Egy frekventált kórháznál dolgoztam. Öten voltunk sofőrök, és az udvaron lévő különálló épületecskét bitoroltuk, mint tartózkodót, öltözőt, még zuhanyozónk is volt. Ideális állapot.
Ha fuvarba menvén kint hagytam a fizetésem az asztalon, nem lopta el senki.
A nagy öltözőkben annál inkább dívott ez a nemes szokás. Irigyeltek is minket, sokan akartak hozzánk "költözni", de vagy mindenki, vagy senki alapon fityiszt mutattunk nekik. Nincs hely, passz.

Valamely jóakarónk elintézte, hogy nálunk is fertőtlenítsenek. Nem örültünk neki.
Jött is a puttonyos manus, nyomta a löttyöt mindenhova. Másnap nyitom az ajtót, és majdnem fellökött egy menekülő svábbogár. Belépve hullák sokasága fogadott.

Nagytakarítás, mindenki részt vett benne. Ám egyik társam lefényképezte a csatateret, és a halomba söpört áldozatokat is.
A fényképeket kiraktuk a faliújságra, miszerint ilyen állapotok uralkodnak nálunk. Eredményes volt. Többé senki sem akart hozzánk költözni.

Derékszögben állt a részeg az utcán. A lábai függőleges, a törzse vizszintes pozícióban, kezeivel egy lámpavasba kapaszkodott. Böffentett egyet, ezen jót nevetett. Aztán szellentett egyet, ezen már röhögött.
Az emberek elég szép ívben kerülgették. Ezt látva fokozódott a jókedve, és láthatóan erőltette úgy a böfögést, mint a szellentést.

Kajakra erőlködött, aztán böffentett is, csak éppen cseppfolyósat. Kiköpte, aztán erőlködött tovább. Szellentenie is sikerült, a hanghatást nevezhetjük rottyanásnak is.
Kétségbe esetten nézett körül, és rázta egyik lábát a másik után. Eredmény nem volt, valószínűleg gumis alsógatya volt rajta. Egyáltalán nem volt már vidám a koma, sőt...

Kinézte magának a pár lépésre lévő bokrot, aztán elengedte a lámpavasat és meglódult. A derékszög maradt, így viszonylag hamar felbucskázott.
Jó helyen, el is gurult a bokorig, aholis álomba szenderült.

Fiktív nevek, ezek jutottak eszembe.

- Háháhá...
- Nem jó! Sátáni kacaj kell!
- Hááááááááááhááááááááááááhááááááááááá! Mézeskalácsból építgetem házam, mert jön Jancsi és Juliska, és én fel fogom falni őket! Zabálhatnak, jól meghíznak, és akkor kemencébe vetem őket!
- Ácsi! Nem Jancsi és Juliska, hanem Krisztián és Barnabás.
- A mese nem így szól!
- Ezt én írom, tehát fura páros jön, igaz, Barnabás biszexuális. Melegek, könnyebb lesz megsütni őket, nem?
- De.
- Hát akkor? Ne reklamálj, csak tedd, amit mondok.
- Egy vagyon volt a rengeteg mézeskalács, amelyből építettem a házat!
- Ne nyafogj, én írlak Téged is, és én írom azt is, hogy telik mézeskalács vásárlásra!
- OK, főnök, de megéri? Felhizlalom ezt a két girnyót, közben kizabálnak a vagyonomból.
- Lehet, hogy igazad van...

- Eltévedtünk, Krisztián.
- Hát tényleg el, Barnabás, kedvesem.
- Megéheztem, Krisztián, és fáradt is vagyok.
- Én is, Barnabás, kedvesem.
- De nézd, mit látok...
- Mit?
- Ezt kérdezem. Ennyire nem látsz Te sem? Akkor tapogassuk ki.
- Ez ragadós. És édes. Te, ez nem a vasorrú bába mézeskalács háza?
- Az lesz. Még jó, hogy olvastuk a mesét. Még jobb, hogy vettünk a hentesnél húst abból a pénzből, amit kajakra lejmoltunk a buszon.

Volt egy kollégám. Pökhendi, akarnok, bemószerolt bárkit, ha ebből hasznot vélt húzni.
Gyenge pontja a gyomra, amolyan zabagép volt. Összesúgtunk. Megtréfáljuk? Hát persze! Meg is volt a terv.

Páncél gyomrom van. Bármit ehetek, nem probléma, csak romlott ne legyen, az nekem is megárt.
Ettem jó étvággyal a sült húst kenyérrel, hozzá kovászos uborkát harapdáltam. Ittam hozzá a tejet, hiszen szeretem, és mivel vetem pár féllitykóst, volt is. Jól esett, de tényleg. Még rá is játszottam.

