Eltelt tíz év. Nesztelen, azt viszont nem mondhatom, hogy nyomtalan. No, de nem az a lényeg, hogy mi történt közben, hanem az, hogy a személyimen olvasható lejárati dátum azt mondta, hogy ideje felkeresni az okmányirodát.
Megtettem. Másfél óra türelem, 1.500 Forint, lakcímkártya, és már intézte is a hölgy, hogy új személyiségem legyen.
- Ha készen lesz, majd SMS-ben értesítjük.
Tegnap megjött az értesítő, ma be is mentem érte. Aláírtam, átvettem, betűztem az okmánytartómba. A régit is megkaptam emlékbe, csak éppen kilukasztotta a hölgy érvénytelenítési szándékkal.

De jó nekem, túl vagyok egy vegzatúrán, márpedig utálom az ilyen jellegű ügyintézéseket.
Újabb tíz év, amikor a kutya se fogja tőlem kérni az okmányt.

Vén vagyok, akár a Föld.
Pontosítva 23-án leszek 62, azaz hatvankét éves. Már csak egyszer kell bevánszorognom az okmányirodába. Akkor pedig olyan személyes azonnalisági papírt kapok, amelyen az fog szerepelni, hogy érvényes a visszavonásig.
Szép perc lesz.
Egyrészt megnyugtató, hiszen halálomig... mit halálomig, soha többé nem kell már okmányirodába mennem. Másrészt humoros, hiszen burkoltan benne van a dologban, hogy na, öreg, veled végeztünk, és ha jónak látod, pusztulj meg békével.

Egymás segítését nem az emberek találták ki. Az állatvilágban akad bőven példa rá.

Az én kedvenc párosom a mézmadár (avagy mézkalauz,) és a méhészborz.

A képek forrása itt található.

A mézmadár éhes, de egyedül képtelen behatolni a vadméhek fészkébe. Márpedig ő enni szeretne.
A csuda tudja, hogy mikor jött rá az őse, és hogy ivódott az utódok tudatába, miszerint ilyenkor a méhészborznak kell szólni, majd ő elvégzi a munka nehezét.

A lényeg az, hogy a madárka kiszúrja a finomságot. Hmmm, fincsi lépesméz, fincsi méhlárvákkal fűszerezve. Kár, hogy sokan védik. Uccu neki, keres egy méhészborzot, és addig macerálja, ameddig a partner el nem kezdi követni.

Most éppen a CBA-ban jártam. Nagyon ráérek, a bevásárló kocsira támaszkodva ráérősen araszoltam.
Hopp, ez az ember meg miért néz? Nem feltűnően teszi, de többször rám sandít, aztán másik gondolasorba tolja a kocsit.

Eszembe jutott, hogy a civil ruhás vagyonőrök kosarában vagy nincs semmi, vagy csak olyan, ami nem romlandó.
Megvagy választott "áldozatom"! Játsszunk egy kicsit.
Épp a konzervrészlegnél jártam. Zöldbabfőzelék pörkölttel, jöhet. El fog fogyni. Hogy az anyád, de magasan vagy...
- Jó napot kívánok, Ön magasabb nálam, leszedné nekem azt a konzervet? Köszönöm szépen.

Hol vagy, cimbora? Nocsak, épp a piákkal barátkozik.
Lassan, közömbös pofával eltolom mellette a kosaram, de észrevehetően belesandítok az övébe. Mozdul a manus, határozott indulattal löki a kosarát új irányba.
Még maradok, de idő múltán irány a vadászat.

Pár kanyar után megvan szegény áldozatom.
Közömbösen tolom el mellette a kosaram, de nem kapkodva, szinte kínosan lassan. Ugyan a borotválkozás ceremóniájához tartozik, de megengedem magamnak, és félhangosan dúdolom a "boci boci tarka" világslágert.

Az egyik reggel kezdődik, amikor felkelek. Már rutinom van benne, majdnem két év alatt úgy alakult, hogy fél nyolc körül, de inkább kicsivel utána nyiladozik az értelmem. A nyolc órás híreket már reggeli közben kukkolom az M1 adásában.

