A kenyérke dicsérete

A kenyérke tényleg megérdemli a becézést. Ha kenyered van, mindened van. Nem ismerek jobb illatot, mint a sülő kenyérke illatát. Valami csodálatos.

Anno mi is sütöttünk itthon párszor kenyérkét. Este bekovászoltam, lányomra a "könnyebbik" feladat hárult. Korán kelt, és dagasztott, csak dagasztott. Mikor én keltem, a tészta már pihent egy kosárban, konyharuha alatt.

És eljöve a pillanat...
Sütő begyújt, hadd melegedjen.
Formázás, tepsibe vele, lányom kiváltsága volt vágásokat ejteni a tészta testén. Nyomi a sütőbe.

Idővel terjengeni kezdett a mámoros illat, és rohantunk a konyhába, hogy a sütő üvegén elemlámpával bevilágítva gyönyörködjünk a büszkén dagadó élet láttán.

Betetőzött a mámor. Kész volt a kenyérke, már ki lehetett nyitni a sütő ajtaját, ki lehetett venni a kenyérkét, vizes kézzel megsimogatni, gyönyörködni benne.

Lusta voltam főzni, így kibontottam egy sólet konzervet. Lábosba kotortam, szokásomhoz híven kevés vizet engedtem a konzervdobozba, meglötyböltem, és irány vele a lábos, egy csepp se vesszen kárba.

Khm...
Vagy a lábos túl nagy, vagy a sólet kevés.
Mindegy alágyújtottam, hadd melegedjen.

Egy gondolat bánt engemet...
Mi lenne, ha...

A gondolatot tett követte.
Bőségesen felengedtem vízzel a kaját, amúgy is sós.
Három apró macskapöcsű paprikát morzsoltam a melegedő sóletbe. Ez még nem minden, pucoltam egy öklömnyi krumplit, apró kockákra vágtam.

Felforrt, nagyon jó. Krumplit bele, de hamar!
Most kinek dirigálok? Ja, hogy magamnak? Engedelmeskedem, már kotrom is bele a krumplit.

Nem kell ebbe még valami?
Mi van itthon? Fodros nagykocka.
Miért ne? Még vizet! Na, így már cirka jó lesz. Tészta marékra, bele. Na, még egy kicsit...

Kész.
Még hűl, de megkóstoltam. Szakácsművészetem egyik remekének tartom. Ragyogóan harmonizálnak az összetevők, és eltűnt az extra sós íz.

Kakaska mesék

Tararapp, tiriripp, mondta a kakaska, és jól beleugrotta magát a folyóba.

Volt ám ottan egy cápa, méghozzá édesvizi. Hú, gyerekek, nem sok foga volt neki, talán annyi sem, mint egy kezemen az ujjam.
Favágó voltam, csak kirúgtak, mert már nem volt mivel megfogni a fejszét. No most képzeljétek el.

Mérges lett a cápa, gondolhatjátok. Szájában a kakaska, de nehezen tudta volna megrágni. A kakaska pedig már bánta, hogy butaságot csinált.
Szólt is szépen a cápához.
- Te éngem nem tudol megenni. Engedj el, és én becsületemre megtöltöm a hasad.

A cápa elengedte szépen a kakaskát, aki tartotta a szavát. Hozott egy betonmixert, a csövet a cápa szájába dugta, és ráeresztette a nyomást. Tele is lett a cápa gyomra hamarosan...

- o -

Tararapp tiriripp, ugrándozott a kakaska, mert jó kedve volt. Aztán rájött, hogy ezt már mondta, és mivel nem akarta ismételni önmagát, azt kukorította, hogy tiriripp tararapp.

Képzelt riport

Kedves hallgatóink, helyszíni közvetítést adunk. Női napozó mellől jelentkezik riporterünk. Át is adjuk neki a szót.

