Tipikus magyar magatartás ez a projekció, mindenki és minden körülmény a hibás, véletlenül sincsenek konkrét felelősök, hibát meg főleg nem ismernek el... Egyszerűen vitán felülinek kellene lennie, h az az időszak szar volt, aki mást gondol, annak gőze sincs semmiről. Amíg viszont éppen a korszak hibáinak és a kormányzó személyének relativizálása, kvázi rehabilitálása megy, h a korszak Orbáni restaurációjáról már ne is beszéljünk, nem tudunk megújulni.
Pár hozzászólással korábban írtam, h az irodalom, ahogy a társadalom is a huszadik századi élmények feldolgozatlansága miatt egyszerűen nem tud bekapcsolódni a világirodalomban aktuális társadalmi kérdések, témák feltárásába. Nem jut sehová, túlhaladott, unalmas. -Mielőtt elővennétek ellenpéldának a Nobel-díjas Sorstalanságot, vegyétek figyelembe, h először a hetvenes években jelent meg! Ha jól emlékszem, mindenesetre irtó rég. És Esterházy sem a legújabb írásaitól elismert Németországban. Úgy is mondhatjuk, h ha az íróink ezeket az elismeréseket "most" (kétezer környékén) nem kapják meg az íróink, akkor később már semmikor.

“Don’t shoot, I’m Globish.”