2003 játékai - III.
Star Wars Jedi Knight: Jedi Academy

Műfaj: First-person shooter
Kiadó: Activision
Fejlesztő: Raven Software
Engine: id Tech 3
Mérési módszer: 2
A Jedi tanoncok kiképzésének történetét dolgozza fel ez a Star Wars franchise-ba tartozó játék, mely a Quake 3 motorjára épül.

Az FX kis mértékben megveri a 9800 XT-t ebben a játékban, de mindkét kártya éppen csak játszható sebességre képes maximális részletesség mellett.

A DX8-as kártyák között is NVIDIA-fölény látható, de ennek mértéke itt sem magas. Ezekkel a kártyákkal már csak közepes részletességet állítottam be.

Legnagyobb meglepetésre a Kyro 2 nyeri ezt a tesztet, hiszen idén már ritka volt az olyan játék, amiben jól szerepelt. A két HW T&L-es típus közül a GeForce bizonyult kis mértékben gyorsabbnak.

A Voodoo 5 és a Kyro is kiválóan szerepel ebben a tesztben, háttérbe szorítva a két HW T&L támogatású típust, melyek közül ezúttal az ATI versenyzője volt gyorsabb.

A TNT2 és a Voodoo 3 hatalmas fölénnyel veri a Rage 128 Pro-t, míg a Matrox és az S3 versenyzőjével lefagyott a program.

A Banshee ebben az évben már csak nagyon kevés játékot tudott elindítani, de amit sikerült neki, ott nem vallott szégyent a teljesítménye, igaz, ezúttal némi nem kívánatos textúra villódzást produkált.
Star Wars: Knights of the Old Republic
Műfaj: Szerepjáték
Kiadó: LucasArts
Fejlesztő: BioWare
Engine: Odyssey Engine
Mérési módszer: 2
Másik idei Star Wars tematikájú játékunk is hatalmas népszerűségnek örvendett. Én sosem játszottam ezekkel, így nem ismerem őket különösebben, de egyértelmű volt, hogy beválogatom őket a cikkbe.

Az idei csúcskártyák közül ezúttal a Radeon bizonyult erősebbnek, méghozzá jókora fölénnyel.

A DX8-as kártyák között is nagyon gyengén szerepelt az NVIDIA versenyzője, hatalmas hátrányt összeszedve nem csak a Radeon 8500-zal, de a Parhelia-val szemben is.

DX7 fronton az NVIDIA-nál van az előny, míg a Kyro-val nem indult el a program.

Jól látszik, hogy a játék mindenképp HW T&L-es GPU-t igényel a futáshoz, bár ezt nem adja felhasználóbarát formában a tudtunkra, viszont minden más kártyával lefagyott. A gyengébbik DX7-es páros csatáját is a GeForce nyerte, hajszányi előnnyel.
Street Legal Racing Redline
Műfaj: Autóverseny
Kiadó: Activision Value
Fejlesztő: Invictus Games
Mérési módszer: 4
A magyar fejlesztésű, nyílt világú autóversenyzős játék folytatást is kapott, mely az elődjénél stabilabb és jobb minőségű lett ugyan, de így sem hozott komolyabb sikert.

Az idei legerősebb csúcskártyákkal sem fut jól a játék, annak ellenére sem, hogy a látótávolságot csak közepesre állítottam, és a felbontás sem az elérhető legmagasabb volt.

A DX8-as kártyákkal már csak 800x600-as felbontáson, és közepes minőségi szinten van értelme próbálkozni, és még így is éppen csak játszható sebességet kapunk.

A Radeon 7500-on lefagyott a program, a Kyro-val pedig elég gyengén futott, így a GeForce 2 nyeri ezt a tesztet.

A negyedik csoportban is csak a GeForce és a Kyro volt képes elindítani ezt a játékot, de összességében velük se futott túl jól.
Terminator 3: War of the Machines

Műfaj: First-person shooter
Kiadó: Atari
Fejlesztő: Clever's Games
Mérési módszer: 3
Ismét egy hazai fejlesztésű alkotás, mely a Terminator filmsorozat harmadik részét dolgozza fel, erősen multiplayer fókuszú formában. Sokan nem kedvelték a Terminator 3 filmet, de nekem kifejezetten tetszett anno. Magáról a programról nem sok emlékem van, mert már akkoriban sem érdekeltek a többszereplős játékok, de magyar vonatkozása miatt mindenképp úgy éreztem, hogy helyet érdemel a cikkben.

A Radeon győzelmével zárul a legerősebb kártyapár csatája.

A DX8-as kártyák között a GeForce 4 vezeti a mezőnyt, de előnye nem túl magas a Radeon 8500-zal szemben. A Parhelia szokás szerint utolsóként végez.

A Radeon 7500 nagyfokú előnyre tesz szert a GeForce 2-vel szemben ebben a játékban. A Kyro-val elindult ugyan a program, de teljesen szétesett a grafika.

Csak a HW T&L-es kártyákkal futott megfelelően a játék, közülük pedig ismét az ATI versenyzője nyerte a küzdelmet.
TOCA Race Driver

Műfaj: Autóverseny
Kiadó: Codemasters
Fejlesztő: Codemasters
Mérési módszer: 2
A kiváló minőségű TOCA sorozat teljesen megújult ebben az évben, és egy karrier-fókuszú résszel jelentkezett, ami igen szórakoztatóra sikerült, és az év egyik pozitív meglepetése volt számomra, sok időt töltöttem el vele anno.

A 9800 XT jócskán megveri az FX-et ebben a tesztben, annak ellenére is, hogy túl sok shader effektet nem alkalmaz a játék.

A DX8-as típusok között a GeForce 4 tesz szert masszív előnyre, de a Parhelia lemaradása is hasonló mértékű a Radeon 8500 mögött.

A GeForce 2-vel kiválóan fut a játék, de a Radeon 7500 már éppen csak játszható sebességet biztosított a tesztelt beállításokkal, a Kyro 2 pedig nagyon gyengén teljesített.

A kisebbik DX7-es páros esetén fordul az erősorrend, és a Radeon tesz szert hatalmas előnyre. A Kyro teljesítménye ismét nem túl acélos, de a Voodoo 5 még nála is gyengébben szerepelt, ráadásul az árnyékok is hibásan jelentek meg vele. A Savage 2000-rel lefagyott a program.

A TNT2 és a Matrox G400 szinte azonos eredménnyel zárják a tesztet, de velük már csak a legalacsonyabb minőségi szinten reménykedhetünk játszható sebességben. A Voodoo 3 és a Savage 4 nem tudta futtatni a játékot.

A TNT még éppen csak játszható eredményt produkál a legalacsonyabb beállítások mellett, de a Rage 128-cal erre nem lesz esélyünk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!