Ezt érdekesnek találom. Egész életemben későn feküdtem, ha időm engedte, éjfél után is kukorékoltam. Logikus, hogy későn keltem, mondjuk úgy, hogy a déli híradó már ébren talált.
Nem értem. Vajon mi ösztökél, hogy este fél tíz körül nyugovóra térjek? Talán csak most találtam meg azt a ritmust, amelyre a szervezetemnek szüksége van?
Végtére is jól van ez így. Ha jó film, vagy érdekes K1, MMA brunszt, vagy mostanában ugye női foci borzolja az érdeklődésem, akkor persze ébren maradok, hiszen számomra már nincs muszáj, a koránkelést meghagyom az aktív dolgozóknak, és bizony ha egyik oldalamról a másikra fordulva meglesem az órám, amely három-négy órát mutat, akkor becs' szó, sajnálattal gondolok rájuk. Szóval a nem mindennapos fennmaradások után is automatikusan vigyázzba áll a szervezetem reggel nyolc előtt. Kicsit kornyadozom, de egy üdítő délutáni szunyóka helyrezökkent.

Mármint egy titulusba.

Itt egy hír, kettős gyilkosságról tudósít. Egy 21 éves ember(?) tavaly októberben megölte édesanyját és nagyanyját.
Más portálokon is olvasható, a híradók is közölték, gondolom, a sajtó is foglalkozott vele.

"...két szakértői vélemény is azt állapította meg, hogy pillanatnyi elmezavar hatására ölt."
Mármint a tettes.
Engedtessék meg nekem, hogy hangsúlyozzam, szakértőkről van szó.
"Az Egészségügyi Tudományos Tanács elkészítette a harmadik szakvéleményt, amely beszámíthatónak találta a férfit..."

Hogy működik ez a szakértősdi? Akinek nagyobb lapja van, az nyer? Vagy aki felsőbbrendű?

Tényleg nem értem.
Aki tévesen diagnosztizál, az milyen alapon nevezhető szakértőnek? Egy ember sorsáról dönt, aki tőle függően, tette okán felmentést, vagy akár életfogytiglani fegyházat is kaphat.

Egy asszonyka nekem szegezett egy kérdést, amelyre nem tudok jó szívvel válaszolni.
Felajánlottam neki, hogy teret kap a blogomban, ahol feltételezhetően lesz (jó)néhány hozzászólás, amelyekből leszűrheti a tanulságot. Elfogadta, mi több, kérte a publicitást.

A(z álneves) szereplők:
Asszonyka
Ákos, az asszonyka élettársa
Dani, Ákos fia
Robi, az asszonyka fia
Juli néni, Ákos anyukája, Dani nagymamája

Innen kezdve az asszonyka beszél.

Miért van az, hogy egy pasi jobban hisz saját gyereke elmondásának, mint a nőnek, akivel együtt él, és aki szintén saját gyereket nevel? (És persze ezáltal működik az aknamunka, a gyerek jól össze is ugrasztja a két felnőttet, és akár szakítást is elér.)

A történet lényege a következő: Danika nem először játssza el azt a történetet, hogy panaszkodik apucinak, hogy én csak bántani tudom, szerinte másféle kapcsolat nincs köztünk.
Tudni kell, hogy rendszeresen leültem (ahogy eddig is bármilyen témában) mostanság beszélgetni a gyerekekkel a chathasználat íratlan szabályairól, a tanulás fontosságáról, a gyerekek szülőhöz való kapcsolatának fontosságáról. Szerintem egyik téma sem kiosztó jellegű, mint ahogy azt Ákos gondolja.

Megkaptam a szép új Maestro bankkártyám. Ezen már chip van, így elméletileg biztonságosabb, mint az elődje. Van ám rajta még valami. Egy parányi rádióadó, amelynek segítségével "érintőlegesen" fizethetek az arra alkalmas terminálokon.
PayPass a kis aranyos.