A kolléga megkérdezte: hogyan lehet ezt egyszerre? Mondom úgy, hogy harapsz a kenyérből, aztán a sült húsból, utána meg a koviubiból. Aztán leöblíted a tejcsivel. Rázta bőszen a fejét, hogy ezt nem lehet. Láthatta, hogy lehet, mégis duzzogott.
Gyere, egyél velem, mondtam neki. Volt elég kaja, ő meg ugye beles, nem tudott ellenállni. Öntöttem a bögréjébe tejet, tukmáltam belé a kaját, koviubi bőven. Tetszett neki, szinte kizabált a vagyonomból. Hát persze, ingyé kaja a legjobb, ugyebár.

Nemrég még Petike voltam, de jól megkamaszodtam, már Péter vagyok, úgy bizony!
Már azt is tudom, hogy mi van a csajok szoknyája alatt, és mire való.
Csak az a baj, hogy elküldenek a francba.
Olyan jó lenne megcsípni egyet, és jól meg... megdönteni, de nem lehet.
Van egy ötletem!

Újsághír: K. Péter kisfüttyfürüttyi lakos a mai napon 9 óra 27 perckor előre megfontolt szándékkal, önkezével vetett véget nemi vágyának.

No, uramöcsém, ugorgyá mán le a vonatrul, ha vélem akarsz gyünni. Úgy ni. Mán ne ugrájjá, még rám fröcskölöd a tehéntrottyot.
Írta apád, hogy vigyázzak véled, mer gonosz vagyol, ez láccik a vigyorodon is.
Mennyünk a gazon körösztül, ne gyalogójjunk mán sokat.
Most min mérgelődöl? Nem én zavartalak a csalánba, te siettél előre, penig én ismerem az utat. No, meg is érkeztünk.
Annyuk, hozzad asztat az étket, nyápicka ez a legény.
No mi van, mán az erőspaprikát se bírod? Gyönge béled van néked. Ne ríjjá, itten van egy másik féle paprika, rágjad esztet, osztán rögvest elfeleded az előzőt.
Úgy ni. Montam, hogy elfeleded, ugyi? Persze, ez sokkal erősebb, de az előzőt mán is nem érzed, mer ez elnyomja.
Annyuk, pájinkát ide. Igyá, uramöcsém, ez az emberes dolog, nem a serital. Itten van e szíjnivaló is, én sodortam jó kis kapadohánybul.
Némá, annyuk, hogy rohan a legényke át a csalánon. Bizton eléri a vonatot.

No, az utolsó rokont is letuttuk, nem gyün mán ránk élősködni egy se.

Gondútam elmenek a vásárba, osztán veszek egy lovat. Addig se köll az asszonnyal lönni. Majd kibúttam a bőrömbül örömömbe, mán hamarább is kitanálhattam vóna esztet a váráros dógot.

No, téblábolok, nézegetem a lovakat, osztán vót egy, amejjik teccett is, meg nem is. Kérdem a komát, hogyé aggya. Tyű, sokat mondott, mentem vón tovább. A koma nem hagyott, mondott kevesebbet, és az anyósa élettyire esküdözött, hogy ócsóbban nem aggya. Sok az, koma, nem köll. Atta ócsóbban. Tán meghótt mán az anyósa, azért esküdözött rája. Paroláztunk, megittuk az áldomást. Gyanupörrel éltem, mer igen vigyorgott a koma, foga kerítése meg hiányos vót.

No, eccer minden jónak vége szakad, menni köll haza. Húzom a lovat, nem gyün. Tolom, nem megy. Tán legyökerezett ez a dög? No várjá csak, van még pénzem. Vettem erős csövespaprikát, leharaptam a végit, a többit meg a ló ülepébe gyugtam.
Ment mán rohanvást, néköm meg bajom vót, mer most se pénz, se ló. Igen elszöntyömpörödtem. Netene, nem jó van ez így. Ha mán így tud rohanni ez a dög, akkor én is tudok, csak segíccség kén. Vót még erőspaprika, leharaptam a végit, oszt motoszkátam a gatyámba feszt. Megtanátam a kijáratot, osztán vicsorogva bényomtam tövig.

Meglepő módon nem szilveszterkor történt.