Tyuhú, manuskáim, nőcikéim, és kiccsákók, kisluvnyák, ilyent még nem pipáltatok. Ugrál egy csákó a nudi napozó kerítésénél, hogy lásson is valamit, ne csak a szagokat érezze.
Hoppá, hoppá, valamivel szájba verték. Kopogósan köpködi a fogait, megjegyzem nem ritmusra.

Elvonszolta potrohát a csávó, de már ténfereg is vissza. Kezében dorongot szorongat, képesnek nem túlzottan nevezhető felén mintha egy kis rosszallást látnék felfedezni. Szóval pipa, de nagyon.

Vannak ám itten bizti őröcskék is. Azért a kicsinyítő képző, mert picikék, aranyosak, és nagyon édin törölgetik könnyeiket, miközben kegyelmet kérnek a dúvadként fújó ellentől.

Győzött az igazság, lehet fellebbezni. A csákó átlépi a térdelő bizti őrcsiket, és egy rúgással forgáccsá változtatja a napozó ajtaját.

Állítólag megtörtént eset.

Egy fószer rendszeresen betért egy drogériába óvszert venni. Volt a személyzet közt egy bögyös kis szőke, utazott is rá a fószer, fűzőcskézte rendesen.

Elege volt már a szöszinek, néha sírdogált is.
Megtudta a főnöknő is a dolgot, és ravasz tervet fundált ki.

Jött a fószer újfent, látták a kirakat üvegén át.
A szöszi pálinkával öblítette ki a száját, hogy piásnak tűnjék.

Óvszer a fószernél, megvette, fűzőcske indult.
A szöszi eljátszotta a könnyűvérűt, és szinte belökdöste az ablaktalan, sötét raktárba a csábítót. Lerángatta róla a ruhát, és követelte, hogy óvszert használjanak. Ahhoz is ragaszkodott, hogy feküdjön nyugodtan a fószer hanyatt a padon, nincs taperolás.

Óvszer a helyén, manus hanyatt, de akkorra már a szöszi odébb húzódott. Átvette a helyét a nyugdíjas korú, egyébként magányos takarító néni. Alapos munkát végzett, aztán felkapta a köpenyét, és felgyújtotta a villanyt. Közölte a fószerrel, hogy erre az óvszerre a vendége volt, és odadobott neki egy százast.

Kóstolhattam volna, mégis meggátolt benne valami. De hogy is volt?

Kinyitottam a levélládámat, és már tudom, hogy a szemetet nem szabad azonnal megmarkolni, és kidobni, lehet benne fontos küldemény is.
Most például egy MATÁV-os, mit nem mondok, T-izés levelet várok, mert lemondtam a telefon vonalat, amelyet anno egy havi fizetésem árán vásároltam meg. Más téma, talán erről is írni fogok.

Aha, egy boríték. Lássuk. Bélyeg nyemám, viszont virít pirossal a feladó, mely szerint MIRAGE-DEPO Kft a küldő. Szintén pirossal virít, hogy FONTOS INFORMÁCIÓ.

Általában szemétben végzi az ilyen küldemény, de elvarázsolt hangulatban lévén magamhoz vettem, és otthon egy pohár paradicsomlé társaságában felvágtam a boríték tetejét.
Jé, egy SZEMÉLYES MEGHÍVÓ.
Majdnem könnybe lábadt a szemem, hiszen van még valaki, vannak valakik, van cég, van Kft, aki(k), amely gondol rám, törődik velem bús magányomban.
Na nézzük.
Kávé kóstolás, új termék, és ha elmegyek a termékismertetőre a Harmat utca 129-ben található Hotel Seni Stúdiumba, megízlelhetem a csodát. Ez még nem minden, tutkó ajándék egy kis kávé otthonra, és hogy meg is tudjam főzni, egy kávéfőzőt is kapok.
Jól hangzik, olvassunk tovább.
Regisztrálni kell időpontra, három személyt vihetek magammal. Ha regisztrálok, elég befizetnem a belépődíj felét, így megúszom 250 pénzből a dolgot. Ha nem regisztrálok, nem biztos, hogy bejutok, ráadásul 500 a beugró.
A regisztráció telefonhívással történik, SMS nem ér.