Első lélegzetvétellel örülök neki, hiszen nem taperolja majd a kártyám a pénztáros, nem kell szúrósan néznem, ha zavart mosollyal másodszor is le akarja húzni mondván, hogy az első nem volt sikeres.
Úri gesztussal, kecses mozdulattal majd oda libbentem én magam a kártyám a leolvasóhoz, csippantás, kész vagyunk. 5.000 forintnyi számla alatt még PIN-kód se kell. Köszönöm, csókolom, mehetek dolgomra.

Na ja. Ám egy kicsit körülnéztem a NET-en, és lelohadt az örömöm.
Azt nem hiszem, hogy elveszíteném a kártyát, de ha igen, akkor PIN-kód ide, vagy oda, mire hiányolnám, valami jótét lélek ötezres értéken belüli vásárlásokkal rendesen megcsapolhatja a számlámat. Ezt idáig is tudtam.
Azt azonban csak sejtettem, hogy okos emberek céleszközökkel még a zsebemben lapuló kártyám is meg tudják csapolni.
Hova rakjam? A cipőmbe? Mondjuk a mellem magasságában lévő zsebben hordom, amit nehéz lenne úgy megközelíteni valami buzerátorral, hogy ne vegyem észre.
De mégis, mi a frászt tehetek?
Mondjuk a NET-en látott módszert követve alufóliával védhetem a kártyám. Nos igen, ez is egy módszer.

Magatartás: 5
Szorgalom: 5
Irodalom: 5
Nyelvtan: 4
Angol: 5
Történelem: 4
Matematika: 4
Földrajz: 4
Biológia: 4
Fizika: 5
Kémia: 4
Testnevelés: 5
Rajz: 5
Ének: 5
Technika: 5
Életvitel: 5
Média: 5

Ez nem az én nyolcadikos bizonyítványom, hanem az unokámé. Ettől még dicsekedhetek vele, hiszen ha én nem vagyok, akkor ő sem lenne.

Az egész kupacból számomra a legszimpatikusabb jegy az életvitelre adott ötös.
Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. Seneca bizton tudta, hogy mit mond. Unokám pedig bizton tudja, hogy miként élje, alakítsa életét. Édesanyja szelíd szigorral terelgeti a rögös ösvényen, hiszen én is így tettem ővele. Nem rombolunk, építünk, de a vadhajtásoknak nincs kegyelem.
A nagyszülők pedig bölcsen hallgatnak, nem szólnak bele a nevelésbe. Így van ez jól.

Vannak ugye a futómadarak. No most ha madarak, és szárnyuk van, akkor miért nem repülnek?
A válasz egyszerű. Szárnyuk már nem alkalmas rá. Egy kis felsorolás.

Nandu
Strucc
Emu
Kazuár
Kiwi
Futómadár
Indiai futómadár
Vörös futómadár
Vörösfejű futómadár
Elnézést, ha valakit kihagytam.

Évek óta szolgál egy Timestar quartz (kvarc) karóra.

Ilyen, de mégsem ilyen, szóval ez hasonlít hozzá leginkább. Az enyém fekete számlapos, a mutatói fehérek, és nem hegyesek, hanem szögletesek, a másodperc mutató vékonyka, és piros. Számok nincsenek rajta, csak "határkövek". Más felirattal sem szolgál, csak a márkajelzéssel. No meg a csat sem stimmel.

Évek óta szolgál, ahogy mondtam, de egyénisége van. Pillanatnyilag a hűtőben dagonyázik a rohadék, és bizonyára rajtam röhög. Egyszerűen nem hajlandó elviselni a forróságot, hőségben leáll.

Beteszem, kiveszem, és most nem szexről van szó.

Nos igen. Nem az első eset, hogy megtagadja a szolgálatot, de csak most jöttem rá a hisztijére.
Hogy az anyád csája, eddig is nyáron hagytál cserben! Mész a hűvösre!
Tiltakozás nyemám, egyébként sem érdekelt volna. Beraktam a hűtőbe.