Hirdetés

A lomizás szépségei

Frász tudja, hogy mikor vettem baráti áron két fotelt, talán tavaly nyár végén, vagy ősszel. A régi páros meg foglalta a helyet, ugyanis nem minden nap van lomtalanítás. Felkínáltam őket ajándékba kárpitosoknak, mondván a váz tökéletes. Épp hogy el nem küldtek a p*csába, mivel nem voltam hajlandó a műhelyükbe szállítani. No persze, az "újakat" 8 ezerért hozta haza a fuvaros, holott a két fotel 2 ezerbe került. Még én fizessek, hogy ajándékozhassak? Menjenek az anyjukba.

Mit csináljak, mit csináljak a régi fotelekkel? Úgy döntöttem, szétszedem őket, és laponként viszem le a konténerbe. Ahogy azt Vakegérke elképzelte. Az egyik rögzítő csavar megforgott, sehogy nem tudtam lekínlódni róla az anyát. A másik fotellel már nem is kísérleteztem.

Egy novemberi reggelen épp a szeméttároló ajtajában volt két manus, megkérdeztem tőlük, hogy ilyenkor mi van. Azt mondták, hogy a kukások csak (jó nagy) jatt fejében viszik el a foteleket. (Már megint csak menjenek az anyjukba.) No de ne aggódjak, 1-2 hét múlva lomtalanítás, akkor megszabadulhatok tőlük. Azóta sem tudom, hogy ezt jó szívvel mondták, vagy hülyítettek. A levélládában mindig ott az értesítő, ha "akció" van, de ilyent hiába vártam. Idáig.

Survivor 3

Két évad készült magyar szereplőkkel, még 2003 körül. Itt a harmadik, január 31-ig lehet jelentkezni játékosnak.

Rátermett, kalandvágyó nőknek és férfiaknak nomád körülmények között kell kitartani a végsőkig egy egzotikus, szinte érintetlen trópusi szigeten. Küzdelmüket számtalan kihívás – fizikai és taktikai egyaránt - könnyíti vagy épp nehezíti, egészen az utolsó összecsapásig, amely során kiderül ki az igazi túlélő, vagyis a győztes.
Ennek persze két óriási tétje is van, a túlélés, valamint a 20 millió forintos nyeremény.
Forrás és hivatalos oldal.

Ezt is jól kitárgyaljuk. :-)

Már tuti, hogy 28-án indul a viháncolás. Megtekinthetők a játékosok, mi több, itt részletesebben.
Képek a versengés helyszínéről.

NyalóVilág: a kilencedik kolonc - VV9 - ValóVilág 9

Folytatódik a sorozat.

Naná, hogy kitárgyaljuk.

No, másfél év után megmozdult valami. Aki jelentkezni akar, itt megteheti.
A fődíj immáron 36 millió Forint.

A műsorvezetők Nádai (VV) Anikó és Puskás Peti lesznek.

2018, szeptember: A legfrissebb Információ szerint novemberben indul a banzáj, bár pontos dátum még nincs.

65

Időnként számvetést készítek. Egyre ritkábban. A gyerekek már rég kirepültek, feleségem magamra hagyott, egyedül vagyok. Már elmúltak azok az idők, amikor újév alkalmával eltöprengtem a múlton, elterveztem a jövőt. Már nem érdekel, hogy milyen nap van, mennyi az idő, nincsenek hétköznapi kötelezettségeim.

Öt éve vagyok nyugdíjas, és eljött az idő, amikor már nem kell fizetnem, ha országon belül utazni akarok. Van még két darab BKV jegyem, elteszem emlékbe.

Ki itt a legvénebb?
Meglepne, ha aktívként nem én lennék, bár vannak olyan fórumtársak, akik a korosztályomba tartoznak. Jól érzem magam köztetek, és addig maradok, míg az egészségem, és az Úr engedi.

