Ada Lovelace vs RDNA3
A 40-es GeForce szériában az NVIDIA az előző generáció legnagyobb problémáját orvosolta, vagyis a viszonylag fejletlen gyártástechnológiából fakadó alacsony órajelek és nagyfokú melegedés jelenségét. Igaz, annak ellenére, hogy energiahatékonyságban fejlődtek az Ada Lovelace architektúrára épülő GPU-k, a fogyasztás a csúcsmodellek esetében mégis nőtt, ami az ekkoriban bevezetett 12VHPWR névre hallgató tápcsatlakozó leégését eredményezte sok esetben. Ennek ellenére népszerű lett ez a generáció is, hiszen jelentős előrelépés történt sebességben, főleg Raytracing alkalmazása mellett. Természetesen eközben az AMD sem tétlenkedett, és a harmadik generációs RDNA architektúrára épülő RX 7000-es Radeon széria szintén népszerűnek és sikeresnek számított. Megemlítendő, hogy a csúcsmodell esetében itt alkalmaztak először chiplet-es felépítést egy GPU tervezése során, ami lényegében azt jelentette, hogy a memóriavezérlőt és a cache-t a GPU többi részétől elkülönülő lapkára helyezte a gyártó. Ez persze elsősorban a gyártási költségek lefaragása miatt történt, így a teljesítményre valós pozitív hatást nem gyakorol, de az egyedi felépítés marketing értékét igyekezett meglovagolni az AMD.
Ennél a párosnál "visszakapja a kölcsönt" az AMD, vagyis amíg az előző generációban a 24 GB-os, 384 bites memóriabuszú RTX 3090 ellen a szerényebb képességű 16 GB-os, 256 bites RX 6950 XT próbálta felvenni a küzdelmet, addig itt most az AMD oldalán lesz az előny a memória alrendszer tekintetében, hiszen az RX 7900 XTX kapott 24 GB-os, 384 bites kiépítést, míg az RTX 4080 Super csak 16 GB VRAM-al rendelkezik, 256 bites memóriabuszra kötve. Ennek ellenére ez a két típus nagyjából azonos teljesítményre képes, és a piaci pozíciójuk is hasonló volt, de persze a 4080 Super fölött még létezett az NVIDIA palettáján a 4090-es csúcsmodell is, ám ennek horrorisztikusan magas használtpiaci ára túllépte az anyagi lehetőségeimet, így bármennyire is szerettem volna, nem szerepelhetett a cikkben.
A tesztelt kártyák
Ezúttal mindkét típus egyedi felépítésű kártya formájában került hozzám, méghozzá az alsóbb árszegmensbe tartozó kiépítésben. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne minősülnének jó választásnak, hiszen a kedvezőbb árért cserébe csak némi RGB világításról kell lemondanunk, illetve egy leheletnyivel alacsonyabb a gyári tuning mértéke a drágább változatokhoz képest. Fizikai méretre a Gigabyte és a Sapphire kártyája hasonló paraméterekkel rendelkezik, és mindketten a manapság divatos háromventilátoros, nyílt bordás hűtőrendszert alkalmazzák. A 4080 Super élhetőbb kártyának bizonyult, hiszen halkabban és hűvösebben dolgozott terhelés alatt. További előnye ennek a Gigabyte típusnak a legtöbb konkurenséhez képest, hogy a 12VHPWR tápcsatlakozó nem oldalra, hanem hátrafelé néz, így a tápkábelt kevésbé kell megfeszíteni beszereléskor, és így talán kisebb eséllyel fog leégni. Az AMD ezzel szemben még hagyományos 8 pines PCIE tápaljzatot alkalmaz a 7900 XTX-en, igaz, ebből rögtön 3 db-ot is be kell kötnünk a működéshez.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