Ma leszólított egy kódis. A szokásos hablaty, nincs kaja, udvarlás bőszen.

Belemarkoltam a zsebemben lévő apróba, és a kezébe nyomtam vagyonkám elenyésző töredékét.
Anno filléreket jelentett az apró, ma már a kétszázas is az. Volt a markomban kétszázas is, tudom. Összességében valahol négyszáz és ezer Forint közötti összeget adóztam a szegénység oltárán. Tettem ezt tiszta szívvel, gondolván szerény vacsorát biztosítok egy szerencsétlen, lecsúszott embernek.

Ami következett, arra nem számítottam.
Ahogy megkapta a pénzt a fószer, már nem is léteztem számára. Köszönöm semmi, unottan bámulta az érméket. Selejtezett. Két darab ötforintost elhajított, a többit zsebre vágta, és elment.

Megdöbbenten álltam, és ha valaki kérdezett volna valamit, biztos nem tudok válaszolni. Öklömnyi csomó volt a torkomban. Nem tudom megfogalmazni, hogy mit éreztem. Mintha fájtam volna tetőtől talpig, de nem fizikai fájdalommal.
Talán a lélek fájdalma volt.

Nem horgászom, de ez nem jelenti azt, hogy nem szórakoztat a dolog.

Ül a pecás méla csendben, meredt szemmel lesi az úszót. Néha csalódottság, néha remény látszik az arcán.
Hoppá, megrezdül az úszó. Most kóstolgatja a hal a csalit. A pecás izmai görcsbe rándulnak, nyakán az erek kidagadnak. Ekkor egy aljas fráter kavicsot dob a vízbe, ami ugyan hullámokat gerjeszt, de az úszó megnyugszik.
Nem én követtem el, de láttam már ilyent.

Olyan is volt, hogy küszködött a pecás, húzott, eresztett, a fene se tudja hogy hívják a zsinór feszítését, engedését. Ha tudta, serényen csévélte fel a zsinórt, szemeiben lázas öröm, fanatikus hit. Végül kifogott egy mocskos bakancsot...

- o -

Volt pár olyan írásom kedvenc játszóteremen, amelyeket talán átültetek személyes blogomba. Ha nem küldtök el a csudába, akkor elképzelhető, hogy lesz folytatás.

A CB* udvarban jártam, egészségügyi sétának is megfelel. Erős buszmegállónyira van, nem gond egyelőre.
Betértem az áruházba, hogy vegyek pár dolgot, amire szükségem van. Fizettem, eksün vége.

Mit mondjak, elég sivár a környezet, meg sem közelíti a F*mily-Center hangulatát. Viszont lehet rácsodálkozni egy boltocska kirakatában szebbnél szebb órákra, és ha ott járok, meg is teszem. Az eladó hölgy nagyon kedves, és khm... csinos! Csak szemtelenül fiatal. Na mindegy, beszélgettünk pár mosolygós szót, és készséggel elmondta, hogy a P*lice órák úgy húsznál kezdődnek. Szerintem mindkettőnknek jobb napja lett, hogy találkoztunk. Burkoltan udvaroltam, és ez tetszett neki, mint ahogy nekem is, hogy örömöt okoztam számára.
Van még valami GSM is, annak is mustrálgatom a kirakatát, ha ott járok. Semmi nem csábít, de a férfiak már csak ilyenek.

Az üvegajtó szárnyai készségesen tárultak ki előttem. Végeztél? Köszönjük, hogy itt voltál, menj békével.
Kiléptem, pár lépés után cigi elő, rágyújtottam.

Szeretem őt, számomra ez a zene, nem a tuc-tuc, bár mindenevő vagyok.

Alanis Morissette - Ironic

Ez a verzió volt az, amelyet legelőször láttam. Azonnal kedvencemmé vált.

Aztán megjelent a "dedós verzió". Hatalmas élmény volt.

Végül ez.