Vettem egy üveg Metaxát, meg egy Troya szivart. Nem tudom, hogy jól választottam-e, nincs nagy rutinom a pia, szivar kiválasztásában. Tény, hogy kinyitom az üveget, öntök a konyakból egy gusztusos pohárkába, magamba locsolom, aztán hátradőlök, és rápöfékelek a szivarra. Nézem a bodorodó füstöt, és eltöprengek múlton, jelenen. A jövő pillanatnyilag nem érdekel.

Neveletlenség

Zötyög a busz. Unottan bámészkodó emberek, egy kismama babakocsival, amelyben egy apróság gügyög. A nő megnyomja a leszállást jelző gombot, aztán ráförmed a közelében álló srácra.
- Vigye le a babakocsit!
Reakció nincs, így a nő magából kikelve szinte sikít.
- Magához beszélek! Vigye le a babakocsit!
Már van reakció. A srác a nő felé fordul, és röviden csak ennyit mond.
- Nem viszem.
Több se kell az unatkozó utasoknak, elkezdik szapulni a srácot. A busz közben a megállóhoz ér, az ajtaja kinyílik, és egy önkéntes leviszi a babakocsit. A nő is leszáll, meg sem köszöni a segítséget, csak rámarkol a babakocsi fogantyújára, és elvonul. Az önkéntes visszatér, és szemrehányóan néz a srácra, aki nem reagál az őt ért verbális sérelmekre.

A velem szemben ülő középkorú nő nekem címzett egy mondatot.
- Most mondja, milyen neveletlen fiatalok vannak...
Nem kellett volna mondanom semmit, de nem bírtam ki. Felhívtam a nő figyelmét arra, hogy a kismama nem kért, hanem parancsolt, és...
Ez egy ráförmedős nap volt. A nő rám meredt, és ítélkezett.
- Tudhattam volna! Hosszú a haja, maga se különb!

A szarka és a gaz

Szeretem az állatokat, no meg a növényeket is.

Állatot tartottam. Nem egy, nem két papagáj, egérke múlt ki nálam végelgyengülésben. Kaptak tisztességes temetést, béke poraikra. Mivel még magammal sem vagyok képes kielégítően törődni, már nincs a lakásomban semmilyen állatka, amely hangot ad. Kivétel azért akad, ha betéved egy légy, darázs, egyszer még imádkozó sáska is tiszteletét tette nálam. Az ilyenekre poharat borítok, alácsúsztatok egy kartonlapot, kiviszem az erkélyre, és jó utat kívánva szabadon engedem őket.

Növényeket nem tartottam, most is csak egy örökzöld van az erkélyládában. Még a feleségem ültette, csak ezért gondozom. Nemes egyszerűséggel gaznak hívom.

Történt a múlt héten, hogy az egyik reggelen egy szarka röppent az erkély korlátjára. Határozottan szép madár.

Haza csak egy van

Anno egy kollégám büszkén mondta, hogy a nővére szigorúan fogja a gyereket. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a nővére Svédországban élt, élettársát már ott ismerte meg.
No, szóval valamit rosszalkodott a gyerek, mire az anyja nyakon vágta, és a következő kijelentésre ragadtatta magát.
- Te nem leszel olyan hülye, mint ezek a svédek.
Kollégám látta érzelmemet az arcomon, és addig macerált, provokált, amíg hangot is adtam neki. Elmondtam, hogy szerintem barbár dolog a kenyeret adó kézbe harapni, és lehülyézni azokat, akik a könnyű élet lehetőségét megadták neki.
Kollégám puffogva mondta, hogy a nővére magyar...
Itt közbevágtam, és feltettem a kérdést: akkor miért nem Magyarországon él?
Jött a sablonduma. Sokkal jobb dolga van, már ezért érdemes volt kimenni.

- o -

A hír.
Hírül adta az M1 TV, hogy Svédországból vissza akarnak települni a magyarok. Hogy ez százalékos arányban, vagy számszerűen mit jelent, arról nem volt szó. Vissza akarnak jönni dolgozni, tanulni, nyugdíjasnak, kortól függően.

Farm

Bár a NyalóVilág 8 meg lett ígérve, nem lett belőle semmi. Kapunk helyette mást.

