják fizetésünkből az ide vonatkozó részt? Fizetünk keményen, méghozzá muszájból.
Az orvosi ügyelet nem azért van, hogy az ilyen esetekben ellássa a beteget?

Elegem van a zaklatásokból.
Elég régóta vagyok, vagyis voltam az IWIW oldalán. Jó volt, elég volt. Többé nem vagyok megtalálható.

1., Köszönhető ez a hiénáknak, akiknek csak az a fontos, hogy minél több ismerősük legyen.
- Már bocs, honnan ismersz?
- Mit akadékoskodsz, eggyel több ismerős neked is, nekem is.

2., Köszönhető ez azoknak, akik önmagukat, vagy valamely szolgáltatást akarnak rám tukmálni.
- Már bocs, honnan ismersz?
- Még nem ismerlek, de össze is jöhetnénk egy forró éjszakára. Csak **** forint.

3., Köszönhető ez azoknak, akik bár életben nem kedveltek, most hirtelen elkezdtek szeretni.
- Már bocs, most miért lettem fontos, ha közvetlen kapcsolatunkban ellenséges voltál?
- Most sem vagy fontos, menj az anyádba!

4., Köszönhető ez azoknak, akik csak úgy ismerősnek jelöltek, holott arra sem fordítottak időt, hogy adataimat átolvassák.
- Szijja, mizu veled?
Láthatta volna a legfontosabbat, hogy özvegy lettem. Nem látta. Fontos vagyok számára? Legfeljebb mint egy +ismerős.

Azannya, mehetek nyaralni!

Mi is kell hozzá?
Lóvé, hogy kifizethessem a szállodát, panziót, vendégházat. Meg persze enni is kell. Ha már nyaralás, akkor fagyi, lángos, sör, miazmás.
Váltás ez meg az, ingek, zoknik, gatyák, szmoking... Ja, az nem kell.
Kedv. Elengedhetetlen, én viszont szűkében vagyok.

Akkor most mi a fene lesz? Megyek nyaralni, vagy nem?
Váltás izék megvannak, kedv nyista. És a lóvé?

"Kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozóinkat jutalmazzuk."
Kiemelkedtem, teljesítményt nyújtottam. Baró, szupi, el vagyok ájulva önmagamtól, és a jelek szerint el van ájulva tőlem dolgozóm vezetősége.
Nem túl sokan kaptuk, nem semmi. Tényleg fontos lehetek, ha már felkerültem a listára.

A köztudat szerint hét vezérünk volt, ám volt egy méltatlanul nem említett nyolcadik is.
Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm, és Szameg.
Álmosnak két kedvence volt, Szameg és Huba. Ha nem tudott dönteni, őket szólította. Huba Szameg, most mit csináljak?

Vagy levéltitok?
Ebben az esetben ilyen nincs. Idézem a teljes szöveget.

"Kedves vakegérke! Nézz bele az alábbi linkbe:www.my-nwa.com! Ha szeretnél erről többet tudni jelezd!Üdv MM"
A feladó Molnár Mária, emilcíme: ememmaya@gmail.com

Sajnos gondolkodom, állandóan jár az agyam, így némi összefüggést vélek felfedezni viktoriaerdo beregelése, és az említett emil ládámba érkezése között.
Hogy egyértelmű legyen, erről a topicról, és erről a hozzászólásról beszélek.
Nos, újonc fórumtársunk beregelt, kampányolt, aztán ezzel le is tudta szerepét. Ám lehetősége volt kigyüjteni emilcímeket, amelyeket baráti köre, üzlettársai, cinkostársai, kiskutyái, kiscicái már szabadon birtokolhatnak, használhatnak, nyomathatják beléjük a reklámszemetet.

Kéne egy zseb, ahová a velem történt jókat gyűjtögethetném.
Turkálhatnék benne, válogathatnék a szebbnél szebb pillanatokban. Letörölgetném őket, újra átélném az eseményeket, és szerető gondoskodással tenném őket vissza a zsebembe.
Nyitva lenne a zsebem, hiszen tartalmát nem lophatja el senki.
Nyitva lenne a zsebem, hogy ha mégis átkutatják tolvaj kezek, szégyenkezve engednék el tulajdonom.
Nyitva lenne a zsebem, hogy áradhasson belőle a jó, a szeretet mindazok felé, akik fogékonyak befogadásukra.

Hoppá, kéne egy másik zseb is.
Ide zárnék minden rosszat.
Ezer lakattal zárnám, és ha súlyától görnyedve is járnék, nem engedném, hogy kiszabaduljanak, másoknak bánatot, szenvedést okozzanak.

------------------------------------------------------------------------------

2010, június 22.
Kaptam egy privit, küldője Geri Bátyó. Idézek belőle:
"Hogy mit kezdesz ezzel a versel, az a te dolgod. Neked írtam, rólad írtam, csak a tiéd."
Íme a vers:

Jártam egy lánnyal, megvolt benne minden, amire vágytam. Látványa gyönyörrel töltött el, símogatása talán puhább volt a bársonynál is, hangja égi szférák zenéje.
Egyetlen baj volt. Futónő akart lenni, és kamaszkora minden energiáját a sportba fektette. Ez nem is lett volna gátló tényező, ha nem akart volna állandóan rohanni. Ám akart, és én teknősbékának éreztem magam mellette.
Sétáltunk kézen fogva, és azt vettem észre, hogy húz, vonszol. Szeme a távolba mered, egyre gyorsulnak léptei, aztán elengedi a kezem... A következő sarkon megvárt.

Szemétláda voltam.
Egy ilyen alkalommal hagytam, hogy fusson, én pedig megfordultam, és saját tempómban közlekedve a haverokhoz mentem.
Nyista búcsú, nyista bocs, fusson kedvére.

Talán olvasod ezen sorokat, drága Éva.
Azóta sem találkoztunk. Remélem megérted, hogy ukmukfuk kiszakadtam az életedből. Talán lehetett volna belőlünk "fasírt", de más volt a tempónk.

Szabin vagyok. Hú, de jó, hip hip hurrá!
Tényleg hurrá?

Nézem a kezeimet, remegnek.
Ácsi, cimborák, nem vagyok beteg, akkor mi a csudáért esz titeket a fene?

Hosszas történet ez, gazdánk, és ha Te bírod a strapát, vonszolod az igát, mi hűségesen tesszük a dolgunkat, hiszen nem tehetünk mást.
De fáradtak vagyunk, ahogy Te is az vagy. Örülj pár napnyi pihenődnek, aztán dolgozz, csak dolgozz. Nem elég, soha nem elég.
Nélkülünk semmi lennél, tudod jól. Még a kiskanalat sem tudnád megfogni.
Miért kényszerítesz minket arra, amit már Te sem bírsz?

Nos igen.
Becsalósdi álom, hogy én vagyok az extra, a csúcs, a nonplusultra.
Ezt tömi az agyamba a vezetőség, mely szerint rám bízza az extra melókat, hiszen másra nem bízhatja.
Ezt tömi az agyamba a vezetőség, mely szerint velem képeztet ki a melóra olyan emberkéket, akik még köszönő viszonyban sem voltak köszörűgéppel.

Tényleg én vagyok az extra, a csúcs?
Akkor miért dolgozom kevesebb pénzért, mint két éve?
Két éve nem kaptam béremelést, ráadásul ez a barom-kitalálta szuperbrutto eljuttatott odáig, hogy cirka egy tizessel kevesebbet keresek ma, mint két éve.