Nem az automatikusan elérhetőekről beszélek, hanem a vezetőség által osztogatott, megkülönböztető, megtisztelőnek szánt rangról.

Nos, egyik ilyen fórumtársunk meglehetősen inaktív, mi több, írásaihoz nem lehet hozzászólni. Költői a kérdés, nem várok választ.

Mitől Közösségépítő valaki, ha már akkor sem lehetett tracsizni írásai topicjaiban, mivel nem engedélyezte a hozzászólásokat, és ő sem szólalt meg sehol, amikor és amióta a rangot megkapta?
Talán posztumusz elismerés?

Félreértés ne essék, tisztelem, kedvelem fórumtársunkat, el nem mulasztanám írásai elolvasását. Irigység sincs bennem, csak a kíváncsiság beszél belőlem.

Azt hiszem, nem fogok a topicban megszólalni. Jöhet az engem illető gyalázkodás, sárdobálás.

Ma az Interspuri kistestvérében jártam. Ő nem Inter, csak spuri. Talán megbocsájtja a kisbetűt. Ő az egyik "bót" a lakótelepen, és bár nem túl nagy az alapterület, viszonylag nagy a választék, ami a napi szükséglet ellátását illeti.

No, nagyobb a szemem, mint a szám. Halmozom a készletet, és amit lehet, azt a mélyhűtőben, "jégen" tárolok. Ha túlélem a holnapi világvégét, két hétig kitartok kaja ügyileg.

Ez a lényeg? Nem! Akkor mit beszélek én itt összevissza?
Csak nem azért, mert így tartja kedvem? Hát mán de, má mé ne?

No, bele a százas a kocsiba, mintha ez meggátolná a lopását, ha kell valakinek. Az ajtó varázsütésre nyílik, és én öntudatos vásárlóként áttolom a pillanatnyilag birtokolt kocsit a fényzáron. Én, csókolom alássan, most vásárolni fogok!
De mit?
Akciós babsólet nincs, sszameg, pedig vettem volna pár dobozzal. Akciós hosszú-, meg rövidkaraj van. Mit kezdjek vele? Fogalmam sincs, hogy milyen kaját lehet rittyenteni belőle.

Anno a magára maradt férfiember, vagy asszonyka nem maradt sokáig egyedül. Az öregasszonyok gondoskodtak róla, hogy összehozzák őket egy hasonló sorsú társsal.
Csuda tudja, én úgy gondolom, hogy hasznos intézmény volt ez az önkéntes, és bizony tolakodó szolgáltatás. Ismertek mindenkit, és legjobb tudomásuk szerint boronálták egybe az összeillő párokat. Kettecskén könnyebb az élet, mint egyedül. Megoszlanak a terhek, idővel pedig a szeretet is bekopogtat.

Hogy ez miért jutott az eszembe?

Tegnap hazatérve a kedvenc kenyérárusomtól összefutottam egy nénivel, aki a házunkban lakik. Nénit mondtam, tehát igencsak benne van a korban, ha így titulálom.
Csókolom, jó napot, pár kedves szó innen is, onnan is, a jó szó nem kerül semmibe. Aztán a néni megkérdezte, hogy be tudnék-e hozzá nézni úgy négy óra körül. Nem volt fura kérdés, hiszen szereltem már nála csöpögő vízcsapot, cseréltem villanykapcsolót, stb., természetesen szívességből. Kapásból igent mondtam.
Az már csak otthon jutott eszembe, hogy még az időpontot is meghatározta. Miért, hát nem mindegy? Nyugdíjas, én is az vagyok.
No mindegy, pár szerszámmal és pár gumitömítéssel pont négykor csöngettem. A néni sarkig tárta az ajtót, és túlzott szívélyességgel invitált a szobába. Kiszedte a kezemből a táskát, felakasztotta a fogasra. Cipő le, a néni csak tuszkolt befelé.
Khm, ez a nő meg kicsoda? Bemutatkoztunk, aztán megtudtam. A néni testvérének a lánya, özvegy, és egy pohárnyi vörösbor után azt is megtudtam, hogy az Isten is egymásnak teremtett minket. A néni mondta, csak mondta a magáét, nálam kínosabban talán csak a rokon nő érezhette magát.
Mi a franc ez? Most azonnal nyilatkozzak, hogy csak erre a nőre vártam, hogy boldoggá tegyem, és ő boldoggá tegyen?
A nő maga elé meredt, arcáról nem tudtam semmit leolvasni. Tartásából ítélve fáradtnak, megtörtnek tűnt. Mintha a sokadik elárverezésénél tartott volna, és egyiknél sem kellett senkinek.

