Bevezető
Nemrég írtam egy szösszenetet a Xiaomi TV S Pro 65"-ról, amelyet mint a nappali fő TV-jeként használok, de nagyon motoszkált bennem, hogy a korábbi, kicsit koros Philips 24"-os (Philips 246E9) monitoromat (8 év után szintén) érdemes lenne lecserélni, ha már a TV-t is cseréltem ennyi idő után és akkor végre a kijelzők most már remélhetőleg ismét 8 évig rendben lesznek. 
Hirdetés
Miért érett meg a cserére? Nagyon szerettem a Philips monitoromat is, de van azért pár hibája.
Egyrészt "szőrösek" a betűk/karakterek, másrészt nem vagyok bántóan magas a 173 cm-emmel, de így is lefelé kell nézni, valamint 6 bit+FRC kijelzőpanel van benne, ami felett már azért eljárt az idő, ma már a 8 bit eléggé alap, de inkább a 8 bit + FRC (10 bit) kezd már általánossá válni.

Színmélység és színtér-lefedettség:
A színmélység (hány bit-es a panel): egy kék égről készült fotó pl. sávosodik, képhibákat produkál, mert a köztes árnyalatokat nem tudja megjeleníteni a kijelző. Ez összességében minden kijelzőnél fontos szempont, ezért a 6 bit + FRC helyett a 8 bit + FRC jelentős előrelépés.
A szintér: a monitoroknak a színtérlefedettsége jobb (sRGB színtérben a Philips 129%, a Xiaomi A Pro becslés szerint 120-125% lehet), szóval a legmélyebb árnyalatokat már nem képes megjeleníteni pontosan, a nagyon élénk piros, kevésbé élénk lesz. Ezért profi grafikai munkára nem a legjobb egy TV (legalábbis ez a Xiaomi biztosan), de szerencsére ritkán kell fotókat szerkesztenem és nyomtatásra még ritkábban kell dolgoznom, ahol kiemelten fontos a színpontosság.
Először 32"-os TV-ket nézegettem, méretben azok jobban illenének a monitoros használathoz, de sajnos ezek csak FullHD felbontásúak, ezzel nem lettem volna beljebb (PPI-ben sokkal rosszabb lenne mint a korábbi monitor), szóval a ma kapható TV-k közül a 43" az a legkisebb méret, jó áron, ami előrelépésnek tekinthető, több szempontból (felbontás, színmélység, óriási munkaterület, stb.). Ebből is a Xiaomi volt a szolgáltatónál választható TV-k közül a legjobb ár/érték arányú (készülékkedvezménnyel), így erre esett a választás.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!