Való Világ 8 helyett egy farmot mutat az RTL Klub

Jó poénnak tűnik, és ha lesz kivel, ezt is kidumáljuk. A sorozat indulásáig igyekszem összeszedni, közzé tenni a híreket, történéseket.

Hivatalos oldal
Rajta, kalandvágyók, már lehet játékosnak jelentkezni. A fődíj 20.000.000, azaz húszmillió Forint.

2016.02.16.
"Aki eddig nem vágta bele a fejszéjét a jelentkezésbe, már ne is tegye, a Nagy Farmerkeresésnek ez a szakasza ugyanis véget ért. Tavasszal végre kiderül, kik költözhetnek be a múltszázad eleji tanyára, hogy a felmenőikhez hasonlóan közelebb kerüljenek a természethez és persze a 20 millió forintnyi nyereményhez".
Forrás

Szösszenet

Mi a különbség a férfi és a nő között? Nagyon egyszerű, vagy talán mégsem?

A férfi egyszerűen megkíván, szeret, tiszta szívéből, megkérdőjelezhetetlenül.
A nő szeret, de mindig is érdekli, hogy miért, folyamatosan kételkedve nemcsak önmaga érzéseiben, hanem az őt szerető lény érzéseiben is.
A férfi nyíltan közli, érezteti kívánalmát, szeretetét.
A nő játszik, flörtölget, kóstolgat, míg el nem dönti, tényleg felér-e a férfi odáig, hogy odaadja magát neki.

Irigylem a férfiakat, nem kérdeznek, nem kételkednek, elvesznek, adnak gondolkodás nélkül és ha megszeretnek, akár örökké szólhat szeretetük, ragaszkodásuk.
Igen, mi nők rontjuk el, hogy bizonyságot várunk a nyilvánvalóra, hogy szerethetőek vagyunk és nem a tökéletességre törekvés miatt vagyunk kívánatosak és szerethetőek, hanem a belső kisugárzásunk adhat erőt egy kapcsolathoz. Félreértés ne essék, egy nő is szeret, halálosan szeret, de elszáll a lila köd és várjuk a csodát, ami mindig is ott van előttünk, mégsem látjuk. Az állandó hódításra várunk, holott a férfi egyszer meghódított, hát örül és meghódítottnak tekint és a meghódítást örökre szólónak gondolja. A férfi csak érintésre vágyik, hogy érezze a bőr illatát, finomságát, kalandozzon a testen, de a nőnek hangulat kell, varázslat, zene, gyertyafény.

Mint a szarvasbikák

Mikor eljön az ideje, a szarvasbikák megküzdenek a nőstényért, a párosodás jogáért. Természetes ösztön, senki nem kárhoztatja őket érte, hiszen állatok.

Épp ma voltam tanúja egy beszélgetésnek, melyben azt fejtegette a főhős, hogy valakit csúnyán megvert egy csaj miatt. Na nem azért, hogy megvédje, vagy valamilyen hasonló hőstett okán. Annyi volt a kiváltó ok, hogy a csaj az övé, és kész, más még rá sem nézhet. Az is kiderült a beszélgetésből, hogy a férfiasság ezen megnyilvánulása kedvére volt a csajnak, vigyorogva nézte a vesztes meghátrálását, holott a tettlegesség előtt vele járt.

Anno elém állt egy hasonló beállítottságú legény, hogy most aztán megverekszünk, mert ő bizony szemet vetett a kedvesemre. Mosolyogva mondtam neki, hogy birtoklási vágyból nőért nem verekszem. Akkor ő elveszi, mondta fölényesen. Vedd, ha tudod, csak ennyi volt a válaszom.
Ami azt illeti, nem voltam félős, judo-ztam, önvédelmet is tanultam, nálam nagyobb srácokat is derékba tudtam volna törni. De minek? Ha a lánynak én kellek, másnak esélye sincs. Ha meg nem, akkor jobb, ha idejében megtudom.
Én kellettem, a vetélytársak meg belátták, hogy egy lánynak is lehet saját akarata.