Bevásárló központ parkolója, sok évvel ezelőtt.
Kétlovas nyitott hintó, bakján Mikulásnak öltözött férfi fogja a gyeplőt. Várja a gyerekeket, akik majd élvezik a párszáz méteres körutazást.
Talán ingyenes volt az élmény, talán nem. Ha fizetni is kellett érte, a szülők biztos csengették a lóvét, hogy magzatjuk megtapasztaljon valami meséset.
Halihó, repül a szán, Mikulás szeret minket! Ja, hogy nem szán, hanem hintó? Attól még élmény marad.

Mikulás háta görbe, bár fiatal. Vattaszakálla kicsit félrecsúszva, nem törődik vele. Időnként nagyot szusszan, vagy inkább sóhajt, ezt a száját elhagyó párafelhő mutatja a hidegben. Arcán fáradt közöny, szemében szomorúság.

Ki vagy te, Mikulás?
Csak nem egy kizsigerelt melós, akit jelmezbe öltöztetve kiküldtek a hidegbe, hogy örömet szerezz a gyerekeknek?
Aztán mondd, a te gyermekeid hogy vannak? Tudsz velük foglalkozni, játszani, ha véget ér lélekölő műszakod?
Szemedben miért látható szomorúság? Lehet, hogy gyermekeid az elvált anyánál vannak?

Jön a karácsony, és ha egész évben betettünk haragosunknak, miért lenne ez másként a szeretet ünnepén?

Ha lenne haragosom, nem is neki címezném az ajándékot, hanem gyermekének. Szúrós szemmel, káromkodva nyomnám a kezébe a csicsásan becsomagolt dobozt, és közölném vele, hogy az iránta érzett utálatom egy dolog, de a gyermeke aranyos, kedves, szeretetre méltó, és nem tehet róla, hogy ilyen szülővel verte meg az Isten. Tegye a fa alá, és élvezze gyermeke boldogságát, amikor kibontja az ajándékot, és felhőtlen örömmel játszik vele. Aztán lehajtott fejjel, megtört hangon azt mondanám még neki, hogy akár félre is tehetnénk a haragot az ünnep idejére. Utána csillogó szemmel kérném, hogy ki ne bontsa az ajándékot, legyen ez a gyermek öröme.

Hogy mi lenne a dobozban?
Dob, trombita, kereplő, fingó párna, műkaki, műhányás, műtakony...

Történt akkor, amikor még a 486-os gép menő volt, és a szakújságok interaktív CD-t mellékeltek kiadványaikhoz.

A BNV területén számítástechnikai banzáj volt. Mondom ott a helyem, méghozzá feltétel nélkül. Nem vagyok öltönyös fajta, de akkor olyan helyről mentem csodálkozni, ahol megkívánt öltözék volt. Lazításként lazábbra húztam a nyakkendőm, és kigomboltam az ingemen a legfelső gombot.

Mikor a vásár területére beléptem, ugrott rám valami mókus, és mikrofont tartva az orrom alá aziránt érdeklődött, hogy üzletszerzés miatt jöttem-e. 168 centim teljes tudatában felelősségteljesen hazudtam, miszerint felmérem a terepet, aztán ha lesz rá méltó kiállító, fajsúlyos üzletet kötök. Nincs limit, bármennyi üzletféllel szerződnék, ha érdemes.
A muki nyelt egy nagyot, és feltett még olyan kérdéseket, hogy milyen cégnek vagyok a birtokosa, mennyi vagyonnal gazdálkodom, mik a terveim, meg ilyenek.
Sejtelmes mosolyt igyekeztem arcomra varázsolni, bár lehet, hogy torz vigyor lett a dologból, úgy válaszoltam: üzleti titok.
Nem tudok többet mondani, hátat fordítottam a kérdezőnek, így nem láttam a reakcióját.

Piroska elindult a nagymamájához, hogy elvigye a kalácsot, amit anyukája sütött a nagyinak. Egy üveg bor is volt a kosárban. Igen, csak egy üveg, pedig a nagyanyónál ez csak bemelegítő lehetett volna egy nagy piáláshoz.
No, mindegy, anyu így is a testi épségét kockáztatta, mert ha apu észreveszi, hogy egy üveg bor hiányzik, akkor anyu némi testi ráhatás után zihálva veszi a levegőt, lapogatja fején a púpokat, és nehézkesen mozog.
Anyu úgy gondolta, hogy Piroska nagymamája, vagyis az ő anyukája megérdemel ennyi kockázatot.

