Még ha a nácizmusról vagy a nyilasokról beszélnénk, de a fehérterrornak néhány száz áldozata volt, mely egy tragikus világháborút közvetlenül követő, belviszályos, ráadásul II. VH. előtti időszakban szerintem nem kirívó. Nem akarom elbagatellizálni, de a korszak elég labilis volt ahhoz, hogy más országokban is történjenek ilyenek. Igazság szerint egy lezajlott vörös terror és az oroszországi események ismeretében a kor embere nem lehetett biztos benne, hogy egyáltalán lehetséges-e a kommunista terjeszkedést etikailag és erkölcsileg elfogadott módon végleg megállítani, mikor az maga sem volt etikus. Az ember kénytelen relativizálni, különben a történelemnek igen kevés olyan alakja volna a 20. század közepe előtt, aki maradéktalanul megfelelne minden mai modern etikai elvárásnak. Eközben magára Ferenc Józsefre sem egyöntetűen negatív uralkodóként tekint a közvélemény, pedig egyrészt leverte a szabadságharcot, majd üldöztette, tömlöcbe vettette és gyakran rögtönzött, egyoldalú tárgyalások után ki is végeztette a vezető alakjait, majd hiába volt egy hosszú, békés periódus uralkodása alatt, mégis belevitte a bizonytalan első világháborúba a Monarchiát.

Más kérdés, hogy diplomáciailag nem túl szerencsés vesztesként az ilyeneket nyíltan, szinte kendőzetlenül véghezvinni, még ha nem is számíthattak az első megtorló intézkedések idején ekkora szankcióra, mint amit végül Trianon hozott.

A rendszer természetesen túlzottan nemzetieskedő és erősen központosított volt, mely sokkal inkább egy régi félfeudális állam berendezkedését mutatta, mégis, önmagában a náci Németországhoz, vagy csak az orosz vörös-/fehérterrorhoz is alig lehetne mérni.