Egy baráti párnál voltam, áthúztuk az udvarban lévő kis ház elektromos vezetékét.
A nő rokonai borsodiak, Edelényben laknak. Naná, hogy főznek pálinkát, nem is akármilyent. Érezni rajta a körte illatát, zamatát, ízét. Állítólag az a jó minőségének a titka, hogy eperhordóban érlelik. Ha belegondolunk, biztos nem hektós a hordó, de hogy eperfából van, az tuti.

Ahogy megérkeztem, máris a kezembe nyomtak egy kis pohár pálinkát, hol lakik az Isten, "menny be," aztán lenyomtuk egy slukkra.
No nézzük a melót. Nem akarom leírni a folyamatot, a lényeg az, hogy a (korábban említett) barátommal, de az én irányításommal kicseréltük az elöregedett alumínium vezetékeket rézre. Időnként megpihentünk, rágyújtottunk, tracsiztunk egy sort. Kaptunk szendvicseket is, naná, hogy csúszott rá a jó kis körtepálinka.
Kész volt a nagy mű, minden kimérve, kipróbálva, teljes volt a diadal.

- Asztalhoz! - A nő hangja ostorként csattant, engedelmesen ültünk le. Kaja előtt étvágygerjesztőként behajítottunk egy kis pohárka körtepálinkát. A marhapörkölt szenzációs volt, a kenyérke házi sütésű. Hízelgett a lelkemnek, hogy kaja közben végig engem dicsértek a szaktudásomért, (holott nem vagyok villanyszerelő,) no meg a problémamegoldó gondolkodásomért. Tény, hogy a barátom analfabéta, ami a villanyszerelést illeti, inkább segédmunkás volt mellettem, mint agytröszt.

Érdekes módon ez is szilveszteri történet, csak már a '71-ről '72-re virradó estéé, éjszakáé.

Katonaként szolgáltam a dolgozó népet, no persze nem önszántamból. Valaki a körletből felvetette, hogy rúgjunk ki a hámból, tud hozni páleszt meg bort, dobjuk össze rá a pénzt. Nem voltam elragadtatva az ötlettől, de ha kihúztam volna a brancsból, talán ma nem élnék.
Összedobtuk a lóvét, a srác meg dobbantott.
Aki nem volt katona, annak mondom. Ez azt jelenti, hogy engedély nélkül, "kerítésbélettel" távozott a laktanyából.

Idő múltán visszatért az egyik kezében szatyorral, a másik kezében demizsonnal. Majdnem életét adta a piáért, ugyanis az őr kopasz (újonc) volt és rálőtt. Minden jó, ha jó a vége, akkor igyunk. Kulacsok elő, cirka fél liter bor jutott mindenkinek. Valaki közben hozott műanyag poharakat a konyháról, azokba meg a páleszt mérték szét, egy deci körül volt a fejadag. A pálinkával kezdtük, amolyan három emberes volt, szóval a poén szerint két embernek le kell fogni az áldozatot, hogy megitassák vele. Egyszer élünk, szilveszter van, rohadjon meg a katonaság, minden tiszt menjen a bús 3,14csába, minden keservünket belevittük az ivásba. cirka négyszer emeltem meg a poharat, végre túl voltam a rettenetes pálinkán. Hú, éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, de akkor már úrrá lett rajtam a duhaj jókedv, együtt kornyikáltam a többiekkel.

'69-ről '70-re virradó szilveszterkor történt. Már négy hónapja voltam felnőtt, de még lámpalázasan mentem két kamasz barátommal délután az ABC üzletbe, hogy piát vegyek. St. Hubertus lett a kiválasztott, méghozzá hét decis. Akkor már dolgoztam, volt rá pénzem. A pénztárnál nem kérték a személyit, pedig akkor nem sokan mondták volna meg, hogy több vagyok, mint tizennyolc éves.

No mindegy, ezen túl voltunk. Irány a József Attila lakótelep kiserdője, pia kinyit, belenyal. Hm, nem is rossz. Kishaverok is megkóstolták, ők is elismerően hümmögtek.

Közbevetőleges tény. Egy arra járó valaki cirka ötven méterről ránk uszította a farkaskutyáját, de az pár méterre tőlünk megtorpant és visszaszaladt gazdájához, pedig előzőleg felborzolt szőrrel, acsarkodva rohant felénk. Talán a piaszag, vagy a személyes varázsom győzte meg róla, hogy tegyen le galád szándékáról. Megismétlődött a vegzálás mi pedig felvilágosítottuk a gazdit, hogy vér nem fog folyni, a kutyát se bántjuk, de ha nem megy a 3,14csába, átalakítjuk az arcberendezését. Megértette, elkotródott kutyástól, rosszakaratostól.