Piroska elindult az erdőbe. Sehogy nem értette a dolgot. Ha egyszer ez a kalács, meg a bor gyógyítja meg a nagymamát, ez ad erőt neki...
Hogy van ez? Nem telik neki kajára? Csoda, hogy beteg, amikor nincs mit ennie?
Mivel jó lélek volt, elhatározta, hogy ha anyukája megöregszik, ő bizony minden héten küld neki kalácsot, meg egy üveg bort. A heti rendszeresség majd beállítja anyukája emésztését.

No, be is ért az erdőbe, ahol elébe toppant a farkas. A szabvány párbeszéd lezajlott, csak éppen a farkas nem küldte el piroskát virágot szedni.
Megjegyzendő a farkas nem tudott róla, hogy pedofil hajlamai lennének, még a szó jelentését sem ismerte. Azonban feltámadt benne a gerjedelem, Piroska sem nagyon tiltakozott, így bár nem ünnepélyesen, de megtörtént a defloreáció.

Már akkor megismerkedhettem volna veled, amikor az egyik cimborám a kezembe nyomott egy floppyt.
Nem nyert.
Indult a rendszer, villogott a kurzor. Jó, idáig rendben, de mit csináljak veled?
Unix könyv, ráfordított órák, haszontalannak ítélés.
Maradt a DOS, és a Norton Commander.

Néha kedvet kaptam, hogy elmélyedjek tudásodban, mindannyiszor elriadtam tőled.

Fene aki megette!
Ubuntu, openSUSE, egyéb leszármazottak!
Az ingyenesség egy dolog, az viszont már más, hogy konzol, terminál, meg minden ilyen görcs.
Miért nem tudtok úgy szeretni, ahogy a feleségem tette? Megmondtam, hogy mit szeretnék, és teljesítette kívánságom.
Mi a csudáért nem vagytok erre képesek?

A sokat szidott Windows akárhányas rendszerben pillanatok alatt ki tudom építeni a NET kapcsolatot. Nincs furmányos "sudo", amely ráadásul nem működik az openSUSE alatt.
No meg Adobe flash player. A Windows pillanatok alatt telepíti, míg nálad le kell tölteni, és rafkós módszerrel telepíteni.
Jó, ne magyarázkodj, tudom. Elmeséled hogyan is kell, de elkényeztetett elmém nehezményezi, hogy ez is egy külön eljárás.
Az egérkém görgőit is saját szájízed szerint kezeled, gombjaira szabott parancsokon sem tudok változtatni.

Tegnap vettem egy üveg bolognai mártást. Mellényúltam, szószt akartam venni.

Késő bánat. Isten megáldott ésszel, ezt a problémát is megoldom.
Apróra vágott hagymát párolok, pár gerezd fokhagyma is kerül bele. Beleteszek apróra vágott csípős debrecenit, talán még egy macskapöcsű paprikát is belemorzsolok. Mikor tuti kész, beleborítom a szószt, elkeverem, megrottyantom, és ha nem elég sós, kap még egy kis vegetát.

Makaróni van itthon. Már megmondtam neki, hogy mire készülök. Nem tiltakozott.

Ez sem ma volt, '69 márciusát írtuk.

Vannak, akik soha nem érezték át a szerelem mámorosan fájdalmas ízét. Szerencsés vagyok, már az oviban is szerelmes voltam.
Annuskának hívták a kislányt. Szerelmem plátói volt, mert ő egy Jancsi nevű fiúba volt szerelmes. Azóta ha Jancsi nevű emberrel hoz össze a sorsom, egy pici fájdalommal rezdül meg a lelkem.

Voltak még szerelmek, néha azt sem tudtam, hogy mi a csudáért vagyok oda azért a gebe, csámpás, ferde orrú csajért. Hja, kérem, Cupido talán tréfálkozni is szokott.

'68 ősze. Semmi különös. Traccspartik a haverokkal a két bérház közötti hatalmas udvarban. Egyikük összejött egy bögyös kis pipivel a Szárnyas utcai lakótelepen lévő, mégis szomszédos házból. Természetesen befogadtuk a lányt.
Pár nap múlva hozta a barátnőjét. Jellegtelen, szürke egérke volt, pár lépéssel távolabb állva figyelte viháncolásunkat. Hívtuk, hogy csatlakozzon, nemet intett.
Nem úgy van az! Bár aznap nem hajlott a kérésre, másnap addig dumáltam neki, míg beadta a derekát.